Új Szó, 2001. szeptember (54. évfolyam, 202-224. szám)
2001-09-13 / 211. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2001. SZEPTEMBER 13. Riport Az állami autóbusz-közlekedési vállalat nem nézte tétlenül a magánszektor kezdeményezését, s válaszul a maszekok árainál is olcsóbban kezdte árulni a jegyeket Kiszorítósdi a Tornalja-Rozsnyó-Igló vonalon Választhat az utas (A szerző felvétele) Konkurenciaharc tört ki nyáron a Rozsnyói járásban a Szlovák Autóbusz-közlekedési Vállalat (SAD) és személyszállítással foglalkozó két magáncég, a Safari Tour és a Fal Tour között. A maszekok azt állították, olyan útvonalakon, és olyan időpontokban indítottak járatokat, ahol és amikor az SAD nem tartotta szükségesnek. Pedig igény volt rá. KMOTRIK PÉTER A Fal Tour június közepe óta a Rozsnyó-Dobsina-Dedinky-Igló vonalon működtet egy-egy járatot a hét minden napján, szemben az SAD eddigi gyakorlatával, az állami buszközlekedési vállalat ugyanis csak pénteken és vasárnap indított autóbuszt Iglóra. A Safari Tour pedig Rozsnyó és Tornaija között közlekedik. A maszekok két koronával olcsóbban szállítják az embereket, mint az állami vállalat, és sofőreik olyan helyeken is hajlandóak megállni utasaik kedvéért, ahol korábban nem volt lehetőség a le- és felszállásra. így akad olyan „magánjárat” is, amely utasait kiviszi a Rozsnyó külvárosában lévő Gem- tex varrodához: a végállomás a kórháznál van. OLCSÓBB JEGYEK Az állami autóbusz-közlekedési vállalat nem nézte tétlenül a magánszektor kezdeményezését, s válaszul, immár a maszekok árainál is olcsóbban árulja a jegyeket az ő járataikkal csaknem egy- időben közlekedő buszokon. A többi járaton a rendes tarifa szerint szállítja az embereket. „Kértük az SAD-t, engedélyezze számunkra a rozsnyói autóbuszpályaudvar használatát, hogy ott szállhassanak ki, ott szállhassanak fel utasainkat. Az igazgató azonban teljesen irreális szerződésijavaslattal állt elő. Azt mondta, évi ötvenezer korona bérleti díjat kellene fizetnem az SAD-nak az állomás használatáért, a kollégámnak pedig negyvenezret. És akkor még nem szóltam a javaslatban szereplő, az SAD által kiszabható büntetésekről - a késői indulásért, a járat útvonalátjelző tábla hiányáért, a járműből kicsurgó olajért, stb.” - panaszkodik Kulik Géza, a lekenyei Safari Tour tulajdonosa és sofőrje. Az indulásig még fél óra van hátra, ám az busz ajtaja annyiszor nyílik, ahányszor új utas érkezik. „Miért ne engedném be őket, ha úgyis itt állok? Igazán nem szeMagánbuszra várva retném, a megfáznának az ügyfeleim” - mondja a Safari Tour tulajdonosa. Míg várakozik, arról faggatom, honnan eredt a helyi ingajáratok indításának ötlete. Kulik Géza elmondja: a Safari Tour és a Fal Tour korábban utazási irodákkal kötött szerődéseket, vagy maguk szerveztek bel- és külföldi kirándulásokat. Az Európai Unió azonban egyre szigorította a tagországaiba belépő tömegközlekedési eszközök műszaki állapotával kapcsolatos követelményeket, ezért a Safari Tour vett is egy olyan cseh gyártmányú, környezetbarát motorral felszerelt Oáza autóbuszt, amely megfelel az uniós feltételeknek. A személyszállító vállalatok érdek- védelmi szervezete - Česmad - azonban nem mindig a gépek állapotát vette figyelembe, amikor a schengeni határokon túlra szóló engedélyeket adta ki. E furcsa viselkedésnek köszönhetően a maszek busztulajdonos mozgástere a szomszédos országokra - Csehország, Lengyelország és Magyarország - szűkült le. A Safari Tour ekkor döntött úgy, hogy eladja a luxusbuszt, s helyette vesz még egy - a kelet-európai normáknak megfelelő - Karosát, s dobšinai kollégájával, Peter Foltínnal, a Fal Tour tulajdonosával közösen rendszeres autóbuszjáratot indít a Tornalja-Rozsnyó-Dobsina-Ig- ló vonalon. A járatok beindításához persze számos engedélyt kellett kérni a közlekedési és távközlési minisztériumtól, valamint a Kassai Kerületi Hivatal Közlekedési Osztályától. Az első maszek ingajáratot júniusban indították, de hamarosan rá-kellett ébredniük, hogy nem fizetődik ki a három járás - nagyrőcei (Tornaija), rozsnyói és iglói - közvetlen összekötése, így néhány hét elteltével kettéválasztották a vonalat. Azóta a Safari Tour hétköznapokon négy ingajáratot indít Rozsnyó és Tornaija között, egyet pedig vasárnap. A hétvégén induló autóbuszt főleg a rozsnyói kórházba igyekvő látogatók veszik igénybe, míg hétköznap a munkásokat és a munkaügyi hivatalba berendelt munkanélkülieket szállítja a busz. Ezenkívül hétköznapokként még egy-egy reggeli járata van Pelsőc és Tornaija, este pedig Tornaija és Lekenye között. INDUL A REGGELI JÁRAT Indul a második reggeli, a 6.15-ös „szafarijárat”. A busz tíz utassal visz a kórháztól, a rozsnyói autóbusz-pályaudvar melletti parkolóban néhány további utas száll fel. Az említett parkolóhely a városi önkormányzaté - s arra már nem terjedt ki az SAD hatásköre, hogy a maszekok ne ezt használják a pályaudvar helyett, amelyért drága bérleti díjat kell fizetni. Útközben szóba elegyedem az utasokkal is: az állami autóbuszközlekedési vállalat és a két magáncég közt dúló háborúról faggatom őket. A legtöbbjük nevének elhallgatását kéri. A Gömör- horkára utazó hölgy elmondja, ő július elsejétől jár a Safari- busszal, az SAD ugyanis a nyári szünidő alatt nem volt hajlandó olyan autóbuszt indítani Rozsnyóról, amellyel reggel hét órára beérhetett volna munkahelyére, az SCA papírgyárba. Szerinte nevetséges az állami vállalat árkedvezményt nyújt az utasoknak a Safari buszával párhuzamosan közlekedő járatokon. Elmondja: elvből sem venné igénybe az állami buszt, még akkor sem, ha az SAD 15 koronával csökkentené a menetjegy árát. Ez a busz mindenhol megáll, ahol az utasok kérik, a padlóját tiszta szőnyeg fedi, ablakain fehér függöny van, s megfigyelte, az üléstámlák huzatait hetente cserélik. Az egyik községben felszálló utas szerint a maszekjáratok indítása óta az SAD járatain is javult némileg az utazás színvonala, a sofő(Stela Krausová felvétele) rök gyakrabban tisztítják a buszokat. Egy másik utas elmondja, akad olyan SAD-s sofőr, aki kiabálni szokott azokkal az emberekkel, akik a Safari Tour buszát is igénybe vették, s kijelentette: megbánják még, hogy elpártoltak az állami vállalattól. Azzal fenyegetőzött, hogy nem fogja felvenni a „hűtleneket”, ha elromlik a Safari Tour busza, mert - állapította meg - télen gyakran előfordul, hogy nem akar beindulni a motor. Egymás után hagyjuk el a magyar falvakat - Berzéte, Szalóc, Vígtelke, Pelsőc, Gömörhorka, Lekenye, Csoltó, Gömörpanyit és Sa- jószárnya után érkezünk meg Tornaijára. Útközben, Lekenye után egy SAD-s autóbuszra lettem figyelmes, amelyik szinte egyszerre ért be velünk az összes megállóba. A várakozók mindenhol tetszésük szerint választhatnak a két járat között. A tornaijai végállomásra, a város főterére 7.20-kor érünk be, a „verseny- buszból” addigra már kiszállnak az utasok. A konkurensnek, amely Kecsóből indult, s Pelsőctől Lekenyén, Csoltón, Gö- mörpanyiton és Sajószárnyán át érkezett Tornaijára, a hivatalos menetrend szerint 7.35-kor kellett volna beérnie a végállomásra. Hogy mi lett az SAD menetrendjéhez igazodó, az állami vállalathoz hű utasokkal, már nem sikerült megkérdeznem a sofőrtől, mivel gyorsan elvonult valamelyik falatozóba, hogy megigya kiérdemelt kávéját. AZ UTAS ÓHAJA PARANCS A Safari Tour buszának indulásáig - vissza Rozsnyóra - még fél óra van hátra. Tovább faggatom Kulik Gézát. „Az utas óhaja parancs” - mondja. A nyári szünidő alatt a tornaijai fürdőig, Királyiig vitte az utasokat, s délután onnan indította a járatot - a főtér érintésével - Rozsnyóra. Bár az SAD-hoz hasonlóan ő nem kap állami támogatást, a nyugdíjasoknak, valamint a 6 és 16 év közötti fiataloknak 50 százalékos kedvezményt ad - függetlenül attól, hogy tart-e az tanév vagy nem -, a hat évtől fiatalabb gyermekeket pedig ingyen szállítja. Nem tart attól, hogy útközben elromlik az autóbusz, mert van még egy tartalékban, s ha azzal is történne valami, akkor pedig a járásban működő többi maszek személy- szállító vállalattól kérne segítséget, erről szerződést is kötött a többiekkel. Az SAD-s sofőrkollégák viselkedésével kapcsolatban annyit mond csupán: nem nagyon beszélnek vele, sőt eleinte még rosszindulatú cselekedetekre is képesek voltak. Megtörtént, hogy a rozsnyói Gemtex előtti megállóban úgy parkolt le egy- egy busz mögötte és előtte, hogy ne tudjon elindulni, negyedórán át tartották fogva, s emiatt késett a busz. Megtörtént már az is, hogy az egyik busz megpróbálta őt leszorítani az útról. „Ha nem fékezek le, az árokban kötök ki az utasokkal együtt” - mondja. Milan Slivenský, az SAD rozsnyói üzemrészlegének igazgatója a tömegközlekedésre vonatkozó törvénykönyv idézetével fogad: „Autóbuszjárat létesítésére akkor adható engedély, ha az utak állapota és áteresztő képessége, valamint a közúti forgalom biztonsága és folyamatossága lehetővé teszi a rendszeres autóbuszjárat működtetését, s ha az közérdeket szolgál.” Hozzátette: „Foltín és Kulik urak bizonyítsák be, hogy közérdeket szolgálnak. S ha képesek bebizonyítani, akkor pedig tartsák be a személyszállítókra vonatkozó törvényrendeleteket. Hol vannak feltüntetve a tarifa- táblázataik? Miért nem függesztik ki a megállóhelyeken a menetrendet? Miért nem tartják be a menetrend-módosítás átfutási idejére vonatkozó szabályokat? Mi félévente módosítjuk a menetrendeket, ők képesek egyik hétről a másikra megváltoztatni azt. Hogyan adhatott nekik egyáltalán engedélyt a kerületi hivatal közlekedési osztálya a Rozsnyói Járási Hivatal Közlekedési Osztályának engedélye, s a mi hozzájárulásunk nélkül, amikor a törvény előírja azt is, hogy az új járat létesítésével kapcsolatban figyelembe kell venni a járás, valamint annak a szállítónak a véleményét, amely már indított járatot az érintett vonalon. Igaz, hogy a kerület az eredeti, Tornaija és Igló közötti járat engedélyezésével kapcsolatban kikérte a véleményünket - amely egyébként elutasító volt -, de azt már nem kérdezték meg, mit gondolunk a járat szétválasztásáról.” KALÓZ MASZEKOK? Megtudjuk azt is, hogy az SAD nem tartja konkurensének a Safari és Fal Tourt, mivel a rozsnyói SAD-nak összesen 73 autóbusza van, amelyekkel napi 601 járatot működtet. Milan Slivenský szerint a maszekok szinte kalózok módjára hozták létre járataikat, hogy elhalásszák az SAD utasait. Az indulási idejüket az SAD buszok indulásánál tíz-húsz perccel korábbra igazították, hogy összeszedjék az SAD által a kis falvakból a főútvonalhoz szállítandó utasokat. Az állami vállalat e járatainak forgalma emiatt 47,8 százalékkal csökkent. A maszekok miért csak a nagyobb haszonnal kecsegtető útvonalakra tartanak igényt, miért nem vállalják magukra egy kistérség tömegközlekedésének feladatát? - kérdezi Milan Slivenský. Igaz, hogy az SAD állami támogatásban részesül - folytatja az igazgató, aki úgy véli, hogy az állam a maszekoktól sem irigyelné ezt a támogatást. Csakhogy szerinte a maszekok nem is akarnak állami dotációt kérni, mert akkor szigorúbban ellenőriznék őket a hivatalok. Milan Slivenský tudomása szerint a Safari és Fal Tour sofőrjei csak annak az utasnak adnak menetjegyet, aki azt külön kéri, s fennáll annak gyanú, hogy nem fizetnek adót a bevételeik után. Kijelenti továbbá, hogy a rozsnyói buszpályaudvar használatára vonatkozó szerzódésjavaslat- ban, amelyet Kulik Géza és Peter Foltín elé terjesztettek, a feltételek teljes mértékben megegyeznek a távolsági járatok üzemeltetőivel kötött szerződéssel. Az említett rosszindulatú cselekedetekkel kapcsolatban az igazgató annyit mondott: a busztulajdonosnak be kellett volna jelentenie mindkét esetet a rozsnyói igazgatóságon. Ha az állítások bebizonyosodnának, a sofőröket azonnal elbocsátanák. A menetrendet figyelmen kívül hagyó kecsői busszal kapcsolatban pedig kijelentette: ha valamelyik utas bejelentést tenne ilyen esetről az igazgatóságon, a sofőrt pénzjutalmának megvonásával sújtaná a vállalat. Az igazgatóval folytatott beszélgetés után újra a Safari Tour vezetőjéhez fordulok. Kulik Géza készségesen megmutatja azt a dokumentumot, amely igazolja, hogy a busz útvonala által érintett községek vezetői egyetértenek a járat beiktatásával. Bemutatta a kerületi hivatalban május 10-én és június 25-én lepecsételt menetrend-módosító határozatokat is, amelyek azt bizonyítják, hogy a változtatáshoz kikérte az illetékesek engedélyét is. Többször is megpróbáltuk telefonon elérni a Kassai Kerületi Hivatal közlekedési osztályát, amely a járatok üzemeltetésére kiadta az engedélyt. A kerületi hivatalban azonban egyszer sem emelték fel a telefonkagylót. A Rozsnyói Járási Hivatal Közlekedési és Útgazdálkodási Osztályának vezetője, Marián Bobko elmondta, a járási hivatal hatásköre csupán a személyszállítás szakmai felügyeletére terjed ki. Mint mondta, munkatársai nyár eleje óta egy alkalommal végeztek ellenőrizést a két magánjáraton, és nem találtak kifogásolnivalót. Hozzátette, tudomása szerint a kerületi hivatalból szintén küldtek már ellenőrzést a maszek buszokra. Nekik egyetlenegy kifogásuk volt: a sofőrök által kiadott menetjegyen nem volt feltüntetve a fel- és leszállóhely. FOLYTATÓDIK A HARC A felsőgömöri buszjáratok közötti csendes háború folytatódik. Ám a buszok hajtanak, az utasok pedig azzal a járattal utaznak, amelyik jobban tetszik, vagy jobban megéri nekik. Hogy ennek a háborúnak lesz-e nyertese, s ha igen, akkor ki - azt még nem lehet tudni. Az viszont biztos, hogy a vesztesei nem a polgárok lesznek. Ezt bizonyítja a Safari Tour legújabb, a tanévnyitót követően bevezetett kedvezményes akciója is: járatain a szülők kíséretében teljesen ingyen utazhatnak a 16 évnél fiatalabb utasok. Az SAD pedig saját tarifáihoz képest továbbra is 4-5 koronával olcsóbban szállítja az utasokat a maszekokkal egy időben és útvonalon közlekedő járatain.