Új Szó, 2001. december (54. évfolyam, 276-298. szám)
2001-12-20 / 292. szám, csütörtök
Sport ÚJ SZÓ 2001. DECEMBER 20. MARGÓRA Eladósodott a Las Palmas Madrid. Luis Sicilia, a Las Palmas elnöke bejelentette, hogy a spanyol élvonalbeli labdarúgóklub súlyos helyzetbe került: adóssága meghaladja a kilencmüliárd pesetát (mintegy 14 milliárd forint). - Komoly gondjaink vannak, és nem látom az alagút végét. Remélem a közönségünk, a támogatóink mellettünk lesznek, és sikerül úrrá lennünk a nehézségeken. Egyelőre takarékoskodunk, s ha kell, néhány játékost eladunk. A Las Palmas a 20 csapatos bajnokságban 17. forduló után a 14. helyen áll, s előnye 8 pont a sereghajtó Rayo Vallecanóval szemben, (m) A 98-as vb-döntő bírója befejezi Casablanca. Pénteken vezet utoljára hivatalos mérkőzést Szaid Belkola, az 1998-as labdarúgó-világbajnokság francia-brazil döntőjének bírója. A marokkói sportember az első afrikai játékvezető, aki közreműködött a csúcsesemény fináléjában. A 45 éves felső korhatárt elérő Belkola négygyermekes családapa, civü foglalkozása vámtisztviselő, 1983 óta bíráskodott, tíz évvel később kapott először nemzetközi megbízatást. Franciaországban három találkozót vezetett. Búcsúmérkőzése az afrikai BL döntője lesz, amelyen az egyiptomi al-Ahli és a dél-afrikai Mamelodi Sundowns csap össze, (m) Farina még nem döntött Sydney. Frank Farina, az ausztrál válogatott szövetségi kapitánya a napokban határoz arról, hogy marad-e a posztján, miután csapatának nem sikerült kiharcolnia a jövő évi labdarúgó vb-n való részvételt. Lapértesülések szerint a szakvezető valószínűleg távozik, mert a szövetség új szerződést kínált számára, s az eddiginek a harmadára, 70 ezer dollárra csökkentette az évi fizetését. Ez jóval kevesebb, mint az állítólagos félmilliós olasz ajánlat, melyet év közben visszautasított. - Még nem láttam a papírokat, így dönteni sem tudok kommentálta a híreket az érintett. Az ausztrálok Uruguay ellen játszottak pótselejtezőt, de a hazai l:0-ás sikert követően Montevideóban 3:0-ra kikaptak, (m) Figo Beckhamet akarja Madrid. Luis Figo, a napokban az Év játékosának választott portugál középpályás sürgeti klubját, mondván: vegye már meg a Real Madrid a Manchester United gárdájában mostanság mellőzött David Beckhamet (is). „Mondtam Florentino Perez elnöknek, tegyen meg mindent Beckham leigazolásáért” - nyilatkozta a tavalyi aranylabdás, az idei év FIFA- legjobbjának választott portugál klasszis. Beckham második lett Figo mögött a FIFA-választáson, negyedik az Aranylabda-szavazáson - mindenesetre az MU utóbbi négy bajnokiján nem kezdett, nem is nagyon játszott. Könnyebb sérülés kipihenésével „takaróznak”, megy a találgatás, természetesen sok nagy európai klub szívesen látná. Persze legtöbbjük csak álmodozhat az angol játékmester szerződtetéséről, viszont a Reálnak - az edzőközpont eladásával - éppen akad egy kis „fölösleges” pénze. Figo pedig ugye annak ellenére „kívánja” Beckhamet, hogy saját posztját fenyegetné, (o) A világos mezben játszó torontói hokisok nem tudták feltartóztatni a Los Angeles-i Királyokat, 3:1-re kikaptak tőlük (TASR/AP) Kanadai-amerikai profi jégkorongliga, négy vendéggyőzelem Demitra és Hossa gólja New York. Az NHL legutóbbi játéknapján hat összecsapásra került sor, nyolc szlovák hokis lépett jégre, s közülük Pavol Demitra és Marián Hossa gólt lőtt, Marián Gáborík gólpasszt adott. ÖSSZEÁLLÍTÁS Eredmények: Carolina-Ottawa 1:5 (0:1, 1:2, 0:2), gólütők: Brind’Amour, ill. Havlát, Salo, Hossa, White, Bonk; 11 100 néző. Philadelphia-St. Louis 6:3 (2:1, 1:2, 3:0), g.: Roenick, Murray, Johnsson, Therien, Recchi, Fedotenko, ill. Demitra, Young, Salvador; 19 400 néző. NY Islanders-Edmonton 4:1 (1:0, 1:1, 2:0), g.: Parrish, Bates 2, Czerkawski, ül. Chimera; 10 500 néző. Toronto-Los Angeles 1:3 (0:0, 0:2, 1:1), g.: Tucker, ill. Heinze, Laperriere, Deadmarsh; 19 300 néző. Boston-Atlanta 2:3 - hosszabbítás után (0:1, 1:1, 1:0-0:1), g.: Guerin, Rolston, ill. Domenichelli, Kovaljcsuk, Heatley; 12 800 néző. Minnesota-Anaheim 1:5 (0:1, 1:1, 0:3), g.: Brunette, ül. KjeUberg, Leclerc 2, McDonald 2; 18 500 néző. KELETI FŐCSOPORT Északkeleti Divízió: 1. Toronto 20 9 2 3 102:80 45 2. Boston 16 10 3 4 81:79 39 3. Ottawa 17 11 4 0 106:78 38 4. Montreal 14 13 5 1 85:85 34 5. Buffalo 14 17 2 1 91:90 31 Atlanti Divízió: 1. NY Rangers 19 13 2 2 105:102 42 2. NY Islanders 17 9 5 2 93:81 41 3. Philadelphia 16 10 5 1 94:70 38 4. New Jersey 14 12 3 2 74:79 33 5. Pittsburgh 13 14 4 2 72:89 32 Délkeleti Divízió: 1. Carolina 16 13 4 4 95:102 40 2. Washington 14 14 5 0 95:98 33 3. Tampa Bay 13 16 3 1 66:71 30 4. Florida 9 18 2 3 65:94 23 5. Atlanta 7 20 4 2 74:124 20 NYUGATI FŐCSOPORT Köponti Divízió: 1. Detroit 23 8 2 1 101:79 49 2. Chicago 17 11 8 0 102:99 42 3. St. Louis 15 10 6 2 86:77 38 4. Nashville 12 15 5 0 85:86 29 5. Columbus 9 20 5 1 64:95 24 Északnyugati Divízió: 1. Edmonton 19 11 4 2 94:79 44 2. Colorado 19 13 3 0 84:67 41 3. Calgary 16 10 6 2 85:81 40 4. Vancouver 14 18 4 0 91:95 31 5. Minnesota 12 13 5 3 87:105 32 Csendes-óceáni Divízió: 1. SanJose 17 7 5 3 95:73 42 2. Dallas 14 10 6 3 95:91 37 3. Phoenix 13 12 5 3 79:89 34 4. Los Angeles 13 14 5 2 89:84 33 5. Anaheim 10 18 4 3 82:95 27 Az első szám a győzelmek, a második a vereségek, a harmadik a döntedenek, a negyedik a hosszabbításban elszenvedett vereségek számát jelölik, aztán a gólarány és a pontszám következik. SPORTHÍRADÓ ♦ Budapesten az év sportolói díj átadására került sor, a férfiaknál az öttusázó Balogh Gábor, a nők között a súlyemelő Likerecz Györgyi érdemelte ki a címet. ♦ Az olasz labdarúgó-bajnokság tegnapi fordulójának eredményei: Atalanta-Milan 1:1, Bologna-Udinese 0:1, Fiorentina-Juventus 1:1, Inter-Verona 3:0 (egy gólt Ronaldo lőtt), Lecce-Perugia 2:3, AS Roma-Brescia 0:0, AC Torino- Parma 1:0, Venezia-Piacenza 2:3. ♦ Újabb győzelmet aratott a női kosárlaba Euroligában a Ružomberok együttese, a hatodik csoportmérkőzésén 99:70 arányban nyert az izraeli Hasharon csapata eüen. ♦ A jégkorong Extraliga 37. fordulójának előrehozott mérkőzésén: Lipt. Mikuláš-Slovan 2:3 (0:3,1:0, 1:0), Optaovský, Lištiak, ill. Kapus, Pavličko, Kollár. ♦ Németországban a 18. fordulónál tart a labdarúgó Bundesliga: Bayern München-Mönchengladbach 0:0, Hertha-St. Pauli 2:2, Nürnberg-Dortmund 2:2, Werder Bremen-Freiburg 3:2, Hamburg- Cottbus 5:2. ♦ A német ARD és ZDF televízió több mint 300 órában közvetít a február 8-án kezdődő Salt Lake City-i téli olimpiáról, és ezzel új rekordot állít fel. A két csatorna az 1998-as naganói játékok közvetítési jogáért még 15 millió dollárt fizetett, a jövő éviért viszont már 25 milliót. + A Športka tegnapi sorsolásának nyerőszámai - I. húzás: 4, 7, 10, 21, 23,47. Pótszám: 1. II. húzás: 2, 18, 31, 36, 47, 48. Pótszám: 19. Kenő 10: 3, 10, 12, 13, 16, 17, 19, 28, 29, 36, 37, 40, 41, 45, 47, 56, 67, 72, 78, 79. A NIKÉ 51. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA CSÜTÖRTÖK, DECEMBER 20. .. Német labdarúgó *' Bundesliga II.: 243. Hannover-Union Berlin 1,7-3,2-4,3-1,15-1,8. Angol II. labdarúgóliga: 244. Crystal Palace-Nottingham 1,9-3,0-3,7-1,2-1,6. ír labdarúgóliga: 245. Derry City-Dundalk 1,45-3,6-6,1-1,1-2,25. PENTEK, DECEMBER 21. Francia labdarúgóliga: 323. Marseüle-Lens 2,65-2,7-2,75-1,35- 1,35. Holland labdarúgóliga: 324. Sp. Rotterdam-Alkmaar 2,1-3,0-3,2-1,3-1,5. Holland II. labdarúgóliga: 325. Telstar-Zwolle 2,4-3,0-2,7-1,3- 1,35; 326. VW Venlo-RBC Roosendaal 2,8-3,0-2,3-1,4-1,3; 327. Cambuur-Helmond Sport 1,45-3,6-6,1-1,1-2,25; 328. SBV Eindhoven-Excelsior 4,3-3,2-1,7-1,8- 1,15; 329. Maastricht-TOP Oss 1.5- 3,5-5,6-1,1-2,15; 330. Dordrecht-Haarlem 2,2-3,0-3,0-1,3- 1,45. Belga labdarúgóliga: 331. Anderlecht-FC Bruges 2,3-2,9-2,9-1,3- 1,4. Angol III. labdarúgóliga: 333. Brentford-Northampton 1,45-3.6- 6,1-1,1-2,25; 334. Brighton-Chesterfield 1,45-3,6-6,1-1,1-2,25; 335. Notts County-Swindon 2,3-2,9-2,9-1,3- 1,4; 336. Oldham-Port Vale 1,9- 3,0-3,7-1,2-1,6. SZOMBAT, DECEMBER 22. Svájci hokiliga: 611. Lugano-Davos 2,2-4,0-2,3-1,5-1,5; 612. Lausanne-Zürich SC 2,1-4,0-2,4-1,45- 1,55; 613. Chur-Zug 3,0-4,2-1,75-1,75-1,3; 614. Kloten-Ambri 1,9- 4,0-2,7-1,4-1,6; 615. Rapperswil-Fribourg 2,0-4,0-2,55-1,45- 1,55; 616. Langnau-Bern 2,3-4,0-2,2-1,5-1,5. Francia labdarúgó-bajnokság: 623. Sochaux-Paris St. G. 2,5-2,8-2,8-1,3-1,35; 624. Auxerre-Lorient 1,45-3,6-6,1-1,1-2,25; 625. Guingamp-Sedan 1,8-2,8-4,55-1,15-1,7; 626. Hat újonc a labdarúgó Szuperliga csapatában Jurkemik az Év edzője SZABÓ ZOLTÁN Pozsony. Tegnap este Pozsonyban ünnepélyes keretek közt hirdették ki a az Ev tizenegye ankét eredményeit. Csakúgy mint tavaly, nemcsak az élvonalbeli labdarúgócsapatok edzői és a válogatottak szakvezetői, hanem a sportújságírók is szavaztak. Összesen 31 szakember adta le voksát. Hat kapus, 21 hátvéd, 17 középpályás és 5 csatár neve került fel a listára. Roman Kratochvü, az Inter védője kapta a legtöbb szavazatot, harmincán voksoltak rá. Öt Róbert Vittek (29) és Juraj Czinege (24) követi. A tavalyi csapatból mindössze ketten, Marián Šuchančok és Peter Dzúrik maradt hírmondónak. A legjobb tizenegyet csupán Viliam Hasprún ifjúsági edző találta el. Négy játékossal képviselteti magát a bajnok Inter, hárman a ligeti, ketten a rózsahegyi együttesből kerültek a legjobbak közé. Ladislav Jurkemikot, a listavezető zsolnai gárda szakvezetőjét választották az Év edzőjévé, kilencen jelölték a legsikeresebbnek. A válogatott új mestere egy szavazattal előzte meg Jozef Bubenkót (Inter), kettővel pedig Dušan Galist (Petržalka). Az esztendő felfedezettjének a 21 éves púchovi Mário Breška számít, aki tavasszal még Nyitrán kergette a labdát. Ľuboš Michel 84 ponttal bizonyult a legjobb játékvezetőnek, mögötte Vladimír Hriňák (54) és Ladislav Gádoši (46) végzett. A partjelzők között Igor Šramka vitte el a pálmát. AZ EV TIZENEGYE: Martin Lipčák (Petržalka, 13 szavazatot kapott - először jelölték a legjobbak közé)-Roman Kratochvü (Inter, 30 -2.), Marián Šuchančok (Inter, 13 - 2), Vladimír Kinder (Petržalka, 20 -4.), Maroš Klimpl (Ružomberok, 8 - 1)-Juraj Czinege (Inter, 24-1), Peter Dzúrik (Inter, 23 - 3.), Marek Mintái (Žilina, 20-1), Anton Šoltís (Petržalka, 27 - l)-Tomáš Oravec (Ružomberok, 20 - 1.), Róbert Vittek (Slovan, 29 -1.). Pokstaller nélkül játszanak ma a somorjai női kosarasok Fordult a kocka ÚJ SZÓ-ELŐZETES Somotja/Pozsony. Az Istrobanka vendégeként fejezi be idei bajnoki szereplését a női I. kosárlabdaligában a somorjai BK. Ma 18 órakor a 10. forduló fővárosi összecsapásán Pokstaller Beáta nélkül áünak ki a csaüóköziek. Azért kénytelenek nélkülözni egyik legjobbjukat, aki őszszel a Istrobankából tért haza, mert a két klub úgy egyezett meg, hogy az egymás eüeni mérkőzéseken nem szerepelhet. Peter Kováčik edző tehát pótmegoldáson töri a fejét: „Bea hiányzása jelentős hátrány számunkra. Gyorsan beépült a csapatba, hasznos játékos, ezért nem lesz egyszerű helyettesíni. Mint korábban kilencszer, ezúttal is győzelemre vágyunk. Ha sikerülne, nagyon értékes lenne. Legalább olyan, mint a kassai DTM idegenbeli legyőzése (69:65) volt.” Előtte (UMB-BK 60:52) és utána (BK-Slovan 46:64) azonban két vereséget szenvedett a somorjai együttes, amelyben fokozatosan fordult a kocka, és napjainkban már túlsúlyban vannak a város- és környékbeliek, hisz mindössze Ingrová máshonnan bejáró. „Kicsit segített a lányoknak a Eb-selejtezők alatti bajnoki szünet. Justín Sedlák irányításával dolgoztak, s az utóbbi három mérkőzés összmérlege már javulásról árulkodik. Ennek ugyan ellentmond a Slovan eüeni találkozó második fele, de 25 percen át a fővárosiak ellen is egyenlő csatát vívott fiatal együttesem. Az idő a javunkra dolgozik, úgy érzem, jó befektetés a junior korúakat is beépíteni a csapatba.” Jelenleg 11 kosaras áll Kováčik edző rendelkezésére. Régi-új arcok az Ausztráliából visszatért Tátošová, aki kezdi visszanyerni egykori formáját, s a Slovan ellen az egyik legjobb hazai játékos volt a pályán, valamint Riečka, akit korábban lánykori nevén Kuckováként ismertek a sportág kedvelői, (jmk) Ha meghal, hamvait a stadionban szórják szét Eric Cantona kívánsága MTI-JELENTÉS Párizs. Eric Cantonának, a Manchester United egykori labdarúgójának az a kívánsága, ha meghal, a hamvait az Old Trafford-stadionban szórják szét. - Imádom az angolokat, és a jövő évi világbajnokságon csak az ő szereplésük érdekel - mondta a francia ex-sztár. - Az M.U. most is a szívem csücske. Jelenleg huüámvölgyben van a csapat, de volt már Uyen. Arra emlékeztetett mindenkit, hogy az 1995/96-os idényben a tizedik forduló után kilenc pont hátrányban voltak az éllovastól, mégis bajnokságot nyertek. A manchesteriek jelenleg - 17 meccs után - hat ponttal maradnak le az egy összecsapással kevesebbet játszó listavezető Liverpool mögött. Cantona 1992-ben igazolt az M.U.hoz, és 1997-es visszavonulásáig 185 hivatalos mérkőzésen 81 gólt lőtt. Összesen négy bajnoki címet és két F. A. Kupa-győzelmet ünnepelhetett. Az utóbbi években számos mozifilmben szerepelt, s emellett a strandfutball-tornák állandó résztvevője. Csoda kell ahhoz, hogy indulhasson a februári olimpián Maier lécet csatolt MTI-JELENTÉS Obertauern. Négy hónappal súlyos motorbalesete után lécet csatolt Hermann Maier. A kétszeres olimpiai bajnok és háromszoros Világ Kupa-győztes osztrák klaszszis ugyan még nem merészkedett a meredek lejtőkre, inkább a sífutást választotta. - Óriási öröm, hogy újra mozoghatok. A hó felvidít. A legfontosabb, hogy a sérült lábam újra erős legyen - mondta a 28 éves „Herminátor”, akit hazájában sorozatban negyedszer választottak az év sportolójának. Szerinte karácsonyi csoda kell ahhoz, hogy indulhasson a február 8-án kezdődő Salt Lake City-i olimpián. Az orvosok szerint legkorábban január közepén gyakorolhatja lassú tempóban a lesiklást. Maier augusztus 24-én szenvedett kettős nyílt lábtörést, amikor motorjával egy autónak ütközött. Hermann Maier kedden későn este, augusztus 24-i súlyos balesete után először felcsatolta léceit (bár egyelőre még csak sífutó-léceit), s ezt az osztrák sajtó máris lelkesen ünnepli, arról írva, hogy a kétszeres olimpiai bajnok lesikló visszatérése a versenyekre közelebb van, mint bárki gondolta volna. A cél az esti sífutással a versenyző egyensúlyérzékének megszilárdítása volt, de közvetlenül karácsony után már bonyolultabb mozgásra is sor kerülhet, bár egyelőre még csak lassú, nyugodt tempóban.