Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)

001-10-18 / 240. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 18. Riport - hirdetés Az emberek többsége számára elfogadhatatlan volt a Bellevue Rt. által felajánlott munka; minimálbérért dolgoztatták volna őket a fővárosban Egy hivatalnok packázása a munkanélküliekkel Panaszlevél érkezett lapunk szerkesztőségébe. A levélíró, Lalik László, 49 éves roma, tornaijai lakos a Nagyrőcei Járási Munkaügyi Hivatal tornaijai kihelyezett részlegének vezetője ellen emelt panaszt. KMOTRIK PÉTER Állítása szerint az intézmény fő­nöke, Pavol Danis kezdeménye­zésére a munkaügyi hivatal jog­talanul iktatta ki őt idén tavasz- szal a segélyre jogosult munka- nélküli polgárok nyilvántartásá­ból, s szüntette meg munkanél­küli segélyének folyósítását. Rá­adásul - írja - Daniš méltatlanul viselkedett vele s több más mun­kanélkülivel szemben. Lalik Lász­ló fellebbezett a Nagyrőcei Járási Munkaügyi Hivatalnál, majd az intézmény besztercebányai kerü­leti szervénél s végül a Nemzeti Munkaügyi Hivatal pozsonyi ve­zérigazgatóságánál is. Az emlí­tett fórumok elutasították felleb­bezését, és jogtalannak ítélték panaszát. Ezek után már csak a sajtóban bízik, hogy az nyilvá­nosságra hozza ügyét. „Egy állásajánlattal kapcsolatos pályázat ügyében idéztek be ez év március 15-ére a Nagyrőcei Já­rási Munkaügyi Hivatal tornaijai kihelyezett részlegére. A pályá­zatra rajtam kívül még 33 mun­kanélkülit hívtak be. A helyi Bellevue Rt. állásajánlatának fel­tételeit Daniš úr ismertette. El­mondta, a szóban forgó - szerin­tem kétes hírű - tornaijai vállalat Szlovákia egész területére szóló munkaszerződést és minimálbért ajánl nekünk, azzal, hogy fizetik az élelmünket, szállást biztosíta­nak, s a havonta egyszer az úti­költséget is megtérítik. Szobafes­tő vagyok, harmincéves szakmai gyakorlatom van. 4400 koroná­ért akartak Pozsonyban dolgoz­tatni. Ismerőseim többségének szintén több évtizedes gyakorlata van. Valamennyien felháborod­tunk a feltételek hallatán, s kér­désekkel fordultunk a részvény- társaság jelen levő igazgatójá­hoz. Danis úr azonban belefojtot­ta a szót az emberekbe, nem en­gedte, hogy kérdéseket tegyünk fel, s azt kiabálta, ha nem írjuk alá, hogy vállaljuk a munkát, ki­iktat bennünket a hivatal nyil­vántartásából. Számomra, s a be­idézett emberek többsége számá­ra is elfogadhatatlan volt a fel­ajánlott munka, ezen kívül annyi­ra felháborított Pavol Daniš dur­va viselkedése, hogy elutasítot­tam á Bellevue ajánlatát. Nős va­gyok, három gyermekem van. Még ha a járás területén belül ajánlottak volna munkát ezért a pénzért, elfogadom. De hogy Po­zsonyba - ahol a legmagasabbak az átlagbérek az egész országban - menjek éhbérért dolgozni? Ha „Kevesebb pénzünk maradna, mintha segélyből élnénk.” havonta kétszer szeretnék talál­kozni a családommal, az útikölt­ség miatt kevesebb pénzünk ma­radna, mintha segélyből élnénk” - panaszolta beszélgetőpartne­rem, Lalik úr. Közölte: természe­tesen nem fogadta el a „méltány­talan” állásajánlatot, ezért a munkaügyi hivatal másnap való­ban kiiktatta a nyilvántartásból, és megvonták a segélyét. Lalik László 1970-ben fejezte be tanulmányait a besztercebányai szakmunkásképzőben. Szobafes­tőként dolgozott, először a tanu­lását finanszírozó vállalatnál volt alkalmazásban, később Csehor­szágban a Plynostav cégnél, majd a Tornaijai Állami Gazdaságban. Itt dolgozott 1992-ig, a gazdaság felszámolásáig. Azóta munkanél­küli. Lalik úr felesége szintén se­gélyre szorul, ő korábban a helyi téglagyárban dolgozott, amíg lét­számleépítés miatt el nem bocsá­tották. Lalik László nem nyugodott bele a Tornaijai Munkaügyi Hivatal igazgatójának döntésébe, s fel­lebbezett a Nagyrőcei Járási Munkaügyi Hivatalnál. Levelé­ben megírta, méltánytalannak ta­lálja a Bellevue cég ajánlatát. Szerinte csak azért hirdette meg a munkaügyi hivatal a pályáza­tot, hogy legyen oka törölni a munkanélkülieket a nyilvántar­tásból. Közölte, hogy a Bellevue Rt.-nek rossz híre van a város­ban, mivel tulajdonosa ellen bün­tető- és jogi eljárás folyik. „A pá­lyázat résztvevőit felháborította Pavol Daniš igazgató úr viselke­dése, aki kiabált és durva sértése­ket vágott a fejükhöz, s arra akar­ta kényszeríteni őket, hogy mini­málbérért vállaljanak munkát az ország egész területén” - írta. A nagyrőcei hivatal vizsgálatot indított. Lalik Lászlót május Kj­ére hívták be a Tornaijai Munka­ügyi Hivatalba, ahova elkísérte őt Horváth Zoltán munkanélküli, aki szintén részt vett a március 15-ei pályázaton. A fiatalembert azért kérte meg, menjen vele, mert gyanította, a pályázat többi 32 résztvevőjét, akik tanúsíthat­nák panasza jogosságát, a hivatal nem idézi be. Félelme beigazoló­dott. A vizsgálatról készült jegy­zőkönyv tanúsága szerint a hiva­talnokok rajta kívül eredetileg csak a Tornaijai Munkaügyi Hiva­tal igazgatóját és beosztottait akarták kihallgatni. Daniš úr a jegyzőkönyv szerint kijelentette: „ő az említett állásajánlat feltét­eleinek ismertetésekor nem 4400 koronás minimálbérről tett emlí­tést, hanem az alkalmazottak tel­jesítményétől függő bérről be­Elutasította a vádat, hogy arrogánsait vagy durván viselkedett volna. szélt, amely 4400 koronától 8000-ig terjedhet. A cég ezen kí­vül azt ajánlotta, biztosítja a munkavállalók élelmezését, szál­lását, valamint ingyenes utazta­tását a szállásról a munkahelyre, s havi egy alkalommal megtéríti a hazautazás és a visszaút költsé­geit - az érvényes előírásoknak megfelelően”. Az igazgató elmondta, lehet, hogy Lalik László nem hallott mindent, mivel a teremben nagy volt a zaj. Pavol Daniš beismerte, ezért fel is emelte a hangját, de elutasította a vádat, hogy arro­gánsán vagy durván viselkedett volna. A nyilvántartásból való ki­iktatással kapcsolatos állítólagos „fenyegetőzésével” kapcsolatban pedig annyit mondott, ő csupán a foglalkoztatásról szóló törvény előírásait ismertette a jelenlévők­kel. Az igazgató szerint a felaján­lott állás feltételei a foglalkozta­tásról szóló törvény értelmében megfeleltek Lalik úrnak, aki meg sem várta a vállalat vezetőjével szervezett találkozót, elutasította az ajánlatot, és távozott. Pavol Daniš szavait négy beosztott is igazolta. Horváth Zoltán azon­ban vallomásában Lalik László ál­lítását erősítette meg. A nagrőcei ellenőrök - Ondrej Kvetko és Iveta Lásková - a két munkanél­küli és öt hivatalnok meghallga­tása után elutasították Lalik úr fellebbezését. Ó ez után a Nem­zeti Munkaügyi Hivatal beszter­cebányai kerületi szervéhez, majd pedig a pozsonyi vezérigaz­gatóságához fordult, s most már azt is szóvá tette, hogy az ügy ki­vizsgálása során az ellenőrök nem hallgatták meg a március 15-ei pályázaton részt vett többi munkanélkülit, akik közül, tudo­mása szerint, végül egyetlen egyet sem alkalmazott a Bellevue Rt. Pozsonyból október 11-én ér­kezett meg a válasz. A munka­ügyi hivatal vezérigazgatósága azt közölte vele, hogy intézmé­nyén belül a besztercebányai ke­rületi szintnél nincs olyan maga­sabb fórum, ahol fellebbezhetne. Ha továbbra is ragaszkodik állító­lagos panaszához és annak or­voslásához, azt csak úgy érheti el, ha polgári bírósághoz fordul, vagy panaszt tesz a járási ügyész­ségen. Horváth Zoltán elmondta, hogy ó az említett pályázaton elfogadta a Bellevue állásajánlatát, s ezt aláírásával is igazolta. Mégis kel­lemetlensége támadt, mert kö­zölte Daniš úrral, mégsem fog e cégnél dolgozni, mert megbízha­tatlannak tartja, a Bellevue az egyik ismerősének ugyanis még most is tartozik egy munkáért. Erre Danis úr kezdeményezte az ő kiiktatását is a hivatal nyilván­tartásából. Ettől csak a nagyrőcei munkaügyi hivatalhoz benyújtott fellebbezé­se mentette meg. Közölte továb­bá, hogy március végén a Belle­vue Rt. arról értesítette, nincs szüksége rá. A pályázat egy to­vábbi résztvevőjétől, Szűcs Nor­berttól szintén megvonták a munkanélküli-segélyt, mert ő sem volt hajlandó elfogadni az ál­lásajánlatot. Pavol Daniš szerinte is kiabált a pályázat résztvevői­vel, nem hagyta, hogy kérdéseket tegyenek fel a szerződés feltétele­ivel kapcsolatban, és ő is azt állí­totta, csak minimálbérről beszélt a hivatal vezetője. Felkerestük a Nagyrőcei Járási Munkaügyi Hivatal Tornaijai Ki­helyezett Részlegének vezetőjét is. Pavol Daniš ismertette a fog­lalkoztatásról szóló törvény azon kitételeit, amelyek alapján Lalik Lászlót kiiktatták a nyilvántartás­ból. A hivatal vezetője ezúttal is tagadta, hogy durván bánt volna a munkanélküliekkel a Bellevue állásajánlatának ismertetésekor. Arra a kérdésre, miért nem hívat­ta be az ügy kivizsgálásakor a pá­lyázat többi 33 résztvevőjét, azt válaszolta: ez a vizsgálatot végző Azt állította, csak minimálbérről beszélt a hivatal vezetője. nagyrőcei ellenőrökön múlott. Szerettük volna megkapni az em­lített 33 munkanélküli névsorát, hogy véleményt kérhessünk, Pa­vol Daniš azonban azt mondta, ez a névsor már nem áll a rendelke­zésére. A 34 emberből végül is hányat alkalmazott a Bellevue? Milyen tapasztalatai vannak, megbízható vállalatról van-e szó? Egyik kérdésre sem kaptunk választ, Pavol Danistól csupán annyit tudtunk meg, hogy nem a március 15-ei volt az első váloga­tás a Bellevue számára. A Bellevue vállalattal többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült kapcsolatba lépnünk. APRÓHIRDETÉS MEGEMLEKEZES Fájó szívvel emlékezünk halálának első évfordulóján a drága édes­apára és nagyapára, NAGY JÁNOSRA (Felsőjányok). Emlékét örökké őrző családja S-253 „Bánatot idéz fel minden kedves emlék, Gondoljanak rá, akik őt szerették. ” Szomorú szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk október 18-án, halálának tizedik évfordulóján BORBÉLY ÁRPÁDRA (Kulcsárkarcsa). Emlékét szívünkben megőrizzük: özvegy édesanyja és testvérei családjukkal DS-1175 MUNKÁT KERES-KÍNÁL ♦ Aviára sofőrt felveszünk (DS). Tel.: 0905/440 403. VS-813 A Szlovákiai Fogyasztási Szö­vetkezetek Középfokú Szak­munkásképző Intézete azon­nali belépéssel felvesz szakok­tató szakácsmestert. A kért szakképzettség: teljes szakkö- zép-iskolai végzettség, segédle­vél, gyakorlat. írásbeli jelentke­zését a következő címre küldje: SOU SZSD, Vinohradská 48, 931 01 Šamorín. Tájékoztatás a 031/562 2415-ös telefonszá­mon. VSk-802 ADÁSVÉTEL ♦ Akció! Húscsirke frissen tisztít­va, 59,- Sk/kg. Tel.: 0905/944149. DS-1147 ♦ Eladó egy Lancia Prisma. Tel.:031/552 55 42,18 óra után. DS-1179 VEGYES ♦ Redőnyöket rendeljen olcsób­ban a gyártótól. Tel.: 035/779 64 25. VS-23 ♦ Eladók Favorit-alkatrészek, de- mizsonok, körfűrész. Tel.: 031/554 01 80. DS-1155 ♦ Eladó asztali fúrógép és asztalra szerelhető káposztaszeletelő. Tel.: 0907/424 513. KNU-475 ♦ Dunaszerdahely központjában egyszobás lakás kiadó. Tel: 031/551 66 97. DS-1177 ♦ Eladó 6 m x 2,55 m sátortetős Unimo bódé. Ára 33 000 Sk. Tel.:031/552 84 56. DS-1178 ♦ Eladó jó karban levő Desta 3210 magasemelő. Ár megegyezés sze­rint. Tel.: 0903/250 573. GP-908 ♦ Eladó Škoda Felicia 1,3 MPi, 50 kW. Gyártási év 1998.12., kitűnő ál­lapotban. Tel.: 0905/464 923,031/552 21 78. DS-1183 A csődeljárás alatt álló ógyallai Pofnokom Kft., IČO: 34148311, csődbiztosa meghir­deti a csődbejutott adós vagyo­nának árverésen kívüli, nyilvá­nos eladását a VI. fordulóban. A kínálat tárgyát ingatlanok ké­pezik - Csallóközaranyos és Ekel (Zlatná a Okoličná na Ostrove) kataszterébe tartozó épületek és telkek. Az érdeklő­dők írásbeli ajánlataikat a csődbiztos címére: JUDr. Lýdia Klimentová, spr. konkurznej podstaty, Pekná cesta 15, 831 52 Bratislava 34 küldjék legkésőbb 2001. november 8- áig 6K 96/00 konkurz - neotvárať megjelöléssel ellátott zárt borítékban, amely tartal­mazza a vétel tárgyának pontos megjelölését tulajdonlevél és az eladási feltételek szerint, a bank igazolását a felajánlott vé­telár legalább 90%-ának lekö­téséről a vevő számláján, a Ke­reskedelmi jegyzék kivonatát vagy a vállalkozási engedély másolatát, nem vállalkozó sze­mélyeknél az azonosítókártya másolatát. A borítékokat 2001. XI. 12-én a pozsonyi kerületi bí­róság épületében, a 180 sz. he­lyiségben 8.30-kor nyitják ki. Áz érdeklődő az eladó va­gyonról és az eladás feltétele­iről szóló részletes, írásbeli tájékoztatást a következő cí­men kapja meg: Poľnokom, s. r. o., Hadovská cesta 870, Komárno, tel.: 035/774 0661 vagy 0905/142 877. VSk-807 ♦ Fürdőkádak felújítása. Tel.: 0907/408 544. PA-84 ♦ Kovácsoltvas kerítések, lakbe­rendezési cikkek és bútorok készí­tését vállaljuk. Tel: 0905/927 953. ♦ Tetőkészítést és cserepezést vál­lalunk. Tel.: 0905/472 198. PA-70 Az egyes hirdetések nyelvtani és tartalmi helyességéért nem vállalunk felelősséget! Bevásárlás telefonon keresztül, "fizetés" hívással! mm Tech. Bizt..- Almen Com, 81913 Bratislava 111, www.olmea.sk 10,- Slt/jHMrt. Adélról, a btnéigHéi max. éra 10,- ék Hirdetőiroda tel: 02/ 582 38 262 582 38 332 fax: 02/582 38 331 APROHIRDETESEK FELVÉTELE POZSONYBAN - (V) Grand Press Rt., P.O. Box 49, Prievozská 14/A, 02/582 38 262 824 88 Bratislava 26, munkanapokon 8 és 16 óra között. KOMÁROMBAN - (KN) Megyercsi utca 9, tel.: 035/7700 869, munkanapokon 8-tól 15 óráig. DUNASZERDAHELYEN - (DS) Tango Tours ut. iroda, Bartók Béla sétány 790, teL/fax: 031/552 99 68, munkanapokon 8 és 17 ó. között. SOMORJÁN - (S) a Mobilmarket Kft. mintaboltja, Hlavná 66, tel.: 031/560 04 51, munkanapokon 9 és 17 óra között. GALÁNTÁN - (GA) Kodály Z. u. 769/29, tel.: 031/780 6784-87, fax: 031/780 6785-86 munkanapokon 8 és 15 óra között. PÁRKÁNYBAN - (PA) Fő utca 13, tel.: 036/75116 51, munkanapokon 9 és 17 óra között, szombaton 9-től 12 óráig. ÉRSEKÚJVÁRBAN - (NZ) Panta Rhei könyvesbolt, Björnsonova 2., tel.: 035/64 00 248, munkanapokon 8 és 17 óra között, szombaton 8-tól 12 óráig. MAGYARORSZÁGON 1085 Budapest, Blaha Lujza tér 3., 1075 Budapest, Wesselényi u. 8., tel.: 0036-1/322 2448,342 6164, 266 7888, vagy a MAHIR vidéki irodáiban KNU-461

Next

/
Oldalképek
Tartalom