Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)
001-10-16 / 238. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 16. Régió Jövő márciusban dönthetnek Brüsszelben a Délkelet-zempléni Vízügyi Társulás tervezetéről Ivóvíz uniós támogatással A Nagymihályi járás délkeleti térsége 54 településének ivóvíz- és csatornahálózata kiépítésének műszaki támogatására az Európai Unió 200 ezer eurót hagyott jóvá. Ám az infrastrukturális beruházáshoz való hozzájárulásra benyújtott igénylést indokló dokumentumot október elejétől EU-szakértők a helyszínen tanulmányozzák. NAGYRÁSKA Az EU-csoport a tanulmány elemzésén, elbírálásán kívül elkészíti az érintett községeket tömörítő Délkelet-zempléni Vízügyi Társulás Rt. (DZVT) elképzeléseit rögzítő tanulmány finanszírozási és kivitelezési programját, valamint az ezzel kapcsolatos tervdokumentációt, illetve a pályázati feltételeket is. Hugh Allen, a január 24- ig a térségben tartózkodó uniós ra- portőrök csoportjának vezetője kijelentette, a projektum előkészítésének helyzetéről legkésőbb november 15-ig tájékoztatják az EU ISPA-programjának végrehajtó bizottságát, január 21-ig benyújtják a támogatással kapcsolatos komplex igénylést, majd ezt követően a kivitelezésre kiírt pályázati javaslatokat is az unió illetékesei elé terjesztik. „A támogatással kapcsolatos és véglegesített stratégiai tervet előreláthatólag jövő márciusban tűzik napirendre Brüsszelben. Az előzetes elemzések alapján a társulás által előterjesztett elképzeléseket reálisnak tartjuk. Bízom benne, hogy az itt töltött ötven nap alatt sikerül a végleges projektumot elkészíteni, előterjeszteni és addig remélem választ is kapunk a társulás szakembereivel közösen készített komplex anyag minősítéséről” - mondta Hugh Allan. Jakab Elemértől, a DZVT Rt. felügyelő-bizottságának alelnökétől megtudtuk, a projektum az Ung- vidék községeiben hiányzó ivóvíz- és csatornahálózat és az ezzel összefüggő szennyvíztisztítók megépítésével is foglalkozik. „Az ungi régió 17 települése közül még 6 község ivóvízellátását kell mielőbb megoldani, csatornahálózattal Nagykaposon kívül pedig egyetlen település sem rendelkezik a régióban, de ugyanez vonatkozik a szennyvíztisztító állomásokra is. A társulás tervében nyolc tisztító létrehozása szerepel, ezek közül három az ungi térségben létesülne, Abarán és Szirénfalván, a harmadik pedig a Slovnaft volt vajára üzemében lévő, a ma már használaton kívüliO tisztítóállomás lenne, amely kapacitását tekintve kisebb átalakítással a közel 10 ezer lakosú Nagykapost és a vonzáskörzetéhez tartozó többi településeket szolgálná” - tájékoztatott Jakab Elemér, (kát) Még hat községben nincs ivóvíz (Dömötör Ede illusztrációs felvétele) Közel háromszáz embernek kínálhatna fel állást az olasz cérnagyár, ha felépítené üzemét Tajtiban Ha lesz ivóvíz, lesz munkahely is TAJTI A napokban egy olasz cég szlovákiai képviselője terepszemlét tartott a mintegy ötszáz lelket számláló településen. A cérnagyár képviselője a vásárlásra felkínált telket megfelelőnek találta, és jövő tavasszal felépítene egy háromszáz dolgozót foglalkoztató, korszerű üzemet, ha a faluban lenne ivóvíz és gáz. Az ivóvíz hiánya egyébként eddig is erősen korlátozta a vállalkozások kialakítását a községben. ÉRSEKÚJVÁR járási jelöltek listája Az MKP a december elsejei megyei választásokra tizenegy jelöltet állít a járásból. Száraz József udvardi polgármester, az MKP Érsekújvári Elnökségének elnöke lapunknak elmondta: a jelölőlistára ismert személyiségek, polgármesterek kerültek. Nevezetesen: Bób János, Farkas Iván, Farkas Tibor, Fekete László, Forró László, Hóka László, Hugyivár Imre, Könözsi László, Nagy Imre, Nágel Dezső és Száraz József, (km) ROZSNYÓ Sikeres volt a kórusfesztivál Nagy sikert aratott a múlt hét péntekén a Csemadok Rozsnyói Területi Választmánya által rendezett kórus- fesztivál. A történelmi városháza színháztermében szervezett fesztiválon fellépett a Rozsnyói Református Egyházi Alapiskola Gyermekkórusa, a berzétei Berkő népdalkor, a Zubogyi Felnőtt Kórus, a Szerencsi Cukorgyár Rt. Férfikórusa, a Pelsőci Női Kórus és a galántai Kodály Zoltán Kórus. A fesztivál megrendezését a város önkormányzata is támogatta, a rendezvény védnöke Kardos Ferenc, polgármester volt. (kp) A tervek szerint a gáz fővezetéke jövőre eléri a községet, az ivóvízzel azonban továbbra is gondok lehetnek. A kilencvenes évek eleAz ivóvíz hiánya eddig is korlátozta a vállalkozások kialakítását. jén több próbafúrást végeztek a Medvesalján, Tajti határában kettőt, de a fúrások nyomán feltört víz fogyasztásra alkalmatlan. A PADÁNY: A Dunaszerdahelyi járás nyugdíjasai a padányi kultúrházban gyűltek össze egy kis ünneplésre. Már negyedik éve minden évben megrendezik a járási nyugdíjastalálkozót. Potásch Mária, a Dunaszeredahelyi Járási Nyugdíjasegyesület titkára lapunknak elmondta, nő a résztvevők száma. „Tavaly 250-en vettek részt a találkozón, idén 350 vendég érkezett. A nyugdíjasok a magány helyett a szórakozást választják. ” A járás minden szegletéből érkezett nyugdíjasokat műsorával GOMBASZÖG Mesemondó tábort szervezett a Gombaszögi-völgyben az Euro- zug-Gombaszög Társulás. A szervezők a Palócország - Meseország Palóc Mesemondó Verseny eddigi három évfolyamának harminc győztesét hívták meg a táborba. „A rendezvény célja az volt, hogy olyan új élményekben részesítsük azokat a fiatal mesemondókat, akik már elértek bizoszomszédos Medveshidegkút szerencsésebb helyzetben van, náluk mind a két kútból ivóvíz folyik. „A medveshidegkútiak az egyik kútra rákapcsolták a vezetéküket, a másikat pedig átengedik nekünk - tájékoztatott Molnár Gyula, Tajti polgármestere. - Miután az ön- kormányzattól írásban megkaptunk a beleegyezést, kivizsgáltattuk a 75-80 méteres kút vizét. A kút ellátná ivóvízzel az egész Medvesalját. Az előkészületek megtörténtek, szeretnénk, ha a tervek elkészítésére és a munkáa Padányi Népdalkör szórakoztatta. A vacsora után a nyugdíjasok fiatalokat megszégyenítő frissességgel mozogtak a táncparketten. „Azért mert nyugdíjasok vagyunk, „Itt kötelező a jókedv, a nevetés” - mondta az egyesület titkára. még nem kell lemondanunk mindenről, sőt, szerintem még nyitva áll előttünk minden. Örülök, hogy van lehetőségünk, a szórakozásra, nyos szintet, amelyek eltérnek a versenyeken megszokottól, s megtartja őket a jövőben is a mesemondás mellett. Igyekeztünk játékos módon átadni nekik a mesemondóknak azt a tudását, ami évezredeken keresztül generációról generációra öröklődött. A mese korábban felnőtt műfajnak számított, de újjáélesztése érdekében most a gyerekeket igyekszünk segítségül hívni” - mondta Badin Ádám, a társulás elnöke, a latok kivitelezésére jövőre kapnánk állami támogatást. Az előzetes számítások szerint a vízvezeték-hálózat kiépítése mintegy 24 millió koronába kerül.” Ami any- nyit jelent, hogy valószínűleg a tajtiaknak előbb lesz gázuk, mint ivóvizük. A polgárok a falu közepén álló pumpáskúthoz járnak vízért, a faluban az a legjobb minőségű, de mindenki tudja, hogy ivásra nem alkalmas. Akkor sem, ha a „nem ivóvíz” feliratú figyelmeztető táblát időnként eltávolítják a szerkezetről, (tt) az ismerkedésre és a gondűzésre.” - mondta Sáha Julianna, aki idén másodszor vett részt a nyugdíjas- találkozón, és biztos benne, hogy jövőre is itt lesz. „Amikor a vendégek ide belépnek, a gondokat a kabáttal együtt a fogasra akasztják. Itt kötelező a jókedv, a nevetés. Ez az este a felhőtlen szórakozás jegyében kell hogy elteljen” - tette hozzá Potásch Mária. Hogy az idősek a fiatalos nyugdíjasok jelzőhöz hűek legyenek, reggelig ropták a táncot, bebizonyítva, nem csak a húszéveseké a világ, (lil) rozsnyói Meseszínház vezetője. A Tornagörgőtől Párkányig és Rozsnyótól Bujákig terjedő palócföldről érkezett fiatalokkal Kör- nyei Alice, mesemondó és népdalénekes, Horváth Zoltán népzenész és hangszerkészítő, Jakus Júlia kézműves, valamint Badin Ádám foglalkozott. A tábort az Illyés Közalapítvány, a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma támogatta, (kmot) A mese korábban felnőtt műfaj volt, de most a gyerekeket hívják segítségül Megtartották a mesemondók táborát Dunaszerdahelyi járási nyugdíjastalálkozót tartottak Padányban Nem csak a húszéveseké a világ ■ vmmgmmk.& -f ' -- ?. ROZSNYÓ A régió gazdasági helyzetével ismerkedtek A városban járt a Münchenben székelő Bajor-Magyar Fórum Prezídi- uma. A német tartomány politikai, gazdasági és kulturális életének képviselői Rozsnyó és környéke gazdasági helyzetével és nevezetességeivel ismerkedtek. A találkozó kezdeményezője Fajnor Éva, Münchenben élő orvosnő, az egészségügyi szakközépiskola egykori diákja volt, aki Németországban élve is szívén viseli Rozsnyó és az említett iskola sorsát. A doktornő az egészségügyi iskola magyar diákjainak minden évben irodalmi pályázatot hirdet, s a verseny nyertesei számára nyári üdülést szervez Németországban, (trik) MAGAS-TÁTRA Újabb áldozatot követelt a hegység Már tizenöt áldozatot követelt az idén a hegység: egy kassai férfi vesztette életét tegnap sziklamászás közben. Štefan B. leesett a szűk turistaösvényről egy hasadékba, holttestét helikopterrel emelték ki. (TASR) NAGYSZOMBAT Büdös van, törvény nincs Kibírhatatlan bűzről panaszkodnak a Družba lakótelepen élők, a szagok állítólag a csatornákból törnek elő. A Vízművek azonban közölték: a jelenség egy bolerázi cég működésével köthető össze. További gondot okoz, hogy nincs törvény, amely megszabná, „mennyire” lehet büdös a csatornák tartalma. Egyelőre csak felmérések folynak arról, milyen büdösek a csatornák, az eredmény a hónap végén értélkelik ki. (TASR) GARAMSZENTKERESZT Öngyilkossági kísérlet a balkonon Egy hatvanéves nyugdíjas próbált öngyilkosságot elkövetni vasárnap délután. Élettársa lakásában egy legálisan tartott pisztolyt talált: a balkonra sétált, a fegyvert a koponyája felé tartotta és meghúzta a ravaszt. Életét sikerült megmenteni, de állapota az orvosok szerint válságos. (SITA) POPRÁD Csak a mozgást észlelte a mozdonyvezető Egy gyorsvonat kerekei alatt lelte halálát a hétvégén egy 53 éves poprádi nő. A vasúti rendőrség tájékoztatása szerint a mozdonyvezető a sötétben mozgást észlelt a sínek mellett, a gépet azonban már nem tudta megállítani. Részleteket egyelőre nem árultak el. Idén a város közelében már négy embert gázolt halálra a vonat. (TASR) ÉRSEKÚJVÁR Ősszel óvatosabban vezessünk Bár a hatályos törvény szerint a gépjárművezető köteles tudásának, a gépjármű tulajdonságainak, a szállítmánynak, az időjárás- és az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedni, úgy tűnik sok sofőr ezt nem tartja be. Legutóbb Érsekújvár és Udvard között az I/75-ös úton történt halálos kimenetelű baleset: egy személyautó kerékpárossal ütközött, melynek során a biciklis életét vesztette. A rendőrségi jelentés szerint a gépkocsi vezetője túl gyorsan hajtott, (km) KOMÁROM Nyílt Kapuk Hete az ipari középiskolában Péntekig Nyílt Kapuk Hetét tartanak a városban működő ipari középiskolában. Az iskola vezetői, tanárai bemutatják az érdeklődőknek - az alapiskolák tanulóinak, pedagógusoknak és a szülőknek - az intézményben folyó oktató-nevelő munkát és felvázolják az iskola jövőjére vonatkozó terveit, (cza) PÁRKÁNY/ESZTERGOM A hét végén találkoztak a PEBE képviselői Esztergomban találkoztak a Párkány-Esztergom Baráti Egyesület (PEBE) képviselői. Az egyesület 2000-ben alakult, ügyvezető elnöke Nagyfalusi Tibor, titkára Bánhidy Vajk, tiszteletbeli elnöke a párkányi Bartusz Gyula mérnök, a Déli Régió Ipartestületének titkára. A PEBE az 1991-ben testvérvárosi szerződést kötött két önkormányzat segítő szerveként kívánja támogatni Párkány és Esztergom kapcsolatrendszerének sokrétű fejlesztését, (cza) Eltemették a szolgálatteljesítés közben meglőtt katonát Hanyagság okozta a kiskatona halálát NAGYMIHÁLY/TŐKETEREBES A hétvégén a hozzátartozókon kívül barátok, bajtársak, és ismerősök kísérték el utolsó útjára a városi temetőbe a 19 éves nagymihályi Ondrej Sinčákot, akinek október 9-én a tőketerebesi laktanya térségében szolgálatteljesítés közben őrtársa fegyvere oltotta ki életét. Halálának körülményeit a katonai és állami rendőrségen kívül két bizottság is vizsgálta, amelyek megállapították, hogy a tragédiát hanyagság és nem szándékosság okozta. Ugyanakkor a bizottságok tagjai szigorú intézkedések megtételére tettek javaslatot, amelyek alól nem mentesülnek a hivatásos katonák sem. Szigorú büntetést szabnak ki mindazokra, akikről bebizonyosodik, hogy szolgálatteljesítés közben vétettek a katonai előírások ellen vagy mulasztottak az őrszolgálatra való felkészítés során, valamint elhanyagolták az őrhelyek rendszeres ellenőrzését. Péntektől a tőketerebesi laktanyában a lőszerraktár térségében szolgálatot teljesítő őröknek kötelezővé tették a golyóálló mellény viselését, az őrszolgálat parancsnoki tisztjét pedig csak tisztek és altisztek, valamint zászlós rangban lévő hivatásos katonák láthatják el. (kgy)