Új Szó, 2001. december (54. évfolyam, 276-298. szám)
2001-12-15 / 288. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2001. DECEMBER 15. Agrárvilág Ajánlatos évente kétszer fertőtlenítéssel egybekötött takarítást végezni a spájzokban és élelmiszerraktárakban Molykártevők a lakásban A molyok előszeretettel fészkelődnek be a gabonafélékbe. Nagyüzemekben, üzemi konyhákban, raktárhelyiségekben stb. a molykártevők elleni permetezés vagy a füstölés nem nyújt teljes védelmet. (Archívum) AGRÁRMORZSÁK Újabb kergekóros tehén Szlovákiában Pozsony. Újabb kergekórgyanús esetről számolt be tegnap az agrártárca szóvivője. Anna Majkútová közlése szerint a BSE-gyanús saját tenyészetből származó 72 hónapos jószágot a Bánovce nad Bebravou-i MVL Agro egyik telepén diagnosztizálták. A beteg állat agyszövetmintáját a pozsonyi szaklaboratóriumban is kivizsgálják, az eredményt keddre ígérik. A mostani már az ötödik BSE eset Szlovákiában. (ČTK) Elvándorolnak a fiatalok Pozsony. Jelenleg megközelítőleg 600 ezer főt foglalkoztatnak a mezőgazdasági szövetkezetek. A 35 év alatti fiatalok a foglalkoztatottak mindössze 10 százalékát teszik ki. Ez a trend veszélyeztetheti az agrárszektorban működő vállalatok jövőjét - véli František Manda, a mezőgazdasági szövetkezetek és kereskedelmi társaságok társulásának igazgatója. A fiatalok elvándorlását főként az alacsony megélhetési lehetőségekkel indokolta - az agrárszférában dolgozók fizetése legalább 20 százalékkal alacsonyabb a más ágazatban fizetett béreknél. Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy hasonló elvándorlást tapasztaltak Nyugat-Európában is. A kedvezőtlen folyamat megállítását célozza a Fiatal Farmerek Szövetsége (SEJA), amelynek Brüsszel a székhelye. (Rn) Növeli exportját a cseh Budvar Prága. Megközelítőleg 460-470 millió korona bruttó nyereséget érhet el az idén a cseh Budvar sörgyár. Ez 3-4 százalékos évközi növekedésnek felel meg. Bar a hazai piacon a mindjobban erősödő konkurencia miatt nem tudja növelni eladásait, exportja 8-9 százalékos növekedést produkálva 530 ezer hektoliterre tehető. (TASR) Növelte eladásait a Topvar Pozsony. Tizenegy hónap alatt 602 ezer hektoliter sört adott el a nagytapolcsányi Topvar társaság. Ez csaknem 7 százalékos növekedésnek számít múlt év novemberéhez viszonyítva. Az export a tavalyi 9,5 ezer hektoliterről 14,5 ezer hektoliterre nőtt. (SITA) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 2001. december 17-én a Szlovák Nemzeti Bank árfolyamai alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 43,061 Magyar forint (100) 17,516 Angol font 69,277 Német márka 22,017 Cseh korona 1,320 Olasz líra (1000) 22,239 Francia frank 6,565 Osztrák schilling 3,129 Japán ien (100) 37,391 Spanyol peseta (100) 25,880 Kanadai dollár 30,510 Svájci frank 29,192 Lengyel zloty 11,884 USA-dollár 47,761 Az integrált termesztés kiváló lehetőségeket kínál Nyugat-Európában keresett portéka MIRIAK FERENC A különböző élemiszerekkel táplálkozó, a háztartásokban is károsító molylepkefajok közül a leggyakoribbak közé tartozik az aszalványmoly és a lisztmoly. Elszaporodásuk meggátolása érdekében rendszeresen takarítani, fertőtleníteni kell azokat a helyiségeket, ahol élelmiszert tárolunk. CSEKES ZOLTÁN Az aszalványmoly (Plodia intepunctella) sok bosszúságot okoz a háztartásban és az élelmiszerraktárakban. A leggyakrabban előforduló molyok közé tartozik. Hernyója a legkülönbözőbb anyagokon is megél, ezért is olyan gyakori a lakásokban. A gabonaféléken kívül a hüvelyeseket, a napraforgó magját, a különböző őrleményeket, például a lisztet, a piros paprikát, a tésztaféléket, a földimogyorót éppen úgy kedveli, mint a szárított zöldségféléket, a gyógynövényeket, fűszerféléket, csokoládét vagy más édességeket. A vörösbarna fejű, de a táplálék függvényében változó színű hernyó, amely a szennyesfehértől a sárgászöldön át még rózsaszínű is lehet, mennyiségi és minőségi kárt is okoz. Kártétele a sűrű, ürülékkel szennyezett finom szövedékről jól felismerhető. Meleg éléskamrákban, raktárakban, így a háztartásokban is egymást követik nemzedékei. Táplálékának minőségétől és a hőmérséklettől függően alakul a fejlődési ideje is. Kevdező körülmények között a szántóföldön is áttelelhet. A lepkék éjszaka és nappal is repülnek, a mesterséges fény, így a lámpavüágitás, sőt a televízió képernyőjének fénye is vonzza őket. A lepke jellegzetes színű és formájú, nem igen téveszthető öszsze más fajjal. Csukott szárnnyal 8- 10 mm hosszú, elülső szárnyainak tövi része fehéres, hátsó része sötétvörös vagy csokoládébarna. Hátulsó szárnya szürkés. A nőstények a párzást követően kisebb-nagyobb csomókban rakják le tojásaikat a táplálék felszínére, összesen mintegy 300-400 tojást. A néhány nap múlva kikelő kis hernyók azonnal megkezdik a szövedék szövését és a táplálkozást. Táplálékukból különösen az őrleményekből tömött szövedékcsomót készítenek. Szobahőmérsékleten tehát 20 C fok körül 6-8 hét alatt fejlődik ki, majd védett helyre mászva - polcok sarkába, repedésekbe, zacskó, zsák gyűrődéseibe - gubóba bábozódnak. A hernyók igen ellenállók, táplálék hiányában sem pusztulnak el, ilyenkor különböző zugokban, résekben, repedésekben felhalmozódott hulladékokon élnek. Kifejlődésük így lasúbb. Védekezésként az üres élemiszerraktárakat az alapos tisztítás után permetezéssel fertőtlenítsük. Erre a célra használható az Actelic 50 EC (2%), Karate WG (1%), Reldan 40 EC (0,7%) készítmény. Lakásokban, zárt helyiségekben Master 25 ME (2 %) vagy Empire 20 (1%) az engedélyezett permetszereket alkalmazzuk, a csomagoláson feltüntetett használati utasítás szerint. Az aszalványmoly elszaporodásának A lisztmoly főleg a gabonafélékkel és az őrleményekkel táplálkozik. megelőzésére legfontosabb a tisztaság fenntartása és a termények gondos tárolása. Az éléskamrák, szekrények, az élelmiszertároló polcok rendszeres tisztítása éppen olyan fontos, mint az élelmiszerek időnkénti alapos átnézése. A már fertőzött termények átválogatásával akadályozhatjuk meg legkönyebben e kellemetlen kártevő elszaporodását. Az élelmiszereinket károsító molyfajok közül a lisztmoly (Aganasta kuehniella) hernyója főleg a gabonafélékkel és az őrleményekkel táplálkozik. Gyakran a fertőzött liszttel vagy más őrleménnyel kerül be az éléskamrákba. A liszten kívül főleg a lisztből készült terményeket, valamint a búzadarát, a zabpelyhet kedveli, de megtalálható a szárított gyümölcsfélékben, sőt a különböző olajos magvakban is. Rágásával okozza a kisebb kárt, ennél sokkal rosszabb, hogy a megtámadott terményen szövedékcsomót készít, amelybe a táplálékon kívül az ürülékét is beletapasztja. A fehér, néha kissé rózsaszínes árnyalatú hernyó, amelynek a feje feketebama, egész évben károsít, az élemiszertároló helyiségek hőmérsékletétől függően a kártevőnek évente 3-5 nemzedéke fejlődik ki. A lepke csukott szárnnyal 8-12 mm hosszú, elülső szárnyának alapszíne szürke, rajta zegzugos harántsávok, a szárnyvégeken sötét pontok, pontsorok találhatók. Hátulsó szárnya szélesedő, halványszürke. Éjszakai állat, az alkonyati óráktól repül, a mesterséges fény is vonzza. Nappal a sötétebb zugokban húzódik meg. A nősténylepke a darára emlékeztető, fehér tojásait folymatosan rakja a hernyó táplálékára. A két héten belül kikelő hernyók azonnal szövögetni kezdenek, majd a szövedék védelmében táplálkoznak. Fejlődésük előrehaladtával mind jobban beszövik táplálkozási helyük környékét, majd többszöri vedlés után, 8-10 hét múlva védett helyen laza gubóban bábozódnak. Már 10-12 nap múlva ismét rajzanak a következő nemzedék lepkéi. Ha a háztartásokban nem képezünk nagy liszttartalékokát, a hernyóknak nem marad idejük az elszaporodásra, kifejlődésre. A lisztet felhasználás előtt mindig át kell szitálni! A kártevő minden fejlődési alakja beleértve a tojásokat is eltávolítható a 0,23 mm-es lyukbőségű rostával. Raktárakban, telepeken, spájzokban vigyázni kell a liszt elszóródására, a hulladékok és a szemét gondos eltávolítására. Ajánlatos évente legalább kétszer fertőtlenítéssel, meszeléssel egybekötött nagytakarítást végezni, ennek ki kell terjednie az eldugott sarkakra, gépekre, lisztjáratokra is. Nem tanácsos a tésztaféléket, a lisztet, a darát vagy más őrleményeket, szárított terményeket hosszú időn át bolygatlanul tárolni. Ha károsítást észlelünk, a termény gyors átválogatása, az őrlemény idejében való átszitélása akadályozza meg a fertőzés továbbterjedését. Nagyüzemekben, nagyüzemi konyhákban, raktárhelyiségekben stb. a permetezés vagy a füstölés nem nyújt teljes védelmet, mert a szerek nem tudnak megfelelő töménységben behatolni a szövedékcsomókba, egyes helyeken a lerakodó por a kijuttatott szert elfedi, így hatástalanítja. A hernyók a kontaktszerekkel szemben meglehetősen ellenállók. Az idegmérgek (pL piretroidok) csak a lepkék ellen hatásosak, de ezek ellen sem túl jó hatásfokkal. A szerző a Központi Mezőgazdasági Ellenőrzési és Fajtaminősítő Intézet komáromi részlegének munkatársa Karva. Az ökológiai szemléletű integrált termesztési módszer - a fenntartható fejlődés keretei között - a jobb életminőség és a nagyobb környezetbiztonság elérését szolgálja - hangoztatta a karvai Kertészeti Szakközépiskola tanulóinak tartott előadásában Tomasek Zoltán, a fűri bioTomal vezetője. Az integrált termesztés látványos és várhatóan tartós térnyerése azzal magyarázható, hogy szinte egyedüli lehetőséget jelent a gyümölcstermesztés, szőlőtermesztés előtt álló feladatok megoldásában. Termőhelyi adottságaink sokféle gyümölcs termesztését teszik lehetővé. A nálunk termesztett gyümölcsök különleges beltartalmi jellemzői (íz, zamat, illat, kedvező cukor-sav arány stb.) akkor válnak piaci értékké, ha alkuerős gyümölcskínálattal csatlakozunk az Európa Unióhoz. Ez azt is jelenti, hogy a termékszerkezet kialakításánál nem a konkurencia élezését tekintjük elsődlegesnek, hanem a harmonizációt segítő kapcsolódási pontok megtalálását. Az ökológiai szemléletű termesztésre azonban nem csak az export reményében és a nemzetközi követelmények miatt van szükség. Az ökológiai érdekeltség akkor is fennáll, ha belföldi piacra kerül a gyümölcs. Európai szintű harmonizációnk ezen a területen sem maradhat el. Az integrált gyümölcstermesztés Európában szélesebb körben és nagyobb ütemben terjed. A biológiai gazdálkodás (biotermelés) gondolata Angliában és Németországban már a 20. század elején felvetődött. A követők hoszszú ideig elmaradtak, mert esélyük sem volt a mennyiségi termesztési szemlélet évtizedeiben. A Biológiai és Integrált Védekezés Nemzetközi Szervezete (IOBC) 1973-ban közzétette az integrált növényvédelem feltételrendszerét - minden gazdasági, ökológiai és toxikológiai szempontból elviselhető módszert alkalmazni kell annak érdekében, hogy a káros szervezeteket a gazdasági kárküszöbök alatt tartsuk, miközben a természetes korlátozó tényezők tudatos felhasználását előtérbe kell helyezni. Az ökológiai szemlélet meghonosodása tehát az integrált növényvédelemben kezdődött. Az integrált termesztésből származó gyümölcs kétféleképpen állhatja a versenyt a magas árszínvonalat diktáló piacon: vagy olcsóbban állítják elő és természetesen olcsóbban kínálják a piacon ugyanazt a minőséget, vagy magasabb árat kérnek a különleges minőség révén. Fontos tudni, hogy az integrált termékek térhódításával egyre kevésbé motiváló tényező a nagyobb árbevétel, sokkal inkább a minden igényt kielégítő minőségi gyümölcs (termék) lesz a piacon maradás feltétele. Az integrált növénytermesztés csupán egy része a komplex biológiai növényvédelemnek. Célja a vegyi készítmények használatának minimalizálása és a hasznos élő szervezetek felszaporodásához szükséges körülmények biztosítása. Ragadozó atkák kihelyezése Itt az ideje annak, hogy a gyümölcstermesztők és szőlősgazdák ültetvényeikbe kitegyék a Typhlodromus pyri ragadozó atkát. Az atkát minden második vagy harmadik szőlőtőkére fel kell tenni, illetve valamennyi gyümölcsfára egy-egy filodarabot kell elhelyezni. (bT) ZÖLDSÉGPIACI ÁRSÉTA Pozsony december 13-án Komárom december 13-án Rimaszombat december 13-án Zselíz december 13-án Losonc december 13-án Kassa december 13-án sárgarépa 10-12 Sk/kg 10-12 Sk/kg 18 Sk/kg 18 Sk/kg 12-15 Sk/kg 13 Sk/kg petrezselyem 25 Sk/kg 20-24 Sk/kg 28 Sk/kg 25 Sk/kg 24-28 Sk/kg 26 Sk/kg burgonya 10 Sk/kg 8-10 Sk/kg 7 Sk/kg 10-12 Sk/kg 7-8 Sk/kg 8 Sk/kg karfiol X X 40 Sk/kg X 25 Sk/fej paprika 86-99 Sk/kg 40-56 Sk/kg 85 Sk/kg 30 Sk/kg 69-90 Sk/kg 55 Sk/kg karalábé 15 Sk/kg 1 ■ 12 Sk/db Hg 10 Sk/db fj) 15 Sk/db mmHHHHNHI 20 Sk/kg zeller 20 Sk/kg 8-10 Sk/db 20 Sk/db 15 Sk/db 22-28 Sk/kg 13 Sk/db káposzta 10 Sk/kg 7 Sk/kg 8 Sk/kg 6 Sk/kg 8 Sk/kg 7 Sk/kg gesztenye 80 Sk/kg X X X X X dióbél 150 Sk/kg 120 Sk/kg 100 Sk/kg 120 Sk/kg 140 Sk/kg X hagyma 12-14 Sk/kg 12-13 Sk/kg 12 Sk/kg X 12-16 Sk/kg 12 Sk/kg paradicsom 34 Sk/kg 40 Sk/kg 48 Sk/kg X 45-66 Sk/kg 48 Sk/kg mák 70 Sk/kg 100 Sk/kg 80 Sk/kg 100 Sk/kg 110 Sk/kg 75 Sk/kg fűszerpaprika 250 Sk/kg 200 Sk/kg X 250 Sk/kg X X cékla 11 Sk/kg 10 Sk/kg X X X X kel 15-25 Sk/kg 12-14 SK/fej 17 SK/kg X 15 Sk/kg 15 Sk/kg alma 16-24 Sk/kg 22-26 Sk/kg 20 Sk/kg 16-18 Sk/kg 18-39 Sk/kg 25-30 Sk/kg saláta mm mmMimmmmi 12 Sk/fej X X fokhagyma 66 Sk/kg 50 Sk/kg 60 Sk/kg 70 Sk/kg 58-65 Sk/kg 60 Sk/kg uborka X mmHBHi 38 Sk/kg X 75 Sk/kg 40-50 Sk/kg tojás 2,70-3,30 Sk/db 2,60-2,80-Sk/db 2,90 Sk/db X 2,80-2,90 Sk/db 2,80-Sk/db bab 40 Sk/kg X 40 Sk/kg X X 40 Sk/I