Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)

001-10-01 / 225. szám, hétfő

Kultúra ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 1. Titkok pecsétje - kerámiákon Igló. A Művészek Galériájában október 4-én nyílik meg a Sze- meréki Terézia (Budapest) archaizáló, mai mágiával bűvölő, védó-bajelhárító kerámiamadarait felvonultató kiállítás, melyet a Magyar Kulturális Intézet támogatásával mutatnak be a szepes- ségi városban. Á Titkok pecsétje című kiállítás október 30-áig tekinthető meg. (ú) SZÍNHÁZ ___________________NYITRA___________________ AN DREJ BAGAR SZÍNHÁZ: Álomjáték 14 A vágy 21 BÁBSZÍN­HÁZ: Kés a tyúkban 18.30 MOZI POZSONY HVIEZDA: Jurrasic Park 3. (amerikai) 16, 18, 20.30 OBZOR: Trainspotting (angol) 18, 20.30 MLADOSŤ: Sötétkék világ (cseh) 15.15, 17.30, 20 CHARLIE CENTRUM: Macskák és kutyák (amerikai) 17.30 Malena (olasz-amerikai) 19 Fűbenjáró bűn (angol) 18.45 Bridget Jones naplója (angol-amerikai) 17.30, 20.45 Lázadók és szeretők (cseh) 18 Stigmata (amerikai) 17 A John Malkovich menet (amerikai) 20.30 Magányosok (cseh-szlovén) 21 Tuvalu (német) 20 Halott erdő (cseh) 19.30 KASSA DRUŽBA: Fast and the furious (amerikai) 15.30, 17.45, 20 TATRA: About Adam (amerikai) 15.30, 17.45 Kiűzetés a paradicsomból (cseh) 20 CAPITOL: Dracula 2000 (amerikai) 16, 18, 20 ÚSMEV: Jurrasic Park 3. (amerikai) 16,18, 20 IN MEMORIAM Anton Grega metamorfózisa SZASZÄK GYÖRGY Örökre elment Anton Grega. Hatvannyolc évet élt. A Kassai Állami Színház igazgatójaként ment nyugdíjba. A végrendele­tében viszont megtiltotta, hogy a színházból valaki is részt ve­gyen a temetésén. Alighanem csalódott bennük. Rendelkezett arról is, hogy a hamvait kever­jék össze az édesanyjáéval, és szórják szét a temetőben. Azt akarta, semmi ne maradjon utánuk, tehát az urna se emlé­keztessen senkit rájuk. Gyanítom, hogy ehhez a dönté­séhez alighanem Márai Sándor példája adott neki ösztönzést, aki az óceánba szóratta a ham­vait. Mindezt pedig csak azért gondolom, mert Grega épp az utóbbi időben fedezte fel Márait, akinek az életműve igen mélyen megérintette. Még színházigazgatóként lefordít- tatta szlovákra Márai A kassai polgárok című drámáját, amelynek bemutatását a felújí­tott Kassai Állami Színház első premierjének szánta, de meg­akadályozták ebben. Később „Ki maga, Márai Sándor?” cí­men a Bocatius könyvtárban is­mertette meg az írót Kassa mai szlovákjaival. Néhány hete pe­dig egy szlovák-magyar esten - a Márai-emlékházban - szintén nagy elragadtatással beszélt ró­la. Darina Poldaufová színművész- nő - aki most a Thália Színház művészeti vezetője - árulta el nekem, Grega bevallotta neki, hogy élete utolsó szakaszában azért gyötrődött, miért is lett belőle szlovák. Az édesanyja magyar volt, de ő házasságon kívüli gyerekként született, mert az apja egy magas rangú katolikus pap volt. Biztos vagyok benne, hogy Grega identitászavarát a Máraival való találkozása is elő­idézte, Márainak az a magatar­tása, hogy idegen környezetben is megőrizte magyarságát. Anton Grega azt tervezte, hogy a Bocatius könyvtárban Radványi Gézát, Márai testvé­rét, a viíághírű filmrendezőt is bemutatja a kassai szlovákok­nak, de erre az életéből már nem futotta. A Színházi Nyitrán, az Andrej Bagar Színház stúdiótermében ma este 21 órától látható a budapesti Thália Színház előadása, Franz Xaver Kroetz A vágy című népszínjátéka, Ascher Tamás rendezésében. Az előadásban Csákányi Eszter, Lukáts Andor, Láng Annamária és Kardos Róbert lép színpadra. A darabot Parti Nagy Lajos fordította. (Archívumi felvétel) Szabolcsi Bence könyve, A zene története édestestvére Babits és Szerb Antal világirodalom-történetének Aki magyarként volt európai Szabolcsi Bence (1899-1973), a tudós és humanista (Archívumi felvétel) Lenyűgöző teljesítmény: úgy írni meg az európai zene tör­ténetét, mint egy izgalmas kalandregényt, amelynek in- dázó-burjánzó, szerteágazó, száz szálon futó, soha véget nem érő cselekménye rabul ejti és fogva tartja az olva­sót. Lehet egy lélegzetre el­olvasni, és lehet vissza-visz- szatérni hozzá, bárhol felüt­ve. Megunhatatlan. VOJTEK KATALIN Ez Szabolcsi Bence könyve, A zene története. Édestestvére Babits és Szerb Antal világirodalom-törté­netének. Aki olvasta az utóbbia­kat, soha meg nem szűnő közel­ségbe került a Lamb testvérpárral és a Bronte nővérekkel, Macpher- sonnal, az Ossian tragikus sorsú „hamisítójával”, a haldokolva is a szépség örökkévalóságát éneklő Keats-szel, a saját fantáziájának szülötteivel viaskodó E. T. A. Hoff- mann-nal. Pár mondatos korrajz­ba ágyazott sorsok és művek vil­lannak fel olyan plaszticitással, frissességgel és lényegretapintás- sal, hogy évtizedek távolságából is pontosan felidézhetők. Szellem­óriások agyán és szívén keresztül­A nagy alapozók nem avulnak el, csak tökélete- síthetők és folytathatók. szűrt információáradat, amelyet szerzőik emberi habitusa és műve hitelesít. Ahogy Babits és Szerb az iroda­lom, Szabolcsi Bence a zene biro­dalmában szegődik kísérőnkül, és vezet szövevényes labirintusokon, zegzugokon, földalatti folyosókon keresztül ki a napfényre, a művé­szetek nagy nemzetközi országút- jára, korok, nemzetek, stílusok és eszmeáramlatok, kis és nagy mes­terek, alapozók, építők és betető­zök találkozóhelyére. Nevekkel, helyszínekkel és történésekkel zsúfolt, de mindig kristálytiszta, világos körmondatai közé, mint­egy mellékesen, be-beékel egy rö­vid mondatot, amely egyszeriben tapintható közelségbe hozza a rég letűnt kort és rég elporladt szerep­lőit, az olvasóban a képzettársítá­sok egész sorát indítva meg. A csak sebtében, egyetlen mondatban fel­villantott képek, mint a Händellel Londonba bedöcögő útibatáré, a jácintjaival és tulipánjaival bíbelő­dő, de még mindig zenei újításo­kon morfondírozó idős Teleman- né, vagy a Brüsszelből fogadásból az aznap esti párizsi operaelőadás­ra vágtató, lovait agyonhajszoltató Ligne hercegé messze túlmutatnak önmagukon, bennük van egy egész emberi sors, egy egész kor­szak atmoszférája. Pár mondattal megidézni egy kort, egy jellemet, és élővé, lélegzővé, szinte tapint- hatóvá tenni csak az képes, aki rengeteget tud róla, és azt is tudja, hogy az információáradatból mi az igazán lényeges. Ez Szabolcsi Ben­ce titka, ez teszi annyira izgalmas­sá és frissé minden írását. Hatal­mas tudása volt: elképesztően gaz­dag földrajzi, történelmi, képző- művészeti, irodalmi ismereteinek eredménye leírásainak érzékletes- sége és pontossága, a sokrétű, szí­nes és eleven korrajz. De a tárgyi tudáson kívül rendelkezett még valamivel, ami nem tanulható, s amelynek remek jellemrajzait kö­szönhetjük: ez a valami az empá­tia. Ez süt minden sorából, amikor egy pszichológus érzékenységével írja le Beethoven gyermekéveit, vagy Liszt öregkorát a Liszt Ferenc estéjében, rövid, de a Liszt-kuta­tásnak új távlatokat adó tanulmá­nyában. „Szabolcsi zenetörténete? Ó, az már rég elavult!” - legyintett köny- nyedén egy frissen végzett szlovák zeneesztéta ismerősöm. Elavult!? Annyira, mint Taine vagy Burck- hardt. Sehogy. A nagy alapozók nem avulnak el, ők csak tökélete- síthetők és folytathatók. Az alapok lerakásának érdeme azonban ma­rad, az már elvitathatatlan. Ha Szabolcsi Bence csak A zene törté­netét írta volna meg, akkor is tisz­teletet érdemelne. De ez a könyv csak csepp munkásságának tenge­rében. Nevéhez fűződik a kétköte­tes, Tóth Aladárral szerkesztett Ze­nei lexikon (1930-31) kiadása, a zenetörténész-képzés első ma­gyarországi intézményének, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főis­kola zenetudományi tanszakának létrehozása, az MTÄ Bartók Archí­vumának (ma Zenetudományi In­tézet) megalapítása, a korszerű magyar zenetudomány megterem­tése. Lerakta a magyar nyelvű, mo­dern zenetörténetírás alapjait, hozzájárult az új zenetörténeti-ze­netudományi irodalom fórumai­nak és olvasótáborának megszer­vezéséhez, pedagógusként zene- történészek egész nemzedékeit nevelte fel. Ö az első, tudományos hitelű Bartók-életrajz írója; tanító- mestere és példaképe, Kodály fáradhatatlan népszerűsítője; a nemzetközi tudományos életben ismert és elismert, ma is inspiráló tanulmányok hosszú sorának szer­zője, aki nemzedékeket vezetett be és fog még bevezetni a zene világá­ba. Méltó arra, hogy rá emlékez­zünk a zene világnapján. Megjelent a Last Blues Band CD-je: Várlak nálam 7-kor A többség Koncsol Lászlót javasolta az elnöki posztra Nem a múltat sózza ránk JUHÁSZ KATALIN Tisztújító közgyűlés ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Megtartotta rendkívüli közgyűlését a Szlovákiai Magyar írók Társasága, melyen a korábbi el­nök és a választmány lemondott, s az egybegyűltek titkos szavazással új elnökséget választottak. A szep­tember 29-i, szombati összejövetelt Balázs F. Attila, a társaság leköszö­nő elnöke vezette, aki két évig állt a szervezet élén. Beszámolójában el­mondta: „Immár két éve annak, hogy egyrészt félreértések, más­részt szemléletbeli különbségek gerjesztette indulatok azt a látszatot keltették, hogy a szövetségen belül kibékítheteden nemzedéki és ideo­lógiai ellentétek feszülnek.” Ennek ellenére az írószövetség elmúlt két évi tevékenységét sikeresnek és eredményesnek nevezte, amit a megtartott rangos rendezvények is igazolnak. A közgyűlés Koncsol László, Tőzsér Árpád, Hodossy Gyu­la, Haraszti Mária, Gál Éva, Fehér Kriszta és Csanda Gábor személyé­ben megválasztotta a szervezet új vezetőségét. A héttagú választmány e hét folyamán ül össze először, hogy - vélhetően csütörtökön - megválassza a Szlovákiai Magyar írók Társaságának új elnökét. A köz­gyűlésen jelen levők többsége erre a posztra Koncsol Lászlót tanja a leg­alkalmasabb személynek. Hogy merre, s milyen feladatokat vállalva veszi irányát az írótársadalom ré­széről általános széthúzás, határta­lan közöny és szellemi tespedtség jellemezte írószövetség, az ma még előreláthatatlan. (cs) A csaknem másfélszáz tagból mintegy harmincán voltak kíváncsiak egy­másra és az írószövetség intézményére (Dömötör Ede felvétele) Ennyire pesszimisták azért ne le­gyünk, bizonyára nem az utolsó blúzbend ez az ekecsi formáció, amely ugyan sztár a Csallóköz­ben, ám a keleti végeken például még nem muzsikált. Sajnos. Mert e lemez alapján korrektül szólhat­nak élőben is, kijárna nekik az or­szágos ismertség. Ez a stílus je­lenleg leszálló ágban van, ezért minden tiszteletem azoké, akik nem hajlandóak tudomásul venni e tényt, és a techno-korszakban is nyomják szakadatlanul a blu­est, az állandóság szinonimáját, amely sokak szerint olyan sín­párra hasonlít, mely a végtelen­be tart, de valójában a semmibe fut. Ezért imádják, és ugyanezért unják oly sokan. Az elhasznált sé­mák közti mozgolódás, a behatá­rolt területen való újat mutatás művészetét csak kevesek művelik sikeresen. Ezek egyike a Last Blues Band. A szerzői kiadásban megjelentetett hanghordozó egy életerős, saját műfajában korrekt, intelligensen hangszerelt lemez, amely néha a blues és rock határ- mezsgyéjén mozog, ám zeneileg egységes benyomást kelt. Virgonc fuvolafutamok törik fel a meg- szokottság jégpáncélját, lélekkel teli szájharmonika-szólók és gitárimprovizációk teszik elége­detté a vájtfülű hallgatót, aki egy idő után némi dúdoláson is rajta­kapható. A szövegek a műfajban szokásos szimpla hangulatkel­tésen, valamint a férfi-nő vi­szony feszegetésén felül emelked­nek, a szociológia birodalmába, néha már túl sok is az üzenet­mennyiség, melyet a szólóénekes mellett néha az említett fuvolás hölgy is tolmácsolni igyekszik. Számomra azok a pillanatok a legemlékezetesebbek, amikor a zenekar egy kis humort is megen­ged magának. A Mit tegyek című dalban az egészséges életmódra vonatkozó „megszorító intézke­déseket” figurázzák ki, a Jolán pedig egy fergeteges párkapcso­lat-parabola két és fél percben, a magyar nyelvterületen bárhol megállná a helyét. Szívet melen­getőre sikerült a Te meg én című dal, remekül lehet rá lassúzni, a Nincs ki sajnáljon pedig egy dalba álmodott road-movie, némi iróni­ával. A Last Blues Band szeren­csére nem a múltat sózza ránk, hanem új lehetőségeket keres egy ősrégi műfajban. Eddig eredmé­nyesen. Nagy esélye van arra is, hogy a mai harmincas-negyvenes korosztály mellett fiatalabbak között is megértő fülekre találjon. Aztán jöhet az a bizonyos orszá­gos turné...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom