Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)

001-10-20 / 242. szám, szombat

„Nyitva áll 02 ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (Arany János) „A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondüző pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti.” (Arany János) 2001. október 20., szombat 5. évfolyam, 40. szám Mallorcán az eredei iskola intézetis résztvevői a végtelen tenger, az éles komor sziklák látványában gyönyörködtek, miközben az édes otthonról álmodoztak Lelkűk sérüléseit nem kürtölik világgá A súl’ovcei gyermekotthon lakói, a tizenéves Kati kivételével nem ár­vák. Van apjuk, anyjuk, ám a szülők utódaikról nem voltak képesek gon­doskodni. A szálloda melletti me­dencében vígan lubickoló Eriket például anyja szinte halálra kínozta, kaiján, hátán, hasán oltotta el a ci­garettáját, a gyereket nem kenyér­rel, hanem veréssel etette naponta. Nem mentség, hogy részegen. Ami­kor nagy sokára „kiborult a bűi”, Erik otthonba került. Biztonságba. Mivel a családfő már régen nem élt Kis barátom nem volt válogatós velük, állítólag nem tudott sem­miről. Erik szerencséje, hogy az apja felkutatta, rendszeresen látogatja, és amikor munkája engedi, kiveszi a gyermekotthonból. A vékonyka le­gényke felnéz rá, feltédenül megbí­zik benne, szereti. Az átéltek nyo­mot hagytak a sérülékeny gyermek- lélekben: kisegítő iskolába jár. A cserfes Sára legszívesebben elme­nekülne Jakub és Müos elől, de nem teheti: oda kell figyelme testvéreire. - Szeretek tanulni, ők viszont na­gyon lusták. Mindig gúnyolnak az egyeseim miatt. Délelőtt tanulnunk keil, hiszen az otthoni pedagógusok bőségesen elláttak bennünket lec­kével. A kicsiket sajhálom, a legtöb­bet ők ülnek könyveik fölött, írniuk, olvasniuk kell. Nemcsak a nevelő nénik biztatják őket, hanem mi, na­gyok is - mondta komolyan a nagy­szemű kislány, aki két testvérével azért került állami gondozásba, mert a szülők eladták lakásukat, árát elitták, s nem törődtek azzal, hol hajtják le fejüket a kiskorúak. Nyáron ugyan alhattak a szabad ég alatt, de az őszi hideg, a nélkülözés kikezdte egészségüket. Nagy örömök- A kötelességek mellett a tizenhá­rom fiúnak és a küenc kislánynak az őszi nyaralás tizennégy napja alatt bőven jut ideje a szórakozásra is - nyugtatott bennünket Renata Čani- gová nevelőnő, miközben elismer­te: természetes követelmény az is, apa személye ismeretlen, ugyanis több úrral volt viszonya. S van a mai napig, ezért nem ér rá arra sem, hogý meglátogassa intézetben élő gyermekeit. Az ötéves kislegény nem nyugodott bele nővére magya­rázatába, ő a legmagasabb, legme­redekebb és leggyorsabb csúszdát szemelte ki magának. Egy szempü- lpntás alatt az ölembe telepedett, átölelte a nyakamat, majd kijelen­tette: meglátjátok, hogy a nénivel ráengednek a „kamikadzéra” is. Ugye? S nézett rám csillogó bogár­szemével. Mivel nem tudtam, miről beszél, igent mondtam. Karolko először indián örömtáncot lejtett, majd nyomban követelte az ígéret teljesítését. A magasban tornyosuló fekete cső láttán megbántam könnyelműségemet, de nem volt szívem csalódást okozni a pöttöm­nyi gyereknek. Bevallom, amikor ölemben Karóikéval a cső szélére ültem, az ijedtségtől a szívem a tor­komban dobogott. - Gyerünk már, ne félj, majd én erősen szorítalak - biztatott. A mai napig nem sejtem, miként siklottunk és értünk nagy is szeretetet árasztott... Ezekután a nevelőnőknél érdeklődtem: miért került gyermekotthonba. - Marek soha nem látta a mamáját. A hölgy, miután a vüágra hozta, megszökött a szülészetről. Ezért kitalált, megál­modott magának egy édesanyát. Ta­lán azért is, mert a neveltek zömé­nek él az anyja. A gyerekek nyíltan soha nem bírálják szüleiket, szá­mukra egy dolog a lényeges: hogy vannak és olykor meglátogathatják őket. Hogy kikerülhetnek az otthon­ból. Nem zavaija őket az sem, hogy sokkal rosszabb körülmények közé csöppennek. Vannak, akik éhesen térnek vissza társaik közé, miköz­ben - szüleiket védve - azt állítják, azért nem ettek odahaza, mert a ka­ja nem volt kedvükre való. Ahány gyerek, annyi szomorú sórs. Bár néha előfordul, hogy egy-egy intézetben nevelkedő szerető gon­dozószülőkhöz kerül, néhányan pe­dig visszatérhetnek eredeti család­jukba, a többség intézeti közösség­ben éli le gyermekkorát. És annak ellenére, hogy jólétben, gondtala­nul, hogy sok jóban van részük, ha­za vágyódnak. - Sportolhatnak, ze­nét, nyelveket tanulhatnak. A 16 éves megárvult Kati az angol, Lucia és Inga a német nyelv iránt ér­deklődik. Akadozva beszélnek, de itt be nem áll a szájuk. Ügyesek na­gyon, a szálloda tulajdonosa nem győzi dicsérni segítőkészségüket. Mert kihordják társaiknak az ételt, összeszedik a tányérokat, sőt néha a salátát is ők készítik. A helyi alkal­mazottak köszönetképpen diszkó­ba hívták meg őket. Hiába mond­tam, hogy másnap hazaindulás, korán kell kelnünk, álmo­sak lesznek, nevet­ve nyugtattak: ki- búják. Hát nem aranyosak? - kér­dezte Jozef Kasana nevelő. Anyagi gondok Anélkül, hogy ron­tani akartam volna a hangulatot a gyermekotthonok tervezett átalakítá­sa iránt ér­deklődtem. - Tény, hogy a bentlakásos otthonokban a gye­rekek mindent ké­szen kapnak. Fo­galmuk sincs arról, mi mennyibe kerül. A leckét naponta fel kellett mondani - Teodor Olach nevelő (Laco Pákozdy felvételei) Anka édesapja elvesztése után került gyermekotthonba A kis Karolko (jobboldalt) az élő szoborral ismerkedik A pénz értékét sem ismerik. Az alap­iskolások havi 172 koronát, a na­gyobbak 258 korona zsebpénzt kap­nak, de gazdálkodni vele nem tud­nak. Ha hagynánk, egy nap alatt el­szórnák. Itt is ezt tették. Kevéske pénzüket nem fagyira költötték, ha­nem játékautomatákba tömködték. A családi jellegű otthonokban élők, a szülőket helyettesítő házaspár ve­zetésével együtt vásárolnak, végzik a háztartási munkákat. Csakhát az óvodából létesített gyermekotthon átépítése nem egyszerű feladat. Pénzigényes vállalkozás - mondták felváltva. S a pénznél tartva a ne­velők arról is beszéltek, hogy a je­lenlegi költségvetésből nem fedez­hetők a szükségletek. Míg valaha az otthonba utalt felruházására ötezer koronát fordíthattak, jelenleg már csak háromezret. Ezért amit lehet, a fehérneműn és lábbelin kívül, me- göröklik egymástól a gyerekek. Szívszorongató emlékek A neveltekkel töltött egy hét alatt több apróságot a szívembe zártam. Ám ha behunyom a szemem, mégis mindig Jožko fekete haját, olajos arcbőrét, huncut mosolyát látom magam előtt. És hallom azt a mon­datot, melyet egy tízéves gyereknek nem volna szabad kimondania: „Tü­dőd, néni, amikor kicsi voltam, nem tudtam, mi a szomorúság. Most már tudom.” Komolyan vallotta, közben kihúnytak a fények a szemében. Pe­dig kis barátom sorsa nem sokban különbözik társaiétól. - A nagyné­nim jelentett fel bennünket, azért helyeztek otthonba. Nekem nagyon szép anyukám van. Született egy testvérkém, a második apukám tö­rök. De szeret engem is. Amint lesz lakásuk, magukhoz vesznek. Az iga­zi apukám ivott, nem tudom, hol van. Anyuval lenni a legjobb dolog a világon. Itt Mallorcán, Canyamel- ben minden tetszik, jól érzem ma­gam, mégis hazavágyom. Mert a jö­vő hét végén eljön értem az anyu­kám - közölte boldogan. S hogy mi ebből az igazság ? A ma­ma megfeledkezve gyermekéről külföldön vállalt „munkát”. Jožko nagyon elhanyagolt állapotban ke­rült az otthonba, nem tudta azt sem, mire való a fogkefe vagy a vé­cépapír. Nem értette, mi miért tör­ténik vele, körülötte. Míg többi kis társa legalább karácsonykor el­hagyhatta a közösséget, neki négy éven keresztül nem volt hová, ki­hez mennie. Aztán mégis „csoda” történt, s úgy tűnik, az anya meg­tért. Újabban rendszeres a kapcso­lata fiával. Bár Jožko azt állítja, hogy hamarosan szeretett mamájá­val és testvérével élhet majd, a ne­velők borúlátóbbak. Féltüt a kisfiút az esetleges csalódástól...- Osztálytársaink irigykednek, hogy évente rendszeresen fürödhetünk a tengerben, miközben eszükbe sem jut: örömmel cserélnénk velük. Le­het, hogy nem láthatnánk a tengert, de családban élhetnénk - súgta a fü­lembe kis barátom a súl’ovcei gyer­mekotthon előtt búcsúzva. Nem vá­laszoltam, csak nyeltem egy nagyot. Az utat a CKFISCHER támogatta csobbanással a vízbe. A kisfiú bol­dog, büszke mosolyára viszont örökké emlékezni fogok. A gyereke­ken kívül a csúszdák királynője Re­náta nevelőnő volt. Míg a nagyok egyedül siklottak a kacskaringókon, mellőle egy pillanatra sem fogytak el a kicsik. Ölbe kapta őket, és nagy visítozás közepette pottyantak a vízbe. - Pihennem kell, mert küyu- kad a fürdőruhám, és a fenekem is fáj már - kérlelte a kicsiket. Kedves emberek- A sors nem volt kegyes hozzám, nem lehetett saját gyerekem. Úgy érzem, túlteng bennem a szeretet, ezért olyan hivatást választottam, ahol osztogatni tudom. Persze, a nagyobbak gyakran megközelíthe- teüenek, nem tudják (nem akar­ják?) kimutatni érzéseiket. Néha képtelenek viszontszeretni, de csak azért, mert otthon senki sem taní­totta meg őket rá. Mindemellett meggyőződésem, hogy vágynak a szeretette, a simogatásra - állította Renáta asszony. A másik nevelónő, Mária Grebelová viszont nehezen viseli, hogy az otthonba utalt gyere­kek zöme fél az érintéstől. - Éltart egy ideig, míg megnyílnak, s bevall­ják: a közeledésünket eleinte félre­értették, veréstől tartottak. Micsoda szörnyű emlékek nyomaszthatják kis lelkűket - sóhajtotta. Ennek el­lenére, maga sem érti, miért, a gyer­mekotthon lakói szinte soha nem sírnak. Nemcsak a fiúk, a lányok sem. Pedig lenne rá okuk bőven - fűzte hozzá, és kérésemre Marek történetét mondta el. A beszédes kisfiú ugyanis megismerkedésünk után állandóan a családjára terelte a szót, és kérdezés nélkül is az éde­sanyjáról mesélt. Még a hanglejtése hogy ne maradjanak le osztálytár­saiktól. - A tanulás végeztével vi­szont kedvükre úszhatnak a me­dencében, a déli pihenő után este hatig pedig a tenger vizét élvezhe­tik. Velünk együtt, bár fél szemün­ket akkor is rajtuk tartjuk, amikor alszanak - vallotta. A Fischer utazá­si iroda kirándulásokat is szervezett a gyermekotthon lakóinak. Nem­csak a legkisebbek, a nagyok is ép­polyan türelmedenül vártak arra a napra, amikor a különbusz az Aqua- parkba szállított valamennyiünket. - Ugye, az összes csúszdát ldpróbál­hatom - nyaggatta a felnőtteket az egyetlen óvodás, az ötéves pösze Karolko. - Biztos, hogy nem, mert még túl kicsi vagy. A neked valókon viszont annyit csúszhatsz, amennyit akarsz - nyugtatta olajosbőrű öcs- csét a szőke, kékszemű tizenkét éves Anka, akinek édesapja halála után sorsa nagyon rosszra fordult. Anyja italba fojtotta bánatát, majd évek múlva újabb gyereket szült. Az PÉTERFI SZONYA éjesen nyújtózkodnak, ásítanak is egy nagyot, majd hangos jó reggelt kívánok és gyors tisztál­kodás után az étterem­be szállingóznak. Bue­nos dias, hola - köszönnek a pin­cérnőnek, aki leteszi a tálcát, és ma­gához öleli az apróságokat. Nap mint nap, két héten keresztül. A jelenet nem filmből való, a Föld­közi-tenger egyik legkedvesebb szi­getén, Mallorcán játszódott, ahol a súlovcei (Tapolcsáni járás) gyer­mekotthon 22 neveltje a Fischer-fé- le erdei iskolában a természet szép­ségeit élvezte. - Három évvel ez­előttjutottunk el először Václav Fi­scher erdei iskolájába, és szintén Mallorca szigetén töltöttünk felejt- heteden két hetet. Neveltjeink 1999 előtt csupán álmodhattak a tengerről. Ezért nem nagyon hittek a családokban élő osztálytársaik­nak, akik a vakációt követően a déli szikrázó napsütésről, a tenger mélykék hátterében fehéren izzó házakról, vagy az esténként vörö­sen kelő holdról meséltek. Külön öröm és szerencse, hogy három éve már a mi gyerekeink tarthatnak él­ménybeszámolókat. Másodszor já­runk Mallorcán, tavaly Kréta szép­ségeit csodálhattuk - ismertette a helyzetet Teodor Olach nevelő, aki a csoportjába tartozó 13 gyerek kö­zül hattól személyesen gondosko­dik. - Ez annyit jelent, hogy te­endőimen túl ügyelek arra, a nevel­tek ne csak szakmát tanuljanak, ha­nem tanulmányaik befejeztével dolgozhassanak is, és ami ugyan­csak fontos, bár a legnehezebb ta­lán, tetőt kell szereznem a fejük fö­lé. Noha 25 éves korukig az otthon­ban élhetnének, önállósodási vá­gyuk óriási - magyarázta. Szomorú sorsok

Next

/
Oldalképek
Tartalom