Új Szó, 2001. december (54. évfolyam, 276-298. szám)
2001-12-08 / 282. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2001. DECEMBER 8. Családi Kör A helyes testtartás tanulással, rendszeres gyakorlással kialakítható, automatikussá tehető, csak el kell kezdeni Fittlabda Morávek Ildikó - a gyerekek nagy örömére - a tornaórán is gyakran „beveti" a fittlabdát. (Vas Gyula felvételei) V. KRASZNICA MELITTA hátfájás napjaink egyik népbetegsége, amelynek gyökereit leggyakrabban a gyermekkorban kell keresni. Szinte már unalomig ismételt tény, hogy a tanulók rossz testtartással ülnek az iskolapadban, keveset mozognak, sokat számítógépeznek, illetve tévéznek. „Testnevelőtanárként naponta tapasztalom, hogy a diákok gerinc- és izomállapota milyen gyakran eltér az egészségestől - mondja Morávek Ildikó, a komáromi Béke Utcai Alapiskola tanára. - Külföldi vizsgálatok bizonyítják, hogy a gyerekek kétharmadánál tartáshibák, különböző gerincfejlődési rendellenességek mutathatók ki, amelyek felnőttkorra betegségekké fejlődnek. Ezek a betegségek az orvostudomány mai állása szerint nem gyógyíthatók, viszont megelőzhetők, mégpedig rendszeres mozgással, megfelelő gyakorlatokkal. Nyugat- Európában és Magyarországon is elindultak azok az egészségügyi mozgalmak, amelyek az iskolai testnevelés óraszámának növelését szorgalmazzák. Az lenne az ideális, ha naponta lennének tornaórák, de sajnos mi ettől még nagyon messze vagyunk. Ezért a meglevő óraszámba kellene belesűríteni mindazt, ami elősegíti a gyerekek egészséges fejlődését. Hiszen ma már tudjuk, hogy megfelelő mozgásterápiával növelhető a koncentrációképesség, kiküszöbölhetők, de legalábbis mérsékelhetők az olvasási, tanulási zavarok. Déli szomszédunknál például az 1995-ben alakult Magyar Gerincgyógyászati Társaság egészségmegelőző programja keretében speciális mozgásanyaggal ismerteti meg a testneveléssel foglalkozó pedagógusokat. A tanárok aztán igyekeznek a tornaórák tananyagába beépíteni például a tartáshibák kiküszöbölését célzó gyakorlatokat. Nálunk többé-kevésbé a jógaoktatás tölthette volna be ezt a szerepet, ezért nagyon sajnálom, hogy végül is az illetékesek elálltak tőle.” Nézzük tehát, mit is értenek a szakemberek helyes testtartás alatt. A testtartás, vagyis az egyes testrészek egymáshoz való viszonya dinamikus egyensúlyi állapot, amelyet a testtartásért felelős izmok állandó, sokirányú tevékenysége tart fenn - olvashatjuk a Magyar Gerincgyógyászati Társaság Tartáskorrekció című kiadványában. Ha ez az izomegyensúly felbomlik- a mozgásszegény életmód, az egyoldalú terhelés stb. következtében egyenetlenné válik az ízületek terhelése, s ez a későbbiekben a gerincen kívül az alsó végtagok ízületeiben is porckopáshoz és meszesedéshez vezet. A helyes testtartás kulcsa a medence megfelelő állása, dőlésszöge. Ez a szög egyrészt meghatározza a csípőízület helyzetét, másrészt a gerinc élettani görbületeinek mértékét. Testtartáshibáról akkor beszélünk, ha a gerinc görbületei a fiziológiás mértéktől eltérnek, a medence dőlésszöge nő, vagy csökken. A gerinc és az ízületek csontos képleteiben kezdetben még nincs maradandó károsodás, a lágy részek (inak, szalagok, ízületi tokok) nyújthatók, erősíthetők. Később azonban a csontok is deformálódnak, ami már visszafordíthatatlan elváltozást jelent. Jó hír viszont, hogy a helyes testtartás tanulással, gyakorlással kialakítható, automatikussá tehető. Csak még időben el kell kezdeni! „A helyes testtartás kialakítását segíti elő az a Kanadában kifejlesztett fittlabda (Fit Ball), amely nemcsak rendkívül jótékony hatással van a hátgerincre, hanem a gyerekek és felnőttek számára egyaránt érdekessé, élvezetessé is teszi a gyakorlatokat - fejtegeti Morávek Ildikó. - És ez a lényeg: megszerettetni a diákokkal a mozgást. Hiszen nekünk, testnevelőtanároknak nem az a célunk, hogy élsportolókat neveljünk, hanem hogy megkedveltessük tanulóinkkal a mozgást, megtanítsuk őket arra, hogy jól érezzék magukat a bőrükben. Ugyanez vonatkozik természetesen a felnőttekre is. A labdán nyújtó, erősítő, relaxációs, rehabilitációs gyakorlatokat lehet végezni, de már a puszta ülés rajta testtartásjavító hatású. A székkel ellentétben ugyanis ún. dinamikus ülést; biztosít. A rugalmas, háttámasz nélküli labda állandó munkára kényszeríti az izomzatot, egyenes háttal ül rajta az ember, mert másként kényelmetlen, esetleg le is gurul róla. A labdán ülve optimális a medence dőlésszöge, nem rakjuk keresztbe a lábunkat, ami sokunknak nagyon rossz, hátgerincet károsító szokása. Ezenkívül a rugózásnak stresszoldó hatása is van. A labdán egyensúlygyakorlatokat is végezhetünk, amelyek révén javul a cselekvésbiztonság, tökéletesedik a térbeli tájékozódás, fejleszthető az akaraterő, a koncentráció. Ha azonban valaki naponta egyszerűen csak ücsörög és rugózik néhány percig a labdán - akár tévénézés közben már akkor is sokat tesz a hátgerincbántalmak megelőzése érdekében. Érdemes tehát kipróbálni: férfiaknak és nőknek, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.” Érdemes kipróbálni kicsiknek és nagyoknak egyaránt A labdán nyújtó, erősitő, relaxációs gyakorlatokat lehet végezni CSALÁDI KÖRBEN AZ ORVOSSAL Alacsony vérnyomás „Negyvenéves nő vagyok, alacsony a vérnyomásom. Időjárás-változáskor sokat ■ szenvedek, szédülök, úgy érzem, hogy nincs vér az ereimben. Már szedtem különféle szintetikus gyógyszereket, de csak kis mértékben segítettek. Jó időben, napsütéskor szinte feléledek, de ha esik az eső, vagy jön a hideghullám, lehetetlen vagyok és nagyon rossz a közérzetem. Alig tudok ilyenkor dolgozni. Gyógynövényekkel nem lehetne segíteni a bajomon?" »Olvasónk nagyon találóan írta le az alacsony vérnyomás tüneteit, mert akik ala• csony vérnyomással születtek, vérszegénységgel küszködnek, s ráadásul még frontérzékenyek is. Az alacsony vérnyomás nem betegség, hanem állapot. Többet szenved, mint a magas vérnyomásos ember, de tovább él. Az alacsony vérnyomás megszüntetése összetett folyamat, s csak a komplex kezelés garantálja a jó eredményt: 1. Idegerősítő gyógynövényeket alkalmazunk, hogy ne legyünk annyira érzékenyek. Ezek megemelik a stresszküszöböt, és nem leszünk annyira rosszul. Recept: 10 g citromfű, 50 g orbáncfű, 40 g levendulavirág - a keverékből 1 evőkanálnyit leforrázunk 2 dl vízzel, 15 percig hagyjuk ázni, leszűrjük, s naponta 1-2 alkalommal elkortyoljuk. Ezt a teát akkor ajánlatos inni, ha érezzük a ff onthatást, de a rossz napokon ne erőltessük túl magunkat, munkánkba több pihenőt iktassunk. 2. Vémyomásemelő növényeket alkalmazunk: 50 g rozmaringlevél, 30 g fehér fagyöngy, 50 gr máriatövismag, 50 g zsálya - a keverékből 1 evőkanálnyit áztatunk 2 dl langyos vízben 20 percig, leszűijük, és naponta 1-2 alkalommal isszuk. 3. Vémyomásemelő gyógyborok Rozmaringbor - 70 g száraz rozmagringlevelet kávédarálóval porítunk, beletesszük 1 liter fehérborba, 20 napig ázni hagyjuk (az üveg hermetikusan legyen zárva), majd leszűrjük s kisebb palackokba öntjük. Naponta csak kétszer fél dl-t iszunk belőle. Zsályabor -120 g zsályát 1 liter borba áztatunk (úgy járunk el, mint a rozmaringbomál). 4. Vémyomásnövelő magvak: fehér mustármag - egyszerre egy léveseskanálnyit eszünk belőle (az adgot a szánkba vesszük, s ivóvízzel leöblítjük). Máriatövismag -1 teáskanálnyit 5-10 percig 2 dl vízben főzünk. Édesítve mézzel naponta kétszer iszunk Uyen mennyiséget. Nem javasolják szívkoszorúér-szűkületnél (Angina pectoris). 5. Ha vérszegénység okozza az alacsony vérnyomást, akkor a vérszegénységet kell gyógyítani. Ez esetben szükséges az orvosi kivizsgálás, a gyógynövényes kezelés jótékonyan kiegészíti a gyógyítást. Itt ajánlható a csalán, a szemviditófü, a virágpor, a petrezselyem és a Béres-cseppek. 6. Gyógyító ínyencségek: mák, mogyoró, dió, napraforgómag, földimogyoró, mandula, kakaó, zabpehely, aszalt gyümölcsök, füge, sárgabarack, szilva, szőlő, szója. 7. Aromaterápia: akinek alacsony a vérnyomása, hordjon a táskájában egy üvegcse rozmaring illóolajat, s rosszullét, szédülés esetén bárhol van is, szagoljon néhányszor az üvegbe (elsősegély). Ha ez nem segít, és van módunk egy pohár vízhez jutni, akkor elsősegélyként az ülóolajból 1-2 cseppet cseppentsünk bele és igyuk meg. Segíteni fog. Ezt a módszert azonban Dr. Nagy Géza természetgyógyász csak akkor alkalmazzuk, ha nincs módunk a rozmaringlevélből teát készíteni. 8. Színterápia: ha az alacsony vémyomású egyén narancssárga vagy piros fénnyel sugározza be magát, a vérnyomása emelkedni fog. Ez nem azt jelenti, hogy narancssárga égő előtt fog ülni, hanem azt, hogy a dolgozószobájában vagy a konyhájában, ahol éppen dolgozik, üyen fény van. Ez érvényes a ruha színére is. Ha az említett színű ruhában fogja magát látni, szintén enyhén emelkendi fog a vérnyomása. 9. A feketekávé szintén engedélyezett, ami nem azt jelenti, hogy naponta megiszunk tíz kávét, hanem hogy amikor nagyot zuhan a vérnyomásunk, akkor iszunk egy csészével. 10. Vörösbor-terápia - a vörösbor nem gyógyítja teljesen az alacsony vérnyomást, csak abban segít, hogy a rossz körérzetű egyénnek jobb lesz a hangulata. És nem szabad hektoliterszámra inni, csak 1-2 dl-t a főételek után, ez egyébként is jót tesz. Tehát nem vörösborban fürdünk, hanem csak gyógyszerként alkalmazzuk. iba A citrus paradisí nevű gyümölcsfát Barbados szigetről 1823-ban telepítették Floridára, s mára kiderítették, hogy magjában egy darabka éden rejlik Az egész világon hódít a grépfrút (gyógyító) magja PÉTERFI SZONYA öbb mit húsz évvel ezelőtt egy figyelmes kertész észrevette, hogy a grépfrútmag nem rothadt el a trágyadombon. A véleden úgy akarta, hogy az illető nemcsak kertész, hanem orvos is volt, Einstein-díjas szakértő, aki a természet gyógyerejét kutatta. Nem csoda, hogy a kertésznadrágot és az ásót fehér köpenyre és mikroszkópra cserélte. Jacob Harich doktor kutatása eredményes volt: megállapította, hogy a grépfrút magjában nagyon hatásos fertőzésgátló anyag található. Miután az eredményt közreadta, a vüág számos országában, pl. Németországban, Brazíliában és az USA-ban szintén kutatni kezdték a citrus paradisi nevű gyümölcsöt. Dr. Allan Sachs a New York állambeli Woodstockból amellett, hogy alátámasztotta társai kutatási eredményeit, és rámutatott, hogy a grépfrút magjában egy darabka éden rejlik, összeállította a természetes antímikrobiáhs szerrel szemben támasztott követelményeket is. Az ideális fertózésgátló hatásának széles körűnek kell lennie, hiszen a betegség kórokozói gyakran ismeretlenek. A grépfrút magjából nyert kivonat 800 baktérium- és vírus-, ületve 100 gomba(penész)törzs, de számos egysejtű parazita ellen is hatásosnak bizonyult. Fontos követelmény, hogy a szer ne legyen toxikus. Nem áll fenn a grépfrútkivonat túladagolásának veszélye, egy 80 kilós embernek több mint 3 litert kellene meginnia ahhoz, hogy nehézségei támadjanak. Az ideális szemek természetesen nem szabad gyengítenie a szervezet immunrendszerét, a citrus paradisi kivonat jótékony hatással van a szervezet ellenállóképességére, gátolja a bélbaktériumok káros hatását anélkül, hogy rombolná a fontos bifidobacilusokat. S ami ugyancsak lényeges: hipoallergénnek kell lennie, hiszen a népesség nagy hányada allergiás a vegyileg előállított antibiotikumokra. A legújabb kutatások szerint a szert a citrusfélékre allergiásak is használhatják, csak nekik nem a cseppeket, a tablettákat, hanem az alacsonyabb savtartalmú port ajánlják a szakértők. Az orvosok általában kedvező fogadtatásban részesítették a szabadon megvásárolható szereket. Dr. Leo Gallanda New York-i belgyógyász páradannak tartja a kivonat mellékhatások nélküü erejét, az amerikai dr. Louis Parish szerint a szer segítségével sokkal eredményesebb és gyorsabb a bélbetegségek kezelése. A kivonat kedvezően befolyásolja a szervezet védekező rendszerét, minimalizálja a fertőzés (náthaláz, hasmenés, gombás megbetegedés, hüvely- és bélfertőzés) teijedésének veszélyét. - Noha a gyógyszeripar mellett a kivonat helyet kapott a kozmetikában is - magyarázza Michlo András, a forgalmazó Herb-Pharma Kft. képviselője -, a CitroGrep termékek széles skálája kizárólag a gyógyszertárakban kapható. Míg a cseppek többek közt segítik az emésztést, védenek a légúti fertőzések ellen, antioxidánsként is hatnak: erősítik az érfalakat, meggátolják a vérrögképződést. A tabletták ugyancsak erősítik a szervezet védekező rendszerét, de segítenek az étvágytalanságnál, a gyomor- és bélpanaszoknál. További készítmény az intim testrészek tisztántartását segíti, rendszeres haszálatával meggátolható a kellemetlen hüvelyfertőzés. A pattanásos (aknés) arcbőr tisztítására a balzsamot, a zsíros bőr kezelésére az arctejet ajánlják a szakértők. A dtrus paradisi kivonató nappali és éjszakai krém elősegíti a bőr nedvességének megtartását, regenerálódását, miközben védelmet nyújt a káros légköri szennyeződés ellen. A fogzselé a szájüreget fertőtleníti, csökkenti a fogszuvasodást okozó lepedékképződést. A csecsemők számára kifejlesztett gyermekzselé viszont megszünteti az első fogak kibújásával járó ínyfájdalmat, s mivel cukormentes, óvja a fogazatot is. A gyerekkrém felhasználása sokrétű, az antiszeptikus anyagokat, szilikont és aloe verát tartalmazó kenőcs felhasználható az ágyhoz kötött betegek felfekvéseinek kezelésére is. 1údomásomra jutott, hogy hatékony a bőrbetegségek gyógyításában, de például a fülfájásnál is. Úgy tűnik, a citrus paradisi kivonat segítségével számos betegség kezelhető, orvosolható. Nem vegyi, hanem természetes alapanyagú szerrel.