Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)
001-10-16 / 238. szám, kedd
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2001 OKTÓBER 16. KOMMENTÁR A tőke iránytűje PÁKOZDI GERTRÚD Néhány hete szép csöndben kimúlt Szlovákiában a SARIO ügynökség, melyet annak idején azzal a céllal hoztak létre, hogy segítse a külföldi tőke idecsalogatását. Részvényesei szeptember végén döntöttek felszámolásáról. Hiányát egyelőre csak azok a külföldi cégek érzik, amelyek éppen segítségével próbáltak nálunk letelepedni. Megtörténhet, hogy a hitelt érdemlőnek bizonyult tárgyalópartner hirtelen eltűnése miatt számos hozzánk készülő külföldi tőkés egyszerűen továbbáll. Lehorgonyoz valamely szomszéd országban, olyanban, amelyben nemcsak ígérgetik a tőkecsalogató kedvezményeket, hanem meg is adják. Lehetséges odébbállást emleget például annak a francia cégnek a képviselője is, amely 1000 embert foglalkoztató üzemet szeretne létrehozni Partizánskéban. Annál az egyszerű oknál fogva teszi kétségessé szlovákiai letelepedését, mert szeptemberre semmi se lett azokból a kedvezményekből, amelyekről a gazdasági minisztériumban és a SARIO ügynökségben (a kormány ígéretében bízva) egyaránt mint kész tényről beszéltek. A kormány és törvényhozásunk szószegését, kapkodó munkáját tükröző hasonló példák tucatjait hozhatnánk fel. Valamennyi a lehetséges külföldi befektetők elbizonytalanításáról szól, miközben új munkahelyek százai mennek számunkra veszendőbe, hogy végül a külföldi befektetőnek nagyobb előnyöket kínáló országban jelenjenek meg. Pedig az utóbbi évben nem utolsósorban a bankok privatizálásának köszönhetően Szlovákia is megtapasztalhatta, valójában mit is jelent az ország gazdaságában egy-egy komolyabb tőkeinjekció. És azt is megtapasztalhatta, hogy mit jelent a munkanélküliség által leginkább sújtott térségek számára néhány száz új munkahely. Érthető, hogy minden kormány szívesebben beszél a hivatali ideje alatt született eredményekről, mint a kudarcokról. A Dzurinda-kor- mány is szívesen dicsekszik az utóbbi években felgyorsult privatizációval, meg azzal, hogy a külföldi beruházásokat illetően a visegrádi négyek sorában a második helyre küzdötte fel magát Szlovákia. A nehezen kiérdemelt bizalmat azonban könnyen ismét elveszítheti az ország, ha az ide készülődő külföldiek főképp törvényhozásunk késedelmes magatartása miatt érzik úgy (és ennek hangot is adnak), hogy az állam részéről semmiféle támogatást nem éreznek. Az így eseüeg újra elvesző bizalmat már rendkívül nehéz lenne visszaszerezni. És nemcsak a külföld bizalmát, hanem a szavazókét is; végső soron ugyanis mindig ők lesznek a külföldi tőke távolmaradásának is az igazi vesztesei. Egyelőre még ennek a kormánygarnitúrának szorítunk. Kár lenne, ha maga a Dzurinda-csapat hatna oda, hogy véleményünk gyökeresen megváltozzék róla. mintha-jelenségek kifogyhatatlan tárházával állunk szemben. Az állam például úgy tesz, mintha gondoskodna tolókocsiba kényszerült polgárairól. Anyagi támogatást kínál mozgássérültek lakásának speciális átalakítására. Csakhogy a támogatás megszerzése hihetedenül sok utánajárást, intézkedést, papírmunkát igényel. Mintha annak, aki beteg családtagjáról gondoskodik, másra sem lenne ideje, csak az egyik illetékestől a másikhoz szaladgálni. És az még a jobbik eset, ha csak fűhöz-fához kell rohannia. Mert, bár mintha ez a támogatás megilletné a rászorulókat, egyes helyeken nem kis csúszópénzt kell fizetni azért, hogy valaki bekerüljön az igénylők névsorába. Hosszú lenne a lista, és talán egy teljes újságoldalt is megtöltene, ha valamennyi mint- ha-jelenséget felsorolnánk. Sokkal egyszerűbb lenne, és bizonyára gyorsabban is végeznénk, ha azt jegyeznénk fel, ami úgy működik, ahogyan kell. Sajnos, úgy tűnik, még sokáig és sok minden fog csupán mintha-sze- rűen működni nálunk. Pedig milyen jó lenne, ha a mintha szóból lassan elkopna az a fránya „h”. A mintha a minta MISLAY EDIT Nem tudom, összefügg-e az őszi levélhullással, mindenesetre gondolkodóba ejtett, hogy az elmúlt napokban többször is előfordult velem: a szerkesztőség közelében található éttermekben a nem túl kápráztató, ám meglehetősen drágán kínált ételhez egy-egy, különböző hosszúságú és színű hajszálat is „felszolgáltak”. (Mondanom sem kell, a „köret” egyáltalán nem fokozta az étvágyamat.) Pedig úgy tűnik, mintha a személyzet megtenné az óvintézkedéseket az effajta balesetek elkerülése érdekében. A felszolgálók, szakácsok, szakácsnők fején helyes kis fehér fi- tyula, sapka díszeleg. Amely mintha meggátolná, hogy a hajszálak a vendég tányérjába kerüljenek. Mintha. De inkább csak díszként szolgálnak. Persze, teljesen fölöslegesnek tűnik megütközni az ilyen apróságon, mert nem ez az egyetlen mintha-jelen- ség az országban. Sőt, inkább a WWW.UJSZO.COM Olvasóink online fóruma Azért elég nagy szégyen, hogy a szlovák televízió magyar adása nem ment le Párkányba a híd átadására. Valószínűleg azért, mert az elmúlt száz évben csak kétszer történt hasonló. Ha sikerült volna felléptetniük a kedvenc asszonykórusukat vagy valami jó kis receptet begyűjteni, akkor ők is forgatnak? Gratulálok a szerkesztőknek. Jakab Nagyon egyetértek és örülök, hogy felvetetted ezt a kérdést, mert igen elszomorító, amit tévéseink csinálnak, illetve nem csinálnak. Nem voltak a rimaszombati központi magyar tanévnyitón sem, azt sem találták érdekesnek, pedig Csáky, Szigeti, sót Halzl József és a pozsonyi magyar intézet igazgatónője is megjelent, azaz érdekesnek találta az eseményt. A mi pénzünkön sütögetik a fánkot, főzik a bablevest. Kit érdekel ez. Annyira amatőr színvonalú a magyar tévéadás, hogy a városi tévék is lepipálják őket, de azoktól persze nem vesznek át tudósításokat... Remélem, sokaknak lesz véleményük erről. Cartman Honnan tudjátok, hogy nem voltak a hídavatón. Lehet, hogy ott tébláboltak, de a riportjukat rossz szokásuk szerint fél év múlva sugározzák Százdi Károly A közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. Jó reklám az üdülőnek. Az Eperjesi járásban található Via Ágra vendégház óriásplakátját általában Viagrának olvassák az autósok, így a vidéki turizmusra építő szállónak biztosítva van a különreklám. (TASR-felvétel) TALLÓZÓ NÁRODNÁ OBRODA A gyorsabb NATO-csatlakozás reményében a kormány feltétel nélkül az USA oldalára állt. A katonai szövetség azonban egyre gyakrabban utal arra, hogy veszélybe kerülhet felvételünk, ha Pozsonyban újra az előző kabinet kerül hatalomra - szögezi le a napilap. Szerinte a HZDS magas támogatottsága éppen a mostani kormánykoalíciónak köszönhető. Egy példa: a múlt héten derült ki, hogyan folyik a szociális párbeszéd; a kormányfő felesleges társaságnak nevezte a szakszervezetek vezetőségét, ők viszont cinikusnak a kabinetet. SME Az előző vezetés minisztereinek kifizetett jutalmak ügyével foglalkozik a napilap jegyzetírója. Leszögezi: a tárcavezetók kaphatnának különböző jutalmakat, ám az ezt szabályozó jogszabály 1993 óta hiányzik. Plusz pénzt nemcsak Vladimír Mečiar miniszterei kaptak, hanem Mikuláš Dzurindáé is. A múlt héten végleg megszüntették az eljárást a volt kormányfő ellen. Dzurinda esetében még csak vádemelésre sem került sor. A terület a nemzetközi jog szerint Grúziához tartozik, de orosz katonai ellenőrzés alatt áll és Moszkvához húz Abházia függőben; oroszra cserélnék a grúz fennhatóságot Újra kiéleződött a helyzet a Kaukázus térségében. Az eddigiekkel ellentétben nem a csecsenekkel vagy más kaukázusi, de Oroszországhoz tartozó néppel és Moszkva konflikusával van probléma (bár értékelvén a helyzetet, akár erről is szólhatna a történet), hanem Grúziával és a nemzetközi jog alapján hozzá tartozó, de gyakorlatilag majdnem független Abháziával. ONDREJCSÁK RÓBERT A probléma gyökerei a volt Szovjetunió területén található más válsággócokhoz hasonlóan a múltba nyúlnak vissza. Miután Oroszország a múlt században meghódította a Kaukázus térségét - pontosabban elhódította Törökországtól és Perzsiától - elnyomta a régióban élő népeket. A cári Oroszország bukása és a kommunista diktatúra bevezetése után Moszkva átszervezte a birodalmat. A népek elnyomása és az oroszok dominanciája természetesen fennmaradt, csak a külsőségek változtak. Fokozatosan és főleg formálisan 16 tag- köztársaság (az általunk jól ismert 15, amelyek 1991-ben függetlenné váltak és a II. világháború következtében megszüntetett Karéba) szövetségévé szervezték át az országot, amelyet tovább bonyolított az ezeken belül megalapított különböző jogállású - például autonóm terület - entitások rendkívül magas száma. Ennél az átszervezésnél „természetesen” semmiképpen nem az volt a cél - a látszat ellenére -, hogy a nemzetiségi kérdést megoldják a soknemzetiségű államalakulatOroszország továbbra is fenn akarja tartani befolyását a régióban. ban, amely egyébként továbbra is magán viselte a birodalam minden attribútumát. Az igazi cél a birodalom egységének megtartása volt. Mivel az egységet leginkább az alávetett nemzetek esetleges függetlenségi törekvései veszélyeztethették leginkább, Moszkva ezt próbálta semlegesíteni. Ennek érdekében magukat az alávetett nemzeteket akarták kihasználni, mégpedig úgy, hogy kijátsszák őket egymás ellen. A legkézenfekvőbb mód ennek elérésére a „tagköztársaságok” határainak olyan meghúzása volt, hogy az tartós ellentétek forrása legyen az egyes népek között. így Moszkva az „oszd meg és uralkodj!” elvet alkalmazva a népek egymás közötti ellentétét szítva joggal bízhatott abban, hogy a meghódított nemzetek egymással lesznek elfoglalva, és így nem irányul a figyelmük a függetlenség felé, ráadásul még a birodalmi központ kegyeit is keresni fogják, hogy előnyre tegyenek szert regionális ellenfelükkel szemben. Ennek az évtizedeken át alkalmazott taktikának az eredménye a számtalan mesterségesen - az etnikai és regionális tényezők figyelembevétele nélkül - meghúzott határ a volt Szovjetunió térségében, aminek sokszor véres következményei máig érezhetők. Természetesen érvényes ez a Kaukázusra és konkrétan Grúziára is. Oroszország, miután elvesztette Kaukázuson túli területeit, továbbra is fenn akarta tartani befolyását a régióban. Ennek érdekében felhasználta a már bevált taktikát, és az ottani népek kölcsönös ellentéteit fokozva a saját szerepét akarta és akarja növelni. A három kaukázusontúli köztársaság függetlensége elérése után eltérő fejlődésen ment át, és másmás külpolitikai irányvonalat követett. Azerbajdzsán a nyugati világ felé orientálódott, ezért a vele sokáig háborúban álló Örményország Moszkvánál keresett segítséget (Jereván egyértelműen Oroszország legszorosabb térségbeli szövetségese, területén jelentős orosz katonai bázisokkal). Azonban Grúzia követte a leg- oroszellenesebb irányvonalat. Tbliszi még az Oroszország vezette Független Államok Közösségébe (FÁK) sem volt hajlandó belépni, mondván, az csupán az orosz birodalmi ambíciók kielégítését szolgálja. Moszkva semmiképp nem akarta megengedni, hogy egy térségbeli ország kivonja magát befolyása alól, ezért előhúzta a még szovjet időkben „beépített” biztosítékot: elkezdte támogatni az abház szeparatista törekvéseket. Tbiliszit egyszerűen megzsarolták, hogy ha nem lesz a FÁK tagja és nem ismeri el legalább a minimális orosz befolyást a térségben, a Grúzia részét alkotó Abházia függetlenségi törekvéseinek támogatásával szétdarabolják az államot. Mivel az oroszok a fenyegetéseken túl konkrét lépéseket is tettek, például fegyverekkel támogatták az abházokat, a moszvai akciók sikeréhez nem férhetett kétség. Ha Grúzia meg akarta őrizni területi egységét, el kellett fogadnia legalább a minimális orosz követeléseket: belépett a FÁK-ba, Abháziéba orosz „béke- fenntartók” érkeztek, a grúz erők viszont kiürítették a tartományt. Abházia így gyakorlatilag függetlenné vált Grúziától, annak ellenére, hogy a nemzetközi jog alapján grúz fennhatóság alá tartozik. Az abház függetlenség azonban csak látszat, hiszen a tartomány orosz katonai ellenőrzés alatt áll, jövője Moszkva kezében van. Ennek megfelelően az abházok vezetői is Oroszországot tekintik gyámjuknak. Ez az álláspont vissszatükröződött abban is, hogy amint az elmúlt hetekben a helyzet kiéleződött, az abházok rögtön Moszkvához fordultak segítségért, sőt felmerült az Oroszországhoz való csatlakozás is. Grúzia természetesen csak átmeneti kényszermegoldásként könyvelte el szuverenitásának csorbítását és az orosz protektorátust Abházia felett. Ebből a szempontból teljesen érthető, hogy a grúzok támogattak minden olyan lépést, amely Oroszország befolyásának meggyengüléséhez vezetett a térségben, hiszen ezzel TbiAz olaj megszilárdítja Azerbajdzsán és Türkmenisztán függetlenségét. liszi esélyei nőttek meg az Abházia feletti ellenőrzés visszaszerzésére. Ennek fényében érthető, hogy Grúzia ki nem mondottan is támogatta a csecsének harcát az oroszok ellen. Ez magyarázza a csecsen harcosok részvételét a jelenlegi és az elmúlt idők orosz-, illetve abházellenes harcaiban - grúz oldalon. Mindéhez természetesen hozzá kell adni a szélesebb regionális szövetségeket - orosz-örmény, illetve azerbajdzsáni-grúz-üz- bég-türkmén-török, amerikiai támogatással valamint a hatalmas térségbeli olaj-, illetve földgázlelőhelyek felfedezését. Ezzel magyarázható például a grúz álláspont, amely az orosz béke- fenntartók felváltását szorgalmazta, mégpedig török vagy nyugati csapatokkal. Ez a megoldás elfogadhatatlan Moszkva számára, mert csökkentené befolyását, és teret engedne az évszázados rivális Ankara behetolásának. Értékelve a tényeket, Abházia, Grúzia és az egész térség jövője attól függ, sikerül-e Oroszországnak megszilárdítania régióbéli befolyását, illetve hogy a Kaszpi- tenger energiahordozó-lelőhelyeit melyik szövetségnek sikerül jobban ellenőrzése alá vonnia az említett két csoport közül. Ha az olajdollárok megszilárdítják Azerbajdzsán és Türkmenisztán oroszoktól való függetlenségét, Grúzia helyzete megerősödik és hosszabb távon újra ellenőrizheti Abháziát. Ha nem, és inkább az orosz érdekek érvényesülnek, Abházia állandóan olyan terület marad, amellyel Moszkva szükség esetén zsarolhatja a grúzokat, ha azok figyelnem kívül hagyják az orosz érdekeket.
