Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)
001-10-12 / 235. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 12. Régió WM Lemondását fontolgatja Karol Husár, a Szlovák-Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke Nem könnyű utódot találni Az adott politikai légkörben és a meglévő törvények között sokat tettünk a gazdasági kapcsolatok fejlődéséért (A szerző felvétele) A nagykürtösi Karol Husár kilenc éve folyamatosan szervezi a szlovák-magyar gazdasági kapcsolatokat. 1992-ben vállalkozóként vett részt a Magyarnándo- ron megrendezett első szlovák-magyar kiállítás előkészületeiben, később az ipari kamara szintjére emelte a határon átnyúló gazdasági kapcsolatokat. FARKAS OTTÓ A számtalan siker ellenére a losonci székhelyű Szlovák-Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke leendő utódját keresi. Miért fontolgatja a lemondását? Egyrészt azért, mert megromlott az egészségem - tavaly nyáron infarktuson estem át. Az orvosok súlyosnak látták a helyzetemet, ennek ellenére gyorsan talpra álltam. Sok erőt merítettem abból a sikerből, amely egy hónappal a betegségem utáh ért. A szlovák-magyar gazdasági kapcsolatokban végzett munkámat Mádl Ferenc köztársasági elnök arany fokozatú kitüntetéssel jutalmaztam. Lemondásom másik oka, hogy a vállalkozásom terén egy igényesebb munkába fogtam, és mindenre, amit eddig végeztem, ezután nem jut időm. Hamarosan döntenem kell, valamiről le kell mondanom. A vállalkozási tevékenységet, amely a család ellátását biztosítja, nem szeretném csökkenteni. Inkább lemondok a kamarai elnöki posztomról, amit szintén nagyon szerettem csinálni. KASSAI KERÜLET É Lakossági fórumok Ma lakossági fórumokat rendez a Magyar Koalíció Pártja a Kassai kerületben. Rozsnyón, a városházán 16 órától Duka Zólyomi Árpád és Bauer Edit, szociális és családügyi államtitkár várja az érdeklődőket. Szepsiben, Királyhelmecen és Nagy- kaposon 18 órakor kezdődnek a lakossági fórumok. Szepsiben a kul- túrházban Hanta István, építésügyi miniszter, Zachariáš István és Köteles László válaszolnak a kérdésekre, Nagykaposon a kultúrházban Bugár Béla, az MKP elnöke és Miklós László, környezetvédelmi miniszter, Királyhelmecen a városházán pedig Duray Miklós és Kvarda József várják az érdeklődőket, (ú) ÚJRA A HAJ NÖVEKEDÉSÉRŐL Minap olvastam egy cikket, amely a hajhullással foglalkozott. Szakemberek véleményét ismertették, akik nagyon érdekesen taglalták a hajhullás okait és a lehetséges megoldásokat, melyek segítségével megszabadulhatunk ettől a kellemetlenségtől. Reagálni szeretnék erre a cikkre és szeretném elmondani a tapasztalatomat. Valamikor a múlt évben ajánlásra megrendeltem a SALON TEXTURES készítményt. Ez a termék nagyon jó hatással volt rám. Mielőtt még használni kezdtem volna, nagyon hullott a hajam és magasodott a homlokom. Most nemcsak nem hullik a hajam, hanem úgy érzem, sűrűsödik is. Szeretném, ha cikket közölnének kimondottan a SALON TEXTURES készítményről. Én a SALON TEXTURES készítményt 690 koronáért a KVATROFIN s. r. o., cégtől kaptam: Kúpeľná 24., 932 01 Veľký Meder, Tel.: 031/555 2095 vk-141/' Högyan értékeli a saját munkáját? Nyilván lehetett volna többet is tenni a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlődéséért. De LAKSZAKÁLLAS Csecsemőgyilkosság történt az 1300 lakosú komáromi járásbeli faluban. A múlt héten a község egyik kertjében halott újszülöttet találtak. Az orvosszakértői vizsgálat során kiderült az egészségesen született kisbabát röviddel világrajövetele után ölték meg. A rendőrség egyelőre nem adott hivatalos tájékoztatást az ügyről, informáciNAGYLÉG A Nagylégi Krónikus Betegségeket gyógyító Egészségügyi Intézmény (OLU DCHO) élére az Egészség- ügyi Minisztérium október 4-én, a megbízólevél átadásával Iveta Čižovát nevezte ki. ,A többi állami egészségügyi létesítményhez hasonlóan a mi intézményünk is a túlélésért küzd. A kinevezésem után azt talán nem kell hangsúlyoznom, hogy az elmúlt kilenc év alatt különböző volt a politikai közízlés. Azt gondolom, hogy az adott politikai légkörben és a óink szerint az újszülött meggyilkolásával a lakszakállasi Cs. Zorát gyanúsítják, aki bevallotta tettét, sőt a kihallgatás során egy korábban elkövetett csecsemőgyilkosságról is vallomást tett. A rendőrök a kertben meg is találták a valószínűleg 1999-ben született kicsi holttestét. Kovács István lakszakállasi polgár- mester az eset kapcsán lapunknak elmondta: a falu egész lakosságát tájékozódtam az intézmény anyagi helyzetéről. Sajnos a legnagyobb gondot jelenleg az anyagiak hiánya jelenti. Harcolnunk kell, és ebben a harcban az intézmény összes dolgozójának részt kell vennie” - mondta az új igazgató. Szeretné, ha az intézmény még humánusabb, betegközpontúbb lenne. A lehetőségekhez mérten minél jobb ellátást próbál biztosítani az itt meglévő törvények között sokat tettünk ezen a téren. Végeredményben ezt látni a két állam közötti árucsereforgalom emelkedésén is, a magyar gazdasági tanácsos szerint jövőre a két ország áruforgalma valószínűleg eléri az 1 milliárd dollárt, és úgy gondolom, ehhez mi is nagyban hozzájárultunk. Úgy tudom, az átfogó gazdasági kérdéseken kívül partnerüzemek közötti közvetítéssel is foglalkozott, foglalkozik. Igyekszem a nevesebb hazai cégeket bemutatni a magyar piacon: október 25-én például a pozsonyi Technické sklo vállalatnak szervezünk bemutatkozó napot a budapesti Rákóczi úton. Eddig több kisebb-nagyobb céget juttattam be a magyar piacra. Nyilván találkozik konfliktusokkal terhelt kapcsolatokkal is. Igen, többnyire fizetési késedelmekkel, és az ember ilyenkor természetesen igyekszik a kapcsolatain keresztül megoldani a problémát. Vannak kiszemelt utódok, akik lemondása után hasonló lelkesedéssel és sikeresen szerveznék a határon átnyúló kapcsolatokat? Igen, sőt többen vannak, akiket igyekeztem korábban bevonni a kamarai munkákba, de megmondom őszintén, azt a munkát, amelyért nem jár pénz, manapság kevesen kedvelik meg. Én elsősorban vállalkozó vagyok, a kamarai elnökségért honoráriumot nem kapok, nem is kértem soha. meglepte a hír. „Cs. Zora példásan gondoskodott három gyermekéről. A két nagyobb, akik az alapiskola ötödikes és harmadikos tanulói jól nevelt gyermekek, rendszeresen szavalnak, kultúrműsorokban szerepelnek. A kisebbik szeptemberben kezdett óvodába járni, szülei róla is rendesen gondoskodnak” - állítja a polgármester. A harmincéves Cs. Zora ügyében folyik a rendőrségi vizsgálat, (km) lábadozó betegeknek. „Tüdatosíta- ni kell, hogy mi vagyunk a betegért, és nem a beteg van értünk” - mondta az igazgatónő, aki bízik abban, hogy a menedzseri tapasztalatával sikerül az anyagi problémákat kiküszöbölni. „Egy olyan intézményt szeretnék, amelyben első helyen az egészségügyi ellátás és a gyógyítás áll, nem pedig az anyagi gondok” - tette hozzá az igazgatónő, (lü) Az Érsekújvári járásban jelenleg 18 540 állástalant tartanak nyilván Támogatják a munkahelyteremtést ÉRSEKÚJVÁR/PÁRKÁNY Az Érsekújvári járási munkahivatal adatai szerint szeptember végén a járásban a munkanélküliségi arány 25,23 százalékos volt. Zuzana Prekopová igazgatónő szerint ez összesen 18 540 állástalant jelent. Ez a szám várhatóan emelkedik, hiszen lassan befejeződnek a mező- gazdasági idénymunkák és a közhasznú munka formájában foglalkoztatott tartósan munkanélküliek szerződése is lejár az év végéig. Az Érsekújvári járásban idén 1200 tartósan állástalant (olyan személy, akinek neve legalább egy éve szerepel a munkanélküliek nyilvántartásában) foglalkoztattak közhasznú munka keretében. Erre a célra a munkahivatalnak 57 millió korona állt rendelkezésére. Ajárás- ban 91 a törvényben meghatározott szervezet, jogi személy alkalmazott közhasznú munkásokat. Az igazgatónő szerint 2001 utolsó negyedévére hétmillió koronát kaptak az átképző tanfolyamok szervezésére, új munkahelyek teremtésére és azokra az esetekre, amikor a munkanélküli saját magának teremt munkalehetőséget, tehát céget alapít vagy egyéb formában gondoskodik a megélhetéséről. Az Érsekújvárt járásban a munkanélküliség szempontjából legrosszabb a helyzet Párkány környékén, ahol a munkaképes lakosság mintegy 38 százaléka állástalan. Tegnap átadták a Mária Valéria hidat, amely lényegesen megkönnyíti az utazását azoknak, akik a Duna túlsó partján vállalnak munkát és eddig komppal vagy kishajóval közlekedtek. Zuzana Prekopová, az Érsekújvárt Járási Munkahivatal igazgatója lapunknak elmondta: Párkány környékén a munkaképes lakosság 38 százaléka állástalan, míg a folyó túlsó partján lévő esztergomi térségben a munkanélküliségi ráta 6-7 százalék. Jelenleg 105 szlovákiai munkavállaló dolgozik az esztergomi Suzuki cégben, (cza) Az új igazgató szeretné, ha az intézmény betegközpontúbb lenne Optimistán tekintenek a jövőbe Az anya a kihallgatás során még egy korábbi újszülött gyilkosságát is bevallotta Csecsemőgyilkosság történt HÉTVÉGÉN - HOL? Ml? Hiánypótló, új Disco Club a VI. Bástyában Hivatalos megnyitóbulira várja holnap este a színvonalas zenés szórakozást kedvelőket a komáromi VI. Bástyában található Castello Disco Club. A szervezők a kor- és országhatárok nélküli zene és tánc mellett klubtalálkozókat terveznek a mintegy 500 vendéget befogadó új szórakozóhelyen, (ú) Komárom, Castello Disco Club, VI. Bástya, 21.00 A Gránátalma a Pinceklubban Ma este a komáromi Gránátalma együttes koncertjét láthatják és hallhatják a nádszegi kultúrházban található Pinceklubba látogatók. A bulira a belépés díjtalan, (ú) Nádszeg, Pinceklub, péntek, 20.00 I. Rozsnyói Kórustalálkozó Kórustalálkozót szervez ma a történelmi városháza színháztermében a Csemadok Rozsnyói Területi Választmánya. A rendezvényen fellép a Rozsnyói Református Egyházi Alapiskola Gyermekkórusa, a berzétei Berkő népdalkor, a Zubogyi Felnőtt Kórus, a Szerencsi Cukorgyár Rt. Férfikórusa, a Pelsőci Női Kórus és a galántai Kodály Zoltán Kórus, (kápé) Rozsnyó, városháza, péntek, 19.00 Táncház a rozsnyói Csemadokban Táncházat szervez ma a rozsnyói Csemadok-székházban gyermekek és felnőttek számára a Csemadok Rozsnyói Alapszervezetének Búzavirág néptáncegyüttese és a Pacókos gyer- mek-néptáncegyüttes. A gyermek-táncház 17 órakor kezdődik, a felnőtteknek pedig 19 órától a kassai Csámborgó zenekar húzza majd a talpaláva- lót. (kápé) Rozsnyó, Csemadok-ház, péntek 17.00 A Rajneesh a Klikk Pubban Ma este a psyhedelikus rock legjobb szlovákiai képviselője, a pozsonyi Rajneesh zenekar lép fel a Klikk színpadán. A diszkóhelyiségben ma este MAX diszkó lesz, Dj Czuczorral. Holnap a pozsonyi Slobodná Europa zenekarból alakult Whiskey együttes lép színpadra. A diszkóhelyiségben Dj Julo alias Python, a Fun Rádió lemezlovasa keveri majd a talpalávalót. (kis) Érsekújvár, Klikk Pub, péntek, szombat 22.00 Csiribiri Játszó- és Táncház Losoncon Holnap is lesz Csiribiri Játszó- és Táncház a losonci Magyar Kulturális Központban. A programban szerepel bábkészítés és nemezelés Dienes Máriával. A gyermektáncházat a füleki Varga Kornélia vezeti, (ú) Losonc, Magyar Kulturális Központ, szombat, 14.30 Őszi kerékpártúra a karsztban Őszi kerékpártúrát szervez . holnap a Gömör-Tornai-karszt lejtőin a gömörhorkai Szlovák- karszt Kerékpárklub. A túra Csetnekről indul 9.30-kor és Gömörhorkán ér véget, (kápé) Csetnek, szombat, 9.30 Amatőr festő kiállítása Izsán A komáromi járásbeli Izsán a Csemadok kiállítótermében kiállítás nyílik Zálezsákné Bóna Melinda amatőr festő munkáiból. A megnyitó ma délután lesz. (cza) Izsa, Csemadok kiállítóterme, péntek, 17.00 Járási nyugdíjastalálkozó Padányban Ma járási nyugdíjastalálkozót tartanak a padányi kultúrházban. A nyugdíjastalálkozót hagyományosan, minden évben megrendezik. Ilyenkor a járás nyugdíjasai vacsora, zene, tánc mellett egy estére megfeledkezhetnek a mindennapi gondokról. A találkozón fellép a padányi nyugdíjas népdalkor, (lü) Padány, kultúrház, péntek 17.00 Jogtalannak érezték a roma rendfenntartók intézkedéseit A jó példa nem ragadós KASSA Úgy tűnik, kudarcba fullad a roma rendfenntartó egység létrehozása Hemádszéplakon. A kassai városrész önkormányzata a rendőrség közreműködésével helyi roma férfiakból szervezett alakulatot, a munkában segítségükre volt a Luník IX. lakótelepen tavaly hasonló egységet verbuváló Anton Koleno is, aki jelenleg a roma kormánybiztos helyettese. A gondok már az első héten mutatkoztak: a romák által lakott utca közössége felháborodva fogadta az új egységet. A roma rendfenntartók utasításait nem tartották be, intézkedéseiket jogtalannak érezték, így az egységnek nem sikerült tekintélyt kivívnia a közösségen belül. Az utcában annyira elszabadultak az indulatok, hogy az állami rendőrség embereinek kellett megakadályozniuk a tettleges- séget. Koleno tanácsára az új egység működését egy hétre felfüggesztették, ám úgy tűnik, hosszabb kényszerszünetnek néznek elébe a gumibottal felfegyverzett helyi rendfenntartók. A városrész polgármestere elmondta, hogy örülne, ha a roma biztonságiaknak sikerülne elfogadtatniuk magukat, mivel megakadályozhatnák a bűnözést az utcában. Miroslav Marton és az érdekeltek jelenleg kompromisszumos megoldáson törik a fejüket. Információink szerint az ellenséges hozzáállásnak személyes okai vannak, néhány család nem nézte jó szemmel azt, hogy közülük senkit sem válogattak be a biztonságiak közé. A roma rend- fenntartó alakulatba csakis büntetlen előéletű, legalább alapfokú végzettségű, egészséges férfiak kerülhetnek. (juk)