Új Szó, 2001. szeptember (54. évfolyam, 202-224. szám)
2001-09-04 / 203. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2001. SZEPTEMBER 4. PÁLYÁZATOK A NEMZETI KULTURÁLIS ALAPPROGRAM PÁLYÁZATA A Nemzeti Kulturális Alapprogram Irodalmi, Közművelődési, Könyvtári és Táncművészeti Kollégiumának 2001. II. félévi pályázati felhívása. I. Irodalmi és Könyv Szakmai Kollégium Az Irodalmi és Könyv Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a 2001. év II. - 2002. év I. félévre irodalmi alkotások létrejöttének és kiadásának, az irodalmi élet eseményeinek és rendezvényeinek, valamint a könyvszakma programjainak támogatására. A pályázatban előnyben részesülnek az Olvasás éve céljait szolgáló művek, kiemelten a gyermek- és ifjúsági irodalom, valamint a szépirodalmi és ismeret- teijesztő művek körébe tartozó alkotások. Pályázat az alábbi témákban nyújtható be: 1. Alkotómunka támogatására. A kollégium 25 alkotót - írókat, műfordítókat, irodalomtörténészeket, valamint tudományos ismeret- teijesztő művek szerzőit - kíván támogatni maximum 12 hónapos időtartamra. A támogatás összege havi 60 000 forint. A pályázóknak csatolniuk kell munkatervüket, illetve megvalósítandó művük szinopszisát, műfordító esetében a munkaterv mellett fordítói tevékenységük néhány olyan szemelvényét, melyek megítélhetővé teszik készségeiket. Pályázni csak új művek létrehozására lehet. A támogatásban részesült alkotók a szerződésben megjelölt elszámolási határidő lejártáig kötelesek az elkészült kézirat egy példányát a kollégiumnak átadni. A támogatást az írószövetség tagjai számára az Arany János Alapítványon keresztül folyósítjuk. Ha a pályázó nem szövetségi tag, úgy magyarországi pénzügyi lebonyolítót kell felkérnie, amely kizárólag jogi személy lehet. Altéma kódszáma: 1102 2. Irodalmi és könyvszakmai rendezvények támogatására. A kollégium csak professzionális irodalmi programok támogatását tudja vállalni, így elsősorban az irodalmi társaságok, egyesületek, alapítványok, valamint az irodalmi ismeretterjesztésben szerepet vállaló megyei könyvtárak pályázatát várja. Könyvszakmai programokra a könyvkiadás és a könyvteijesztés szakmai szervezetei nyújthatnak be pályázatot. Pályázni a 2001. október 1-je és 2002. június 30-a között megvalósítandó programokra lehet. Támogatás tiszteletdíjra és annak járulékára, útiköltségre, bérleti díjra, propagandára és szállítási költségre kérhető. Altéma kódszáma: 1108 3. Kiadói programok támogatására. Pályázni lehet meghatározott kiadói koncepciót tükröző tervekkel. A támogatás 4-6 könyveim megjelentetésére kérhető. Egy kiadó csak egy pályázatot nyújthat be, legfeljebb 5 millió forint erejéig. A kollégium előnyben részesíti a sorozatokat, illetve a meglévő sorozatok folytatásának kiadását. Pályázatot nyújthatnak be az 1998. január 1-je előtt alapított, magyar- országi és határon túli, magyar nyelven publikáló, évente legalább tíz kötetet megjelentető kiadók. A kiadóknak vállalniuk kell, hogy a támogatott műveket 2002. december 31-ig megjelentetik. Pályázni az alábbi témakörökben lehet: a/ kortárs szépirodalom b/ magyar klasszikusok c/ irodalomtörténet, kritika és esz- szé d/ szociográfia e/ etikai és valláserkölcsi ismeretterjesztés f/ természettudományos ismeret- terjesztés. A pályázathoz mellékelni kell nyilatkozatban az 1998-tól évente megjelentetett kötetek, sorozatok címét és a tervben megjelölt kiadványok szinopszisát és kalkulációját, a honorálásra vonatkozó kiadói nyilatkozatokat, a megjelentetni kívánt példányszámot, a terjesztés módját taglaló kiadói elgondolást. Támogatás írói honoráriumra és annak járulékára, nyomdaköltségre, vagy nyomdaianyag-költségre kérhető. A támogatást a kötetek benyújtása után, utólag folyósítjuk, a szerződésben meghatározott feltételek szerint. Altéma kódszáma: 1131 Beküldési határidő: 2001. október 1. II. Közművelődési Szakmai Kollégium A Közművelődési Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a közművelődési szakmai tevékenységek támogatása és fejlesztése céljából az alábbi témakörökben: 1. Szakmai tevékenységet szolgáló eszközfejlesztés. A pályázat célja: a meglévő közművelődési folyamatokhoz közvetle- nül kapcsolódó, vagy új tevékenységek indítását segítő szakmai eszközök vásárlása, fejlesztése, működőképességének helyreállítása. Pályázhatnak: települési önkormányzatok, amennyiben az általuk fenntartott közművelődési intézmény nem önálló jogi személy- önálló jogi személyiséggel és önálló vagy részben önálló gazdálkodási jogkörrel rendelkező köz- művelődési intézmények- bejegyzett közművelődési célú non-profit szervezet, amely már legalább 3 éve folyamatosan működik. Egy pályázó szervezet egy pályázatot adhat be, ennek keretében azonban több eszköz beszerzésére vagy helyreállítására is kérhető támogatás. Az igényelhető összeg maximum 500.000 Ft. Nem kérhető támogatás számítógépre és tartozékaira, ügyviteltechnikai eszközökre, bútorzatra. A pályázathoz csatolni kell az eszközfejlesztés részletes szakmai indoklását, a fejlesztéssel megvalósítható tevékenység bemutatását; a teljes költség 30%-ára vonatkozó kötelezettségvállalási nyilatkozatot, az önálló gazdálkodási jogkör gyakorlójának felelősségvállalásával. (Az önrész vállalásától - a pályázó kérelmére - különlegesen indokolt esetben a kollégium eltekinthet). A pályázónak a támogatási összeg és az önrész felhasználását az elszámolás során utólag számlamásolatokkal együttesen igazolni kell. A pályázat megvalósításának végső határideje 2002. június 30. Altéma kódszáma: 2005 2. Közművelődési programok szervezése. A pályázat célja: közművelődési szempontból hátrányos helyzetű te- lepülésekellátása, tájoltatása köz- művelődési programokkal. Pályázni lehet:- az amatőr művészeti mozgalom magas színvonalon működő műhelyi munkájának eredményeként létrejött produkciók bemutatásának, terjesztésének támogatására- hivatásos művészek, együttesek által előadott magas színvonalú, tartalmas, értékes programok tájol- tatására. Pályázhatnak közművelődési intézmények vagy bejegyzett közművelődési civil szervezetek, amelyek vállalják a programok megszervezését és térségi lebonyoh'tását. A pályázathoz csatolni kell a programok helyszínéül szolgáló települések, intézmények nyilatkozatait, a program részletes ismertetését, a programot megvalósító amatőr csoportok, illetve hivatásos művészek vagy együttesek munkáját, szakmai sikereit, eredményeit ismertető dokumentumokat, amelyek garanciát nyújtanak a program színvonalas megvalósítására. A kollégium kiemelten támogatja a gyermek- és ifjúsági korosztály művészeti nevelését szolgáló programokat. A pályázaton igényelhető összeg a megyei művelődési intézmények koordinációjában megvalósuló programcsomagra maximum 3 000 000 Ft, egyéb pályázatra maximum 500 000 Ft. Egy pályázó egy pályázatot nyújthat be. A támogatás ösz- szege utazási költségre, szállásdíjra, szállítási költségre, tiszteletdíjra igényelhető. A pályázat megvalósításának végső határideje 2002. október 30. Altéma kódszáma: 2008 3. Szakmai kiadványok. A pályázat célja: a közművelődés elméletét és gyakorlati eredményeit bemutató elemző szakmai kiadványok megjelentetésének támogatása. Pályázhatnak: hazai és határon túli kiadók; közművelődési intézmények; bejegyzett közművelődési non-profit szervezetek. A pályázathoz csatolni kell: a kiadni kívánt szakkönyv rezüméjét - maximum 3 oldalban, a mű tartalomjegyzékét, lektori jelentéseket, két nyomdai árajánlatot, a szer- ző/szerkesztő szakmai önéletrajzát, publikációs jegyzékét, a kiadvány terjesztésének módját, az összköltség 50%-ára vonatkozó kötelezettségvállalási nyilatkozatot. Támogatás kérhető: szerzői honoráriumra és nyomdaköltségre. A kiadványnak 2002. szeptember 30-ig meg kell jelenni, határidőmódosítást nem fogadunk el. Altéma kódszáma: 2012 Beküldési határidő: 2001. október 1. III. Könyvtári Szakmai Kollégium A Könyvtári Szakmai Kollégium pályázatot hirdet az alábbi témakörökben: 1. Könyvtári dokumentumok állományvédelme. A pályázat megvalósításának időtartama: 2001. október 1-2002. október 31. Pályázhatnak: nyilvános könyvtárak; egyházi könyvtárak; közoktatási és felsőoktatási intézmények könyvtárai. Támogatás kérhető: a/ Egyedi muzeális könyvtári dokumentumok, illetve muzeális gyűjtemény restaurálására. A pályázathoz csatolni kell a restaurálandó dokumentum állapotleírását, könyvtörténeti, művészeti, kutatási jelentőségét; a restaurálási munka rövid ismertetését; az egyes művekre vagy az összevontan kezelhető művek csoportjára vonatkozó árajánlatot (tartalmazza a várható munkaidő-ráfordítást és a dokumentumok elkészülésének időbeli ütemezését); a kiválasztott restauráló szervezet által közgyűjtemény számára korábban végzett referenciául szolgáló három munka felsorolását (intézmények neve és címe, a restaurálásról információt adó személy neve); 30%-os önrészre vonatkozó kötelezettségvállalási nyilatkozatot. Tervezett keretösszeg: 10 millió Ft. b/ Muzeális gyűjtemények védelmét szolgáló állományvédelmi szolgáltatásra (fertőtlenítés, bőrkötések tisztítása, karbantartása, javítása). A pályázathoz csatolni kell: a szolgáltatásra vállalkozó tételes munka- és árajánlatát; 30%-os önrészre vonatkozó kötelezettségvállalási nyilatkozatot. Előnyben részesülnek a nagy muzeális gyűjteménynyel rendelkező könyvtárak, valamint azon gyűjtemények kezelői, akik megkezdett restaurálási koncepció alapján végzik tevékenységüket. Tervezett keretösszeg: 10 millió Ft. c/ Könyvtári dokumentumok kötésjavításához és köttetéséhez, restauráláshoz, anyag- és kis értékű (50 000 Ft alatti) munkaeszköz-beszerzéshez kérhetnek támogatást könyv- kötészettel és/vagy restaurátorműhellyel rendelkező könyvtárak. A pályázathoz csatolni kell: a műhely tevékenységének rövid bemutatását (szakember-ellátottság, gépesítettségi szint, 2000. évi teljesítés adatai, a munkák jellegének rövid leírása); a felhasználói tervet, amely bemutatja, hogy a pályázati támogatásból kiknek, milyen méretű és mennyiségű dokumentum kötését készíti el; 30%-os önrészre vonatkozó kötelezettségvállalási nyilatkozatot. Tervezett keretösszeg: 10 millió Ft. Altémák kódszáma: 2111 2. Határon túli könyvtári gyakornokok fogadására, illetve fiatal diplomások tapasztalatcseréjére (legkevesebb 1-3 hónapos időtartamra) pályázhatnak a felsőoktatási könyvtárak, az egyházi könyvtárak, az országos szakkönyvtárak, a megyei könyvtárak és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. A pályázathoz csatolni kell: a szakmai programot, a fogadandó személynevét, munkahelyét, végzettségét, az itt-tartózkodás időtartamát. Támogatás kérhető utazási és szállásköltségre, valamint szervezett étkeztetésre. A szervezett étkeztetésre kérhető összeg maximum napi 1000 Ft/fő lehet. Tervezett keretösszeg: 5 millió Ft. Altéma kódszáma: 2103 Beküldési határidő: 2001. október 1. IV. Táncművészeti Szakmai Kollégium A Táncművészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet 2001. II. félévére a kiemelkedő művészi-szakmai színvonalú táncművészeti tervek megvalósításának támogatására. Pályázhatnak független művészek, valamint éves költségvetéssel nem rendelkező társulatok. Pályázni az alábbi témákra lehet:- kísérleti, új értékeket felmutatni kívánó produkciókra- workshopok rendezésére- produkciók belföldi forgalmazására. A fentiekhez kapcsolódóan díszlet, jelmez, tiszteletdíj és promóciós költségek igényelhetők. Pályázatonként az igényelhető összeg maximum 300 ezer Ft lehet.. Altéma kódszáma: 1534 Beküldési határidő: 2001. október 10. Általános tudnivalók: A pályázóknak magyarországi pénzügyi lebonyolítót kell felkérniük, amely kizárólag jogi személy lehet. Nem adhat be pályázatot az, aki az NKA-tól korábban elnyert támoga- tás(ok) rendeltetésszerű felhasználásáról szóló szakmai Beszámolóját és pénzügyi elszámolását a szerződésben megjelölt időpontig nem küldte meg az Igazgatóságnak, vagy egyéb, lejárt határidejű elszámolási kötelezettségének nem tett eleget. Ugyancsak nem nyújthat be pályázatot az a kiadó, amely ellen csőd-, illetve felszámolási eljárás folyik. Pályázni az NKA Igazgatóságának 2001. január 1-jétől érvényes új adatlapján lehet. Minden pályázati témához külön adatlapot kell kitölteni és benyújtani. Az adatlapokat csak pontosan kitöltve, illetve az előírt mellékletekkel felszerelve fd- gadjuk el. A feltételeket nem teljesítő pályázatok érvénytelenek! Az Igazgatóság felhívja a pályázók figyelmét, hogy 2001-ben valamennyi pályázónak, (hivatalos magyar fordításban) és pénzügyi lebonyolítónak a pályázat beadásakor be kell nyújtania jogi dokumentációját az adatlaphoz mellékelt tájékoztatóban közölt követelmények szerint. Jelezzük azt is, hogy az államháztartásról szóló - többszörösen módosított -1992. évi XXXVIII. törvény rendelkezései alapján nem nyújtható támogatás annak a nyertes pályázónak, akinek Magyarországon esedékessé vált és meg nem fizetett köztartozása (adó, tb- járulék, vám) van. A pályázatok egy példányban, kizárólag postai úton az NKA Igazgatóság címére (1062 Budapest, Bajza u. 32.) nyújthatók be. A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek! A pályázatokhoz szükséges adatlapok letölthetőek a Nemzeti Kulturális Alapprogram honlapjáról, továbbá e-maü formájában is szívesen továbbítjuk az érdeklődök részére. Az NKA interneteimé: www.nka.hu , e- mail címe: igazgatosag@nka.hu . A sokszorosítható adatlapok hozzáférhetőek a lap szerkesztőségében is. Az Alapprogramból nyújtott támogatás építési beruházásra, felújításra, állandó fenntartási és üzemeltetési kiadásokra, alaptőkeemelésre nem használható fel, illetve harmadik fél részére át nem ruházható. A támogatás terhére a fenntartási és üzemeltetési kiadásokra a pályázó, vagy a lebonyolító - a pályázóval történő megállapodás alapján - a jóváhagyott összeg legfeljebb 5 %- át számolhatja el átalánydíjként, amennyiben a támogatási szerződés másként nem rendelkezik (kivéve alkotói támogatások és egyéb olyan pályázati program, ahol rezsi nem merül fel). A pályázatokat a kollégiumok a benyújtási határnaptól számított 60 napon belül bírálják el. A végleges döntésről további, legfeljebb 30 napon belül a pályázó értesítést kap. A döntés felülbírálatát kérni nem lehet. A nem nyertes pályázók anyagát nem őrizzük meg és nem küldjük vissza! A pályázattal kapcsolatos felvüágo- sítás az NKA Igazgatóságának címén és telefonszámán (00-36-1- 351-5461/141-es mellék) az ügyfél- szolgálattól kérhető. Ügyfélszolgálati idő: hétfőtől-csütörtökig 9-15 óráig, pénteken 9-12 óráig. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Oktatási Minisztériumának Határon Túli Magyarok Főosztálya kísérleti jelleggel pályázatot hirdet magyar állami ösztöndíjra, a magyarországi felsőoktatási intézményekbe teljes nappali alapképzésre felvételt nyert jugoszláv, román, szlovák és ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára a 2001/2002-es tanévben. A meghirdetett ösztöndíjjal az OM az egész magyarság szempontjából is egyedülálló tudományos és művészeti értékek megőrzését és a megfelelő tehetséggondozást kívánja megvalósítani. Az Oktatási Minisztérium az ösztöndíjreform keretében kiemelkedő képességű vagy kimagasló tanulmányi eredményt elért határon túli magyar hallgatóknak szeretne ösztöndíjat biztosítani. Pályázhatnak azok a határon túli magyar személyek, akik:- több nemzetközi és/vagy - magyarországi vagy szülőföldi - országos tanulmányi versenyen kimagasló eredményt értek el (a pályázást megelőző 2 évben)- kiemelkedő jelentőségű tudományos tevékenységet folytatnak- kiemelkedő zenei vagy képzőművészeti tehetséggel rendelkeznek és vagy a 2001/2002-es tanévben nyertek felvételt, ill. kezdik meg tanulmányaikat a korábbi tanulmányi, tudományos vagy művészeti tevékenységük szakirányának megfelelő képzést biztosító magyarországi felsőoktatási intézményben; vagy felsőbb éves hallgatóként magyarországi felsőoktatási intézményben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek. Az ösztöndíjazással kapcsolatos általános tudnivalók: A határon túli magyar hallgató abban az esetben kerülhet be az állami finanszírozású képzésbe, ha elnyeri a Magyar Köztársaság állami ösztöndíját. Magyarországi felső- oktatási intézménybe jelentkező külföldi állampolgár, amennyiben nem részesül magyar állami ösztöndíjban, kizárólag költségtérítéses képzésre nyerhet felvételt. Az ösztöndíj a hallgatót kizárólag a megadott intézményben és szakon folytatott tanulmányainak időtartama alatt illeti meg, és nem vihető át külön jóváhagyás nélkül más felsőoktatási intézményben, tagozaton vagy más szakon végzendő tanulmányok időtartamára. Felsőbb éves hallgatók esetében a végzett szak eredetileg megadott képzési időtartama alapján, a tanulmányokból még fennmaradó időszakra vonatkozik az ösztöndíj. Az ösztöndíjat elnyerő hallgatóval az Oktatási Minisztérium szerződést köt, amely tartalmazza az ösztöndíjas jogait és kötelezettségeit. A szerződések megkötését, az ösztöndíjazással és ösztöndíjasokkal kapcsolatos adminisztratív feladatokat és a magyarországi kapcsolattartást a Márton Áron Szak- kollégium bonyolítja. A pályázásból kizáró általános feltételek: Nem pályázhatnak azok a személyek, akik a felvételi vizsgán a megpályázott szakon nem érték el az államilag finanszírozott ponthatárt. Nem pályázhatnak azok a személyek, akik nem államilag elismert (akkreditált) intézménybe, vagy alapképzés esetén olyan szakra nyertek felvételt, amelyben nincs államilag finanszírozott képzés. Nem pályázhatnak a magyar állampolgársággal, magyarországi bevándorlási engedéllyel, vagy ezekre irányuló folyamatban lévő kérelemmel rendelkező személyek. Nem pályázhatnak az adott képzési szinten nemzetközi egyezményen alapuló, vagy magyar állami, ill. közalapítványi ösztöndíjban részesülő, vagy részesült személyek. A pályázó a pályázaton való részvétellel elfogadja a következőket: Kizárható az a pályázó, aki az adatlapon valótlanságot állít vagy tényt elhallgat. Az értékeléshez pontosítás, további adat, információ, dokumentum kérhető, amely csatolható a pályázathoz. Az elnyert ösztöndíj nem folyósítható, amennyiben a pályázó nem írja alá az Oktatási Minisztériummal az ösztöndíjszerződést. A megítélt ösztöndíj felfüggeszthető vagy megvonható, amennyiben az ösztöndíjazott nem teljesíti vagy megszegi az ösztöndíjszerződésben vállalt kötelezettségeit. A pályázaton ösztöndíjat nyert hallgatók névsora nyilvános. Az Oktatási Minisztérium az Agora Irodákhoz határidő után beérkezett, valamint a formailag hibás és hiányos, pontatlanul vagy olvashatatlanul benyújtott pályázatokat nem veszi figyelembe. Az Agora Irodák által felterjesztett pályázatokról az Oktatási Minisztérium Határon Túli Magyarok Főosztálya, az által felkért szakértők bevonásával saját hatáskörében dönt. A döntés ellen fellebbezésének helye nincs. A pályázatok postai beérkezési, ill. beadási határideje: 2001. szeptember 19., 17 óra. Pályázni az Agora Irodákban igényelhető adatlapon lehet. A pályázatokat személyesen vagy - ajánlott levélként - postai úton, a pályázó állampolgársága szerinti Ágora Irodába vagy a budapesti Agora Központi Irodába kérjük eljuttatni (1037 Budapest, Kunigunda u. 35., B 125 sz., Mihály Erzsébet. Tel/fax: (06-l)-240-4804; e- mail: agora@mad.hu ). Szlovákiában a pályázat lebonyolítója a Selye János Kollégium (94501 Révkomárom, Tiszti Pavilon, PO. Box 71, Szabó Helga. Tel: 035-77- 13-841; fax:035-77-13-819; email: szh76@yahoo.co.uk ). Szükséges mellékletek, igazolások: Szakmai ajánlás: a 2001/2002-es tanévben tanulmányaikat megkezdő hallgatók részéről szakmai ajánlás és értékelés az elvégzett középiskola egy tanárától (az ajánláson jelenjen meg a tanár neve és aláírása, az iskola neve, címe, telefonszáma; a tanár ajánlásából derüljön ki, hogy ismeri a diák eddigi tevékenységét); a felsőbb éves hallgatók részéről egy-egy szakmai ajánlás a felsőoktatási intézmény 2 tanárától (adjunktus, előadótanár vagy professzor részéről; az ajánláson jelenjen meg a tanár neve és aláírása, az intézmény neve, címe, telefonszáma; a tanár ajánlásából derüljön ki, hogy ismeri a diák eddigi tevékenységét). Továbbá: az érettségi bizonyítvány másolata, a felvételi eredményről szóló igazolás másolata, egyete- mi/főiskolai index másolata (felsőbb éves hallgatók esetén), a tanulmányi versenyeken elért ered- mények/tudományos vagy művészeti tevékenység hivatalos igazolása®, kézzel írt önéletrajz, tudományos igényű pályamunka a további elképzelésekről, ill. képzőipar, zeneművészeti tevékenység bemutatása, 2 db megcímzett és felbélyegzett válaszboríték.