Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)

001-10-18 / 240. szám, csütörtök

El Politika ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 18. Stoltenberg lemondott Oslo. Jens Stoltenberg norvég kormányfő tegnap benyújtot­ta lemondását V. Harald ki­rálynak. Stoltenberg munkás­pártja súlyos vereséget szenve­dett a szeptember 10-i válasz­tásokon, 90 éve nem végzett olyan rossz eredménnyel, mint ezúttal. A távozó kor­mányfő indoklása szerint a parlamenti képviselők többsé­ge világosan kifejezésre juttat­ta, hogy kormányváltást kí­ván. (MTI) Feloldják a szankciókat Washington. A Kína ellen 12 éve, a Tienanmen téri véres események után hozott ex­portkorlátozások feloldását fontolgatja Washington a ter­rorizmusellenes hadjárat kere­tében. A The Washington Post szerint Bush elnök szeptember 11. után már potenciális part­nerének tekinti Kínát ebben a küzdelemben; Peking titkos- szolgálati információkat is fel­ajánlott Amerikának. (MTI) Megkezdődött Jaruzelski pere Varsó. A tizedik próbálkozás­ra kedden sikerült elkezdeni Wojciech Jaruzelski tábornok, volt államfő és hat vádlott-tár­sa perét; a vádirat felolvasása tegnap is folytatódott. A 78 éves Jaruzelskit és a többi, egykori magas rangú katonai vezetőt az 1970 decemberi tengermelléki munkástünteté­sek véres leveréséért teszik fe­lelőssé (legkevesebb 44 halott és több ezer sebesült). A fegy­verhasználatra a néhai Wladyslaw Gomulka, a LEMP akkori vezetője adott utasítást, a nemzetvédelmi miniszter pedig Jaruzelski volt. (MTI) Kasza kilépéssel fenyeget Belgrád. Kasza József szerbiai miniszterelnök-helyettes, a VMSZ elnöke kijelentette, hogy fontolóra veszi a szerb kormányból való küépését, ha folytatódik a vajdasági auto­nóm jogkörök visszaállításá­nak halogatása. „Azonnali ta­lálkozót kérünk Zoran Djind- jics kormányfőtől, s ha a meg­beszélés nem jön létre, illetve folytatódik a halogatás az ál­lam decentralizációja és a vaj­dasági autonómia ügyében, akkor felülvizsgálom a szerb kormányban vállalt szerepe­met” -jelentette ki kedden es­te Kasza József. (MTI) meg azt, hogy elfogadjuk a belgrádi diktátumot" (Archívum) ETA-csoportot számoltak fel San Sebastian. A spanyol rendőrség tegnapra virradóra az északi Guipuzcoa tarto­mányban felszámolta az ETA baszk szeparatista szervezet egyik parancsnoki csoportját. A biztonsági erők lefoglaltak 60 kilogramm robbanóanya­got, tapadóaknákat és lőfegy­vereket is. (MTI) Merénylet áldozata lett Rehavam Zeévi idegenforgalmi miniszter - rendkívüli biztonsági intézkedések Izraelben Készültség Pakisztánban Sáron: új korszak kezdődött Smnaif01 Saront, a kneszet képviselőit, s egész Izraelt megdöbbentette a brutális merénylet, amellyel a palesztin terroristák a béke esélyeire mérték a leg­nagyobb csapást (Reuters-felvételek) Jeruzsálem. Belehalt sebesü­léseibe Rehavam Zeévi ide­genforgalmi miniszter, aki ellen tegnap reggel követtek el merényletet a jeruzsálemi Hyatt Regency szállodában. Peresz izraeli külügyminisz­ter felszólította Arafat pa­lesztin elnököt: fékezze meg a terroristákat, különben mindent elemésztő tűz ve­szélye fenyeget a Közel-Kele­ten. ÖSSZEFOGLALÓ A jeruzsálemi Hadassza kórház igazgatóhelyettese közölte a rádió­ban, hogy a 75 éves miniszter újra­élesztésére tett minden kísérlet ku­darcot vallott. A miniszterre há­rom lövést adtak le a támadók: két golyó a fejébe fúródott, egy a tor­kán találta el. A súlyosan megse­besült Zeévit felesége találta meg nyolcadik emeleti szállodai szobá­juk előtt. A miniszter állítólag vo­nakodott attól, hogy testőröket tartson. A hivatalos tájékoztatás szerint válságos állapotban szállí­tották kórházba, de a német hír- ügynökség úgy értesült, hogy a kli­nikai halál állapotában érkezett az intenzív osztályra. Az arabellenes nézeteit nyíltan hangoztató, szél­sőjobboldali miniszter, aki a Nem­zeti Egység párt elnöke volt, hat ultranacionalista társával hétfőn nyújtotta be lemondását Ariel Sáron kormányfőnek, mert elle­nezte a palesztin-izraeli béketár­gyalások felújítását és a paleszti­nok mozgására vonatkozó bizton­sági korlátozások enyhítését. Le­mondása tegnap délután lépett volna hatályba. Sáron meglátogatta a kórházban az eszméletlen minisztert, majd összehívta a szőkébb biztonsági kabinetet. A merénylet után fel­szólították a kormánytagokat, hogy ellenkező utasításig ne hagy­ják el otthonaikat vagy haladékta­lanul vonuljanak biztonságos hely­re. Sáron szerint új korszak kezdő­dött a tegnapi merénylet után. „Mától minden megváltozott, aho­gyan George Bush amerikai elnök mondta szeptember 11. után” - je­lentette ki Sáron a biztonsági kabi­net ülésén. Állítólag közölte: úgy határozott, hogy érvényteleníti a palesztin területek zárlatát enyhí­tő intézkedéseket. Az ülésen dön­tés született a gyilkosságra adandó válaszlépésekről, de részletek nem szivárogtak ki. Délutánra össze­hívták az izraeli parlament rendkí­vüli ülését is. A radikális baloldali Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) elnevezésű szervezet köz­leményben tudatta, hogy a szerve­zet főtitkára, Abu Ali Musztafa au­gusztusi meggyilkolása miatti megtorlásul követte el a Rehavam Zeévi elleni merényletet. Avi Pazner izraeli kormányszóvivő közölte: a Jasszer Arafat vezette Palesztin Hatóságot felelősség ter­heli a merénylet miatt, mert nem tesz semmit a terrorizmus megállí­tására. „Miközben Arafat a világot beutazva hirdeti, hogy békét akar Izraellel, emberei terrorcselekmé­nyekben serénykednek, aminek eredményét ma láthattuk.” A Palesztin Hatóság elítélte a me­rényletet. Közleményében részvét­ét nyilvánította Izraelnek, a knesz­szetnek és Zeévi miniszter család­jának. Egyébként a merényletet vállaló marxista PFLP a második legnagyobb csoport az Arafat ve­zette Fatah után a Palesztinái Fel- szabadítási Szervezetben. Jászir Abed Rabbo palesztin tájékoztatá­si miniszter sürgette Izraelt, hogy állítsa le a palesztin aktivisták cél­zott meggyilkolásának politikáját. „Véget akarunk vetni a gyilkossá­gok ördögi körének, függetlenül attól, hogy Zeévi miniszter ellen­séges nézeteket vallott és népünk­kel szembeni irányvonalat köve­tett. Véleményünk szerint a politi­kai merénylet nem lehet válasz” - fűzte hozzá. A Hamász radikális iszlámista mozgalom úgy foglalt állást, hogy a merénylet a palesztin politikai vezetők likvidálását követő izraeli politika eredménye. (MTI) Iszlámábád. A legmagasabb riadó­készültséget rendelték el tegnap a pakisztáni hadseregnél, miután Isz­lámábád szerint indiai szárazföldi és légi egységek fenyegető hadmoz­dulatokat hajtottak végre. Pervez Musarraf pakisztáni elnök szóvivője bejelentette: az ország fegyveres erői készek megvédeni Pakisztánt minden támadással szemben. A be­jelentésre néhány órával Colin Po­well amerikai külügyminiszter új­delhi látogatásának befejezése után került sor. Powell előzőleg Pakisz­tánban járt és éppen ez idő alatt több tüzérségi összecsapás zajlott a két ország határán. (MTI) APEC-értekezlet Politikai állásfoglalás Sanghaj. Megkezdődött tegnap az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködésben (APEC) részt vevő országok külügyminiszterei­nek kétnapos találkozója, amelyen előkészítik az APEC hétvégi csúcs- értekezletét. A tegnap az eredeti na­pirend szerint a gazdasági és tech­nológiai együttműködés, valamint a befektetés-ösztönzés kérdései sze­repeltek nagy súllyal, de várhatóan döntéseket hoznak a nemzetközi terrorizmus anyagi forrásainak fel­számolását szolgáló gyakorlati lépé­sekről is. Tang Csia-hszüan kínai külügyminiszter nyitóbeszédében hangsúlyozta a hétvégi állam- és kormányfői találkozó jelentőségét, rámutatva arra, hogy az Amerika el­leni terrortámadásokat követően ez lesz az első nemzetközi csúcsérte­kezlet. A merényletek hatása a gaz­daságra már érzékelhető - fűzte hozzá. A sanghaji csúcs keretében találkozik személyesen harmadik alkalommal Vlagyimir Putyin orosz és George W. Bush amerikai elnök. Bush a tervek szerint a házigazda Csiang Cö-min kínai államfővel is folytat megbeszéléseket. Tegnap a külügyminiszterek egyez­ségre jutottak egy, a terrorizmussal kapcsolatos nyilatkozatról, de a do­kumentum részletei még egyezte­tésre várnak. Ez lesz az APEC első politikai állásfoglalása, a tömörülés eddig ugyanis csak gazdasági kér­désekkel foglalkozott. (MTI) Ellenezte az oslói megállapodást Jeruzsálem. A meggyilkolt Rehavam Zeévi a szélsőjobboldali Nem­zeti Egységpárt vezetőjeként harcos híve volt a Ciszjordániában és a Gázai övezetben élő palesztinok arab államokba történő áttelepítésé­nek, ami - mint gyakran hangoztatta - „történhetne önkéntes alapon is”. Zeévi 1948-tól 26 éven át szolgált az izraeli hadseregben, ahon­nan tábornokként vonult nyugdíjba. A vezérkar hadműveleti parancs­nokaként a hatvanas évék végén ő irányította a Ciszjordániát is magá­ban foglaló központi katonai területet. Parancsnoksága idején haté­konyan vette fel a harcot a Jordániából beszivárgó palesztin fegyvere­sek ellen. 1974 és 1977 között Jichák Rabin kormányfő tanácsadója volt a terrorizmusellenes harc kérdéseiben, 1988-tól tagja az izraeli parlamentnek. 1991-ben tárca nélküli miniszteri posztot kapott a jobboldali Jichák Samir kormányában. Politikai pályafutása alatt mindvégig keményen szembeszállt a palesztin autonómiáról kötött 1993-as oslói megállapodással. Eduard Sevardnadze grúz és Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon egyeztetett Előretörtek az abház csapatok MTI-HÍREK Moszkva. Az abház kormánycsa­patok tegnap részben megsemmi­sítették az orosz határ közelében tartózkodó csecsen-grúz szabad- csapatokat, és jelentős sikereket értek el a két hete elkezdődött ösz- szecsapások fő színterén, a Kodori- szorosban is. Garri Kuppalba, az abház védelmi miniszter helyette­se közölte, a támadás során az ab- házok légierőt is bevetettek. A di- verzánsokat - feltételezések sze­rint - az egyik legismertebb cse­csen szakadár hadúr, Ruszlan Ge- lajev vezeti. A Kodori-szorosban grúz területre szorították a sza­badcsapatok túlnyomó részét. A Kreml sajtószolgálatának tájé­koztatása szerint - Eduard Sevard­nadze kezdeményezésére - ked­den este telefonbeszélgetést foly­tatott az orosz és a grúz elnök. En­nek során felvetődött Vlagyimir Putyin és Sevardnadze személyes találkozójának a lehetősége. A két államfő szerint mielőbb új alap- szerződésben kell rögzíteni Orosz­ország és Grúzia viszonyát. Megál­lapodtak továbbá abban, hogy a két ország szorosabbra vonja együttműködését a terrorizmus el­leni harcban. Ismeretes, hogy Se­vardnadze előzőleg hivatalosan bejelentette: az EBESZ misszióját lámá szívesen Abháziában a FÁK orosz békefenntartói helyett. Pu­tyin már múlt hét pénteken hajlan­dónak mutatkozott arra, hogy ki­vonják az orosz csapatokat a kau­kázusi köztársaságból. Abház rész­ről azonban egyelőre hallani sem akarnak az oroszok távozásáról, sőt a szakadár köztársaság minisz­terelnöke az Oroszországi Föderá­cióhoz való csatlakozást is felvetet­te. Az abháziai békefenntartás kér­dése várhatóan a FÁK-államok no­vember végi moszkvai csúcstalál­kozóján kerül napirendre. A jövő heti magyar-magyar csúcsértekezleten kellene tisztázni a dolgokat Folytatódó ellentétek az RMDSZ-ben MTI-JELENTÉS Bukarest. Komoly ellentétek ala­kultak ki az RMDSZ operatív veze­tő testületének tanácskozásán a státustörvényben szereplő ajánló szervezetek létrehozásával kap­csolatban. Tőkés László reformá­tus püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke a kolozsvári Szabadságnak elmondta: az RMDSZ Operatív Bi­zottságának ülésén ő nem támo­gatta a testület határozatát, de nem szavazott ellene, hanem kü­lönvéleményt fogalmazott meg. Markó Béla, az RMDSZ elnöke kö­zölte: a szövetség elvállalja a kérel­mek összegyűjtését és továbbítá­sát, szerinte ebben a feladatban az egyházak és a civil szervezetek védnöki szerepet vállalhatnak. „Én az eredeti, a törvényhozó által is jónak tartott elképzeléshez tartot­tam magam. Eszerint a státustör­vény életbeléptetése az RMDSZ- nek, az egyházaknak, és a civil szférának a közös munkája kell, hogy legyen. Az említettek egyen­rangú partnerként vesznek részt ebben. Az Operatív Tanács dönté­se viszont azt mutatja, hogy az RMDSZ országos vezetői inkább jelképes szerepet szánnának az egyházaknak és a civil szerveze­teknek” - mondta Tőkés püspök, hozzátéve: ebben az ügyben nem szabad megoszlania a romániai magyarságnak. A püspök nem te­kinti lezártnak az ügyet, reméli, hogy az RMDSZ, az egyházak és a civil szervezetek között küszöbön- álló tanácskozás, illetve a jövő hé­ten Budapesten ülésező MÁÉRT hozzá fog járulni a teljes konszen­zus kialakításához. Geoana optimizmusa A TU-154-es lelövése miatt Vigyázzatok, jön Románia! Berlin. Mircea Geoana román kül­ügyminiszter bizakodását fejezte ki, hogy hazája öt éven belül tagja lehet az Európai Uniónak. „Ha tar­tani tudjuk a reformok ütemét, ak­kor már 2004-re érettek leszünk az uniós tagságra” - állította. Sza­vai szerint 2006-ig sor kerülhet Románia felvételére (ideális eset­ben Bulgáriával együtt), ha Brüsz- szel új pénzügyi tervet fogad el. „Az EU-nak és a NATO-nak is csak annyit mondhatok: vigyázzatok, Románia jön!” - mondta Geoana, aki bízik abban, hogy hazája a jö­vő decemberi prágai NATO-csú- cson meghívást kap az atlanti szö­vetségbe. (MTI) Beperlik Ukrajnát Moszkva. A Szibéria orosz légitár­saság azt fontolgatja, hogy a hivata­los kijevi beismerés után pert indít az ukrán állam, illetve egyes szerve­zetei ellen TU-154-es repülőgépe el­vesztése miatt. A gép pusztulását műiden bizonyíték szerint egy had­gyakorlaton eltévedt ukrán légvé­delmi rakéta okozta október 4-én a Fekete-tenger fölött, 78 ember vesz­tette életét. A Szibéria be szeretne hajtani minden kárt és költséget, amit a katasztrófa miatt szenvedett el. Az izraeli állampolgárságú uta­sok mindannyian rendelkeztek biz­tosítással, s az orosz kormány sze­rint is kártérítésre jogosultak a hoz­zátartozók. (MTI) Nem tudják kinyomtatni a Romániai Magyar Szót Állami ellehetetlenítés MTI-HÍR Bukarest. Tegnaptól kénytelen szüneteltetni nyomtatott formában való megjelenését a Romániai Ma­gyar Szó, jelenleg csak az Inter­neten jut el az olvasókhoz. Gyar­matit János, az országos terjesztésű lap főszerkesztője elmondta, a Ro- dipet román állami lapterjesztő vál­lalat már három és fél hónapja nem hajlandó átutalni a kiadónak az előfizetési díjakat, közel 500 millió lejjel tartozik az újság kiadójának, s egyelőre tárgyalni sem hajlandó ar­ról, hogy mikor és miként kívánja rendezni adósságát. A szűkös anya­gi forrásokkal rendelkező Románi­ai Magyar Szó nem képes ekkora összegű „kényszerhitellel” támo­gatni a román állami vállalatot. A kiadó a közelmúltban vásárolta meg a lap nyomtatásához decem­ber közepéig szükséges papírt, ez­zel kiürült a kasszája, s nem képes a nyomdai számlát fizetni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom