Új Szó, 2001. november (54. évfolyam, 252-275. szám)

2001-11-23 / 269. szám, péntek

Panoráma ÚJ SZÓ 2001. NOVEMBER 23. Aranyóra a szorgos képviselőknek MTI-HÍR Róma. Eredeti módon jutalmazta Silvio Berlusconi olasz miniszter- elnök pártjának, a Forza Italiának ama képviselőit, akik a leglelke­sebben vettek részt a parlamenti munkában: hatnak közülük u­gyanis drága aranyórát adott. Az olasz lapok jelentése szerint azon­ban a kezdeményezést egyáltalán nem fogadta egyöntetű lelkesedés: a Forza Italia egyik képviselőnője például tiltakozott, mert őt ki­hagyták a megjutalmazottak so­rából. Egyetlen szavazásról sem hiányzott, mégsem kapott karórát - panaszolta. Az olasz miniszterelnök szemé­lyes találkozásain egyébként ugyanilyen drága ajándékkal lep­te meg George W. Bush amerikai elnököt és Vlagyimir Putyin orosz államfőt is. David Blaine, a fiatal amerikai illuzionista újabb köztéri mutatványra készül Az Európai Űrügynökség által indított Soho felfedezése Nyuszifül akció Varázsló a póznán ORIGO London. David Blaine illuzionis­ta új állóképességi próbára ké­szül: egy nyolcvan láb (huszon­négy méter) magas póznán akar állni két teljes napon át, kibiztosí­tás nélkül. A fiatal amerikai sztárbűvész újabb köztéri mutatványát a New York-i Ötödik sugárúton fogja végrehajtani 2002. május 21-én, illetve 22-én. A hírügynökségi beszámolók sze­rint mindössze tizenhárom hü- velyknyi (harminchárom centi­méter) hely lesz az illuzionista talpa alatt, ennyi ugyanis a pózna kerülete. Ha netán meginog és le­esik, testét csupán kartondobo­zok fogják fel. David Blaine a The Sun című lap­nak elmondta, hogy már megta­nult állva aludni, és nemrég két bordája is eltörött, amikor a siva­tagban a kartondobozokra esést gyakorolta. A hollywoodi körökbe is bejára­tos illuzionista tavaly két és fél napot bírt ki egy utcán felállított jégtömbben New Yorkban. Egy évvel korábban pedig hét napig feküdt a földbe temetve. Blaine tavaly 58 ó töltött egy jégtömb belsejében (Fotó: internet) Rejtélyes gáz tart a Nap felé Nem fogadta egyöntetű lelkesedés az olasz kormányfő kezdeményezését A Playboynak is megfelelő választ kell adnia a nemzetközi terrorizmus térhódítására INDEX New York. Hugh Hefner, a Play­boy magazin alapító főszer­kesztője a feladatra önként je­lentkező nyuszikáit felajánlotta Amerika harcoló alakulatainak. A terepszínű tapsifülesnek öltözte­tett modellek e-mailben állnak a katonák rendelkezésére. Az Operation Playmate még az Öbölháborúban kezdődött, akkor hagyományos postai levélben kommunikálhattak a csinos posz­terlányokkal az iraki fronton har­coló amerikai katonák. A nagy si­kert aratott kampány újraéleszté­sére a cég közleménye szerint azért van szükség, mert a nyuszi­kák ismét segíteni szeretnének a harcosokon, másrészt pedig ame­rikai szimbólumként a Playboy­nak is megfelelő választ kell ad­nia a nemzetközi terrorizmus tér­hódítására. Az akció népszerűsé­gét az garantálja, hogy az e-mai- lekbe a terepszínű tapsifülesnek öltözött cicababák dedikált fotó­ját is beszkennelik. A Playboy szerint az Öbölháború után Schwarzkopf tábornok „nagy morális nyereségnek” ne­vezte az akciót, és „igazi hazafi­akként” jellemezte a nyuszikat - ennek némileg ellentmond, hogy a haditengerészet illetékese sze­rint az ilyesfajta levelezés a kato­nák számára az állam infrastruk­túráján, munkaidőben kifejezet­ten tilos. Jó reggelt, Afganisztán! Ausztráliában idén is megtartották a World Solar Challenge versenyt, amelyen napelemmel működtetett au­tók mérik össze erejüket. A résztvevők november 18-án indultak Darwinból, és 10 nap állt rendelkezésükre, hogy eljussanak a 3010 km-re fekvő Adelaide-be. Elsőként a Nuna elnevezésű autó érte el Adelaide-et, 32 óra 39 perc alatt. A holland diákokból álló csapatnak ezzel sikerült megdöntenie a korábbi 33 óra 32 perces rekor­dot. Az autó átlagos sebessége 91,81 km/óra volt. (Reuters) A megfigyelések történeté­ben először rejtélyes, a Nap felülete felé tartó gázfelhőt vett észre egy űrszonda. A felfedezés egyúttal tudomá­nyos feltevés bizonyítására is szolgál: eszerint a Nap re- cirkulálja (újra keringteti) az atmoszférájában találha­tó mágneses mezőket. ANANOVA-STOP! Az Európai Űrügynökség által in­dított Soho űrszonda rejtélyes gáz­felhőt vett észre, amely a Nap felü­lete felé tartott. A tudósokat igen­csak meglepte a furcsa jelenség, a töretlenül haladó gáznak ugyanis 120 kilométer/másodperc sebes­ségű napszéllel kell szembeszáll- nia. Az űrszonda képeit Neil Shee­ley és Ji-Ming Vang készítették el az Egyesült Államok tengerészeti kutató laboratóriumában. A Soho űrszonda kutatásában résztvevő Bernhard Fleck nagyon meglepődött a képek láttán. „A So­ho felfedezése előtt senki sem gon­dolta volna, hogy egy gázfelhő a rossz irányba, azaz a Nap felé is haladhat” - mondta a tudós. A csillagászok szerint a Nap körül található mágneses mező változása vonzza a felhőt a felület irányába. A beáramlás a Nap felületétől számí­tott 2,7 millió kilométeres magas­ságban kezdődhetett. Ha ez igaz, és a képek összeomló mágneses hur­kokat mutatnak, amelyek az anya­gokat a napszéllel ellentétes irány­ba vonzzák, akkor bebizonyosodott az a feltevés, mely szerint a Nap re- cirkulálja az atmoszférájában talál­ható mágneses mezőket. Kos: Oroszlán: a# Latogato érkezik ottho­nába, és a nap nagy ré­szét vele tölti. Ne tegyen Egy családi probléma megoldása sok türelmet igényel, de ha nem hajlik meggondolatlan ígéretet senki­nek. Az esti órák romantikus ka­landot tartogatnak. Bika: az ésszerű kompromisszumra, akkor sose lesz vége a dolognak. Este maradjon otthon, pihenjen. Szűz: 9* Hatalmas az etvagya, es felszedhet néhány kilót. Legyen óvatosabb, mert & Legyen realista, ne ker­gessen elérhetetlen álmo­kat. Egy szerencsés vélet­it kellemetlenül fogja magát ké­sőbb érezni emiatt. Gondoljon a ruhásszekrényére is. Ikrek: Egy nagyon vonzó sze­méllyel találkozik, de soha nem fognak rande­vúzni egymással. Mostanában nincs szerencséje a szerelemben, kivéve akkor, ha házas. Rák: len folytán megismerkedhet vala­kivel, aki hasznos segítséget nyújt­hat karrieije fellendítéséhez. Mérleg: A mai napon csak ke­mény munkával érheti el céljait, ezért minél hama­rabb kezdjen feladataihoz, hogy időben végezzen velük. Most min­den tudására szüksége lehet. Skorpió: A munkahelyén olyan körülmények alakultak ki, amitől szenved. Aján­Hallgassa figyelmesen végig idősebb rokonát, aki hasznos magánéleti >*»­latos lenne új munkát keresnie. Nem kell a szenvedést elviselnie, próbáljon meg elmenekülni. tanácsokkal látja el. Szerelme tartalmas programot szervez es­tére, végre kikapcsolódhat. Nyilas: Szeretne újfajta kalan­dokat átélni. Személyes vonzerejével ma bárkit levehet a lábáról. Ha még egye­dülálló, egy új szerelmi kapcso­lat bontakozhat ki. Bak: Ne legyen türelmeden, elsietett intézkedései alá- áshatják a tekintélyét. A jóérzéke visszatartaná a költeke­zéstől, de Ön nem hallgat rá. Az eredmény: pár családi ajándék. Vízöntő: Ha esténként eljár szóra­kozni, akkor is mindig tartsa szem előtt a mér­tékletességet mindenben. A prob­lémái megoldását ne halogassa és menjen el a rutinvizsgálatokra is. Halak: Kiegyensúlyozott és tele van életkedvvel. Hogy még jobban érezze ma­gát, legyen újra gyerek, játsszon sokat. Lehetőleg ne csak gyere­kekkel, vonja be családtagjait is. HALLOTTA MÁR? ♦ Ezúttal Mónikát, az RTL Klub kibeszélő show-jának műsorvezetőnőjét parodizálja Gálvölgyi János. A humorista igyekszik megnézni minden új tévés produkciót, így természete­sen egyből kiszúrta a tavaly ta­vasz óta látható Mónika-show műsorvezetőnőjét. El is készítet­te a show paródiáját, melyben a beszélgetés témája a munkahelyi szex és a zaklatás lesz. A mostani Gálvölgyi-produkció újdonsága, hogy a színész nemcsak derékig, hanem talpig Mónikává változik, hogy még nőiesebb legyen. Az eredményt szombat este 19 óra 50 perckor tekinthetik meg a té­vénézők az RTL Klub-on. ♦ Bár néhány hete enyhülésre utaló jeleket mutatott a kínai kormányzat a világháló el­lenőrzése terén, most újabb 17 ezer intemetkávézót köteleztek tevékenysége felfüggesztésére. A hivatalos indoklás szerint a dön­tés azokat a helyeket érinti, me­lyek nem voltak hajlandóak blok­kolni a kommunista vezetés által bomlasztónak vagy pornográf­nak minősített oldalak letölté­sét. A mostani döntés a játékle­hetőséget biztosító vállalkozáso­kat is érinti, az indoklás szerint az „egészségtelen“ játékok hasz­nálatával töltött idő hátrányosan befolyásolja a fiatalok fejlődését és iskolai teljesítményét. + Osztrák plasztikai sebészek újfajta ajándékötlettel álltak elő: műtétekre szóló utalványo­kat ajánlanak. Arra állítólag még nem volt példa, hogy a megaján­dékozott sértődötten visszauta­sította volna az utalványt. Wolf­gang Matka linzi plasztikai se­bész szerint elsősorban az ötven év körüli hölgyek férjei tanúsíta­nak érdeklődést az új lehetőség iránt, de akad fiatal nő, aki mell­nagyobbítást kap ajándékba, sőt: volt hölgy, aki férjének aján­dékozott arcfelvarrást, s a férj meg is csináltatta a műtétet. Az esztétikai beavatkozásokért tí­pustól és kiterjedéstől függően akár 30 ezer schillinget is elkér­nek Ausztriában. ♦ Xena, a harcos királylány gyereket vár, de ez nem hát­ráltatja feladatai elvégzésé­ben. Az X-aktákban Mulder ügy­nök segítségére siet. Lucy Law­less szóvivője elmondta, a szí­nésznő áprilisra vagy május ele­jére várja gyermeke megszületé­sét. A 33 éves Lucynak már két gyermeke van. Az első házassá­gából egy 13 éves kislánya, Da­isy, Garth Lawless komputersza­kértőtől, és egy kétéves kisfia, Julius, második férjétől, a 46 éves Robert Gerrard Taperttől, a Xena-sorozat producerétől. A Xena-sorozat márciusban ért vé­get, Lucy azóta nem vállalt na­gyobb szerepeket, kivéve egy vendégszereplést az X-akták egyik részében, (o-o, m) NAPTÁR November 23 EGY GONDOLAT Minden állam abból a feltevésből indul ki, hogy alacsonyabb színvonalon álló népet könnyebb kormányozni. Adolf Loos NÉVNAP Kelemen és Klementina A latin eredetű nevek jelenté­se jámbor, szolid. Klement nevű szlovák ismerőseink szintén ma ünnepelnek. Dáni­el és Géza nevű ismerőseinket is ma köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 780 éve született X. Bölcs Al­fonz, Kasztília és Leon kirá­lya. A kultúrtörténet nagy becsben tartja emlékét, hi­szen ő teremtette meg a spa­nyol prózát. Jeles tudós is volt, Általános és Nagy Törté­nelem című enciklopédikus műve különösen értékes. 180 éve született Bartalus Ist­ván zenetanár és népzenekuta­tó. Ö volt a magyar zenetörté­neti kutatás egyik megindítója. 10 éve hunyt el Klaus Kinski német színész. Jellegzetes alakja volt a filmvilágnak, sok rendező kifejezett kedvence. Filmjei közül a Vámpűok Ve­lencében, a Hasfelmetszó Jack, az Imádkozz a halálodért és a Doktor Zsivago emelkedik ki. Igazi fenegyerek volt, négyszer nősült, második házasságából született lánya, Nastassja Kins­ki, a vüághírű filmszínésznő. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! Törőcsik Mari (1935) szí­nésznő, számos emlékezetes színpadi főszerep alakítója, egyebek mellett a Körhinta, az Édes Anna, a Szerelem, a Sikátor, a Szerelmem Elektra, a Macskajáték és a Déryné hol van című film főszereplője, az utóbbi időben a Csongor és Tünde, valamint a Romeo és Júlia című színdarab sze­replője, a Nemzet Színésze. NAPI VICC Az agresszív kismalac bele­esik a verembe. Arra jár a jó­ságos tündér.- Válj kismalac, hozok egy lét­rát!- Nem várok! HOROSZKÓP

Next

/
Oldalképek
Tartalom