Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)

001-10-30 / 250. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 30. Régió fi A párkányi fedett uszodában emelőszerkezet segíti a mozgássérültek bejutását a medencébe Ez nem betegség, ez állapot A párkányi fedett uszodában felszerelt POLI II. német gyártmányú emelő pontosan 380 007 koronába került (Archívum) A baleset jellemzője, hogy mindig váratlanul és gyor­san történik. Elég néhány másodperc, s a szerencsét­lenséget szenvedett ember élete már soha nem lesz olyan, mint azelőtt. A párká­nyi Kollár Sándor számára az a bizonyos pár másodperc idestova 22 éve történt: a férfi felmászott a cseresz­nyefára, az ág letörött és ő a földön landolt. KAMONCZA MÁRTA Az esést ugyan túlélte, de a baleset teljesen megváltoztatta az életét. A korábban örökmozgó, életerős, szenvedélyes vadász a szerencsét­lenség óta kizárólag tolókocsival képes mozogni. „Ez nem betegség, hanem állapot’ - állítja. Jelenleg a körülbelül 170 tagot számláló civilizációs betegsé­gek által sújtottak szövetsége és a szlovák mozgássérültek párkányi vegyes szervezetének titkára. Min­dent megtesz annak érdekében, hogy sorstársaival együtt a le­hetőségekhez mérten teljes életet éljenek. Évekig szorgalmazta, hogy a 11 ezer lakosú Párkányban a toló­kocsisok is akadálytalanul közle­kedhessenek. Kérése megértő fü­lekre talált az önkormányzatban. „Ma már az egész városban a moz­gássérültek és a tolókocsisok aka­dálytalanul mozoghatnak. Ehhez igazodnak a járdák, az utak. Az önkormányzat évente lehetőségei­hez mérten, 100-150 ezer koronát fordított e célra” - tájékoztat. Párkányban a mozgássérültek szlo­vákiai szervezete 1999-ben létre­hozta a Relax rehabilitációs közpon­tot. Ide évente több ízben általában egy-két hetes csoportos foglalkozta­tásokra jönnek a rászorultak. „Ezért is örülünk annak, hogy szeptember 26-án a Vadas fürdő fe­dett uszodájában átadtuk a moz­gássérültek számára készült eme­lőt. Sokak álma teljesült ezen a na­pon, hiszen mi is szeretünk úszni, ám ezt korábban nemigen tehettük meg. A tolókocsiból nehezen jutot­tunk a medencébe, a felnőtt moz­gássérült súlya általában eléri a 70- 80 kilogrammot, egy ilyen tömeget roppant nehéz mozgatni. Ha hív­tunk is valakit segítségül, nem tud­hattuk előre, hogy a látszólag erős férfinek nincs-e valamilyen beteg­sége, ami miatt nem emelhet. Arról nem is szólva, hogy egy vizes tes­tet, amelyet biztosan megfogni sem lehet, rendkívül nehéz be­emelni a tolószékbe. Mára ez a probléma megoldódott. A fedett uszodában felszerelt POLI II. né­met gyártmányú emelő pontosan 380 007 koronába került, ugyan­ilyen működik a pőstyéni fürdőben is, és Szlovákiában az ugyancsak Pöstyénben működő SAJÓ cég for­galmazza. Amikor elhatároztuk, hogy megszerezzük az emelőtt fel­merült a legnagyobb gond: honnan szerezzünk pénzt? Végül ez is sike­rült. Támogatóink voltak: A közép- és kélet európai országokkal együttműködő holland alapítvá­nyok, a városi hivatal és a KAPPA Rt. papírgyár. Természetesen kö­szönetét kell mondanom Gyetven Miklósnak, a Vadas fürdő igazgató­jának is” - sorolja segítőiket Kollár Sándor. Azt mondja, az úszás sokat javít a mozgássérült fizikai és lelki állapotán, ezért is fogadták öröm­mel a hírt, hogy a tolókocsis szá­mára az uszodába való belépés in­gyenes, kísérőjének a belépőjegy felét kell fizetnie. „Ezt az emelőt jól kitudjuk hasz­nálni, hiszen a fedett uszoda nya­ranta is működik az esti órákban, így tehát ha kicsit más formában is, de nem maradunk le a nyári strandolásról” - jegyzi meg moso­lyogva, majd egy plakátot mutat. A nyomtatványt esztergomi sorstár­saiknak szánják. „Szeretnénk felvenni a kapcsolatot a mozgássérültek esztergomi szer­vezetével. Azt gondoltuk, idővel közös programokat, kiránduláso­kat szervezhetnénk. A Mária Valé­ria híd megnyitása után bármikor átmehetünk a túlsó partra, ezt ko­rábban, amikor még a komp üze­melt, csak autóval tehettük meg. Esztergomban nincs fedett uszoda, a miénket viszont most már hasz­nálhatják az ottani rokkantak, mozgássérültek is” - fűzi hozzá búcsúzóul. Egyelőre még van áram a komáromi járásbeli iskolákban Nem magyarok írták, hogy Talpra Magyar és Felvidék Lejárt a fizetési határidő Összefirkált Matica-ház KOMÁROM Tegnap járt le az a fizetési határ­idő, ameddig a Komáromi Járási Hivatal oktatásügyi osztályának ki kellett volna egyenlítenie a Nyugat-szlovákiai Energetikai Vállalattal szembeni tartozásait. Ellenkező esetben a szolgáltató kilátásba helyezte az áramszol­gáltatás beszüntetését az egyes iskolákban. Fonód Tibor osztályvezetőtől megtudtuk, hogy hivataluk az el­múlt napokban semmilyen köz­ponti támogatást nem kapott, az erre az évre előirányzott költség- vetési keretük pedig elfogyott. Emiatt továbbra sem tudnak fi­zetni a szolgáltatóknak, tehát a villamos műveknek sem. Ľudovít Kura, a Nyugat-szlová­kiai Energetikai Vállalat Duna- szerdahelyi Körzeti Üzemének kereskedelmi vezetője lapunknak NAGYSZOMBAT Diákotthon az egykoronás földön Jelképes egy koronáért földterüle­tet kapott diákotthon építésére a Nagyszombati Egyetem a város önkormányzatától. Az oktatási in­tézménynek eddig nem volt sem­milyen elszállásolási lehetősége. Az építkezésre egyébként jövőre tízmillió koronát tett félre az illeté­kes tárca, a létesítményt várhatóan 2005-ben adják át. Az egyetemnek sürgősen szüksége volt saját diák­szállóra: jelenleg 2200 hallgatójá­nak egyötöde kénytelen középis­kolai kollégiumokban, mun­kásszállókban lakni. (TASR) elmondta: a nagyfogyasztók ese­tében az ő hatáskörébe tartozik az áramszolgáltatás felfüggeszté­séről szóló határozat meghozata­la, de egyelőre nem adott ki ilyen utasítást. A pozsonyi központ sem jelezte ebbéli szándékát, a komáromi ke­reskedelmi irodájuk pedig nem jogosult az iskolákban kikapcsol­ni az áramot. Egyelőre a vállalat állja a kifizetetlen számlákból eredő költségeket, tehát nem ma­radnak áramszolgáltatás nélkül az oktatási intézmények. Ha a központ utasítására mégis ilyen radikális lépést lesz kénytelen hozni, azt előzetesen mindenkép­pen megbeszéli az egyes iskola- igazgatókkal. „Az tehát semmi­képpen nem fordulhat elő, hogy minden bejelentés nélkül, egyik napról a másikra lekapcsoljuk az áramot” - nyilatkozta lapunknak Ľudovít Kura. (vkm) ALSÓBODOK A Nyitra és Vidéke Célalap pénte­ken első alkalommal szervezte meg a Zoboralji Magyar Pedagógusok Napját, amelyen a régió hét magyar tanítási nyelvű iskolájának pedagó­gusai és a magyar gyermekekkel foglalkozó óvónők találkoztak. A rendezvénynek az idén önállósult Zoboralji Vállalkozó Szakközépis­kola kollégiuma adott otthont, a résztvevőket az alapítók - Paulisz Boldizsár és Ladányi Lajos - üdvö­zölték, majd az igazgatók beszá­moltak az iskolák helyzetéről és az első osztályba íratott gyermekek számáról. Az elhangzottakból kide­POZSONY/LÉVA „Talpra Magyar” és „Felvidék” felira­tokat firkáltak szombatról vasár­napra virradó éjjel a Matica slovens­ká lévai székházára. Vincent Moz- dík székházigazgató szerint az épü­letet már többször rongálták meg vandálok és provokátorok. Mozdík visszautasította, hogy a szervezet gyűlöletet szítana. Ellenkezőleg, szerinte a Matica slovenská tiszte­letben tartja a nemzetek és kisebb­ségek jogait, és elítéli a nemzetgya- lázást. Az eset azért is „kellemet­len”, mert a szlovákoknak a felvi­dékről a történelmi Magyarország jut eszükbe, és a szervezet alkalma­zottai emiatt állítólag azonnal jelen­tették a helyi rendőrségen az esetet, és szerintük ismeretien elkövető után folyik nyomozás. A lévai rend­őrőrsön csodálkozva reagált kérdé­sünkre az ügyeletes rendőr: „Nem hallottunk semmiről. A hétvégén rült: a járásban jelentősen csökkent az utóbbi években a születések szá­ma és a kevés gyerekből is egyre ke­vesebbet járattak magyar iskolába, de az a tendencia a szabadabb poli­tikai légkörnek, a Rákóczi Szövet­ség behatási programjának, vala­mint annak köszönhetően, hogy végre van a régióban magyar kö­zépiskola, talán lassan megállítha­tó. „Önök adják nekünk a lehetősé­get és mi önöknek a perspektívát, csak közösen tudunk elrugaszkod­ni és olyan eredményeket felmutat­ni, hogy vonzóvá tegyük az anya­nyelvi képzést” - fogalmazott Ju­hász István, a Zoboralji vállalkozói Szakközépiskola igazgatója, aki az csak lopásokról érkezett bejelentés, falfirkálásról nem. Ezért nyomozás sem folyhat az ügyben.” Kvarda József Csemadok-elnök nem tartja valószínűnek, hogy a magyar szervezet tagjai vagy szim­patizánsai firkálták össze az épüle­tet. „Történhetett provokáció, de ezt a szlovákok is végezhették. Szerin­tem a megyei és önkormányzati vá­lasztásokkal függ össze a dolog, ta­lán így próbálták valakik ügyesen a magyarokra terelni a figyelmet” - nyüatkozta lapunknak Kvarda, aki nem zárta ki: esetleg magyar szélső­séges fiatalok keze van a dologban, hiszen radikális nézetűek mindkét oldalon lehetnek. „Szerintem azon­ban nem magyarok tették. Furcsál­lom, hogy éppen a Matica slovenská épületét rongálták meg” - tette hoz­zá a Csemadok elnöke, aki valószí­nűbbnek tartja, hogy választások előtti magyarellenes hangulatkel­tésről van szó. (t, sza) általa irányított intézmény adottsá­gait és terveit is ismertette a jelen­lévőkkel. Bús Anna, a Nyitra és Vi­déke Célalap elnöke beszámolt a szervezet működéséről, a tavalyi behatási programról, valamint a pályázási lehetőségekről. Elmond­ta, az új vezetőség idén végre hiva­talosan is bejegyeztette a célalapot, így most már semmi sem akadá­lyozza az érdemi munkát. Mivel a Nyitrai járásban idestova tíz éve nem működik a magyar pedagó­gusszövetség, a célalap ennek a fel­adatát is átvállalta, és ezentúl rend­szeresen összehozza majd a tanító­kat kölcsönös tapasztalatcserére és egyeztetésre, (vra) A kevés gyerekből is egyre kevesebbet járattak magyar iskolába Zoboralji magyar pedagógusnap 5ZENTGYÔRGY Elmélyíteni a csatlakozás szellemét Az Európai Unióhoz való csatlakozás fontosságának a köztudatban való elmélyítése a fő témája annak a szemináriumnak, amelyet az Academia Istropolitana Nova és az Európai Tanulmányok Intézete európai uniós támogatással szervez szlovákiai újsághók számára. A Pozsony melletti Szentgyörgyön (Jur pri Bratislave) ma kezdődő kétnapos fórum fő témái: az Európai Unió és a csatlakozás általá­nos tudnivalói, az EU intézményrendszere, az emberek, a szolgál­tatások és az áru szabad áramlása, az EU környezetvédelmi politi­kája és annak a szlovákiai jogrendbe történő beépítése, (gl) APPONY Megtekinthető az Apponyiak kriptája November elsején a nyilvánosság számára is kinyitják Appony (Oponice) községben (Nyitrai Járás) az Apponyi család sírboltját. A templom melletti kriptában hét családtag alussza örök álmát, utoljára Apponyi Henriket helyezték itt végső nyugalomra 1935- ben. A látogatók 15,00-tól 18,00 óráig róhatják le kegyeletüket a kriptában, 15,00 órakor istentisztelet keretében emlékeznek meg a faluban élt főnemesi család elhunyt tagjairól, ezt követően pedig a templomban orgona és hegedűkoncert kezdődik. Az érdeklődők a hajdani vadászkastélyban működő múzeumot is megtekinthetik, ha előre bejelentkeznek a 0905/117 148 as telefonszámon, (vm) EGEG Irányt változtatott a golyó Kis híján tragédiával végződött egy veszekedés a Lévai járásban fekvő község két lakója között: egy 17 éves fiú bottal támadt 59 éves szomszédjára. Ezt a sértett fia is látta: úgy döntött, hogy fegyverrel vet véget a jelenetnek. A házban megkereste saját tör­vényesen tartott pisztolyát, majd kétszer a levegőbe lőtt figyel­meztetésképpen. A harmadik lövedéket a föld felé irányította, ám az a támadó lábát érte. A sérültet kórházba szállították, a megtá­madottak ellen eljárás indult. (SITA) DUNASZERDAHELY Csak cigarettát lopott Ismeretlen tettes a hétvégén erőszakkal bejutott a Kisudvarnoki úton található nagyraktárba, ahonnan 80 ezer korona értékű do­hánytermékkel távozott. Az ügyben folyik a vizsgálat, (lil) SZERED Bevált az SOS levelesláda Már konkrét eredménye is van a városban néhány hónapja SOS levelesládák címen futó bűnmegelőzési programnak. A Galántai Járási Rendőrkapitányság szóvivőjétől, Klaudia Kisovától meg­tudtuk, a leadott információk alapján egy drogdílert sikerült le­leplezniük. A középiskolákban és középületekben olyan leveleslá­dákat helyeztek el, amelyekbe bárki névtelenül is információkat tartalmazó levelet dobhat be, amelyek bűncselekmény elköveté­sére vagy annak előkészületére figyelmezteti a rendőrséget, illet­ve tettesekről közöl információkat. A leveleket két, erre kijelölt bűnügyi nyomozó vizsgálja, mivel azt kell megvizsgálni, hogy a leadott információ elegendő-e ahhoz, hogy az ügyben lépéseket tegyenek, (gl) TORNAUA Bemutatják a CELODIN-t A tornaijai székhelyű Kulturális Antropológiai Műhely és a galántai székhelyű Fórum Társadalomtudományi Intézet ma 19 órától a Vá­rosi Művelődési Ház emeleti üléstermében ismeretterjesző elő­adást rendez, melyen Szomolai Valéria (Komárom) mutatja be a Helyi Fejlesztések Közép-Európai Információs Szolgálatát, a CELO- DIN-t. A CELODIN elsősorban a közép-európai kistérségek infor­mációs ellátását tűzte ki célul, jelenleg Magyarországon, Szlováki­ában, Csehországban, Lengyelországban és Romániában működik és számtalan hasznos, főleg a hátrányos térségeket érintő informá­ciót közvetít, (ú) Még egyszer Sztálinról és Gottwaldról és a díszpolgárokról A képviselő csatái KASSA Martin Boritáš KDH-s városi képvi­selő úgy érzi, belefolytották a szót a kassai képviselő-testület múlt heti ülésén, amikor Sztálin és Kle­ment Gottwald nevét szerette vol­na kihúzatni a díszpolgárok listá­járól. „Miután felolvastam javasla­tomat, hatalmas vita kerekedett, melyet végül a főpolgármester ön­kényesen befejezettnek nyilvání­tott. Ezután megadta a szót a váro­si levéltár igazgatójának, aki 15 percen keresztül ismertette állás­pontját, azaz igyekezett meggyőz­ni a városatyákat, hogy ne támo­gassák javaslatomat. Mi több, vé­gül a főpolgármester is egyetérté­séről biztosította az igazgatót”. Bo­ritáš szerint mindketten félreérté­seken alapuló kijelentéseket tet­tek, ezért ismét szót kért, ám nem kapott, ehelyett szavazásra került a sor, melyen a képviselők elvetet­ték a javaslatot. Sztálin és Gott- wald így „listán maradt”, azaz to­vábbra is díszpolgároknak számí­tanak Kassán. Jozef Kirst levéltár­igazgató szerint a KDH-s képviselő át akarja írni a történelmet, a szó­ban forgó, megkérdőjelezhető egyének amúgy is halottak, és mint ilyenek, nem ártanak senki­nek, hiszen nem gyakorolhatják díszpolgári jogaikat. Ezt a jogot egyébként senkitől sem lehet el­venni. Boritáš azonban azt állítja, több személyt halála után avattak kassai díszpolgárrá, illetve többe­ket fosztottak meg ettől a címtől életükben és haláluk után egya­ránt. Akit tehát ezentúl Kassa dísz­polgárává avatnak, többek közt Sztálinnal és Klement Gottwalddal kerül egy társaságba. A KDH nem adja fel a harcot, hangsúlyozzák, hogy nem a történelmet akarják átírni, hiszen a város alapszabály­zatával áll ellentétben e két sze­mély díszpolgári minősége. Remé­lik, hogy az utcanevek megváltoz­tatásához hasonlóan a közel­jövőben a testület a szóban forgó elvtársak neveit is fontosnak tartja majd eltüntetni szem elől. (juk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom