Új Szó, 2001. november (54. évfolyam, 252-275. szám)
2001-11-30 / 275. szám, péntek
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2001. NOVEMBER 30. KOMMENTÁR Ducký hosszú árnyéka SIDÓ H. ZOLTÁN Újabb érvágás a hányatott sorsú Szlovák Gázművek (SPP) és áttételesen az állam számára: a Legfelsőbb Bíróság tegnapi döntése értelmében a cseh Union Banknak kamatostul ki kell fizetni az általa birtokolt 5 Ducký-váltó ellenértékét, amelynek összege 350 millió cseh koronára rúg. Ján Ducký, aki a Mečiar-korszakban volt a gázművek vezér- igazgatója, számos szerfelett homályos indíttatású lépése mellett sorozatban írta alá az állítólag nemegyszer biankó, azaz utólag tetszőleges összegre kiállítható váltókat. E váltók - a gázművek minden igyekezete, hadműveletbe illő felvásárlása ellenére - aztán búvópatakként bukkannak a felszínre. Pavol Kinčeš, a cég nyáron lemondatott első embere szerint Szlovákiában legjobb tudomása szerint már nincs több Ducký-váltó, azonban külföldön még akadhat, akár több milliárd koronáról szóló is. A morva Sezoos Group cégen keresztül a cseh Union Bank birtokába került 5 Ducký-váltó léte már régen ismert volt, ennek dacára az SPP struccpolitikát folytatva folyamatosan tagadta a jogosságát és a bíróságokon az időhúzás fegyveréhez nyúlt. A pénzintézet néhány napja jelezte, ha ez így megy tovább, nemzetközi intézmények elé viszi az ügyet. Tegnap azonban fordulat történt: a Legfelsőbb Bíróság a cseh félnek adott igazat. A döntés azonban csak újabb mérföldkő a tengerikígyó hosszúságú pereskedésben, mivel az ezer kibúvót találó és az időhúzást művészi szinten művelő Emest Valko, a gázművek jogi képviselője máris panasszal élt és az Alkotmánybírósághoz fordul. A jog művelői számára lehet, hogy sok tanulsággal szolgál a két fél minden szintet megjárt pereskedése, azonban e tanulságnak nagy ára van: az államnak, vagyis nekünk kell állni a kifizetés terhét, ráadásul annak kamatos kamataival együtt. S ha ez még nem lenne elég, akkor nem árt tudatosítani: a nemzetközivé dagadó botrányos ügy jócskán leverheti a magánosítás előtt álló gázművek vételárát. Gazdátlan aranytallér TÓTH MIHÁLY A HZDS újabban híve a NATO- és EU-csatlakozásnak. Sok mód van a politikai hajtűkanyarok megmagyarázására. Mečiar számára a legkézenfekvőbb az lehetne, hogy mindent, amit kormánya 1998 őszéig az egyesülendő Európához csatlakozás tagadásában elkövetett, azt „rákeni” az SNS-re. Sok minden megideologizálható azzal, hogy egy volt miniszterelnök kijelenti: a stabilitás érdekében tettem, amit tettem. Mečiart nem olyan fából faragták, hogy beismerné, őt egy Slota vagy egy Malíková fontos döntésekben befolyásolni tud. Az üyen önérzeteskedés azonban nem sajátja a modern politikának. Metternichtől Clemenceau-ig és Kissingerig tucatnyi példát lehetne felsorolni a „megváltozott a helyzet, megváltozott a véleményem” típusú magatartás illusztrálására. Mečiar nem él e lehetőséggel. Elkeserítően bizonygatja, milyen kis ország Szlovákia... Dzurinda közben fuldoklik, és akár a felé nyújtott borotvát is elkapja. Kellemesebb ellenfele egy olyan Mečiar, aki erőteljes euroszkepticiz- musának revízió alá vonásakor nem tart lelküsmeretvizsgálatot, hanem köti az ebet a karóhoz, hogy amit 1995-ben mondott, az minden lehetséges közül a legbölcsebb gondolat volt. Miniszterelnökünk hovatovább már csak azzal tud érvelni, hogy olyan Szlovákiát úgysem vesznek fel a NATO-ba, az EU-ba, amelynek vezetésében fontos szerepe van Mečiarnak. Lehet, hogy nem veszik fel, lehet, hogy felveszik. De abban biztosak lehetünk, hogy csak Mečiar szalonképtelenségében bízni - kevés az üdvösséghez. Viszonyaink markáns vonása, hogy a parlamenti pártok zöme vagy heveny, vagy lappangó válságban van. Amelyiknek legeurópaibb a programja, az azért, mert elmondható róla: kis erőfeszítéssel teljes tagságát bele tudná gyömöszölni egy kisebb lakókocsiba. A legnagyobbnak az a baja, hogy kikapós menyecskéhez hasonlóan „múltja van”. A keresztény párt kissé korszerűtlenül keresztény, a baloldali pedig mintha rühellné a baloldaliságot. A válságtól gyötört pártok ahelyett, hogy saját állapotukat vizsgálnák meg, a többi hibáira mutogatnak. Erről nem tudnak leszokni. Kant, a königsbergi bölcs 30 évig ugyanannál a vendéglői asztalnál vacsorázott. Mindig maga elé tett egy aranytallért. Távozáskor zsebre tette. A filozófus a pincérnek odaígérte borravalóként, azzal a feltétellel, hogy a szomszéd asztalnál ülő porosz tisztek legalább egyszer nem a kutyákról, a lovakról és a nőkről vitatkoznak. Mi még csak 12 éve hallgatjuk, ahogy a pártok szapulják egymást. Nincs kinek odaadni az aranytallért. VISSZHANG Nem taníthat akárki! Mindenki számára közismert az oktatásügy, az egészségügy és a kultúra mostoha helyzete. Az iskolába íratás közeledtével sűrűbben jelennek meg az Új Szó hasábjain is a szlovákiai magyar oktatás helyzetét elemző cikkek. A szerzők (nevük feltüntetésével) elmélkednek a magyar iskolák tárgyi és személyi feltételeiről. Meg vagyunk győződve, hogy ezek az írások megmaradásunkat hivatottak szolgáim, hogy minél több magyar szülő oda írassa be gyermekét, ahol a legmegfelelőbben, anyanyelvén tudja képességeit kibontatkoztatni: a magyar iskolában. Ezért is fogadtuk mély megdöbbenéssel az Új Szó november 22-i számában közzétett olvasói levelet, amelynek szerzőjéről azóta Harmac polgármestere megírta ugyan, hogy nem létező személy, de pocskondozásait ország-világ olvashatta. Mi, pedagógusok nap mint nap nehéz körülmények között, de becsületesen végezzük munkánkat. Éppen ezért szomorít el ez az alaptalan vádaskodás. Hiszen a központi, erőteljes „racionalizáció” ellenére járásunkban egyetlen magyar vagy szlovák iskolát sem zártak be - köszönhetően a járási elöljáró és a tanügyi osztályvezetők helytállásának. Aki másokra szórt rágalmakkal akarja saját gerinctelenségét palástolni (ráadásul kitalált név alatt), az inkább árt, mint használ a szlovákiai magyar iskoláknak. A jószándékú, segítő kritika mindig kedvező visszhangra talál a pedagógus körökben, de az ilyen vádaskodó lejáratást a leghatározottabban elutasítjuk és annak közlését is minden előzetes ellenőrzés nélkül. A levelet a Rimaszombati járás harminckét alapiskolájának igazgatója és a járási oktatási osztály helyettes vezetője írta alá TALLÓZÓ PRAVDA Az idén is furcsa helyzetbe kerülhetnek a kerületi hivatalok: nem lesz pénz a szociális segélyek kifizetésére - írja a Pravda. Az állami költségvetésből ugyanis a kértnél 2,8 milliárd koronával kevesebbet kapnak. A pénzügyminisztérium illetékese szerinte a kormány kénytelen lesz új források után nézni, ugyanis jövőre még többen folyamodnak majd segélyért. MRODnaobroda Az igazságügyi miniszterrel készített interjút a napilap. Ján Čarno- gurský egyebek között a Bírák Tanácsáról beszélt. A testület létrehozása szerinte hozzájárul majd a bírói önkormányzatok függetlenedéséhez és megerősödéséhez. Közölte: a tárca számos jogot átruház a tanácsra, ám meghagyja a bírói hivatalok elnökeinek és alelnökeinek a kinevezési jogát. Svédországban 200 éve létezik az emberjogi biztos intézménye, ott most kezdik faragni az ombudsman jogköreit A polgárok védőügyvédje Kelet-Európábán általában olyan kép alakult ki, hogy az egyik oldalon van az állam, a másikon a polgár, és az állam a polgárral szemben - a jobbik esetben - megbocsátó szülőként viselkedik, de mindenképpen úgy, hogy nála van az igazság, és nem a polgároknál. SZENTGÁLI ANIKÓ Az ombudsman, az emberi jogok biztosa abból indul ki, hogy az állam nem tökéletes, hogy az állami intézményekben emberek dolgoznak, akik hibákat követnek el, és ezeknek a hibáknak igyekszik utána járni a polgárok érdekében. Az omdusman a „nép ügyvédje”, ingyen és sokkal gyorsabban cselekszik, mint a bíróságok. Az állammal szemben képviseli a polgárok érdekeit, de nem ellensége, hanem partnere az államnak. Érdeke és célja, hogy az állam jól működjön. Nem egyszerűen a jogszerűtlenség és törvénytelenségekkel szemben, hanem az alkotmányos visszásságok ellen lép fel. Az emberi jogok védelme elengedhetetlen feltétele az uniós csatlakozásnak és a demokratikus struktúrákba való beilleszkedésnek. Szlovákia az utolsó posztkommunista európai állam, mely még nem hozta létre ezt a hivatalt, rajtunk kívül Európában már csak Fehéroroszországban nem működik. A jövő héten várhatóan már elfogadja a parlament. A kormány határozata szerint Csáky Pál és Ľubomír Fogaš miniszterelnök-helyetteseknek az alkotmány- módosítás parlamenti jóváhagyásától számított négy hónapon belül kellett előterjeszteniük az ombuds- manról szóló törvényjavaslatot. Ján Drgonec volt alkotmánybíró szerint az alkotmány nem tesz lehetővé olyan ombudsmans aki aktívan védhetné a polgárok jogait. „Pedig Szlovákiának erre lenne szüksége. A törvény nem sokat javíthat ezen. Nem lépheti túl az alkotmány adta lehetőségeket, mert az alktomány- bíróságon végzi. A legelején, az alkotmány módosításakor rontottak el minden” - mutatott rá a törvényelőkészítés során Drgonec. A parlament elé terjesztett változat valóban „gyenge”, és nem a civil szervezetek által javasolt „erős” ombuds- manról szól. Ľubomír Fogas kész tények elé állította az emberjogi szervezeteket: az általa előkészített anyag az ügyészség elképzelését tükrözte. A jogszabályt kidolgozó ügyészcsoport és a kormányzaton kívüli szervezetek nézetei lényegesen különböztek. A polgári szervezetek a kormány emberjogi szekciója közvetítésével próbáltak kommunikálni Fogas munkacsoportjával, ám csak apró simításokat sikerült a törvénybe csempészniük. A nézeteltérések abból fakadnak, hogy Szlovákiában szovjet típusú ügyészi rendszert alakítottak ki, mely a mai napig működik. Egyesek szerint ez az ügyészi rendszer képes megvédeni a polgárokat a hivatalokkal szemben és képes betartatni a törvényességet. Más országokban tudatosították, hogy az egyszerű emberek érdekeit az állammal és az állami hivatalokkal szemben nem tudja megvédeni az ügyészség. Az ügyészségnek kettős feladata van: a törvényesség védelme és az állam szerveinek, az állami hatalom megvédése, ha kell, a polgárral szemben is. Ezzel szemben az emberjogi biztos abból a koncepcióból indul ki, hogy a polgárok jogai, elsősorban az emberi jogok szorulnak védelemre. A kormánytervezet értelmében elég, ha az emberjogi biztos elmúlt 35 éves, szlovák állampolgár, büntetlen előéletű, egyetlen politikai pártnak sem tagja. A biztosnak nevelő funkciót is tulajdonítanak, ezért megfelelő végzettséggel kell rendelkeznie, ám a jogi végzettség nem feltétel. Az intézmény székhelye Pozsonyban vagy Besztercebányán lesz, létrehozására a jövő évi költségvetésből 20 milliót javasolnak. A biztost a parlament választaná, legkevesebb 15 honatyának kell majd javasolnia egy-egy jelöltet. Az ombiydsman - alti évente jelentést tesz a parlamentnek tevéMagyarországon három egyenrangú, egymástól független ombudsman van. kenységéről, beszámol a jogtiprá- sokról, rámutathat jogrendbeli hiányosságokra - elsősorban személyes fellépésével, tekintélyével és azzal tud majd eredményt elérni, hogy folyamatosan tájékoztatja a közvéleményt, a legkényesebb ügyeket is medializálja. Az emberjogi biztos intézménye különböző országokban különböző módon jött létre: alkotmánytörvénnyel, egyszerű törvénnyel, miniszteri vagy elnöki határozattal stb., és minden országban más-más jogkörökkel rendelkezik. A többi posztkommunista országban először nem nagyon erős, de a nálunk javasoltnál erősebb ombudsmani hivatalt hoztak létre. Addig, amíg az emberek nem bíznak a rendőrségben, az ügyészségben, a bíróságokban, virágzik a korrupció, erős om- budsmanra van szükség. Később, miután az állam - a kommunizmusból teljesen kilábalva - megtalálta a helyét a világban, egyértelművé válik a polgár és az állam közötti határvonal, azaz a társadalom elér egy bizonyos fejlettségi fokot, fokozatosan csökkentik az ombudsman jogköreit. Svédországban mintegy 200 éve működik ez az intézmény, ott most kezdik faragni a biztos hatásköreit. Lengyelországban szintén erős ombudsman, illetve „ombuds- woman” (az első biztos nő volt) védi a polgárok jogait, és a lengyelek büszkék e hivatalra. Magyarországon három egyenrangú: egy általános és két szakosodott speciális (adatvédelmi és kisebbségügyi) biztos látja el az ombudsmani teendőket, akik egymástól függetlenek. Szlovéniában egyetlen biztos tevékenykedik, aki bizonyos napokon a régiókban végzi munkáját. Csehországban az emberjogi biztosi hivatalt - közvetlenül létrehozása után - 4000 panasz lepte el. A cseh törvény „tökéletlen”, a kompetenciák nincsenek világosan behatárolva, s a biztos egyedül nem győzi a panaszok kiviszgálását, s ez komoly problémát okoz. Nálunk először az alkotmányba iktatták az ombudsmani hivatalt, a vonatkozó törvény pedig már a parlamentben van. Tegnap keddre napolták a végső szavazást, de az is előfordulhat, hogy a vita folytatódik és nem tudni, mikor fogadják el a honatyák. A jogszabály jövő évjau- nár 1-jei hatályossággal számol. Az öböl-vidéken elvileg nincs olyan árszint, ami alá ne tudnának menni, az oroszoknál viszont van Oroszország és az OPEC ACZÉL ENDRE Egy moszkvai lap felfedte, hogy az orosz költségvetést - amelynek 40 százalékát a kőolajbevételek adják 18,5 és 23,5 dollár közötti hordónkénti olajárra tervezték, más szóval, az oroszoknak olajárban még jó az, ami az OPEC-kartellhez tartozó kőolajtermelőknek (elsősorban az öböl-vidékieknek) már nem jó. Ez a magyarázata annak, hogy Moszkva a múlt hét végén kicsit „megpofozta” az OPEC-et. Eleinte úgy csinált, mintha a vészesen csökkenő olajárakat megállítandó, hajlandó lenne kooperálni, majd úgy kooperált, hogy abban nem volt egy cseppnyi köszönet sem. Napi hárommillió hordós exportját - az OPEC kérésének megfelelően - úgy tíz százalékkal, azaz 300 ezerrel kellett volna csökkentenie, ehelyett bejelentett ötvenezret. Ez idő szerint - orosz költségvetési szempontból nézve - a kőolaj ára „alsó hangon szól”, ami kielégíti az oroszokat, de nagyon messze van attól a 22-28 dolláros szinttől, amit az OPEC magának elképzelt. A kartell ma már egyáltalán nem az a kemény érdekérvényesítő, ami volt, ami tudott lenni. A világexportnak kevesebb mint a fele fűződik a nevéhez, és már csak úgy tudja - tudná - viszonylag magas szinten sta- büizálni az olajárat, ha ehhez megkapná Oroszország, Norvégia és Mexikó együttműködését. E háromnak úgy félmillió hordós exportcsökkentést kellett volna „odatennie” az OPEC két-két és fél milliójához s annak lett volna hatása. De az oroszok kivonultak a közös vállalkozásból; jöhet az árháború. Ami egyébként - szögezzük le - nem az olajtermelő országok mohóságfo- kozati eltéréseiben keresendő, hanem alapvetően abban, hogy a világ vezető ipari államai (amelyek egyszersmind a legnagyobb kőolaj- importőrök is) recesszióban vannak vagy afelé tartanak. A termelés zsugorodása pedig, amint ez köztudott, az energiahordozók iránti kereslet zsugorodását is maga után vonja. Na már most, az OPEC helyesen gondolkodik, amikor azt mondja, hogy csökkenő kereslettel nem lehet növekvő kínálatot szembehe- lyezni, mert akkor az olajár meg-, illetve összeroppan. Innen a kartell- nak az az igyekezete, hogy a kínálatcsökkentésbe valamennyi olajtermelőt (exportőrt) bevonja. Ha ez nem sikerül - márpedig nem sikerült -, akkor az történik, hogy miközben az OPEC lemond termelése és exportja egy részéről, mások szinten tartják azt, vagy alig észrevehető mértékben csökkentik. Sőt Oroszországról még annyi kicsi gonoszság is feltételezhető, hogy az önként vállalt exportvisszafogást más országok (például az egykori szovjet közép-ázsiai olajtermelők) termékének a továbbexportálásával kompenzálja. Ha nem épp növeli közvetve - tíz exportját. Az eredményvégső soron az, hogy az OPEC önkéntesen lemond piaci részesedése egy részéről az oroszok javára. Ami úgy értendő, hogy miközben a kőolajtermelők összexportja csökken, az összes kivitelen belül az oroszok részesedése automatikusan növekszik. Szakemberek azt jövendölik, hogy amíg csak a Nyugat vezető gazdasági hatalmai össze nem szedik magukat, addig az olajár vagy egy alacsony szint körül fog stabilizálódni, vagy akörül ingadozik, olykor hektikusan. Az olcsó energia jó hír. Az egészen más kérdés, hogy az oroszok hosszú távon nem tudnak árháborút nyerni az öböl-vidéki termelőkkel szemben, mert ők maguk nagyon drágán, azok meg nagyon olcsón hozzák felszínre a fekete aranyat. Magyarán: az öböl-vidéken elvileg nincs olyan árszint, ami alá ne tudnának menni, az oroszoknál viszont van.
