Új Szó, 2001. november (54. évfolyam, 252-275. szám)

2001-11-30 / 275. szám, péntek

2001. november BO., péntek 1. évfolyam, 4. szám A tízéves Kalligramról, amely nemcsak szellemiségében multikulturális, hanem nyelvében is - szerkesztőségében éppolyan otthonos a szlovák, a cseh, a lengyel szó, mint a magyar A kihelyezett centrum TÖZSÉR ÁRPÁD öredelmesen bevallom, nem tudom, vannak-e a Visegrádi Együttműkö­désnek saját intézmé­nyei, ügyintéző hivata­lai - úgy sejtem, nincse­nek. De azt nemcsak sejtem, hanem határozottan tudom, hogy saját könyvkiadóval, lappal s egyéb kul­turális vagy irodalmi fórumokkal a V-4 nem rendelkezik, hogy orszá­gainak irodalmát átgondoltan, bizo­nyos célok szerint rendszerezve nem központi kiadóban, s nem üvegpalotában adják ki, hanem né­hány sötét, szűk helyiségben, a po­zsonyi Kalligram Könyvkiadóban, az Óváros u. 6/d-ben. S bizony, e kiadó Visegrád Könyvek című soro­zatát, amely a közép-európai gon­dolat, szellem, irodalom lengyel, cseh, szlovák és magyar nyelvű fon­tos produktumait népszerűsíti, nem a V-Group (elképzelhető) kulturális alapítványa szponzorálja, hanem a kiadó emberei kalapozzák össze a lehető legváltozatosabb helyekről. Pedig ­Pedig ha Pozsonyból Budapestre vonatozom, s Visegrádnál kiné­zek az ablakon, nem tudom úgy megcsodálni Károly Róbert és Mátyás király egyszerre középko­ri és reneszánsz hangulatú várát, hogy arra ne gondoljak: micsoda remek közép-európai kongresz- szuspalota (V-4 centrum) lehet­ne belőle! Ahol lenne egy repre­zentációs terme a Kalligramnak is, s benne - az egyéb nagy, kö­zép-európai fontosságú rendezvé­nyek mellett - a magyar, a cseh, a szlovák, a lengyel írók, mondjuk évente, rangos közép-európai iro­dalmi díjakat vennének át. Az álmodozás semmibe se kerül, megengedhetjük magunknak, kér­dés viszont, hogy ott van-e a cent­rum, ahol a középpont? Witold Gombrowiczról mondta va­laki: Gombrowicz-csal a lengyel iro­dalom centruma külföldre helyező­dött. (Margóra: a nagy lengyel e- migráns magyar glorióláját éppen a Kalligram töltötte ki konkrét, ma­gyarul megjelenő Gombrowicz-é- letműsorozattal; a tavaly megjelent Napló 1953-1956 sokáig a magyar- országi könyvesboltok sikerlistáinak az élén állott.) S az előbbi kérdés­hez csatlakozó második kérdés: nem kihelyezett centrum véledenül a Kalligram Könyvkiadó is? S a har­madik kérdés: ha Gombrowicz a ha­zájában marad, lehetett volna vajon centrum? S az utolsó dilemma: le­hetne a Kalligram vajon Magyaror­szágon is centrum? Szónoki kérdések. A lényeg: a Kal­ligram Könyvkiadó tíz éve az, ami. Tíz évvel ezelőtt alapította az a Szi­geti László (Grendel Lajosnak, s az utóbbi években sajnálatosan hall­gató kitűnő költő Farnbauer Gábor­nak és másoknak a hathatós támo­gatásával persze), aki csendes el­lenzéki munkájával szerintem már a husáki „normalizációs” (értsd: abnormalizációs) sötétség-korszak­ban is a Kalligramot szervezte, sőt kiadó nélküli kiadó-igazgató volt. Ifjúként és fiatal íróként a „normali- záció” idején debütált, de hogy Parti Nagy Lajos zseniális klapanciáját paraffazeáljam: ő az a csecsemő volt, aki a negatív emlőből pozitív tejet szopott. Húsz év alatt főleg szerkesztőségekben, színházakban dolgozott, mindenhol kicsit fél fe­nékkel ülve, mint aki tudja, hogy számára minden munkahely átszál­ló egy komolyabb, nem helyi érdekű gyors felé. Emlékszem sima, gyors lépteire, váratlan megjelenéseire és eltűnésébe, zsebe, táskája mindig tele volt fontos kéziratokkal, feje versekkel és szervezési kezdemé­nyekkel, kitűnő eszmékkel. De nem volt politikus alkat. Meggyőződé­sem, hogy a ’89-es bársonyos forra­dalom konventjének is csak azért lett tagja, hogy kellő időben beje­lenthesse: ő tulajdonképpen nem Robespierre, hanem Desmoulins, s a forradalom felhajtó erejét kihasz­nálva megalapítsa a Kalligramot. Ennyit Szigeti Laciról, a Kalligram moteljáról, a hely szelleméről (a ró­mai időkben a genius loci nem szel­lemiség volt, hanem személy, a he­lyet pártoló, védő, építő szellem), akinek „konventes” idejéből való ba­rátai aztán Václav Haveltől Petr Pit- hartig, s Göncz Árpádtól Peter Zaja- con és Miroslav Kusýn át Grendel Lajosig szülte egy szálig házi szerzői maradtak. S azok lettek a magyar, a szlovák és a lengyel irodalom és szellemiség legkitűnőbbjei is. Né­melyik úgy, hogy kiadójává válasz­totta a Kalligramot (mint például Mészöly Miklós), némelyik úgy, hogy a Kalligram lett a magyar szó­csöve (mint például a lengyel Adam Michnik). Tény, hogy a magyar iro­dalomnak e kihelyezett centrumá­ban, a közép-európai gondolkodás­nak ez alapvető fontosságú műhe­lyében az elmúlt tíz év alatt mintegy félezer közép-európai irodalmi al­kotásjelent meg. (Es természetesen nemcsak közép-európai, hisz ők ad­ták ki például Musiltól A tulajdonsá­gok nélküli ember, s Az eltűnt idő nyomában szlovák változatát is.) A magyar és lengyel szerzők (a leg­fontosabbak: Mészöly Miklós, Ná­das Péter, Grendel Lajos, Szilágyi Ákos, Závada Pál, Pályi András, Ker­tész Imre, Rákos Péter, Adam Mich­nik, Leszek Kolakowski, Czeslaw Müosz és mások) szlovákul vagy csehül, a csehek, szlovákok és len­gyelek (Vladimír Holan, Bohumil Hrabal, Ludvík Vaculík, Josef Škvorecký, Jan Patočka, Dominik Tatarka, Alta Vášová, Petet Pišťa- nek, Pavel Vilikovský, Martin M. Šimečka, Ľubomír Lipták, Dušan Kováč s a föntebb már fölsorolt len­gyelek) magyarul láttak napvilágot a kiadásukban. Mert a Kalligram Könyvkiadó nemcsak szellemiségében multi­kulturális, hanem nyelvében is. Szerkesztőségi helyiségeiben ép­pen olyan otthonos a szlovák, a cseh, a len­gyel szó, mint a magyar. (S a legotthono­sabb talán az a szlovák-ma­gyar és ma­gyar-szlovák keveréknyelv, amely a régi, nemesi Ma­gyarország felvidéki me­gyéinek lehe­tett az „anya­nyelve”. Ó, ha meg akarod tudni, hogy miért tartja A Noszty fiúban Klementy szerkesztő úr pohánkakása ízűnek báró Kopereczky akcentusát, akkor hallgasd meg Rudó Chmel magyar nyelvű anekdotázását, homéroszi hahotáit a Kalligram redakciói- ban, mindjárt lesz a dologról el­képzelésed! »Néni pomoci«, mit lehet tenni: a geniális szó a római időkben vidám-at, felszabadult-at is jelentett.) A Kalligram tehát egy olyan közép-európai kiadó, amely pluszban és részben még az Euró­pa, sőt (amennyiben idegen nyel­ven, főleg szlovákul és csehül is ad ki könyveket) a Corvina feladatát is végzi. Az idegen nyelvű kiadványai közül természetesen a szlovák nyelvűek a legfontosabbak. A szlovák szabadelvűség (akár­csak a magyar) a múltban általá­ban szintén kihelyezett centru­mokban, legtöbbször Prágában (de esetenként akár Bécsben, Krakkóban vagy Budapesten) léte­zett. Most, első alkalommal, s a Kalligramnak köszönhetően a centrum a centrumba került: a szlovák liberálisoknak olyan szen­télye, találkozóhelye a pozsonyi Kalligram, mint mondjuk a buda­pestieknek a Merlin Színház. S ez megintcsak nem semmi, így zajlik tehát az élet a tízéves Kalligram Könyvkiadóban. Felelős­ségteljesen és vidáman. »Csák ázok á pizkos ányágiák!« - rikkantja el magát néha pán redaktor Kope­reczky, pardon: a szlovák liberálisok irodalmi-publicisztikai lapját, az OS-t szintén a Kalligram kiadásá­ban és helyiségeiben főszerkesztő Rudolf Chmel. Hát igen, a „piszkos anyagiak” időnként a kalligramosok életét is megkeserítik. A Kiadó köz­vetlen szomszédságában állt az a ház, amelyben az első közép-euró­pai kultúrájú, a latin mellett magya- rul-csehül-szlovákul-németül is be­szélő, gondolkodó, író tudós Bél Mátyás lakott, aki - amint az köztu­dott - számos nagyon fontos, tudós kiadvány (államismereti enciklopé­diák, nyelvkönyvek, irodalomtörté­netek) szerzője és kiadója s a máso­dik magyarországi újság, a Nova Posoniensia szerkesztője volt. Egy­szóval a 18. század első felében a mai KaUigramtól egy karnyújtásnyi­ra élt és dolgozott az a Magnum Decus Hungáriáé, akinek ezt a meg­tisztelő címét úgy fordíthatnánk magyarra, hogy ő volt az akkori Ma­gyarország tudományos akadémiá­ja és egyeteme egy személyben. A hely szelleme mintha tovább élne a Kalligram munkásságában, kiadvá­nyaiban, a nagy tudású és nagy te­hetségű tudós író, könyv- és lapki­adó viszont már 252 éve halott, nem kérdezheti meg tőle Szigeti igazgató úr, hogy ő (ti. az egykori rektor és nagytiszteletű, plusz kiadó és szerkesztő úr) honnan szerzett pénzt az intézményei működtetésé­hez. S valószínűleg a visegrádi vár­ból sem lesz egyhamar V-4 cent­rum, sem közép-európai kongres­szuspalota, a Kalligram Könyvkiadó még sokáig a pozsonyi Óváros u. 6/d-ben marad, s hiába várja, hogy a V-Group kulturális alapítványa kise­gíti majd egy kis „piszkos anyagival”. Ilyen körülmények közepette pedig mit lehet kívánni egy tizedik szüle­tésnapját ünneplő könyvkiadónak, egy - láthatóan - örök időkre kihe­lyezett centrumnak? Hát csak azt, amit szeretteinknek szoktunk: hosszú életet. Plusz még nagyon-na- gyon sok jó könyvet, és türelmet a ki­helyezett centrum-léthez. Iljen! Iljen Kaligram! A magyar múlt nagy és kisebb hagyományaira olyan realista optikán át igyekszünk nézni, amelybe helytörténeti, demográfiai vagy szociológiai szempontok is beleférnek A tizedik születésnapját ünneplő Kalligram Kiadóról, elfogultan GRENDEL LAJOS ész csoda, kezdhetném, kész csoda, hogy a Kal­ligram megérte ezt az év­fordulót. Csodák azon­ban nincsenek, Deus nem lépett közbe egyszer sem, hanem a tőle megszokott nyá­jas jóindulattal, svájci típusú semle­gességgel figyelte megszállottsággal határos buzgalmunkat és vergődé­sünket a zsúfolásig telített könyv- és folyóiratpiacon. Csupán azt súgta meg, még az elején, hogy dolgozni kell, aztán majd meglátjuk... Persze, szerencsénk is volt. Ám a szerencsé­nek is udvarolni kell, szívósan, rava­szul, kitartóan, rendíthetetlenül, összeszorított ököllel, könyörögve, rimánkodva, máskor megint fenye- getődzve, mert a mafla vagy szótlan gyereket nem pártfogolja. Legelsőként azt kellett eldönte­nünk, kit akarunk megszólítani és hogyan. Kezdetben úgy gondoltuk, az igényes olvasót - magyarul. Ez szép, nemes cél, és kerek, mint a te­lihold. De hamar kiderült, hogy egy tucat magyar kiadó is ugyanezen munkálkodik, miközben az igényes olvasók száma nem nő, hanem in­kább fogy. Ráadásul mi itt csücsül­tünk Pozsonyban, amelyet a feltá­madó magyar nemzeti romantika előszeretettel nevez (észak) nyugati végvárnak, figyelmen kívül hagyva siralmas állagát: rogyadozó bástyáit és falai mögött gyanútlanul horkoló gazdáit, akik szívesebben révednek a múltba, mert annak semmilyen fe­lelősséggel nem tartoznak. Ä múlt szép, a jelen csúnya, a jövő kiszá- míthatatían. A szlovákiai magyart meg amúgy is mindig a szelek so­dorták, hol erre, hol amarra. A Kalligram vezetői, szerkesztői, munkatársai mélyen átérzik napja­ink nemzeti romantikusainak bána­tát, a kóbor igricekét, táncoló dervi­sekét meg a pártfogóikét is - de a magyar múlt és jelen értékeit más, nem romantikus függvényrendszer­ben keresik. A magyar múlt nagy és kisebb és még kisebb hagyományai­ra olyan realista optikán át igyek­szünk nézni, amelybe helytörténeti, néprajzi, demográfiai vagy szocio­lógiai szempontok és érdeklődés is beleférnek Márai Sándor II. vüághá- ború alatt írott Röpirata, Mészöly Miklós esszéi és regényei és sok más jelenkori szépirodalmi és irodalom- történeti mű mellett. A Kalligram, amennyire ez a túlhevített és polari­zált magyar szellemi életben egyál­talán lehetséges volt, igyekezett el­kerülni a szlovákiai és magyarorszá­gi politikai élet zavaros vizeit. Nem voltunk és nem leszünk egyetlen párt, mozgalom, irodalmi vagy mű­vészeti irányzat, alkalmi érdekcso­port szócsöve sem. Kiadói progra­munkban a Koncsol László által gondozott Csallóközi Kiskönyvtár helytörténeti dolgozatainak vagy Erdélyi Zsuzsanna könyveinek ugyanolyan kiemelten fontos hely jut, mint a Szegedy-Maszák Mihály gondozta kismonográfia-sorozat­nak, a Musil-életműnek, Gombro­wicz Naplójának vagy a kortárs ma­gyar szépirodalom (s ezen belül a szlovákiai irodalom) néhány, a Kalligram szellemiségéhez közel ál­ló alkotója munkájának. Nem zár­kózunk el, és a jövőben sem fogunk elzárkózni értékes művek kiadásá­tól pusztán azért, mert szerzőjük konzervatív, vagy liberális, vagy baloldali értékeket vall magáénak. Mert mi is konzervatívak vagyunk, meg liberálisok vagyunk, meg bal­oldaliak vagyunk. Ákit ez a politi­kai-világnézeti eklektika fölháborít, hát csak haragudjon ránk, mi majd kibírjuk valahogy. A kiadott köny­vek számát, minőségét, egyes könyvsorozataink szakmai sikerét látva úgy tűnhet, hogy a Kalligram tíz éve... -, nos, hogy ez egy siker- történet. Pedig nem, inkább csak fé- lig-meddig. Sőt: inkább félig, mint meddig. A piaci siker messze nincs arányban a kiadó szakmai elismert­ségével. Sőt: ami a kiadványaink hatalmas többségét illeti, inkább pi­aci sikertelenségről illene beszél­nem. Ennek a kiadóra nézve az a legsúlyosabb következménye, hogy folyamatos egzisztenciális bizonyta­lanságban élünk, az eseüeges hol­napi megszűnés állandó és nyo­masztó árnyékában. Bár a Kalli­gram már hosszú ideje jelen van a szlovák könyvpiacon is, csakhogy a szlovák piac felvevő kapacitása is ki­csi. Mi több: a szlovák könyvpiacon nemcsak a többi szlovák könyvki­adójelent a Kalligram számára kon­kurenciát, hanem részben a cseh ki­adók is, lévén a két nyelv (a cseh és a szlovák) nagyon-nagyon rokon, így hát a Kalligramról mint sikertör-' ténetről csupán annyit, hogy ez a si­ker egy olyan úriember sikeréhez hasonlatos, akit mindenféle fogadá­sokra hívnak meg, aki elegáns öltö­zékben jár-kel a világban, aki gesz­tenyével tűzdelt fácánt vacsorázik, de amikor vacsora után hazamegy kis házába, nincs mivel befűtenie, s holnap talán a vülanyt és a telefon­ját is kikapcsolják. A Kalligram Jelentőségét” - mint az egyik egykori alapító és résztulajdo­nos, mai főmunkatárs - abban lá­tom, hogy tízéves működése során megingatott néhány sztereotípiát. Elsőként azt a gyakorlatot utasította el, amely szerint egy szlovákiai (er­délyi, vajdasági) magyar könyvki­adónak mindenekelőtt a szlovákiai (erdélyi, vajdasági) magyar írásbeli­séget kell felkarolnia, függetlenül a beérkező kéziratok színvonalától. Az ilyen röghöz kötöttségnek a kény­szere a 90-es évek elejére megszűnt, az ún. kisebbségi magyar szellemi műhelyeknek a mozgástere nagy­mértékben kitágult. A Kalligram eb­ben az új, tágasabb szellemi térben próbálta megkeresni a helyét és a szerepét. Szerzőinek és munkatársa­inak tekintélyes része magyar állam­polgár. Ez a nyitottság lehetővé tette a kiadó számára, hogy kibújva a regionalizmus kényszerzubbonyá­ból alakítója lehessen (legalábbis részben) a magyar szellemi életnek - Magyarország határain kívülről. Másodízben a Kalligram akkor lé­pett át egy képzeletbeli és mestersé­ges határt, amikor szlovák szerzők szlovák nyelvű könyveivel megje­lent a szlovák könyvpiacon. Ennek hét éve, s mára a Kalligram a szlo­vák irodalmi és szellemi élet egyik legmegbecsültebb műhelye lett. Mi­közben a Mečiar-érában a magyar- ellenes hangulatkeltés Szlovákiá­ban a tetőfokára hágott, a szlovák írók, közírók, társadalomtudósok egyre-másra jelentették meg mun­káikat egy olyan könyvkiadó gondo­zásában, amelyről mindenki tudta, hogy magyar írók alapították, hogy a tulajdonosa, igazgatója magyar, nemkülönben a szellemi hátországa is. Ez a szolidaritás és együttműkö­dés a szlovák és a szlovákiai magyar demokratikusan gondolkodó értel­miség csoportjai között precedens értékű volt azokban a feszültségek­kel terhelt években, s mára teljesen magától értetődővé vált. Az így felhalmozott bizalmi tőkének köszönhető, hogy a mindig is in­kább Prágára figyelő demokratikus szlovák értelmiség fogékonyabbá vált azoknak a 20. századi magyar szépirodalmi és társadalomtudo­mányi műveknek a recepciójára, amelyeket a Kalligram kínált a szá­mukra (Babits Mihály, Csáth Géza, Márai Sándor, Mészöly Miklós, Kon- rád György, Nádas Péter, Závada Pál, Tálamon Alfonz, Tőzsér Árpád, Bibó István, Szűcs Jenő stb.). Ezek­nek a könyveknek a kedvező és szé­leskörű sajtóvisszhangja azzal a re­ménnyel tölthet el bennünket, hogy mára sikerült valamelyest enyhíteni azon a kommunikációs deficiten, amely, főként 1945 után, szinte le­hetetlenné tett bármiféle értelmes dialógust olyan partnerek között, akik nyilvánvalóan egymásra van­nak utalva. Ha másutt nem is (vagy csak kevésbé), itt feltédenül érvé­nyesülnie kellene a reciprocitás el­vének, nehogy ezen a szellemi fo­lyosón a közlekedés egyirányú ma­radjon. Vagyis: mi, kalligramosok, akkor leszünk igazán elégedettek, ha a magyarországi demokratikus értelmiség is hasonló érdeklődéssel, nyitottsággal és elfogulatlansággal veszi a kezébe azoknak a szlovák szerzőknek (íróknak, tudósoknak) a magyarra fordított könyveit, ame­lyeket a Kalligram érdemesnek talál megismertetni velük. Egyébiránt: minden olvasónk, bará: tunk, hívőnk jókívánságait a Kalli­gram összes munkatársa nevében köszönöm. Remélem, nem lesznek hűdének hozzánk a jövőben sem.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom