Új Szó, 2001. szeptember (54. évfolyam, 202-224. szám)

2001-09-27 / 222. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2001. SZEPTEMBER 27. Régió FI A Csallóközben található víz rendkívül jó minőségű, alig igényel különösebb finomítást - állítja a szakember Stratégiai célpontok hazánkban Ha háború lenne, hazánk sem lenne biztonságban. Szlovákia területén több olyan stratégiai célpont van, amelyekre egy esetleges tá­madás irányulhatna. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Magyarországi szakemberek már négy évvel ezelőtt azt állították: ha valamilyen okból átszakadna a gát a Bős-Nagymarosi vízlépcsőnél, a lezúduló víz nemcsak a környező településeket és Szigetközt árasz­taná el, hanem akár Budapestet is. Ez a veszély fenyegetné hazánkat, hiszen Szlovákiában négy nagyobb víztározó is van, ezek ideális straté­giai célpontnak számítanak. To­vábbi célpontok lehetnek a lőszer- raktárak, amelyekben robbanó- és lőszereket tárolnak. Egy lőszerrak­tár felrobbantása többkilométeres körzetben az egész környéket meg­rázná. Arról nem is szólva, hogy a lőszerraktárak általában erdők kö­zelében vannak telepítve, így szá­molni kell az esetleges tűzvésszel. Az Árvái víztározó megszűnésével akár 300 millió köbméter víz ömle- ne ki., ez a vízmennyiség akár Gutáig eláraszthatná hazánkat. Ha a támadások Bőst vagy a zemp­línska šíravai víztározót érnék, a víz Magyarországot is elárasztaná. „Ha Szlovákia valóban terroristatáma­dás célpontja ellen, akkor az főleg az ívóvízforrásokat érintené” - mondta Dušan Palkó, a földműve­lésügyi minisztérium vízgazdálko­dási osztályának főosztályvezetője. A Szlovák Vízgazdálkodási Művek egy új autonóm figyelmeztető és biztonsági rendszer kiépítését kezd­te meg: a szakemberek rögtön érte­sítenek, ahogy megsérül valamelyik víztározó. A tervezet végleges kivi­telezése több mint 400 millió koro­nába kerül, a kormány eddig 50 mil­liót különített el erre a célra. A legkockázatosabb helyeknek az ivóvízlelóhelyek számítanak. Egy lelőhely megmérgezése hazánk nagy részének ivóvízellátását béní­taná meg. „A Starina felszíni forrás Kelet-Szlovákia felét látja el ivóvíz­zel - mondta Peter Rončák, a Szlo­vák Hidrometeorológiai Intézet munkatársa -, de ha valaki meg akarná fertőzni a forrást, akkor rendkívül nagy mennyiségű mérget kellene a forrásba szórnia.” A víz - mielőtt a csőrendszerbe ér - egy fi­nomítón megy keresztül. Elvüeg a finomítórendszemek észlelnie kel­lene a mérgezést, gyakorlatilag azonban kérdéses, hogy erre ha­zánk finomítórendszerei képesek lennének. Az ivóvíz felszíni forrásai nem elégségesen védettek: ki van­nak ugyan építve körülöttük a kerí­tések, ám őrt nemigen lehet látni. Vannak még felszín alatti ivóvízle­lőhelyek is, például a Csallóköz­ben található víz rendkívül jó mi­nőségű, alig igényel különösebb fi­nomítást (klórozást, tisztítást). A csallóközi vízlelőhelyeket is azon­ban meg lehet mérgezni, ha a tá­madók bemásznak a víztárolókba. Peter Rončák elmondta még, léte­zik egy olyan tervezet, amely az úgynevezett biológiai indikátorok segítségével előzné meg a szeny- nyezést. Főleg pisztrángokat tele­pítenének, és figyelnék viselkedé­süket. Ha a víz mérgezett, a piszt­rángok kimúlnak. Terveik között szerepel még a kagylók telepítése is. „A kagylók a tiszta vízben öt- percenként »kinyílnak», ha a meg­figyelés alatt nem nyílnának ki, ak­kor a víz szennyezett, akkor elindí­tanánk a víz kémiai elemzését” - mondta Peter Rončák. Az amerikai terrortámadások hírére a kassai US STEEL vállalat vezetősé­ge szigorú biztonsági intézkedése­ket léptetett érvénybe. A vállalat szóvivője elmondta, hogy belépés­nél valamennyi gépkocsit ellenőriz­nek, a gyalogosan érkezőket is átku­tatják, beleértve a vállalat alkalma­zottait is. Emiatt előfordul, hogy hosszú kocsisor kígyózik a bejárat előtt, ám ezt eddig senki sem tette szóvá, az emberek megértőek. A Kassán dolgozó 30 amerikai mene­dzsert, valamint azok hozzátartozó­it testőrök kísérik. John H. Goodish, a US STEEL Košice elnöke a me­rénylet másnapján kijelentette, hogy reméli, az Egyesült Államok kormánya és az egész civilizált világ adekvát módon válaszol majd erre a szörnyű tettre. Bár nincs okuk attól tartam, hogy a vállalat épületei, gyártási részlegei, vagy az amerikai alkalmazottak veszélyben vannak, mégis kötelességük védeni a cég munkatársait és vagyonát. „Tesszük ezt mindannyiunk érdekében, és bí­zom benne, hogy alkalmazottaink, üzletfeleink és a nyüvánosság meg­értéssel fogadja ezen intézkedése­ket, mivel az értelmes emberek min­den körülmények között nyugodtan és békésen meg tudnak egyezni” - mondta Goodish. (s, juk) A Slovnafttal égne Pozsony egy része is „Ha a Slovnaftot megtámadnák, valószínű, hogy Pozsony egy része is felrobbanna” - mondta Ján Hirsch, a Szlovák Tüdományos Akadémia Kémiai Intézetének igazgatója. Veszélyeztetve vannak a vegyi üzemek körül lakók is, hiszen egészségügyi gondok lépnének fel egy esedeges támadást követően. „Bármelyik atomerőmű ellen elkövetett támadás után hosszú évekig tartana a felépülés” - mondta Hirsch, (s) Az Európai Bizottság 6,5 milliárd koronát áldozna a Jaslovské Bohunice-i atomerőmű leállítására Čarnogurský megvétózta, a kormány elfogadta POZSONY Tegnap a kormány jóváhagyta a Jaslovské Bohunice-i atomerőmű blokkjainak a leállítására nyújtan­dó anyagi támogatásról szóló ke­retegyezmény megkötését Szlová­kia és a Európai Fejlesztési Bank (EBOR) között. A miniszterek csak a Koalíciós Tanács tegnapi rendkívüli ülése után szavaztak a Ľubomír Harach gazdasági és Eduard Kukán külügyminiszter ál­tal előterjesztett, az energetikáról szóló uniós csatlakozási fejezet le­zárását elősegítő dokumentum­ról. A miniszeterelnök azután hív­ta össze a rendkívüli ülést, hogy Ján Čarnogurský igazságügymi­niszter élt jogával, és politikailag megvétózta az egyezmény aláírá­sát. „Érdekem, hogy a Szlovákiá­ról szóló uniós országjelentés ked­vező legyen, és az összes csatlako­zási fejezetet lezárjuk. Az 1999- ben jóváhagyott kormányhatáro­zat értelmében az erőmű VI-es blokkjait 2006-ban, 2008-ban vagy még hamarabb leállítjuk. Az Európai Bizottság 6,5 milliárd ko­ronát hajlandó utalni abba az alapba, melyből a leállítást és az ezzel kapcsolatos teendőket pén­zelnénk. A Koalíciós Tanács ülé­sén az erőmű szakemberei is részt vettek. Az SDK, MKP, SDĽ és az SOP politikai álláspontja egyér­telmű, támogatják az erőmű foko­zatos kiiktatását. A Keresztényde­mokrata Mozgalom a szavazásnál szabad kezet adott Čarno­gurskýnak” - részletezte a minisz­terelnök. Dzurinda nem tudta megmagyarázni, igazságügyi mi­nisztere miért érdeklődik ennyire az energetikai ipar iránt - a Trans- petrollal és a deblokációval kap­csolatban is vétót alkalmazott. „Talán megkeresték őt az erőműhöz közel álló személyek vagy az alkalmazottak” - véli a kormányfő. Čarnogurský - saját bevallása szerint - azért vétózott, mert szerinte a keretegyezmény túllő az eredeti kormányhatároza­ton, ráadásul a foglalkoztatottság kérdése sem rendeződik megfe­lelően a régióban, tart a munka- nélküliség emelkedésétől. A kabinet megbízta a gazdasági minisztert, a szerződést még no­vemberben úja alá. Eszerint Szlo­vákia rendszeresen az EBOR elé terjeszti a Vl-es blokk leállításával kapcsolatos projektumokat, a bank konkrét tervezetekre adja a pénzt. Harach szerint az így kapott hat és fél milliárd korona egyéb­ként sem elég, legalább 15 milli- árdra van szükség. Mikuláš Dzu­rinda elárulta, más szervezetektől is próbálnak támogatást szerezni, kétoldalú tárgyalásokat kívánnak folytatni azokkal az államokkal, melyeknek érdekük az atomerőmű mihamarabbi leállítása, (sza) Tíz éve kitört a világbéke, az ilyen védőeszközökre már nem lesz szükség - mondták, mikor elvitték a gázálarcokat Nem tökéletes a katasztrófa elleni felkészülés VÁG HOSSZÚ FALU A katasztrófa elleni felkészülés az egyes községekben korántsem olyan tökéletes, és a nyilatkoza­tokkal ellentétben nem minden községben van elegendő gázálarc. „A mi községünkben például egyetlen gázálarc sincs. A szocia­lizmusból ránk maradt készleteket tavaly központi rendeletre begyűj­tötték - tájékoztatta lapunkat Izsóf Róbert, Vághosszúfalu polgármes­tere. - A begyűjtést azzal indokol­ták, hogy tíz éve kitört a világbéke, az ilyen védőeszközökre már úgy­sem lesz szükség.” A polgármester nem is az elszállított gázálarcokat hiányolja, hiszen szerinte a lako­sok nagy része nem is tudná azo­kat szakszerűen alkalmazni, és kü­lönben sem valószínű, hogy a ter­roristák éppen egy szlovákiai kis­község ellen hajtsanak végre ter­rortámadást.. A nagyobb baj az, hogy a községben a sokkal „hét­köznapibb katasztrófák” esetén sincsenek meg a legegyszerűbb mentőszerszámok sem. „Ha kidől­ne egy fa vagy valakire rádőlne egy fal, egy egyszerű láncfűrészünk vagy betonvágó eszközünk sincs, amivel kiszaba­díthatnánk a szerencsétlent.” - mondta a polgármester, aki szerint ez a helyzet egyáltalán nem csak Vághosszúfalura érvényes. A Vágsellyei és részben a Galántai já­rásban is többféle veszély fenye­getheti a falvakat: árvíztől tarthat­nak, hiszen ha például a Vágkirályfai vízlépcsőnél követ­kezne be totális gátszakadás, Vághosszúfalut 40 percen belül akár 2,5 méteres árhullám lephet­né meg, ha pedig a Liptovská Mara-i vízduzzasztó szakadna át, ugyanilyen hullám 48 órán belül érné el a falut. A másik veszélyfor­rás a vágsellyei Duslo vegyi üzem ahonnan üzemzavar vagy robba­nás esetén veszélyes anyagok ke­rülhetnek a levegőbe, ilyen eset­ben a lakosok kitelepítését kellene megszervezni. A problémákkal a Polgári Védelem foglakozik, de a polgármester szerint a legna­gyobb hangsúlyt a papíron kidol­gozott tervekre, dokumentumok­ra fektetik, (gl) TAJTI/CERED Ezernél többen lépték át a határt Október 6-án, a római katolikus templom felszentelésének első évforulóján falunapot tartanak Tajtin. Ebből az alkalomból a he­lyi és a ceredi önkormányzat kérvényezte a határátkelő ideigle­nes megnyitását, amelyet a szlovák vámhatósági szervek már en­gedélyeztek. Molnár Gyula, Tajti polgármestere elmondta, a leg­utóbbi határnyitáskor szlovák oldalról 521 személy lépte át az or­szághatárt, ebből 389 személy volt szlovák állampolgár. Cered fe­lől 602-en keltek át a határon, ebből 157 volt magyar állampol­gár. Jelentős volt az autósforgalom is: Szlovákiából 182, Magyar- országról 201 személygépkocsi kelt át a határon 2001. augusztus 19-én. (fo) MEGYERCS Tetten ért alumíniumtolvajok A gútai rendőrség járőre tetten ért három férfit, akik alumínium­lemezek lopására készültek. A 44 éves megyercsi B. Béla, a 30 éves S. László és a 28 éves S. Tibor ellen lopási kísérlet gyanúja miatt indult bűnvádi eljárás. A férfiak az egykori állami gazda­ság megyercsi telephelyén 31 darab alumíniumból készült hul­lámlemezt szereltek le, a járőr közbenlépésének köszönhetően elvinni már nem tudták azokat. Tettükkel így is majdnem hu­szonegyezer koronást kárt okoztak a csallóközaranyosi mezőgazdasági szövetkezetnek, (km) VÁGSELLYE Jubileumi megemlékezés az alapiskolában A vágsellyei magyar alapiskola igazgatósága az oktatási intézmény fennállásának 50. évfordulója alkalmából október 19-én 15 órától ünnepi megemlékezést szervez a helyi művelődési házban. Az isko­la minden volt diákja, pedagógusát és alkalmazottja jelentkezhet a 031/770 34 95-ös telefonszámon, (ú) Csak az időjárás ronthatja el a jókedvet 21. Csallóközi Vásár DUNASZERDAHELY Dunaszerdahely önkormányzata a hét végén rendezi meg a 2Í. Csal­lóközi Vásárt. Az érdeklődőket ki­rakodóvásár, vidámpark és színes program várja. Ma 15.30-tól a Kis- tiglinc gyermektánccsoport lép fel, őket követi a Hodosi Citerazenekar és a Hodosi Népdalkor. 16.45-tő! Mezei Ernő és népi zenekara lép fel. Este az utcabálon a zenét a Flash együttes biztosítja. Holnap 15.30-tól musicalrészleteket ad elő Lelkes Szimona. Műsorát tar­kítja az általa vezetett modern színpadi táncot előadó tánccso­portok fellépése. 16.30-tól Lelkes Szimona és Olasz István előadásá­ban operettrészletek, operetténe­kek hangzanak el. 17.30-tól az ér­deklődők a somorjai Csalló és Csa­li néptánccsoport műsorát kísérhe­tik figyelemmel. Fekete Ernő lapunknak elmondta a vásár ideje alatt a városi rendőr­ség a járási rendőrséggel együtt­működve figyel majd a rendre. Idén várhatóan 300-350 vállalko­zó állítja fel kirakodósátrát a vásár idejére. „Az előkészületekkel min­den rendben, már csak az időjárás okozhat meglepetést. Reméljük, a vásár idejére igazi vénasszonyok nyara lesz - tette hozzá Fekete Ernő. (ül) Személyi okmányok nélkül hagyta el otthonát Eltűnt nőt keresnek KIRÁLYHELMEC Egy középkorú királyhelmeci nőt keresnek a hozzátartozók: a 44 éves Pappné Soltész Erzsébetet au­gusztus 20-án 19.30 óra körül a Nagykapos felé vezető úton látták utoljára. A170 cm magas, vállig érő szőke hajú nő eltűnése napján piros nadrágkosztümöt, ugyanüyen szí­nű blúzt, fekete aranyozott díszí­tésű szandált és ugyancsak fekete vállra akasztott kézitáskát viselt. A rendőrség még augusztus 23-án or­szágos körözést rendelt el felkuta­tására, de eddig senki sem akadt a nyomára. A hozzátartozók tájékoz­tatása szerint az asszony személyi okmányok nélkül hagyta el ottho­nát. Aki a fenti adatok alapján felis­merni véli vagy bármilyen tájékoz­tatást tud nyújtani az eltűnt szem­éllyel kapcsolatban, jelentse szem­élyesen vagy telefonon a királyhel­meci, esetleg a legközelebbi rend­őrőrsön, illetve a hozzátartozóknak a 056/638 2346 és 056/632 3088- as telefonszámon, (kát) Az uniós ismeretek bővítéséhez kívánnak hozzájárulni Az Európai Unió az Európa udvarban KOMÁROM A komáromi Európai Információs Központ, a területfejlesztési ügy­nökség és a szabadidőközpont A mi Európánk címmel egésznapos ren­dezvénysorozattal várta tegnap az érdeklődőket az Európa udvarba és több más helyszínre. Délelőtt közis­mert mesék elevenedtek meg, a gyerekek kartondobozokból jelké­pes, Európába tartó vonatot készí­tettek. A felső tagozatosoknak rajz­versenyt hirdettek a rendezők, ame­lyen a nap folyamán szerzett benyo­másaikat kellett megörökíteniük a diákoknak. Délután a komáromi és a környékbeli iskolák kultúrcsoport- jai léptek fel. Szlovákia számos alap- és középiskolájából, valamint a sérült gyermekek komáromi nap­köziotthonából érkeztek képzőmű­vészeti alkotások arra a versenyre, amelynek kiértékelésére ugyancsak tegnap került sor. Az eladásukból származó bevételt a rákbeteg gyer­mekek Kantha Dóra Alapítványá­nak utalják át. A középiskolások a NATO-ról hallgattak előadást, a ré­gió polgármesterei pedig hazánk in­tegrációs esélyéből, az EU-ba való belépésünkkel kapcsolatos problé­mákról tartottak kerekasztal-be- szélgetést. Ez utóbbin részt vett Jo­chen Schult, az Európa Bizottság küldöttségének első tanácsosa. Andriskin Irén, az Európai Informá­ciós Központ munkatársa elmond­ta: a jövőben több hasonló rendez­vénnyel kívánnak hozzájárulni a la­kosság EU-val kapcsolatos ismerete­inek bővítéséhez, (vkm)

Next

/
Oldalképek
Tartalom