Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)
001-10-18 / 240. szám, csütörtök
6 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 18. Brigita Schmögnerová az előcsatlakozási alapokról Az Európai Unió új jogszabálya jelentősen kiterjeszti a pénzmosás elleni küzdelemről jelenleg érvényben lévő irányelvet Új ra j öhet az europénz TASR-HÍR Brüsszel. Az Európai Unió előcsatlakozási alapjaiban Szlovákia számára fenntartott és átmenetileg befagyasztott 15 millió eurós összeget legkésőbb decemberben felszabadítják - fejezte ki meggyőződését Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter, az Európa Parlament költségvetési bizottságának elnökével, Terence Wynnel folytatott tegnapi tárgyalásait követően. Az Európa Parlament illetékes szakbizottsága a jövő héten tárgyal a feltételek enyhítéséről, amelyek betartása mellett Szlovákia hozzájuthat a pénzhez. Hogy a képviselők rábólintanak-e az enyhébb feltételekre, az nagymértékben függ a tájékoztatásuktól is. Eddig ugyanis arra panaszkodtak, hogy az Európai Bizottság nem informálta őket kellőképpen a szlovákiai korrupciós botrány kivizsgálásáról. Szlovákia ezért még e hét végéig szeremé átnyújtani a képviselőknek a számvevőszék erről szóló jelentését. „Mielőtt felszabadítanánk a pénzt, biztosak akarunk lenni, hogy Szlovákiában olyan szigorú pénzügyi ellenőrzés van, ami megakadályozza, hogy az általunk folyósított pénzösszeggel visszaéljenek” - nyüatkozta Diemut Theat, az Európa Parlament költségvetés-ellenőrzési bizottságának elnöke. gazdasági hírmorzsák AČSOB áthidaló hitelei Pozsony. A ČSOB Lakás-takarékpénztár a harmadik negyedévben 43,3 millió koronányi áthidaló hitelt folyósított a lakásépítőknek. Az idei év első kilenc hónapjában több mint 36 ezer szerződést kötöttek ügyfeleikkel, mintegy 6,87 milliárd koronás célösszeggel, (ú) A hajózási vállalat nyeresége Pozsony. A Szlovák Hajózási és Kikötővállalat (SPaP) az idei év első kilenc hónapját 38 millió koronás bruttó nyereséggel zárta, ami több mint 120%-kal több, mint a tavalyi év azonos időszakában. Milan Brindzík pénzügyi igazgató szerint ez elsősorban a vállalat szerkezeti átalakításának és a megszorító intézkedéseknek köszönhető. Az elmúlt egy évben több, mint 100 alkalmatottuktól váltak meg. (TASR) Bérlakások fiataloknak Losonc. Losoncon október végéig húsz, a város által épített új bérlakást adnak át a fiatal családoknak, további 26 lakás építését december elejéig fejezik be. Jozef Murgaš polgármester szerint az építkezés tavaly novemberben kezdődött, és mintegy 40 millió koronába került. (TASR) Eladók a Transpetrol benzinkútjai Pozsony. Még e hónap végéig imertté válik a Transpetrol Trading Rt. új tulajdonosának neve, amely a vállalat megvételével hozzájut a Transpetrol Rt. 12 üzemanyagtöltő állomásához. Az közzétett információk szerint a töltőállomásokra a Slovnaft és az OMV is pályázik. (TASR) A tervezettnél nagyobb adóbevétel Besztercebánya. Az állami költségvetés adóbevételei szeptember végére elérték a 121,6 milliárd koronát, ami 2,6%-kal még meg is haladja az eredetileg tervezett bevételeket. A tavalyi év azonos időszakához képest ez azonban 7 milliárd koronával kevesebb. A legnagyobb bevételnövekedésre a társasági adó esetében került sor, amelyből 15,6%kal többet, mintegy 16 milliárd koronát, sikerült beszedni az eredetileg tervezettnél. (SITA) Az USA gazdasági növekedése Moszkva. A szeptember 11-i terrortámadás sokkja ellenére az Egyesült Államokban a gazdasági növekedés 12 hónapon belül egészen bizonyosan visszatér évi 3,5%-os ütemhez - mondta Don Evans amerikai kereskedelmi miniszter. A Világbank legutóbb 1,1%-os gazdasági növekedést jósolt az Egyesült Államoknak erre az évre, és 1%-ot jövőre, (m) Gyengélkedik az elektronikai ipar New York. A fejlett technológiai ipar két irányadó vállalata, az amerikai IBM és az Intel jelentett kiábrándító eredményeket és előrejelzéseket. A vezető lapkagyártónál, az Intelnél közölték, hogy a negyedik negyedévi értékesítés minden bizonnyal elmarad az elemzők várta 6,8 milliárd dollártól. A cégnél 6,2-6,8 milh- árd dollár közötti bevételre számítanak most. A várakozást az általános gazdasági gyengélkedés és a fogyasztói bizalom csökkenése miatt fogták vissza, (m) Nem akarnak termeléscsökkentést Rijad/Bécs. Szaúd-Arábia ellenzi az olajkitermelés csökkentését. A legerőteljesebben Venezuela olajipari minisztere szorgalmazza a jelenlegi napi 23,5 millió hordós termelés további csökkentését. Az olajkartell hordónként 22-28 dolláros olajárat szorgalmaz, az OPEC árkosara azonban már több hete 20 dollár alatt időzik. (MTI) Bírósági eljárás a Baxter ellen Madrid/Zágráb. A dializáló készülékeket gyártó amerikai Baxter International cég 3 spanyolországi illetékesét bíróság elé idézték, mert művesekezelésen meghalt augusztusban tíz olyan spanyol páciens, akit a cég által szállított eszközökkel kezeltek. A Baxter vüágszerfe felfüggesztette dializáló készülékeinek forgalmazását, mert október eleje óta 21 vesebeteg vesztette életét Horvátországban, hasonló körölmények között. (MTI) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 2001. október 18-án a Szlovák Nemzeti Bank árfolyamai alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 43,524 Magvar forint (100) 17,121 Angol font 69,699 Német márka 22,253 Cseh korona ,1,301 Olasz líra (1000) 22,478 Francia frank 6,635 Osztrák schilling 3,163 Japán jen (100) 39,596 Spanyol peseta (100) 26,158 Kanadai dollár 30,804 Svájci frank 29,346 Lengyel zlotv 11,792 USA-dollár 48,181 Átfogó támadás a bűnözés ellen Globális összefogás a pénzmosás ellen (Archívum) Brüsszel. Fontos lépést tettek az Európai Unió tagországai a terrorizmus finanszírozásának visszaszorítása felé, amikor jóváhagyták a pénzmosás elleni irányelv életbe lépéséhez szükséges kompromisszumokat. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az uniós gazdasági és pénzügyminiszterek tanácsa luxembourgi ülésén áldását adta arra a megállapodásra, amely az Európai Parlamenttel folytatott egyeztetési eljárás során jött létre az irányelv vitatott részleteiről. Az új jogszabály jelentősen kiterjeszti a pénzmosás elleni küzdelemről jelenleg érvényben lévő, még 1991-ben elfogadott irányelv alkalmazási körét. Ez utóbbi ugyanis csak a kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos tevékenységekre vonatkozik, a most véglegesített új változat viszont már a szervezett bűnözés valamennyi súlyosabb formájára alkalmazható lesz, a terrorizmust is beleértve. A tagországok már tavaly közös álláspontra jutottak a jogszabályról, s az egyeztetési eljárás legutóbbi szakaszaiban már csak az Európai Parlamenttel maradtak nézeteltérések. Az irányelv tervezete szerint ugyanis az ügyvédek számára is kötelezővé tennék, hogy lépjenek érintkezésbe a hatóságokkal, ha felmerül bennük a gyanú, hogy valamelyik ügyfelük pénzmosási céllal veszi igénybe szolgálataikat. EP-képviselők egy csoportja az ügyvédi titoktartása hivatkozva kifogásolta ezt a rendelkezést, s olyan értelemben kívánta módosítani, hogy csak azokra az esetekre vonatkozzon, amikor az ügyvédeknek biztos tudomásuk van kliensük törvénybe ütköző szándékairól. Nemcsak ügyvédekről van azonban szó: a jogszabály hasonló kötelezettséget ír elő számos más olyan szakma képviselői számára is, amelyek az átlagnál sokkal nagyobb valószínűséggel kerülhetnek kapcsolatba pénzmosási ügyletekkel. Ide tartoznak mindenekelőtt a könyv- vizsgálók, de például az ingada- nügynökök, a drágakő- és műkereskedők, valamint a kaszinók üzemeltetői is. Az EU teljes támogatásáról biztosította annak a pénzmosás elleni pénzügyi akciócsoportnak (Gafi) a tevékenységét, amelynek feketelistáján Magyarország is szerepel. Áz uniós gazdasági és pénzügy-, valamint a bel- és igazságügy-miniszterek kedden Luxembourgban külön- külön, majd összevont tanácsülésen is tárgyaltak a terrorizmus finanszírozása elleni hatékonyabb fellépésről. Ülésükön jóváhagyták az uniónak a pénzmosás elleni új stratégiáját, amely 19 politikai, jogi és pénzügyi intézkedést tartalmaz. A pénzügyminiszterek előzőleg elfogadták a pénzmosás elleni új uniós irányelv hatályba lépéséhez szükséges kompromisszumokat is, így ez a jogszabály szintén a stratégia részévé válik. A tagországok aláírták a büntetőjogi ügyekre vonatkozó kölcsönös jogsegélyről szóló jegyzőkönyvet, és megállapodtak arról, hogy összehangoltan lépnek fel azokkal az országokkal szemben, amelyek nem hajlandók megfelelő együttműködésre a pénzmosás elleni harcban. Ebbe a kategóriába potenciálisan azok az országok tartoznak - köztük Magyarország -, amelyek szerepelnek az OECD mellett működő pénzügyi akció- csoport, a Gafi 19-es listáján. Az Európai Unió közülük is elsősorban a Fülöp-szigeteket, valamint a kis csendes-óceáni szigetországot, a Naurui Köztársaságot tekintik lehetséges óvintézkedések valószínű célpontjának. Ilyen intézkedés lehet például, hogy kötelezővé teszik az információszolgáltatást a szóban forgó országokkal kötött jelentősebb ügyletekről, vagy szigorúbb feltételekhez kötik az uniós pénzintézetek ottani fiókjainak vagy leányvállalatainak létrehozását. (m, ú) Diplomáciai nagyhét az Unióban Brüsszel. Diplomáciai nagyhét folyik az unió soros elnökségét adó Belgiumban: a gazdaságban, a pénzügyekben, a közlekedésben, a bel- és külbiztonságban és a külpolitikában érintett miniszterek találkoztak kisebb-nagyobb csoportokban, hogy előkészítsék a hétvégi genti európai csúcstalálkozót. A legfontosabb kérdés a terrorizmus elleni harc, a gazdaság lassulásának megállítása és az unió jövőjéről folyó vita előkészítése. A szeptember 11-ei amerikai terrortámadásokat követő rendkívüli uniós csúcstalálkozó több feladatot is rótt az európai közösségre. A hét végén Gentben az állam- és kormányfők értékelni fogják, hogy milyen előrelépés történt ezeken a területeken. (MH) Megköthetjük gépjármű-felelősségbiztosításunkat A Városok és Falvak Társulása támogatja a pénzügyet Öten már célba értek Törvény a helyi adókról ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A Pénzpiaci Felügyelet kiosztotta az első öt engedélyt a biztosítóknak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás nyújtására. Az engedélyt egyelőre az Allianz, a Cseh Biztosító - Szlovákia, a Koo- peratíva, a Kommunális Biztosító és a Szlovák Biztosító kapta meg, amelyek tegnaptól már elkezdhették a biztosítások megkötését. A felügyelet azonban a közeli napokban újabb engedélyek kiadását tervezi erre a biztosítási fajtára, amely a gépjármű üzemeltetése során másnak okozott károk közül azokat téríti meg, amelyekért a gépjármű tulajdonosa (üzembentartója) felelős. Kereskedelmi biztosítóink október elsejétől jelezhették igényüket az engedély megszerzésére, a mai napig nyolc biztosító jelentkezett. Az engedélyt eddig közülük nem kapta meg az Ergo, a Generali és az Uniqa, ezek emiatt hátrányba kerülnek a kedden kiválasztottakhoz képest. Elemzők szerint a felelősségbiztosítás piacán a liberalizálást követően is a Szlovák Biztosító lesz a piacvezető, 40-50 százalékos piaci részesedéssel. A második helyen az Allianz és a Koopera- tíva osztoznak majd. A biztosítási szerződést a szabadon kiválasztott biztosítóval az évvégig minden autósnak meg kell kötnie, és még az év végéig be is kell fizetnie a biztosítást. Ha ezt elmulasztja, jövőre akár 15 ezer koronás büntetéssel is sújthatják. A biztosítás idén 1300 köbcentiméterig 1920 korona, 1300 és 1800 köbcentiméter között 3420 korona, (ú) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A Városok és Falvak Társulása (ZMOS) támogatja a pénzügyminisztérium törvénytervezetét a községi adókról, amely a helyi illetékek helyett adókat vezetne be. A törvénytervezet kidolgozásánál jelen volt a ZMOS-on kívül az Önkormányzati Közgazdászok Társulása (AKE) is. Éva Paulinská, az AKE adószekciójának vezetője szerint, ha az illetékek helyett sikerül bevezetni az adókat, akkor jelentősen szigorodik majd a beszedés ellenőrzése is. A ZMOS alelnöke, Milan Muška szerint erre már csak azért is nagy szükség lenne, mivel továbbra is jelentős problémákat okoz az alkohol és a dohánytermékek árusítása után szedett illetékek behajtása. A helyi illetékekről szóló törvény homályos fogalmazása és hiányosságai miatt az többféleképpen értelmezhető, ami gyakran az illetékek befizetésének megtagadásához vezet. A helyi illetékekből származó bevételek így tavaly már csak a 95 százalékát tették ki, az 1996-os szintnek. A községi adókról szóló törvénytervezet kilenc helyi adó bevezetését tervezi, amelyek a jelenlegi illetékekre épülnek. Megszüntetnék ugyanakkor azokra a lakásokra kivetett illetéket, amelyeket nem lakáscélokra használnak fel. A javasolt adófajták közül csak a szemétszállításért fizetett adó lesz kötelező. A ZMOS Ugyanakkor nem ért egyet a gazdasági tárcával, amely ellenzi a szállodákra kivetett helyi adót. (ú) Szlovákiában ugyan viszonylag magas az épülőfélben levő lakások száma, az átadottak száma azonban már korántsem elegendő Az épülő lakások száma A lakásépítések üteme Az épülő lakások száma kerületi lebontásban. Az adatok a 2001. szép- A befejezett lakások száma 1997 óta folyamatosan nő. A 2001-es adat tember 30-i állapotot tükrözik. (TASR-grafikon) az év első 9 hónapját tükrözi. (TASR-grafikon)