Új Szó, 2001. november (54. évfolyam, 252-275. szám)
2001-11-02 / 252. szám, péntek
„Hosszan nyúljon, mint e hurkaszál, Életünk rokkáján a fonál. Valamint e sültre a mi szánk: Mosolyogjon a sors szája ránk; S pályánk áldásával öntse le, Mint e kását a zsír özöne. ” (Petőfí Sándor) „Semmi sem jó vagy rossz, a véleményünk teszi azzá - mondta a Mester. - Az egyik ember könnyedén megtartotta a vallásos böjtöt a hét minden napján. A másik éhen halt ugyanattól a koszttól. ” (Anthony de Mello) 2001. november 2., péntek 1. évfolyam, 14. szám Papp Sándor számára, mióta egyszer megetették vele vacsorára kedvenceit, a nyúl tabu a tányéron, de külföldi barátai nem tudták, s ezzel szerettek volna kedveskedni neki A magyar ételek után a spanyolok MALIK ÉVA P app Sándor, a Pátria rádió főszerkesztője nagyon kedveli a spanyol konyhát, de leginkább ■■■■■a a finom, magyaros házi ételeket szereti. Mivel rendkívüli elfoglaltsága miatt csak nagy ritkán van alkalma otthon étkezni, a vendéglátóipari létesítményekben ezeket részesíti előnyben. Mit eszik a legszívesebben? Az attól függ, a nap melyik időszakában kerül sor az étkezésre. Reggel és este nem szeretem a főtt ételeket. A reggeli elképzelheteden tej nélkül. Bármennyire egészségtelen, a kedvenceim közé tartozik a füstölt kolbász, a füstölt sonka, a csülök - természetesen házi - vöröshagymával. Valamint a nap minden időszakában, kizárólag vagy desszertként sajt, minden változatban. A racionálisan 'táplálkozók és a vegetáriánusok valószínűleg nem értenek velem egyet, de imádom a túrós csuszát is, töpörtyű nélkül,, természetesen édesen, sok tejföllel. Minden bizonnyal egészségtelenül táplálkozom, mert az étlapról sűrűn választom a belsőségeket is (libamáj, marha- és sertésmáj, pacal), bármilyen formában elkészítve: roston, dinsztelve vagy sül- ve.Többen mondták már, hogy válogatós vagyok, de ezt nem fogadom el, mert ha a kedvenc ételeimről kell beszélni, akkor említést érdemel a rántott sajt, természetesen tartármártással, és mint minden ételhez, ehhez is a petrezselymes burgonya a megfelelő körítés. Egy kiadós ebéd után az ital sem hiányozhat az asztalról, egy pohár sör, egy pohár jó bor állítólag az emésztést is elősegíti. Mit választ leggyakrabban az étlapról? Belföldi és csehországi szolgálati utakon szinte elmaradhatatlan a dinsztelt káposzta zsemlegombóccal és sült hússal. Éttermeinkben ritkán szerepel az étlapon a főzelék. Itt-ott a panziók kínálatában előfordul a lencse-, a bab- esetleg a krumplifőzelék, s ilyenkor ezekre esik a választásom. De ha mindez nincs, mindig megakad a szemem a káposzta- vagy bablevesen. Húslevest kizárólag csak vasárnap tudok elképzelni, igaz, hogy olyat, mint valamikor édesanyám főzött, még a legjobb éttermekben sem találni. Ki tudja, milyen okból, a rizs ritkán kerül a tányéromra, és ennek köszönhetően mellőzöm a kínai ételeket, habár kínai kacsát szoktam fogyasztani. Egyébként kellemesek a kínai ízek, csak kár, hogy a rizzsel mindig elrontják az élvezetet. Van valamilyen otthonról hozott vagy elmaradhatatlan asztali szokása? Nálunk otthon az volt a szokás, hogy a leves után főtt hús került az asztalra, mustárral, tormával, amit - kizárólag családi körben - evőeszköz igénybevétele nélkül Minden bizonnyal egészségtelenül táplálkozom, mert az étlapról sűrűn választom a belsőségeket is. szoktunk elfogyasztani. A másik, hogy nem utasítom vissza a fűszeres ételeket, de nem is ragaszkodom hozzájuk. Általában ritkán szoktam sózni, borsozni, paprikázni, mert ha a sors úgy hozza, hogy ezek a fűszerek még tálalás előtt belekerülnek a fazékba, csupán konstatálom a jelenlétüket. Mennyire mozog otthonosan a konyhában? Esetleg főzni is hajlandó? Hébe-hóba főzni is szoktam, bár meggyőződésem, hogy ehhez a gyengébb nem jobban ért, ha úgy tetszik, ez a nők dolga. Tulajdonképpen azért főzök ritkán, mert a szokásosnál sokkal több edényt és segédeszközt használok fel. Ennek okára még nem jöttem rá, de valószínűleg azzal magyarázható, hogy középiskolás koromban a nyári vakáció alatt üzemi konyhában segédkeztem, s megtörtént, hogy hatalmas klasszikus tűzhelyen 10-20 serpenyőben sütöttem több száz palacsintát, és persze annak, hogy nem nekem kellett mosogatni. Élveztem a sütést-főzést. Kimondottan élveztem a pacalfőzést is, amikor a marha bendőit egy külön előkészítő teremben gumicsizmában, vízsugárral kellett megtiszítani, majd apró szeletekre vágni. Soha nem felejtem el a több órás főzés következtében keletkezett illatot sem. Mikor étkezik együtt a család, s a hétköznapokon mi jellemzi leginkább étkezési napirendjét? Sajnos csak ritkán, általában karácsonykor vagy húsvétkor vagyunk igazán együtt, és ilyenkor a klasszikus ünnepi ételek kerülnek az asztalra - lencseleves, savanyú bableves - természetesen a hal sem hiányozhat. Ez az az ünnep, amikor nem igazán az én kedvem szerint főznek, merthogy a halat és a tengeri herkentyűket nem kedvelem, de ha más nincs, éhen halni nem szoktam. A kérdés másik felére felelve, rám sajnos a rendszertelen étkezés a jellemző. Hétköznap szinte kizárt egy családi körben elfogyasztott ebéd, és általában vacsorára sem érek haza. Kivételt képezhetnének a hétvégék, de ilyenkor vagy valamilyen társasági összejövetelen, vagy versenyen, fesztiválon veszek részt. Ha mégis szabad a hétvége, akkor az anyósom főztjét szoktuk családi körben elfogyasztani, akire az a jellemző, hogy jól főz, többfélét készít, nagy mennyiségben, mintha mindig váratlan vendégre számítana. A már említett halféleségeken kívül van még valamilyen étel, amelyet nem szívesen fogyaszt? Igen, néhány évvel ezelőtt a Kanári-szigeteken egy baráti család vacsorára invitált, és mivel tudták, hogy a halételeket, hacsak lehet mellőzöm, egy ottani nemzeti étellel - nyúlpörkölttel kedveskedtek. Még szerencse, hogy rengeteg sajt és sonka is volt az asztalon, mert a nyúl nálam védett állat - tizenöt éves korom óta. Ennek története is van. Az egyik nyári szünidőben kaptam két nyulat, Tikót és Akkit. Rendszeresen foglalkoztam velük, tudták, hogy a kertben nem szabad hozzányúlni a sárgarépához, káposztához, csak a számukra kijelölt utacskákon közlekedhettek, és füttyszóra rohantak felém. A Du- na-parti töltésen mint két szófogadó kiskutya sétáltak velem együtt, és különböző akrobata„Hétköznap kizárt a családi körben elfogyasztott ebéd, és általában vacsorára sem érek haza" Hébe-hóba főzni is szoktam, persze nem itt, a rádió teakonyhájában (Malik János felvételei) mutatványokat is megtanultak. Szeptemberben Pozsonyban kezdtem középiskolába járni, és a hétvégén az első dolgom az volt, hogy kimenjek a kertbe, és megnézzem a nyulaimat. Persze, előtte még enni kellett, s a jóízűen elfogyasztott vacsora után, irány a kert, ahol a nyusziknak hűlt helyét találtam. Kiderült, hogy az imént ettük meg őket. Azóta sem ettem nyulat... Mi a véleménye a mai háziasszonyokról? A mai feleségek korántsem tudnak úgy főzni, mint nagymamáik (tisztelet a kivételnek), merthogy kinek van erre ma már ideje! Bár a gyorséttermek időszakát éljük, hamburgerekre és egyéb csodákra nem szoktam fanyalodni. Az édességeket, süteményeket szintén mellőzöm, ámbár bűnbe esek, ha túrós rétes vagy kókuszos sütemény kerül az asztalra. Tálaltak-e már fel Önnek valaha olyan ételt, amelyre azt mondta, hogy soha többet? Bizony, volt ilyen. Egyszer egy másfél kilós karajt tett elém a pincér, s azon nyomban elment az étvágyam, de becsomagoltattam, és egy hétig ez volt a vacsorám. A másik szintén a Kanári-szigeteken történt: akkor még alapfogalmakat sem értettem spanyolul, és csak ráböktem az étlapra. Mikor kihozták az ételt, égnek állt a hajam. Az általam kiválasztott étel sült banán volt - sült krumplival. Borzasztó... Másnap már okosabb voltam, és barátaimtól érdeklődtem, hogy mi micsoda? Elnyerte a tetszésemet egy tipikusan spanyol rizses-húsos egytálétel, a paella valenciana, amelyet eredetileg faszénparázs fölött, nyílt tűzön készítettek. Mivel az elkészítése voltaképpen hosszadalmas, a spanyol vendéglősök jó néven veszik, ha a rendelést előre bejelenti az ember. Paella valenciana Hozzávalók: 1 csirke (kb. 1-1,5 kg-os), 2 nagy fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 300 g paradicsom, 300 g tisztított zöldborsó, 400 g rizs, 1 I tyúkhúsleves kockából, 100 g aprórák, 100 g kagyló, 1 kiskanál enyhén csípős pirospaprika, 1 babérlevél, 1 kiskanál szárított sáfrány, 4-5 evőkanál olívaolaj, 1/2 dl száraz fehérbor, só, bors. A Paella ízének az a titka, hogy többféle hús, tengeri herkentyű és zöldség fő benne. A sáfrány nélkülözhetetlen, ettől lesz a rizsnek aranysárga színe és kellemes zamata. Sok illatos fűszer is kell hozzá, valamint egy nagy, nem túl mély vasserpenyő, friss rák és kagyló (ez esetben még ezt is elfogadom), s természetesen 1 csirke, amelyet feldarabolunk, gyengén besózzuk, és fél óráig pihentetjük. A paradicsomot meghámozzuk, magjait eltávolítjuk, majd a húsát apró szeletekre vágjuk. A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, megmossuk és apróra vágjuk. Avasserpenyőben felhevítjük az olajat, erős tűzön elősütjük benne a szárazra törölt, pirospaprikával megszórt csirkehúst, tányérra szedjük, félretesszük. Az olajban kissé megpirítjuk a hagymát és a fokhagymát, felöntjük a borral, hozzáadjuk a sáfrányt - ez a dolog egyik lényege -, néhány percig forraljuk, hozzáadjuk a paradicsomot, a zöldborsót, a babérlevelet, a megválogatott megmosott rizst, felöntjük a húslevessel, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, összekeverjük és a rizságy tetején elrendezzük az elősütött csirkehúst. A serpenyőt előmelegített sütőbe toljuk, alufóliával betakarjuk, és a közepesnél erősebb tűzön (200 °C) 20 percig sütjük. Akkor - még kissé tocsogós! - hozzáadjuk a rákot és a kagylót, ismét betakarjuk alufóliával, és további 10-15 percig sütjük, azaz addig, amíg a rizs egészen fel nem veszi a finom kis leveket. Jó étvágyat kívánok!
