Új Szó, 2001. szeptember (54. évfolyam, 202-224. szám)
2001-09-06 / 205. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2001. SZEPTEMBER 6. Régió Törött lépcsőkből és sírkőmaradványokból állították össze a komáromi európai udvari harang talapzatát Még harang nélkül a faragott torony Nem kegyeletsértés a régi síremlékek felhasználása az európa udvari harangtorony lábazatában, mondja a tervezőcsoport vezetője (Vas Gyula felvételei) KOMÁROM Augusztus közepén állították fel Bruncz János dél-komáromi fafaragó mester munkáját, egy erdélyi típusú, virágmotívumokkal, csíki keresztekkel gazdagon díszített harangtornyot az Európa udvarban. Tulajdonképpen ajándékba kapta a mestertől a város ezt a köztéri művet, abban azonban, hogy néhány más helyszín elvetése után itt kerülhetett felállításra, komoly szerepe volt Bott Frigyes őrsújfalui polgárnak. A toronyban egyelőre még nincs harang, felszentelésére előreláthatólag novemberben kerül sor. Ezt követően harangszó jelzi majd az Európa udvarban megrendezett kulturális programok kezdetét. A harangtorony kisebb felháborodást váltott ki, talapzatát ugyanis süttői és tardosi sírkőtöredékekből, törött lépcsőkből és lábazatokból állították össze, amelyeket a református egyház ajánlott fel. Emiatt egyesek kegyeletsértéssel vádolták az épít- tetőket. Litomericzky Nándor, az Európa udvar tervezőcsoportjának vezetője elmondta, szó sincs ilyesmiről, éppen ellenkezőleg, a kidobásra ítélt sírkőmaradványokat, névtöredékeket, faragványokat a talapzatba beépítve őrizhetik meg leginkább az utókor számára. Sőt, amikor megszólal a toronyban a harang, azokra is emlékeztet majd, akiknek sírja már elporladt ugyan, de síremlékük töredéke a talapzatban megmaradt. (vkm) GALÁNTA Lopják a bokrokat is A bankói magnezitbányát Kassa északi részén csata utáni állapotban vásárolták meg Termelés öt év múlva Augusztus végén egy ismeretlen telefonáló jelentette a városi rendőrségnek, hogy a régi kórháznál valaki lopja a tujákat. Az ügyeletes rendőrjárőr a helyszínen semmi gyanúsat nem talált. Húsz perc múlva újra jelentkezett a névtelen telefonáló, és bejelentette, a tolvajok egy tujával éppen távoznak. Ekkor derült ki, hogy a bejelentő korábban téves információt adott, mert nem a régi kórháznál, hanem a régi temetőben, egy sírról lopták a bokrot. A bejelentő a tolvajok gépkocsijának rendszámát is megjegyezte, ennek alapján a városi rendőrök megállapították annak tulajdonosát, és továbították az adatokat a rendőrségnek, (gl) Gyakorlatilag a nulláról kell kezdenie a bankói bányát megvásárló, újonnan alakult Komag Rt.-nek. KASSA A csődbe ment magnezitbánya és a téhányi, valamint a bócsárdi feldolgozóüzem hat sikertelen fordulót követően talált nagy nehezen gazdára, jelenleg két cég közös tulajdonában van. A laikusok számára talán úgy tűnhet, a jolsvai SMZ és a pozsonyi Teleservis Kft. rendkívül jó üzletet csinált, amikor a szakértők által 845 millió koronára felértékelt három objektumot alig 80 millióért szerezték meg. A termelés újraindítása viszont várhatóan mintegy 300 millióba kerül, az elavult gépsorokat le kell cserélni, ezért akár további öt évig is pihenhet a föld mélyén az egyébként keresett és jó minőségű kassai magnezit. Pavol Gombík vezérigazgató elmondta, hogy a hosszú huzavona nemcsak a gépekre, hanem a néhány megmaradt alkalmazott munkához való viszonyára is rendkívül káros hatással volt. Az elbocsátott dolgozók fokozatosan szétlopták a bányát, a feldolgozóüzemben is csata utáni állapotok uralkodnak. Az újjáélesztést új energiaforrások keresésével kezdik, a távlati cél nem más, mint saját szükségletre helyben termelt energia. Az utolsó időszakban ugyanis irreálisan magas, évi 24 mülió koronás energiaköltséggel működött a bánya, Pavol Gombík szerint ennek fele is elegendő lett volna. Az új tulajdonosok nagy hangsúlyt kívánnak fektetni a környezetszennyezés csökkentésére is. Örvendetes tény, hogy idén 75 alkalmazottat készül felvenni a részvénytársaság, hat éven belül pedig akár 500 fő is dolgozhat náluk. A korábban elbocsátott alkalmazottak a válogatásnál előnyt élveznek, ám közülük is csak azok a fiúk dolgozhatnak a bányában, akik régebben a legszorgalmasabbnak bizonyultak. (juk) Az egészségügyi minisztérium inkább a mérlegelést és a közös gondolkodást javasolja Sztrájkkal fenyegetnek a magánorvosok NAGYMIHÁLY A Magánorvosok Társulásának nagymihályi és szobránci regionális szervezete döntése szerint, ha nem oldódik meg az orvosok fizetésének kérdése, október 1-jén és 2-án a két járás területén az orvosi rendelők egy része zárva marad . Az orvosok szerint a pontok átlagértéke a 0,35 korona az utóbbi hat évben semmit sem változott és már rég nem fedi a szükséges költségeket. „Az. állami orvosok fizetésének rendezését követően mi is kértük a fejpénz emelését, valamint az egy pontért járó összeg emelését.0,50 koronára Roman Kováé júniusban elfogadta a javaslatot és megígérte, hogy beépül az ármódosító törvényjavaslatba. Az augusztusi pénzügyminisztériumi javaslat szerint a felnőtt betegek pontértéke legyen 0,20 korona, ami 0,15 koronával kevesebb a korábbinál” - mondta Štefan Schnitzer, a regionális szervezet elnöke. Az egészségügyi minisztérium nem tartja megfelelőnek, hogy a Magánorvosok Társulása a problémát sztrájkkal akarja megoldani. Martin Urmanié, az egészségügyi minisztérium szóvivője elmondta, ha a nagymihályi és a szobránci járási orvosi rendelőket bezárják, akkor a tárca gondoskodik arról, hogy a betegeket ellássák. Közölte továbbá, hogy az előterjesztést még nem fogadták el, egyelőre csak tervezet, amelyet még nem véleményezett minden résztvevő. Sajnos a Magánorvosok Társulása nem volt hajlandó hozzászólni azon a megbeszélésen, amelyen minden érintett részt vett. A társulás hivatalosan egyéb úton sem juttatta el véleményét a tárcához. A betegellátás finanszírozási díjának tervezete azonban nem hivatott megoldani az egészségügyre fordítható összeg nagyságát, csak a jelenleg nem kielégítően megoldott elosztást változtathatja meg. (kát, efj KIS-FÁTRA Lengyel turista halála Túlbecsülte saját képességeit egy 67 éves lengyel állampolgár, amikor 64 éves feleségével túrázni indultak a hegységben. Kedden este hat óra körül riasztották a hegyi mentőszolgálatot, amely azonnal tíz embert küldött a helyszínre. A mentők már csak a férfi holttestét és a végletekig kimerült asszonyt találták meg. Az előzetes orvosi vizsgálatok szerint a halált szívinfarktus okozta. (TASR) POZSONY Elment a zöld autóbusz Nem közlekedik többé az a zöld színű, lengyel gyártmányú autóbusz Pozsony utcáin, amely alacsonyan fekvő padlójának köszönhetően lehetővé tette a mozgáskorlátozottak számára az utazást. A tömegközlekedési vállalat azonban mérlegeli több ilyen busz beszerzését, bár a pozsonyiak állítólag nem nagyon törődtek az új lehetőséggel, (s) Véletlenül sült el a fegyver? Tegnap kezdődött annak a macedón vállalkozónak a pere, akit a szarajevói Muhammed Š., alvilági nevén Hamo meggyilkolásával vádolnak. Rešat S. a tárgyaláson kijelentette: nem érzi magát bűnösnek, mert a halált okozó fegyver szerinte véletlenül sült el. A gyanúsított állítólag az albán drogmaffia egyik vezetője. (TASR) Tiltakoznak a Föld Barátai Látványos megmozdulással kívánja a Föld Barátai elnevezésű szervezet felhívni a fogyasztók figyelmét a St. Nicolaus gyár megtévesztő mondatára, amely a cég által kínált szirupok címkéjén olvasható. A gyártó szerint a nem visszaváltható üvegek „pénzt és időt takarítanak meg”. A környezetvédők szerint ennek az ellenkezője az igaz, hiszen a csomagolást kétszer is megfizettetik a vásárlóval. A St. Nicolaus esetével már a kereskedelmi felügyelőség is foglalkozott. A Föld Barátai tiltakozó akciójára ma délután a pozsonyi Tesco előtt kerül sor. (ú) A lakosság segítségét kérik a bűnöző felkutatására Még keresik a rablót VAGHOSSZUFALU Még nem sikerült kézre keríteni azt a rablót, aki július 19-én Vághosz- szúfalun kirabolta a Jednota üzletét. A férfi délután boltban egyedül tartózkodó pénztárosnőt kényszerítette a pénztár tartalmának átadására. A vágsellyei rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a rabló felkutatására. A mellékelt fantomképen látható férfi 35-40 év körüli, erős testalkatú, 170-175 cm magas, rövidre nyírt fekete hajú. Tisztán, akcentus nélkül beszélt szlovákul. A bűncselekmény elkövetésének idején sötétkék orkándzsekit viselt, az ujjain három piros sávval, farmer- nadrágot és tornacipőt. A tett színhelyéről egy vüágoskék Babettán távozott. Aki bármit tud a férfiról, jelentkezzen a Vágsellyei Járási Rendőrkapitányság bűnügyi osztályán a 096 134 33 00-ás, vagy az ügyeleti központban a 096134 31 55(56)-os telefonszámon, (gl) HALÁLOZÁS Fájó szívvel tudatjuk a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, hogy életének 70. évében elhunyt drága férj, apa, nagyapa SZABÓ GÁSPÁR Taksony. Temetése ma, szeptember 6-án 15,30 órakor lesz a taksonyi öreg temetőben. A gyászoló család. GA-186 VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: BORULT ÉGBOLT, ÉSZAKON ÉS NYUGATON CSAPADÉK, 12-16 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 06.18-kor - nyugszik 19.22-kor. A Hold kel 21.09-kor - nyugszik 09.33-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 310, változatlan; Medve: 155, apad; Komárom: 230, apad; Párkány: 140, apad. Északnyugat felől egy kiterjedt frontrendszer vonul át a térségen, nyomában óceáni eredetű hideg levegő érkezik. Túlnyomóan borult lesz az ég, északon és nyugaton csapadék is előfordulhat, 12-16 fokig emelkedik a hőmérséklet. Az éjszaka folyamán mindössze 9-13 fokig süllyed a hőmérő higanyszála. Holnap napközben változóan felhős lesz az ég, zivatar mindenütt előfordulhat, 12-17 fokra számíthatunk. Szombaton nem várható különösebb változás, marad a csapadékos idő. Szlovákia legnagyobb részén továbbra is az időjárás kedvezőtlen hatása érvényesül. Súlyosabbá válhatnak a mozgásszervi betegségekben szenvedők problémái. Gyakran előfordulhat fejfájás, fantomfájdalmak. Akik légzőszervi betegséggel bajlódnak, ne számítsanak a betegség gyors lefolyására. Megnövekedhet a reumára való hajlam; idegesség, rosszkedv, általános rossz közérzet, sőt búskomorság mindenkinél előfordulhat. Csökken a teljesítőképesség. Holnap lassan erősödik a pozitív hatás. Holnap ♦ Magyaros ízek Csáky Pál konyhájában ♦ Gyermekkorom ízvilága ♦ Kiadós, olcsó étkek a Kis-Csallóközből