Új Szó, 2001. szeptember (54. évfolyam, 202-224. szám)

2001-09-24 / 219. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2001. SZEPTEMBER 24. Riport - hirdetés 9 A küküllőkeményfalvai székely mester egy hónapig Szlovákiában is dolgozott Világba nyíló kapuk Petresen áll Kárpát-medence legnagyobb székelykapuja Egy régi könyvben olvastam, hogy aki valódi székelykaput akar csináltatni, az Udvarhe­lyen keressen magának fafa­ragót. Az ottani mesterek­nek gazdag a fantáziájuk, ügyes a kezük és meg tud­nak küzdeni az anyaggal. FARKAS OTTÓ Székelyudvarhely mellől, Küküllókeményfalváról hívott fa­faragó mestert Csornai Lászó fele­di magánvállalkozó is, aki petresi farmjának bejárata elé szeretett volna székelykaput faragtatni. Ko­rábban egy ismert társaságnál ér­deklődött, de Bíró Lázár, a kft. igazgatója nem vállalta a munkát, mondván, osztrák piacra dolgoz­nak, alig győzik teljesíteni a meg­rendeléseket. Ám maga helyett kükküllókeményfalvai komáját, Miklós Gábor Tibort ajánlotta. „Nem szívesen jöttem Szlovákiába, mert sok rosszat hallottam az or­szágról” - mondja Tibor. „Szlovák­gyarmaton jártam, de ottani élmé­nyeimről most nem szívesen be­szélnék. Szóval, voltak bizonyos szlovákiai tapasztalataim, meg­mondom őszintén, féltem. A meg­bízóm nyugtatott, szavatolja a biz­tonságomat. Hittem is neki, meg nem is. Inkább Magyarországon vállaltam egy kisebb munkát, Al­sónémetiben faragtam kopjafát. Annak ünnepélyes felavatására is eljött Laci, a szlovákiai vállalkozó, aki addig győzködött, amíg végül megegyeztünk. Most már azt mon­dom, hál’ Istennek, Petresen ugyanis hamar megváltozott a Szlovákiáról alkotott véleményem. El vagyok ragadtatva, az itteni em­berektől és a tájtól. Ha nem a gyö­nyörű Székelyföld lenne a hazám, nem vágynék el innen.” Miklós Gábor Tibor otthon sem unatkozik, mégis inkább külföldön szereti letenni a kézjegyét. Munkái a Tűzföldtől Thaiföldig a világ szá­mos országában megtalálhatók. Azt mondja, legújabban az akt domborművek a legkelendőbbek. Korábban küküllőkeményfalvai műhelyében fiatalokat oktatott a fafaragás tudományára, eddig százöten kerültek ki a keze alól. „Hazudnék, ha azt állítanám, min­denkiből kiváló mestert faragtam” - folytatja Tibor. „Volt, akinek a legelején azt tanácsoltam, jobban jár, ha eladja a vésőjét és a pénzen furulyát vesz magának vagy vala­mi mást. Erre a mesterségre szü­letni kell. Sok tanítványomra büsz­ke vagyok. Néhányan jobbak, mint én. Többségük külföldön dolgozik, élnek a tengerentúlon is. Senkivel nem tartom a kapcsolatot. Nekem a faragás nem munka, hanem szó­rakozás...” - körülnéz és halkan megjegyzi. „Meg ne hallja a vállakozó, mert még azt találja mondani, szórakoztam nála egy hónapot, elég volt, visz haza. A vé­gén még én fizetek neki a kvárté­lyért” - mondja nevetve. Úgy emlékszik, nyolcéves lehetett, amikor a kezébe került nagyapja egyik munkája. Amikor kigyö­nyörködte magát benne, utánozni kezdte. A sokadik kísérlete sike­rült, és bár a munka egyáltalán nem hasonlított az eredeti alko­táshoz, büszkén mutogatta min­denkinek. Ez volt az első sikerél­ménye. Épületszigetelőnek tanult, de szabad idejében mindig farics- kált valamit. A hetvenes évek ele­jén a kezébe került egy pálinkás­üveg, amelynek címkéjén egy szé­kely paraszt tartotta a borókapá­linkát. Megtetszett neki a rajz, és kifaragta. Megkérte a bútorüzem­ben dolgozó testvérét, vigye be a gyárba, lakkozza be. Ott éppen német megrendelőknek dolgoz­tak, faragott szekrényeket gyár­tottak. A cég igazgatójának is megtetszett a dombormű, azonnal érte küldetett. Felvette, és külön­leges feladatokkal bízta meg. Önálló műhelyt rendeztek be ne­ki, évekig egyedi darabokat készí­tett külföldi, főleg svéd, osztrák és német megrendelőknek. „A faragás is szerencse dolga” - állítja Tibor. „Néha kosztra sem telik, máskor pedig dúskál az em­Évekig egyedi darabo­kat készített külföldi megrendelőknek. bér a megrendelésekben. Én a szerencsésebbek közé tartozom, eddig kevesebbet álltam árnyék­ban és többet a napfényes olda­lon. Főleg akkor ment jól a sorom, amikor Nikolae Ceaucescu elnök­nek dolgoztam. A szekusok ren­delték meg a munkát, ők jöttek a faragásokért is. Nagyon jól megfi­zettek. Ceausescuval többször ta­lálkoztam, dicsérte a munkáimat, de ő nem volt szimpatikus. Ismer­tem minden róla szóló gúnydalt. Egyszer akkor jöttek a titkosrend­őrök a faragásokért, amikor az el­nökről énekeltem gúnyolódó nó­tát. Az akkor Romániában a leg­nagyobb bűncselekmények közé tartozott, elsápadtam. Azt hittem, engem is elvisznek, nem csak a fát. De rendesek voltak, úgy tet­tek, mint akik semmit nem hallot­tak. A vidéken akkoriban a sógo­rom volt a fővadász, és mivel Ceausescu szeretett vadászni, ba­ráti viszonyban álltak egymással. A sógoromtól tudom, hogy ami­kor hozzájuk látogatott, elvitték kiállításokra, előadásokra, külön­böző rendezvényekre. Egy alka­lommal találkozott az egyik fara­gásommal, állítólag mindjárt rá­mutatott, hogy csomagolják be neki. Azután százával rendelt ha­sonlót. Úgy tudom, a készülő és atombiztosra tervezett elnöki pa­lotát díszítették volna vele. Több mint három évig dolgoztam az el­nöknek, a politikai változások idején már tizennégy alkalmazot­tam volt.” A romániai rendszerváltás Után Ti­bor bezárta műhelyét és egy jónak ígérkező ajánlatért Magyarország­ra költözött. Tehetős adonyi vállal­kozó hívta meg birtokára, és meg­bízta egy hatalmas szálloda építé­sével. A többszörös milliomos azon­ban hirtelen meghalt, Tibor család­jával munka nélkül maradt Magya­rországon. A helyi tanács kilenc­ezer forintos havi fizetésért meg­bízta a park gondozásával, de min­dent csinált, még kutyákat is oltott. Egy idő után úgy érezte, süllyesz­tőbe került. Aztán gondolt egy na­gyot. Három évvel ezelőtt elbúcsú­zott lányától, négy unokájától, ve- jétől, aldk Magyarországon ma­radtak, ő pedig hazaköltözött a Székelyföldre. Szerencséje volt, mert azonnal kapott megrendelé­seket, és gyorsan talpra állt. Újra boldog, ismét azt csinálhatja, amit szeret, meg is él belőle. Egy teljesítetelen vágya azonban még maradt: szeretne legalább egyszer lenézni az Eiffel-torony tetejéről. Mivel küküllőkeményfalvai csalá­di házát már kijavíttatta, most a párizsi útra gyűjt. Petresen pedig azóta felállították a székelykaput; a hét méter széles és hat méter magas alkotás Miklós Gábor Tibor szerint a Kárpát-me­dence legnagyobb székelykapuja. Az ünnepélyes kapuavatáson csak a farm dolgozói vettek részt. Szé­kely szokás szerint Csornai László borral kínálta a kapu alatt álló mestert. „Amíg az üvegből a bor el nem fogy, a kapu alatt állok. Ha addig nem szakad rám, örökké áll­ni fog” - ismételgette Miklós Gá­bor Tibor, ugyancsak székely szo­kás szerint. Miklós Gábor Tibor fafaragó és Csornai László vállalkozó (A szerző felvételei) VŠEOBECNÁ ÚVEROVÁ BANKA sőt, a 2001. XII. 27-i sorsoláson autót vagy más ajándékot nyerhet 02/50 55 25 39, 02/50 55 27 81 02/50 55 26 89, www.vub.sk Kontakt szolgáltatás - ingyenes infóvonal napi 24 órán át: 0820 43 88 88 VK-753

Next

/
Oldalképek
Tartalom