Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)
001-10-13 / 236. szám, szombat
„Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (Arany János) „A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az életekével. De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondüző pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti.” (Arany János) 2001. október 13., szombat 5. évfolyam, 39. szám A Montessori-gyógypedagógia olyan alternatív módszer, amely egészséges és sérült gyermekek körében egyaránt alkalmazható, alapjaiban eltér a többi pedagógiától Lélektan Keleten, lélektan Nyugaton lönbözik a többi pedagógiától. Elutasítja azt a korábban hirdetett nézetet, mely szerint a gyermek tudattalan lény, akit fel kell nevelnünk. Montesso- ri ezzel szemben a gyereket tudatos, okos emberkeként kezeli, aki tudja, mire van szüksége, nekünk csak elő kell készítenünk számára a környze- tet, és vezetni őt a rend szellemében. Nagyon átgondolt, neurofiziológiai- lag felépített és gyógype- dagógiailag irányított módszerről van szó. Használati eszközei is tudatosan megtervezettek, s a pontosság, a funkció megőrzése a vezérelve. Vallja: a külső rend képezi a belső szellemi rend alapját, amely fejleszti a gyermeket. Németországban ma nagyon népszerűek a Montessori-óvodák és -iskolák, amelyek a gyermek választását, szabadságát helyezik előtérbe. Bazán Viktória már középiskolásként ismerkedett a lélektannal sen régimódi, így a megbízás sem ígér túl változatos munkát. Nyugaton tett látogatásaim alapján úgy látom, nálunk a lélektan nem virágzik túlságosan. Hogyan jutottál ki Németországba? Miután német mintára már nálunk is léteznek ún. gyermekcentrumok, a müncheniek a kassai központnak felajánlottak egy ingyenes helyet a Montessori-gyógypedagógia egyéves tanfolyamára. Az egyetlen helyre végül barátnőmmel együtt ketten jelentkeztünk, s mindketten felvételt is nyertünk. A képzés záróvizsgával fejeződött be, mi azóta diplomás Montessori-szakembereknek számítunk. Nem tartom valószínűnek, hogy nálunk sokan tudnák, mi is ez valójában... Maria Montessori, a XIX. század végén, a XX. század elején élt olasz orvosnő olyan alternatív pedagógiát dolgozott ki, amely egészséges és sérült gyerekek körében egyaránt alkalmazható. Elmélete már kiindulásában is küMontessori módszerében van-e különbség az egészséges és a fogyatékos gyerekekkel való foglalkozás közt? A pedagógus mindkét esetben más dolgot helyez előtérbe. Speciális segédeszközökkel dolgozik, olyan formákkal, táblácskákkal, amelyek térbeliek, megfoghatóak, általában Hollandiában készítik őket kifejezetten erre a célra. Azért van szükség nagyfokú precizitásra, hogy a gyermek rendezett formákban ismerje meg a külvilágot, s ennek hatására őbenne is kialakuljon a belső harmónia. A sérült gyerekek ezzel szemben rríás- képp látják világunkat, ők alacsonyabb fokon érzékelik, ezért tűi bonyolult számukra az, amit adni szoktunk. Ám a strukturáltság által megkapják mindazt, amit képesek felfogni, így lépésről lépésre haladva tudnak fejlődni, mert átláthatóbbá tettük számukra a világot. Az egészségeseket is önálZSEBIK ILDIKÓ azán Viktória, akit barátai csak Titinek hívnak, már középiskolásként ismerkedett a lélektannal, amelynek alapjait a Kassai Magyar Tannyelvű Gimnáziumban szívta magába. A transzcendens dolgok még ennél is régebbtől vonzották, nem csoda hát, hogy érettségi után az eperjesi egyetem pszichológia tanszékét választotta. Igaz, ott kissé mellbe vágta a tény, hogy nálunk az oktatásban még ma is a tudományos pozitivista lélektan játssza a főszerepet, de az új irányzatok iránti érdeklődése - természetesen - továbbra is megmaradt. Bár tudja: egy lélekgyógyásznak be kell tartania az Objektív pszichológia alapjait, mégis örül, ha olyan irodalomra talál, amely a két irányzatot összefogja, és kézzelfogható módon magyarázza. Ti- tinek az új iránti nyitottságát bizonyítja az a tény is, hogy 1998-ban, negyedéves egyetemistaként két évre megszakította tanulmányait, mert nem szerette volna elszalasztani a lehetőséget, hogy ösztöndíjasként Németországban megismerkedhessen a Montessori- gyógypedagógiával, mellé pedig önszorgalomból felvett még egy tanfolyamot, amely a korai regulációs problémák okait kutatta anya és gyermek kapcsolatában. A részleteket már ő maga mondja el: A pszichológia szak nálunk még mindig meglehetősen népszerűnek számít, bár a korábbi évekhez képest manapság határozottan csökkent iránta az érdeklődés. Ebben valószínűleg az is szerepet játszik, hogy nem tartozik a jó kereseti lehetőséget ígérő hivatások közé. Tanulmányaim során engem leginkább a klinikai pszichológia fogott meg, bár nem tudom, mikor lesz rá módom, hogy a gyakorlatban is foglalkoz- hassam vele, hiszen a szakma telített, a most végzett hallgatók 99%-a nem tud elhelyezkedni. Legtöbb eséllyel még a tanácsadó központokban találhatnánk munkát, csakhogy a kerületi tanácsadó központok struktúrája meglehetőlóságra vezeti a módszer, ám gyorsabban és magasabb szinten, mint a sérülteket. Annyira bonyolult ez a módszer, hogy megtanulása egy teljes esztendőt igényel? A montessorit különböző szinteken oktatják, mi Münchenben a legmagasabb szinten tanultuk. S mert filozófiájának kiindulópontja a dolgok, a formák lényegének megérzése, ezeket nem elegendő a tájékozódás szintjén tudatosítanunk, hanem belsőleg, lelkileg kell átélnünk, azonosulnunk vele, hogy az egészet mélyen magunkba szívhassuk. Mi az óvodásokra vonatkozó tananyaggal foglalkoztunk, azaz a praktikus élet gyakorlataival, az érzékszervekkel kapcsolatos anyaggal, a nyelvvel és a matematikával. Ezek készítik ugyanis fel a gyerekeket az önálló életre, a finom és a durvább mozgásgyakorlatokra, valamint az iskolára. Oktatásunknak elméleti és gyakorlati részei egyaránt voltak. A gyógypedagógiával párhuzamosan egy másik tanfolyamot is látogattam, ez szakmailag nagyon izgalmas problémát boncolgatott, hiszen az anya-gyermek kapcsolatban fellépő korai regulációs problémákkal foglalkozott. Azzal, hogyan ismerhető fel és hogyan gyógyítható. Németországban ugyanis nagyon odafigyelnek arra a jelenségre, ha egy csecsemő vagy tipegő korú kisgyermek alvászavarokkal, evésproblémákkal küzd, esetleg gyakran sír. Ezek okát legtöbbször az anya-gyermek kapcsolatra vezetik vissza, ill. a mama hátterében keresik a gondok gyökereit. A tanfolyam e problémák okait kutatta, receptet is adva a diagnosztizálásra. Gondolom, mindezek elsajátításához nagyon jól kellett tudnod németül! Harmadikos alapiskolásként kezdtem el németül tanulni, a nyelv így már nem okozott gondot, különben is jó a nyelvérzékem. Münchenben egyébként önszorgalomból portugálul is elkezdtem tanulni, mert volt egy Portugáliába szóló szilveszteri meghívásom. Három héten át tankönyv és hangkazetta segített a nyelvvel való ismerkedésben. Nem könnyű a portugál nyelv, sok olyan magánhangzót mondhat magáénak, amelyet mi, magyarok nem is képezünk, ráadásul teljesen mást írnak le, mint amit kiejtenek. Azután kiutaztam Portugáliába 10 napra, s úgy érkeztem vissza, hogy befogadóvá váltam a nyelv iránt. Hogy tovább tudjak lépni a nyelvtanulásban, jelentkeztem egy németországi népfőiskola felső fokú portugál társalgási kurzusára. Kezdetben szinte bele sem tudtam szólni a beszélgetésbe, de szükségem volt az inspirációra, mert akkor már céljaim voltak a portugállal. Végigcsináltam, s állítólag sokat fejlődtem a nyelvtudásomban. 1999 szeptemberében már a portói egyetemen kezdtem az őszi szemesztert. Tíz tantárgy előadásait hallgattam és gyakorlatokra jártam, elvileg ott is befejezhettem volna pszichológiai tanulmányaimat. Én azonban csak a szemeszter végéig maradtam, miközben négy vizsgát tettem portugál nyelven. Milyen különbségeket tapasztaltál az eperjesi és a portói egyetem között? Teljesen más a két tanszék összetétele és jellege, arról már nem is beszélve, hogy anyagilag a portugálok sokkal jobban állnak. Mindez a taneszközök állományában, a számítógépekkel való felszereltségben és a könyvtár gazdagságában is megmutatkozik. Egyébként a portugálok nagyon tisztelik a külföldieket. OKTÓBER 15. A LÁTÁSSÉRÜLTEK NEMZETKÖZI NAPJA - A FEHÉR BOT NEMZETKÖZI NAPJA Célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és gyengénlátók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való széles körű és teljesebb értékű beilleszkedésük útját. A szlovák üzletes kedveskedve kérdezte tőle: „budeš papať?" - mire a kislány rögvest hangos pápát intett neki A kislányom azt állítja, okos, és búcsút int GAÁL LÁSZLÓ ásfél éves kislányom, Laura okos! Ezt nem az apa elfogultsága mondatja velem, a lányom állítja magáról. Egyik nap munkából hazajövet feleségem fogadott a jó hírrel: „A lányod okos.” Látva tompa arckifejezésemet, biztatni kezdett: „Kérdezd csak meg tőle, milyen!” Hallgattam a szóra, mire a pöttöm a világ legtermészetesebb dolgaként közölte velem, hogy „okkos”. Vagy két héttel később a nagyszülőknél voltunk városon. A falusi környezethez szokott lányka a balkonon, anyósom virágcserepei között érezte magát a legjobban. El is játszogatott, mint otthon a homokozóban, csak itt éppen a virágcserepekből kikotort földet szórta magára. Piszkos is lett rendesen, ami az anyját nyilván nem örvendeztette meg, mert mikor meglátta őt, eléggé mérgesen kiáltott rá: „Laura, milyen vagy?!” A csöppség a földes játékban alig zavartatva magát, ártatlanul emelte kék szemét az anyjára, és a világ legtermészetesebb hangján válaszolta: „okkos!” Néha azért kétségbe vonom azt a túl nagy okosságát. Például, amikor a világért sem akarja megérteni, mire való a bili. A kis játékai raktározására használja, de előfordul, hogy - mint akármilyen más üres dobozból - „megetet” belőle. Belenyúl, két pici ujjával óvatosan megfogja a nagy semmit, és belerakja a számba. Én meg, persze, úgy csinálok, mintha csudamód ízlene a finomság, közben meg aggódom, nehogy szobatiszta korára is megmaradjon ez a szokása, amikor esetleg a bili tálaló már nem lesz üres. Öt hónapos korában már néhányszor sikerült a bilibe végeznie dolgát, igaz, akkor még nem tudott felállni róla. Néhány nap alatt aztán ki is nőtte ezt a tehetségét, és azóta kizárólag a pelenkába rakja a nagydolgait. Persze, ha van rajta, mert a nyári melegben naphosszat csórén és mezítláb szaladgált a házban és az udvaron, s bizony meg-megesett, hogy nem a legszerencsésebb pillanatban és helyen végezte el a dolgát. Ha a homokozóban „történt az esemény”, nem gond, de az is előfordult, hogy bizony a szőnyeg bánta a dolgot. S mit gondol ilyenkor egy szobatiszta felnőtt? Óhatatlanul azt, hogy ez a gyerek nem is olyan okos. Am amikor érszreve- szi a bűnjelet a fenekén, és rákérdez: „Hová kakiltál már megint?!”, a baba nagyon okoson kézen fogja, és pontosan odavezeti, ahová előbb a bizonyítékot (r) ej tette. Mégiscsak okos. Pápát inteni viszont már régebben megtanult, és nagy-nagy örömmel int búcsút a kutyusnak, a kiskacsának, sőt még a tárgyaknak is. Az azonban nem mondható el róla, hogy mindezt válogatás nélkül tenné. Egyszer a nálunk vendégeskedő Zsuzsi unokahúgommal egyszerre mentem el otthonról, ő pedig kinyújtott kis kezével integetett utánunk, és hangosan mondta is, amit csinált, pápá. Az anyja segíteni akart neki, hát ő is mondta: „Pápá, apu!”, mire Laura kijavította őt: „Nem apu! Zsuzsu pápá!” Nemrég az anyja elvitte magával bevásárolni, és szokása szerint vett neki valami nyalánkságot. A szlovák üzletes kedveskedve kérdezte tőle: „Budeš papať?” Mire a kislány rögvest hangos pápát intett neki. Máskor viszont a tévében hallotta, hogy „dovidenia”, és mindjárt elkezdett pápázni, az anyja meg nem győzött csodálkozni, honnan tudja, mit jelent e szlovák szó, ha még sosem hallotta. Ha azt akarjuk, hogy ne értse, mit mondunk, szlovákul beszélünk előtte. Lehet, hogy hamarosan úgy járunk vele, mint annak idején a szüleim jártak velem? Apám mesélte, hogy anyámmal ők is hasonlóan tettek. Ha valamit nem az én fülemnek szántak, azt szlovákul beszélték meg, mígnem egyszer állítólag az anyám elé álltam, és megkérdeztem: „A prečo, mamička?” (A szerző felvétele)
