Új Szó, 2001. november (54. évfolyam, 252-275. szám)
2001-11-03 / 253. szám, szombat
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2001. NOVEMBER 3. VENDÉGKOMMENTÁR Még minden lehet PETER TÓTH Mikuláš Dzurinda a Quo vadis, Szlovákia? konferencia végén úgy nyilatkozott a szlovák közszolgálati tévében, hogy szükségesnek tartja a jobboldali és a centrista pártok választási szövetségét. Kérdés, hogy az SDKÚ elnöke kellő időben küldött-e politikai üzenetet potenciális szövetségeseinek, hiszen a KDH már eldöntötte, hogy önállóan indul a jövő évi parlamenti választásokon. Az a mód, ahogy Dzurinda bejelentette elképzelését, viszont egyértelművé tette, az ödet még legfeljebb embrionális állapotban van. Ugyanis a szlovák kereszténydemokratákon kívül egyetlen érintett párt vezetése sem foglalkozott érdemben a lehetséges választási koalíciókkal. Sokfajta akadály nehezítheti ugyan ilyen szövetség megalakítását, ám azért a felvetést nem lenne szabad azonnal elvetni. A jobbközép politikai erők jelentős változáson mentek keresztül a legutóbbi voksolások óta. Az akkori legerősebbjobboldali erő, a KDH ma a leggyengébbek közé tartozik. A Demokrata Párt (DS) támogatottsága ennél is kisebb, csupán az MKP erősítette meg pozícióit. A politikai színtéren megjelent az SDKÚ, zászlót bontott két centrista tömörülés, a Smer és az ANO. Közülük a lehetséges választási koalícióból azonnal ki kell zárni Fico pátiját, hiszen politikai sikere szinte kizárólag attól függ, mennyi választót tud elhódítani a koalíciós pártoktól és az ellenzéktől. Választási szövetséget így tehát az SDKÚ, az MKP, az ANO, a DS és esetleg a KDH köthetne, vagy néhányan közülük. Ha ilyen koalíció létrehozására mutatkozna politikai akarat, akkor a szlovák kereszténydemokraták nyilván csak azután gondolkozhatnának el néhány napja hozott döntésük esetleges felülvizsgálatáról, ha a többi lehetséges partner már egyezségre jutott. Természetesen nem téveszthetjük szem elől azt, hogy ebben a feltételezett jobbközép választási koalícióban olyan nézeteltérések és konfliktusok is kirobbanhatnak, amelyek a mefiari választási törvények miatt kényszerűségből megalakult SDK tömörülésben már a felszínre kerültek. Az érem másik oldala viszont az, hogy a jobbközép pártok legtöbbje külön-külön nem sok vizet zavarna. Esetleges választási koalíciójuk azonban fontos szerepet tölthetne be az erőviszonyok alakulásában. Még talán abban is, hogy ne valósuljanak meg Robert Ficónak a kormányfői poszt megszerzéséről dédelgetett álmai. A szerző a Sme munkatársa JEGYZET Könyvbarát bunozo JUHÁSZ KATALIN Kövezzenek meg, akkor is azt mondom, könyvet lopni nem akkora bűn, mint mondjuk arany karkötőt. Jó néhány volt egyetemi csoporttársam osztja e véleményemet, mint ahogy azt is, hogy könyvtárból lopni már rondább szokás, főleg, ha nehezen beszerezhető tankönyvről van szó. Sokan csak azért csempészik ki a könyveket, hogy ne kelljen figyelniük a naptárat, a legtöbb helyen ugyanis 3-4 hét után küldik az első figyelmeztető cédulát. Ha valaki az átlagosnál lassabban olvas, ráfizethet, sőt, olykor nem is keveset. Van egy tanár barátom, nevezzük Elemérnek; becsületes, de szórakozott lélek. Történt egyszer, hogy egy könyvtárból kikölcsönzött hat könyvet, aztán három évig nem vitte visz- sza őket. Mivel nem tartózkodik a bejelentett állandó lakhelyén, a figyelmeztetéseket vagy nem kapta meg, vagy elveszítette, vagy ki tudja, hová keverte el; a lényeg az, hogy végül mégis sértetlenül visszavitte a könyvtárba a szóban forgó köteteket. A késedelemért azonban összesen 1200 koronát akarnak behajtani rajta. Mondom, tanár az illető, vajon miből fizetné ki a büntetést? Ha pedig figyelembe vesszük, hogy a szóban forgó könyvek legkapó- sabbikát, az Eötvös József írói arcképét is utoljára 1978-ban kölcsönözte ki valaki, Elemér bűnét semmiképp sem tekinthetjük főbenjárónak. Ennek ellenére a múltkor két rendőr vonult végig az Elemér állandó lakhelyeként feltüntetett falu főutcáján, kérdezősködtek felőle, ellenőrizni akarták, hősünk tényleg ott la- kik-e, és átvette-e a figyelmeztetéseket. Talán felesleges ecsetelnem, faluhelyen mekkora esemény az ilyesmi; az emberek hetek múlva is erről suttogtak fejcsóválva, hogy lám, lám, pedig milyen jóravaló, kedves fiú volt. A múltkor mondtam Elemérnek, megállj, haver, megírlak, benne lesz az újságban is, mit tettél! Arra kért, bocsássam szavazásra a dolgot, ítélkezzenek sorsáról a kedves olvasók. A kérdés tehát: fizessen-e hősünk, vagy inkább ülje-e le a büntetést. Ez utóbbi megoldás jóval olcsóbb lenne számára, és persze könyveket is vinne a börtönbe, így sodorva önmagát a bűnözés még mélyebb bugyraiba. WWW.UJSZO.COM Olvasóink online fóruma ♦ Hadd mondjak el egy történetet. Gyermekünk szépen nevelkedett, a mesék világa kimeríthetetlen volt számára, de nem csak a mese, a mindennapi témák is, mindent megjegyzett, szépen válaszolgatott. Szlovák iskolába írattuk. Hajlottunk mások szavára: add szlovákba, jobban fog érvényesülni. Eltelt egy hét, kettő, és kezdtem észrevenni, gyermekünk zárkózottabb lett, nem volt olyan vidám, mint azelőtt. Még a mese sem érdekelte annyira. Kérdeztem a tanítónőt, hogy viselkedik? Ó kérem, nagyon aranyos, csak egy kicsit szódán, de majd megbátorodik, ez így szokott lenni az első időkben. És ez így ment egy hónapig, de semmi javulást nem vettünk észre, inkább mogorvább, makrancos lett, és néha-néha vissza is feleselt. Ez új volt. Nem tudtuk mire vélni. De nem is akartuk, hogy tovább folytatódjon. Kérdőre vontuk, és bizony sírva ezt válaszolta: azért, mert az iskolában nem úgy beszélnek, mint mi itthon. Ekkor értettem meg, milyen nagy bűnt követtünk el. Másnap elvittük a magyar iskolába, a tanító néni körbevezette a folyosókon, megmutatta, hol lesz az osztálya. Hazafelé megkérdeztem: na, milyen volt? Rám nézett, újra azzal a mosolygós, csillogó szemével és azt mondta: Ott úgy beszélnek, mint mi otthon. És ezután nem volt semmi probléma, vidám, egészséges és persze nagyon okos fiatal emberré vált, aki aztán sikeresen elvégezte a szlovák egyetemet. Ezt azért írom, hogy a sok magyar szülő gondolkozzon el, jót vagy rosszat akar-e a gyermekeinek, zita Elromlott a repülőszőnyeg (TASR/AP-felvétel) TALLÓZÓ PRAVDA A Besztercebányai kerület magyarok által is lakott déli járásaiban fejletlenebb az infrastruktúra, mint az északi részen. Rosz- szabb a helyzet a lakosság foglalkoztatottságát illetően is. Míg a kerület egészében 21,74 százalékos, a Rimaszombati járásban 34,18, a Nagyrőceiben pedig 32,15 százaléknyi a munkanélküliség. Stanislav Buchta szociológus a kerület magyarságáról és annak várható állásfoglalásáról a megyei választásokon megállapítja: „A lakosság e csoportja a szociális biztonsága megrendülésétől szenved és bizonyosfajta többségi veszélyeztetettségtől. Nagy valószínűséggel elmondható, ha ez a csoport nem lesz apati- kus és elmegy választani, szavazatait az MKP-ra adja le”. Buchta szerint a régión csak a külföldi tőke segíthet. „Munkahelyek kialakítását segítené elő főként a szolgáltatások, az élelmiszer-feldolgozás és a textilipar terén” - véli Buchta. HÉTVÉG(R)E Népfogyatkozás, gyertyaégetés Ezen a héten csak az egyik végén égettük a gyertyát. Mindenszentek és halottak napja ünnepén mindenki eltávozott szeretteire emlékezett, miközben azon gondolkodott, hová tűnt 47 ezer magyar. MOLNÁR NORBERT Még a legpesszimistább előrejelzéseknél is kiábrándítóbbak a Statisztikai Hivatal által közzétett népszámlálási adatok. Tíz év alatt összesen egy somorjányi-duna- szerdahelynyi-párkánnyi magyar vált köddé, több mint nyolc százalékkal vagyunk kevesebben Szlovákiában, mint a legutóbbi nép- számláláskor. És még ragozhatnánk ezeket az adatokat, oszthatnánk, szorozhatnánk, az a döbbe- netünkön mit sem változtatna. Az okokat nem ismerjük, csak néhány önjelölt jós mondott gyorsan valamit a népfogyatkozásról. Nem nevezném néven őket, mert lehet, hogy már megbánták, amit nyilatkoztak, így csak összegezve: akad, aki szerint sok roma vallotta magát romának és nem magyarnak, ami annyiban sántít, hogy csak 14 ezerrel lett több roma. Még ha az összes most magát romának valló korábban magyar lett volna - ami persze nonszensz -, akkor is 33 ezer magyar hiányzik. Ugyan a magyarok népszaporulata is körülbelül évi 300-al csökkent, de még így is, a legrosszabb esetben is még mindig nincs meg 30 ezer. Mert azt kétlem, hogy ilyen sokan kivándoroltak volna Nyugat-Euró- pába, Csehországba és Magyarországra. És ha ennyien át is telepedtek volna, állampolgárságukra néhány évig várniuk kell, tehát a népszámlálási íveket egyelőre idehaza kellett megkapniuk. Tudjuk eközben azt is, hogy Magyarországon csak elenyésző számú szlovákiai kapta meg az állampolgárságot. Csak az asszimilációban nem kereste senki a hibát, bár Gyurgyík László szociológus sorközeiből valami hasonlót olvashattunk ki. Én egyelőre leginkább a statisztikai hivatal alelnökének, Schiil Istvánnak hiszek, aki azt mondta, nem tudja a csökkenés okát, de megvizsgálják, hogy egyenletes volt-e, és elemeznek. Ez az egyetlen pozitívum, január végéig böcsületesen és kíváncsian várunk. Mint ahogy azt is várjuk, hogy a kormányfő elnézést kér-e Pavol Hamžík volt miniszterelnök-helyettestől, akit - mint kiderült - ok nélkül váltott le. Csendesen, de zárójel nélkül jegyezzük meg, nem szokott csak úgy zörögni a haraszt, vagyis biztosan nem véletlenül kongatták a vészharangot először Brüsszelben, aztán Pozsonyban. De miért is lenne érdeke a Hamžík helyére beülő Kadlečíková asz- szonynak, hogy pártbéli főnöke sáros legyen. Bár most már ő retteghet a legjobban: végre megkaparintott egy kényelmes kis bársonyszéket, és lehet, hogy párttársai akarják majd elmozdítani, őt is ok nélkül. Arra is kíváncsi vagyok, hogy mit mondhat majd Dzurinda Hantáiknak. „Bocs öreg, tényleg jogtalanul rúgtalak ki, de azért haverok maradunk, ugye?” vagy „Marha jól csináltad, amit csináltál, csak a belső PR-ünk rossz, majd megjavítjuk.”, esetleg „Mea culpa, de most már maradj ott, ahol vagy, kormányon kívül is van élet!” Dzurindának lesz ideje a gondolkodásra; a New York-i maratón háromórás üresjáratát ugyanis testőrök nélkül abszolválja. Vasárnap délután négytől mi is szorítsunk sportos miniszterelnökünknek: ha benne lesz az első tízezerben, büszkék lehetünk rá. A Magyar Koalíció Pártja elnöksége lezárta a Farkas Pál-ügyet, már csak a belügyminisztérium kutakodik tovább, hogy miért jártak el a rendőrök helytelenül az MKP képviselőjével, altit olyannyira megbízható embernek bélyegeztek, hogy neki mindent el lehet, és el kell hinni. Megnyugtatóan rendezték az ügyet, főleg Farkas nyugodott meg, s engem már csak az idegesít, hogy ezentúl kioktatják a rendőröket, hogyan viselkedjenek, ha közjogi méltóság bámul rájuk kifele az autó belsejéből. Nem lehetne nekik szólni arról is, hogy az egyszerű, mezei polgárral hogy beszéljenek? Már Füleken is kerge a marha, persze nem mind, de már egy is az őrületbe kergeti a vásárlóközönséget. Modern nemzet a magyar: fogy, jellemezte a népszámlálás eredményeit František Šebej; a második BSE-fertőzött tehenünkkel bizonyítottuk: modern ország Szlovákia, követjük a Nyugatot. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy a nagy brit BSE-botrány idején mezőgazdasági minisztériumunk - ahelyett, hogy reálisan értékelte volna a helyzetet - büszkén vallotta: nálunk ez nem fordulhat elő. És micsoda felháborodást váltott ki, amikor BSE-gyanús országnak titulált bennünket az Európai Unió. HETI GAZDA(G)SÁG Végre kifizetik a bankok vételárát TUBA LAJOS Nem vártak a választásokig: az első hitelminősítő intézmény már a vártnál korábban, a héten javított Szlovákia besorolásán. Az egyik kategóriában ráadásul megjelent az A-minősítés is, s ezzel a többi visegrádi ország szintjére kerültünk, sőt, Lengyelországot már meg is előztük (ott a baloldali kormányváltás miatt egy ideig nem várható rating- javulás). A kedvező döntés az uniós tárgyalások gyors ütemének, a bankkonszolidációnak, az alacsony kamatoknak és inflációnak köszönhető. A kormány gazdasági vezetői ezzel kapcsolatban kötelező optimizmussal megjegyezték: remélik, hamarosan a másik két hasonló hitelminősítő intézet is megteszi ezt a lépést. Ez valóban érdekes lesz, hiszen semmi jel sem mutat arra, hogy az elkövetkező hónapok során megszűnne a nálunk eddig mindig komoly gazdasági következményekkel járó őszi kormányváltás veszélye. A politika és a gazdaság összefüggései iránt érdeklődőket a kormánykoalíció a héten is elszórakoztatta: egy ideig úgy tűnt, hogy a menetrendszerű parlamenti összeveszést az állami alapok önállóságának régóta tervezett megszüntetése váltja ki. A kormánykoalíciós show hagyományos szereplőjeként megszokott SDĽ mellett ezúttal az MKP is kötelességszerű- en kiállt a minisztereihez kötődő alapok mellett. Mikor azonban kiderült, hogy ezzel a hozzáállással akár el is dönthetik a még meg sem kezdődött költségvetési vitát, gyorsan elhagyták a küzdőteret. Nem is nagyon tehettek mást, hiszen egyébként nemcsak ideiglenes költségvetéssel kezdtük volna a jövő évet, hanem - költségvetési fedezet híján - még a nehezen kiizzadt közigazgatási reform is dugába dőlt volna. A héten zárult a háromnegyedév, így a bankok egymás után hozták nyilvánosságra mérlegüket. Általában komoly nyereségről számoltak be, amit a stabilitás szempontjából sokkal jobb volt hallgatni, mint a néhány évvel ezelőtti híreket. Leginkább a ČSOB bejelentése volt érdekes, amely felvetette, hogy megvásárolná a Postabankot. Erről ugyanis egyre inkább olyan információk látnak napvilágot, melyek nem feltétlenül töltik el örömmel a betéttulajdonosokat. Csak érdekességként: a héten mind a takarék- pénztár, mind pedig a VÚB bejelentette: lényegében tisztázódott, mikor is fizetik ki tulajdonosaik a privatizációs vételárat. Mert ugyan egy ideje elégedettek vagyunk, hogy a hazai nagybankok végre megbízható kezekbe kerültek, azt viszont sokan nem tudják, hogy az új tulajdonosok rejtett hiányosságokat keresve őszre halasztották a fizetést. A múlt örökségének kockázatát egyébként az OTP is beépítette az IRB megvételére kidolgozott szerződésbe - a 700 miihó koronás vételárból 250 milliót egy különVáratlanul bonyolódott a Transpetrol részleges privatizációja. számlán tartanak majd, és ebből fedezik az IRB esetlegesen elvesztett futó pereit. Újabb 289 millió koronát pedig a Nemzeti Vagyonalaptól (FNM) az adóhátralékok miatt kiszabott büntetés fedezésére kapnak. Mivel a szerződés szerint a későbbiekben felbukkanó további, a múltban gyökerező büntetéseket is fedezi az FNM, esetleg megtörténhet, amit 1999 elején jelentett ki egy ismert hazai bankszakember: az IRB esetében a maximális cél, hogy akár egy koronáért eladva biztosítsák továbbélését. Váratlanul bonyolódott a Trans- petrol részleges privatizációja. Egy járási bíróság annak az ismeretlen társaságnak a kérésére, amely egy másoktól megvásárolt követelés fejében bírósági végrehajtóval szeretné elkoboztatni az állami vagyonból kinézett Transpetrol részvényeket, zárolta a kérdéses részvénycsomagot. Az eset várhatóan egyszer majd bekerül a működés- képtelenség határán vergődő szlovák gazdasági jog legsötétebb éveit taglaló tankönyv tragikomikus esetei közé, most azonban elég gondot okoz azoknak, akik azt hitték, hogy legalább a Transpetrol 49 százalékát sikerül cirkusz nélkül magánosítani. A privatizációnál maradva, a héten eldőlt, hogy az SPP magánosítása során nem csak azokat nem ismerhetjük meg, akik eredetileg érdeklődtek a gázművek iránt, hanem azokat sem, akiket az illetékes bizottság komoly jelöltként a második körbe juttatott. Hol van már Mária Machová privatizációs miniszter romantizmusa, aki az SPP privatizációjának megindításakor bejelentette: a komoly vevők közt csak az ár dönt majd és szerinte ajánlataikat a parlament előtt, a tévé egyenes adásában kellene felbontani.
