Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)
001-10-05 / 229. szám, péntek
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 5. KOMMENTÁR Pozsony eleste előtt m* TÓTH MIHÁLY Roppant nagy sajtóvisszhangja van „Varsó elestének”. Csábító feladat annak taglalása, miként örvend a lengyelországi fejlemények láttán a baloldali tábor a szomszédoknál, és milyen vehemenciával hordja körül a véres kardot a jobboldal. Nem engedek a csábításnak, mert (Majakovszkij után szabadon) Én a Szlovák Köztársaság állampolgára vagyok! Figyelem, összehasonlítható-e a szlovákiai baloldal a magyarországival, a csehországival, nagyon időszerűen a lengyelországival. Összehasonlítható, mint az oroszlán és a macska. A különbségek talán nem is abból adódnak, hogy a négy ország baloldali pártjai közül 1989 után melyik politizál bölcsen vagy kevésbé bölcsen. A pártminóségi differenciák mind a múltban gyökereznek, elsősorban abban, hol miként készültek fel a változásokra. Tény, hogy semmire se voltunk felkészülve. Az 1968 utáni húsz évben a konszolidátorok arra voltak büszkék, hogy nálunk teljes visszhang- talanságra talált mindaz, ami Csehországban történt, sőt még az is, ami Gorbacsov fellépése után bekövetkezett. A fordulatot megelőző két évtizedben Magyarországon 5 millió ember ambicionálta a maszekká válást; déli szomszédunknál már 1980-ban tömegesebb volt a vállalkozási hajlam, mint nálunk manapság. Talán még Kádár János is butikot nyitott volna, ha nem szégyelli. Amikor Lengyelországban napirenden voltak a Szolidaritás és az államhatalom közötti összecsapások és a papság is egy emberként a változásokat óhajtókhoz csatlakozott, a szintén katolikus Szlovákiában a titkos- rendőrség úgyszólván csak azt az egyházi embert nem szervezte be, akit nem akart. Ilyen előzmények után természetes, hogy abban a november 17-ét követő félévben a karrieristák Eldorádójává vált Szlovákia. A bolsevizmus azonban továbbra is megnyilvánult: attól függetlenül, hogy a privatizálást és a gazdaságfejlesztést kézben tartók keresztény, baloldali vagy polgári pártba ugrottak át az SZLKP-ból, mindenki nagy- és óriásvállalatban gondolkodott. A kis- és középvállalatok számára vontatottan teremtettek lehetőséget, így a csődbejutott nagyvállalatokból elbocsátott munkaerőnek nem volt hol elhelyezkednie. A vállalkozási ambíció hiánya is hozzájárult a munkanélküliség már-már kezelhetetlenné válásához. A kiábrándultság következménye, hogy „Pozsony elestét” immár kész tényként jósolják még a jobboldali publicisták is, és a baloldal diadalával riogatnak. Pedig nem az itt a kérdés, hogy baloldal-e vagy jobboldal, hanem, hogy milyen baloldal és milyen jobboldal. JEGYZET Egyszerű szavak MISLAY EDIT Szürke hétköznapi reggel, acélszínű októberi égbolt alatt. A tro lin közömbös, zárkózott utasok. De hát mitől is lenne felemelő a trolin, a buszon, a villamoson zötykölődni? Különösen mostanában, amikor a közlekedési dugók miatt csak lassan araszolva juthatunk el oda, ahová éppen igyekszünk. Nem messze tőlem egy férfi és egy nő köszön egymásnak, beszédbe elegyednek. Ebben sincs semmi meglepő, hiszen ha ismerősök, akkor az lenne kínosabb, ha szódanul állnának egymás mellett. Párbeszédükből egykettőre kiderül: munkatársak. így a társalgás témája is a munka, a munkahely körül forog. Jobban mondva, a kollégáikról beszélgetnek. Arról, mennyire kár, hogy X hamarosan megválik a cégtől, és milyen kár, mert nagyon jó volt vele együtt dolgozni, értette a munkáját, megtalálták vele a közös hangot, és mindketten úgy vélték, X is nehéz szívvel hagyja ott őket, de bizonyára most olyan helyre van szüksége, ahol valamivel több lesz a szabad ideje, hiszen hamarosan megszületik a kisbabájuk, és több időt szeretne a családdal tölteni. Szóba került Y is, aki az utóbbi időben valahogy szomorú, mert nem sikerült olyan jól a hónapja, mint az előző, a cégben pedig nem fix fizetésért dolgoznak, hanem teljesítmény szerint fizetik őket. Biztosan nehezen viseli, állapították meg, mert egyedülálló nőként két gyereket nevel. De a nyári hónapok a munka szempontjából gyengébbek, lesz ez még jobb, ha nem adja fel. A két ember nem mondott semmi eget- rengetőt, akaratlanul kihallgatott beszélgetésük azonban nem ment ki a fejemből. Mert nemcsak X-ről meg Y-ról szólt, hanem arról is, hogy figyelnek egymásra, megbecsülik a másik em-é bér munkáját, azonosulni tudnak a gondjaival. Egyszerű szavak. De sokat tudnak. Valahogy másként indult tőlük a nap. Gyakrabban kellene használni az ilyen szavakat. Ránk férne. Most talán jobban, mint bármikor ezelőtt. WWW.UJSZO.COM Olvasóink online fóruma A kassai zsinagóga fala állandóan össze van firkálva, ha eltakarítják, rövid időn belül megint megjelennek a horogkeresztek. De ha a város főutcáján fényes nappal történik ilyesmi, az már felháborító. Igaza van az ügyvédnek, hogy feljelentést tesz. Deme Péter RE: Kedves Péter. Nálunk Léván is vannak itt-ott horogkeresztek a falakon, de úgy látszik, a kassaiak gyorsabbak az eltakarításban, mert nálunk hetekig éktelenkednek. Szomorú, hogy a 21. században ilyesmi előfordulhat. M. Mihály Mi az a szlovákiai magyar? Kik vagyunk? Hogyan lehetne minket definiálni? Akik Szlovákiában magyarnak vallják magukat? És akik vegyesházasságból születtek, és bár otthon magyarul beszélnek, mégis inkább szlováknak vallják magukat? Vagy akik az MKP-ra szavaznak? És ha én az SDKÚ-t választom, nem vagyok magyar? Vagy akik tudnak magyarul beszélni? Akkor Jano bácsi is az, bár Dulovcére csak harminc évvel ezelőtt érkezett Árvából, de azóta már gagyog magyarul? Vanek B. Eduárd RE: Magyar az, aki magyarnak vallja magát, szlovákiai meg aki szlovák állampolgár. Más kérdés, hogy miért van ez az Új Szó alcímeként feltüntetve. Szerintem csak azt érik el, hogy más meg se veszi. Volt egy aranyos esetem egy másik lappal, amire az van írva, szlovákiai magyar nők lapja. Győri barátnőm meg megkérdezte: akkor ezt most én ne is olvassam? Mit lehet erre mondani? Scribbler- Nagyszerű ez a bohócmutatvány. Javasolni fogom őt parlamenti képviselőnek! (Peter Gossányi karikatúrája) TALLÓZÓ MLADÁ fRONTA DNES A cseh-szlovák határon hamarosan nem lesz elég a személyazonossági igazolvány felmutatása. A két ország polgárainak a jövőben hasonlóan szigorú útlevélellenőrzésen kell majd átesniük, mint az osztrák vagy a német határon. Feltételezhető, hogy erre még azelőtt sor kerül, hogy Csehország vagy Szlovákia csatlakozik az EU-hoz. A cseh külügyminisztérium szóvivője szerint a tárgyalásokat nemrég megkezdték, de az idegenrendészet még semmiről nem tud. Az „EU-t zavarja, hogy a lazább határellenőrzés nem teszi lehetővé az illegális bevándorlás elleni hatékony harcot” - magyarázta az intézkedés szükségességét a szóvivő. A szigorítás eredményeként a határon átvezető több száz mezei- és erdei utat is le kellene zárni. A szogorú ellenőrzés elkerülésére csak azon települések lakóinak lesz esélye, ahol a külügyminisztérium kishatárforgalmat vezet be. Új kisebbségi stratégiát kell felépíteni, s annak az elért eredményeken és nem sérelmeinken kell alapulnia Sírni vagy nem lenni? Pár éve, még a mečiari „arany” időkben viszonylag egyszerű volt a külföld előtt a szlovákiai magyarságot ért elnyomás prezentálása. JARÁBIK BALÁZS A rossz nyelvek szerint elég volt Brüsszelben vagy Strasbourgban kijelenteni, hogy magyar vagyok és elnyomnak, a többit az akkori szlovák diplomácia párbeszédet teljesen kiiktató hozzáállása tette teljessé. Egészen 1998-ig a szlovákiai magyarság számára az ellenzéki paradigma volt az alapvető kisebbségi stratégia. A magyar politikai elit által leginkább szorgalmazott nyelvi, oktatási és kulturális jogok használatát szorgalmazó lépésekre a frusztrált mečiari adminisztráció egyre idegesebben reagált. A stratégia része volt az európai és amerikai érdekkapcsolatok kialakítása, valamint a három magyar párt által kiépített európai pártstruktúrákba (konzervatív, ill. liberális) való integrálódás. A ’98-as parlamenti választások eredménye megváltoztatta az ellenzéki szerepvállalásról alkotott elképzelést, a magyarság a kormányba lépést választotta. Civü szerveződéseinknek meghatározó szerepe volt a külföldi kapcsolatok, ha úgy tetszik, a lobbi kiépítésében. A nemzetközi szervezetekhez - ENSZ, ET, EBESZ - politikai párt nem küldhet képviselőt, csupán nem kormányzati szervezet. Ennélfogva a magyar érdekeket a ’90-es évek elejétől a Márai Alapítvány, az MKDM által létrehozott Mécs László Alapítvány, később a Fórum Intézet, ill. a Kalligram Alapítvány képviselte a nemzetközi fórumokon. Újabban eltérő stratégiával jelentkezik az új vezetéssel fellépő Magyarok Világszövetsége Szlovákiai Országos Tanácsa . A So- óky Gál László nevével fémjelzett szervezet visszatért ahhoz a kritikus hangvételhez, amely a kormányba kerülése előtt a magyar pártokat is jellemezte. Az általános MKP vélemény az, hogy míg az MKP felelősséggel tartozik mind választóinak, mind a kormánykoalíciónak, addig egy civil szervezet legjobb esetben is tagsága nevében mondhat véleményt. A hazai civil szerveződések munkájának hatékonyságát és társadalmi bázisukat nem tagságuk, hanem az általuk végzett professzionális műhelymunka, elemző tevékenység adta. A múlt heti brüsszeli, európa palamenti meghallgatáson azonban nemigen lehetett szó elemzéseken alapuló tényekről. A meghívó szerint legalábbis ;,A nemzeti közösségek Szlovákiában: az EU felelőssége” című szemináriumon Mihajlovics József elemezte a nemzeti közösségek helyzetét, Soóky Gál László Patru- bány Miklóssal a nemzeti közösségek védelmének jogi kérdéseit boncolgatta. Sajnos nincs birtokomban semmilyen, az előadók által kidolgozott stratégiai-jogi vagy egyéb dokumentum. így csak a gyér sajtóhírekből lehet sejteni, mi is hangozhatott el Brüsszelben, de a meghívón nem szerepelt az MVSZ SZOT vagy bármilyen politikai párt neve. Egy valami nem változott a bársonyos forradalom óta a szlovákiai magyarok körében. Ellenzéki vagy kormánypozíció, az itteni magyarság az európai integrációra van kondicionálva. A legnagyobb víziónk az ország euroatlanti integrációja. Amikor ez a cél kézzelfogható közelségbe került, azt is meg kell tudnunk fogalmazni, mit tudunk Európának nyújtani. Ahogy Petőcz Kálmán, Szlovákia genfi ENSZ-nagykö- vete is megfogalmazta nemrég egy Új Szó-interjúban, új, tudatos, lokális, regionális, országos és globális szintet tükröző, kisebbségi stratégiát kell felépíteni, s annak az elért eredményeken és nem sérelmeinken kellene alapulnia. Az eredményekre csak egy példát említenék: a szlovák-magyar politikai párbeszéd az egyetlen (többé-kevésbé) sikeres példa a kisebbség-többség kapcsolatában. Elég, ha a közeli Balkán csődjére gondolunk. Az interetnikus kapcsolat különösen az arab-izraeli párbeszéd, ill. az iszlám és a nyugati világ eredményes kommunikációjának hiánya fényében még fontosabbnak tűnik. Mind a szlovákiai magyar politikai elitnek, mind az értelmiségnek tudatosítani kell, hogy a mai globali- zált világban nemcsak a magyar kisebbség, hanem Szlovákia is porszem. Az EU-tagság már nem cél. A kritikai hozzáállásnak fontos szerepe van a kisebbségvédelmi stratégiában, főleg az olyan „egypártrend- szerben”, amely a szlovákiai magya- r pártpolitikai életet jellemzi. Tények és megalapozott vélemények nélkül azonban az ellenzékiségnek annyi súlya lehet, mint a HZDS-nek ’98 után demokratikus ellenzékként. Elvárásainkat Európa és Szlovákia felé meg kell tudni fogalmazni, az érdekérvényesítési technikákat otthon is alkalmazni kell. Emellett a hangsúly legyen azon, mit tudunk nyújtani Európának. Pozsony a csúcs, kelet felé meredek gazdasági lejtő kezdődik és zuhan egészen a Bodrogközig Fővárosi és vidéki politikai gazdaságtan BODNÁR GYULA Pozsony az Pozsony. Az volt már a nem létező létező szocializmusban is. A fő város. Üzleteiben, áruházaiban minden kapható volt, amit egy politikailag-ideológiailag zárt gazdasági rendszerben kapni lehetett, sőt, kijelölt helyeken, a Tuzexnak elkeresztelt valutás boltban még nyugati termékeket is, babkávét, farmert, játékbabát, a francia boltban, koronáért, dijoni mustárt, bordea- ux-i bort, kagylós rákot. Hogy internacionalista összefüggésekben is érzékeltessük a helyzetet, például a moszkvai vagy a hetvenes évek végének valóban üres ruhatárakra emlékeztető varsói mészárszékeivel szemben a pozsonyi hentesüzletek mindenféle húsok különböző változatait kínálták. Tehát Pozsony a szovjet birodalom fővárosainak sorában sem állt rosszul e tekintetben, csak Budapest és Prága előzte meg. Bezzeg a vidék! Majdnem varsói állapotok uralkodtak akkori kisvárosaink, valamint az úgynevezett központi falvak hentesboltjaiban, úgy kellett kilesni, hogy a hét melyik napján érkezik hús, és akkor hajnali ötkor sorakozó, ám akkor sem volt biztos, hogy azt kapod, amit szeretnél. Szalámi legjobb esetben kétféle, sonkás meg téli száraz, mondjuk turista, szállja a légy, egy kis zsírszalonna, néhány doboz sertésmájkrém, kész. Történt mindez ott, ahol a hústermelés folyt, de a vidék az csak vidék, vidéken legfeljebb morog a nép, lázadni nem mer. A fővárosiak száját kell betömni, ha az kinyílik, abból zűr lehet. Pozsonyban sajt is kínálta magát, sokféle, már az idő tájt. Emlékszem, valamikor a nyolcvanas években színjátszó csoportunk Az ementhali hóhér című darabot vitte színre. Az előadáshoz véletlenül ementáli sajtra is szükség volt mint színpadon fogyasztható kellékre, igen ám, csakhogy mi ebből a magasabb kategóriába tartozó lyukacsos, ízletes királyi eledelből lyukat sem találtunk kicsiny városkánk boltjaiban, meg sehol a környéken. Pozsonyból hordtam a próbákra az ementálit. Fővárosunk az fő város ma is. Húsz esztendeig tartó, kilencvenhárom- ban véget érő kényszerű együttlé- tünk után, ha nagy ritkán oda visz utam, hát csak ámulok-bámulok, mint Czuczor falusi kisleánya Pesten: .Ablak ablakon van három, négy soron/ Oly magas falunkban nincsen a torony.” Bizony nincs. Pozsonyt ma is szereti az állam, szereti a tőke, már ami itt van, illetve ami becsordogál újabban. A vidék meg dögöljön meg. Régen nem igaz, amit a nagymama szokott volt mondani anno dacumál, amikor Király- helmecről Kassára vonatoztunk a- nyámmal cipőt, ruhát venni: minek mégy, lányom, az egész ország egy város. De lassabban a billentyűzettel! Mert tagadhatatlan, hogy Szlovákia számos településén manapság sincs vezetékes víz, az önkormányzatok képtelenek gondoskodni az alapvető szolgáltatásokról, a rendfenntartásról, viszont egyikmásik kisvárosunkba betört a nyugat élelmiszer-áruházak formájában. Bár a vidékre örökösen valami olyasmi tör be, ami inkább viszi a pénzt, semmint hozná, másrészt, megnézhetik magukat azok, akik a rendszerváltás után garázsban, pincében vagy más helyiségekben kialakított kis üzletek nyitásában látták a jobb megélhetés lehetőségét. De ez egy másik téma. Az sem baj természetesen, hogy Pozsony az Pozsony. Legyen. Különben is, a főváros az általában mindenütt fő város. A probléma az, hogy a rendszerváltás óta, de végeredményben addig is, valamennyi kormány - a hazai viszonyokhoz mérten — jelesre vizsgázott a ,/óvárosi politikai gazdaságtanból”, a „vidéki politikai gazdaságtanról” meg mintha tudomást sem akarna venni, mintha nem akarná ez utóbbi legújabb kori tudományos diszciplínát is elsajátítani. Másként hogyan fordulhatna elő, hogy Pozsonyban mindössze négy-öt százalékos a munkanélküliség, némely régióban harmincnegyven, országosan fjedig húsz körüli. Ez gyalázat. Ez a különbség. Ekkora különbség! Pozsonyban folyamatosan szaporodtak a munkahelyek az elmúlt években, de vidéken folyamatosan tűntek el, a bennük rejlő közvagyonnal együtt. Pozsony a csúcs, kelet felé a meredek gazdasági lejtő kezdődik és - egykét domborulatot leszámítva - fokozatosan zuhan egészen a Bodrogközig, ahol rímelő jelképként még a tengerszint feletti magasság is a legalacsonyabb az országban. Ilyen körülmények között támadt egy gyanúm, jelesül, hogy például Magyar- ország, Csehország, Lengyelország mellett Pozsony, akarom mondani, Pozsonyország jut majd be az EU- ba, az ország fennmaradó része egyelőre nem eurokonform, vagy, ha úgy tetszik, nem eurokompatibi- lis. Habár legyünk optimisták, rövidesen minden megváltozhat, a postás a legkisebb település önkormányzatának is kézbesíti az oly régen várt hatásköri törvényt. Amelyhez egy másik borítékban pénz is járna. Hogy mennyi? A fő város nem jár rosszul, az biztos.
