Új Szó, 2001. szeptember (54. évfolyam, 202-224. szám)

2001-09-18 / 214. szám, kedd

Sport ÚJ SZÓ 2001. SZEPTEMBER 18. Kunzo (világos mezben) és Mojics párharca az Inter-Slovan rangadón. A sarokban Jozef Prochotský. (TA SR- és MNL-felvétel) Jozef Prochotský, a Slovan vezetőedzője nem kívánta kommentálni elődje munkáját Égszínkék feltámadás? Váratlan siker - három újonccal Nyitra/Szenc. Három újonc­cal (Kollár kapus, Boguský, Krejčí) lépett pályára Nyitrán, a II. liga szombati rangadóján a szenei labdarúgócsapat, és az első félidőben nyújtott gó­lerős játékának köszönhetően nyert 3:1 arányban. Štefan Mrva, a KOBA menedzsere: „Fergeteges támadásokat ve­zettünk a meccs elején, s ezúttal a helyzetkihasználás­sal sem volt baj. A nyitraiakat alaposan meglepte a gyors, technikás játékunk. A szünet előtt, majd pedig a második félidőben ugyan rendezték soraikat, erejükből azonban csak a szépítésre futotta. Igaz, fordulást követően már jóval visszafogottabban fut­balloztunk, megelégedtünk a kétgólos előnnyel. Mindent összevetve, módfelett elége­dettek vagyunk a mutatott já­tékkal és természetesen az eredménnyel.” (zsi) Elnézést kér a klubelnök Dunaszerdahely. Szombaton délután, a sereghajtó aranyos- marótiak elleni II. ligás talál­kozón gólzáporos győzelem­ben reménykedtek a DAC- szurkolók. A meccs elején is minden jel arra mutatott: Du- naszerdahelyről nagy zakóval távozik az újonc. A végén az­tán örülhettek a csallóköziek, hogy megnyerték az összecsa­pást (4:2). „A két gyors gól után érthetetlenül visszaes­tünk, s ezt ügyesen kihasznál­ta az ellenfél, amely nem kis meglepetésre kiegyenlített. Ezután kaotikusán játszot­tunk, még szerencse, hogy a hajrában magunkra találtunk és megnyertük a meccset. Fá­jó, hogy a négy gólunkból hár­mat is hátvédek szereztek, egy pedig büntetőből esett. Ez is azt bizonyítja, komoly csatár­gondokkal küszködünk. Minél előbb felejtsük el ezt a mérkőzést; elnézést kérek szurkolóinktól, legközelebb kiköszörüljük a csorbát...” - bizakodott Sánta Imre, a DAC klubelnöke, (zsi) Senec-Trnava a Szlovák-kupában Pozsony. Ma tíz találkozóra kerül sor a labdarúgó Szlovák­kupában. Az első forduló összecsapásait egy győztes mérkőzésre játsszák. A DAC a nagytapolcsányi együttest fo­gadja. Nagy érdeklődés előzi meg a nagyszombatiak szenei vendégjátékát. Bizakodnak a KOBA vezetői, hogy legyőzik a Spartakot. A MŰSOR -15.30: Ličartovce-Prešov, Rim. Sobo- ta-B. Bystrica, Senec-Trnava, Senica-Petržalka, Slovan B-Dubnica, DAC-Topoľčany, Dubová-Púchov, Humen- né-Ružomberok, Podbrezo- vá-Žilina, Devín - Trenčín. A Nováky-FC Košice találkozót a pálya használhatalansága miatt október másodikára ha­lasztották- (sr) Hengerelt a Debrecen Debrecen. A labdarúgó NB I 9. fordulójának zárómérkőzé­sén: Debrecen-Újpest4:0 (2:0). Góllövők: Nenadics (5.), Plókai (45.), Tiber (60.), Böőr (66.). Játékvezető: Bu- kovics; 6000 néző. DVSC: Ba- logh-Vadicska, Kuttor, Plókai, Szatmári-Böőr, Majoros, Ske- tiani-Bajzát (80. Alekszics), Tiber (84. Ulveczki), Nenadics (83. Radojicsics); ÚJPEST: Po- sza-Medgyesi, Szélesi (58. Korolovszky), Tamási, Petó- Erős, Kunzo, Galaschek, (58. Herceg), Lów-Vagner (79. Poljakovics), Tokody. Biztosan nyert a Debrecen, (sr) Jozef Prochotský Anton Dra- gúňtól a hetedik forduló után vette át a Slovan fut­ballcsapatának irányítását. Az égszínkékek mesterével a 95. pozsonyi, Inter-Slovan rangadó után beszélgettünk. HORVÁTH PÉTER Vezetőedzőként túl van a máso­dik mérkőzésén, csapata egy- egy győzelmet és döntetlent har­colt ki. Elégedett az eddigi telje­sítménnyel? Elsődleges célunk az volt, hogy a fiúk kikerüljenek abból a lélektani mélygödörből, melybe a bajnoki rajt után kerültek. Úgy tűnik, a rendszeres munka meghozza vég­re gyümölcsét. Mekkora szerepe van ebben a két fordulóval ezelőtt menesz­tett Anton Dragúňnak? Nem kívánok az elődöm munkájá­ról nyüatkozni. Kérem, olyan kér­déseket tegyen fel, melyek az én feladataimra vonatkoznak. A Slovan a vasárnapi rangadón - a hibák ellenére - játékosság­ban már felcsillantotta a javulás némi jelét, ami reményre adhat okot a közeljövőben. Az állandó kritikus megjegyzések A ŠPORTKA 37. játékhetének (va­sárnapi sorsolás) nyereményei -1. HÚZÁS - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 5 nyertes á 38 523 korona; 4. díj: 471 nyertes á 590 korona; 5. díj: 10 637 nyertes á 80 korona. A szerdai sorsolásra át­vitt, felhalmozott JACKPOT-nyere- mény: 12 220 713 korona. II. HÚZÁS -1. díj: nincs nyertes; 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 16 nyertes á 12 038 korona; 4. díj: 650 nyertes á 428 korona; 5. díj: 12 484 nyer­tes á 68 korona. A szerdai sorsolás­ra átvitt, felhalmozott JACKPOT- nyeremény: 9 154161 korona. A LEHETŐSÉG 37. játékhetének nyereményelosztása - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 5 nyertes á 10 000 korona; 4. díj: 42 nyertes á 1000 korona; 5. díj: 487 nyertes á 100 korona. A szerdai sor­solásra átvitt, felhalmozott JACK- POT-nyeremény: 1 402 150 korona. A MATES 37. fogadóhetének nyere­ményei a következők -1. díj: 1 nyer­tes á 135 757 koroa; 2. díj: 42 nyer­tes á 1648 korona; 3. díj: 1849 nyer­tes á 100 korona. A magyar ÖTÖSLOTTÓ 37. játékhe­tének nyereményei. Ezúttal sem volt öttalálatos szelvény. A négye­sekre 1 422 959, a hármasokra 15 pergőtüzében a fiúkkal végre sike­rült elhitetnünk, hogy igenis tud­nak futballozni. A bajnok Internek is egyenrangú ellenfelei voltunk, sőt azt is mondhatom: jobbak vol­tunk, mint a sárga-feketék. Előnyt jelentett az is a bajnok el­leni mérkőzésre való felkészülés­ben, hogy elmaradt a csütörtöki, libered ÜEFA-kupa-mérkőzés? Nem hinném, hogy ez valamilyen előnnyel járt volna, hiszen az In­ternek ugyanúgy elmaradt a Lo- vecs elleni találkozója. Az viszont tény, hogy nyugodtabban készül­hettünk a rangadóra. A hét végén esedékes Petržalka elleni pozsonyi rangadó előtt azonban holnapután már min­den bizonnyal pályára lép a csa­pat Liberecben. Hogy ítéli meg 322, a kettesekre 858 forintot fizet­nek. Az e héten várható nyeremé­nyösszeg: 475 millió forint. A JO- KER-játékban, az első nyerőosztály­ban nyertes szelvényt nem találtak. A 38. fogadóhéten várható főnyere­mény: 40 millió forint. A HATOSLOTTÓ nyereményelosz­tása. Ezúttal nem volt hattalálatos szelvény; az 5 + 1 találatos szelvény 15 461 957 forintot ér. Az ötösökre 147 169, a négyesekre 3243, a hár­masokra pedig 717 forintot fizet­nek. A 38. fogadóhéten várható főnyeremény: 155 millió forint. A TOTÓ 37. játékhetének telitalála- tos szelvénye: 1, X, 2,1, X, X, 2,2,1, 1, 1, X, 1 - 1. NYEREMÉNYEK: 13+1 találatos szelvény nem volt. A 13 találatosok 1624 795,. a 12-esek 270 799, a 11-esek 15 524, a 10- esek 2865 forintot érnek. GÓLTO­TÓ: hattalálatos szelvény nem volt, öttalálatos szelvény sem volt, négy- találatos szelvényre sem bukkantak. A 38. fogadóhéten várható főnyere­mény: 848 000 forint. A KÉNO 10 hétfői nyerőszámai: 1,3,6,9,14,18,28,35,37,38,45, 47, 51, 56, 57, 58, 61, 62,63, 68. A számok helyességéért a szer­kesztőség nem vállal felelőssé­get! (TASR, TXT) együttese továbbjutási esélyeit a cseh bajnokság élmezőnyébe tartozó névrokon ellen? Egy remek csapat vár ránk, volt al­kalmam kétszer élőben megtekin­teni, legutóbb egy héttel ezelőtt Príbramban, ahol egy-egyes dön­tetlent ért el. Ennek ellenére nem utazunk feltett kezekkel Csehor­szágba, a továbbjutási esélyek azo­nosak, így ezt ki kell használnunk. Mikorra várható, hogy a Slovan újra hírnevéhez méltóan szere­peljen, és a bajnokságban is az őt megillető helyet foglalja el? Mi azon vagyunk, hogy ez minél előbb bekövetkezzen. Lehet, hogy erre tavaszig kell várni? Nem. Mi az őszi idény befejezéséig adtunk időt magunknak. SPORTHÍRADÓ ♦ Ma rendezik a jégkorong Extrali­ga 6. fordulóját -17.00: Zvolen-Slo- van, Košice-Martin, Trenčín-Skali- ca, Poprad-Žilina, L. Mikuláš-Nitra. ♦ Kihirdették a Forma-l-es autós gyorsasági vb 2002-2006-os futa­mainak magyarországi tévéközve­títésére kiírt pályázat eredményét: a győztes az RTL Klub lett. ♦ Remekül kezdte az új bajnoki idényt az I. ligában a nagymagyari női tekecsapat: a nyitófordulóban 16:4-re (faarány 2493:2350) lelép­te a vágsellyeieket. Legjobb hazai­ak: Bartalos Éva 435, Vlahy Éva 434, Maries Zsuzsa 418. ♦ Női I. kézüabdaliga, 2. forduló: Dunajská Streda-Štart 21:20, Bá- novce-Púchov 33:23, Močenok-To- poľčany 23:14, N. Zámky-Trenčín 20:26. Vezet a Bánovce 4 ponttal, a DAC 2 ponttal a 8., az érsekújváriak két vereséggel az utolsók. ♦ Nyolc tehetséges amerikai atléta hunyt el közlekedési balesetben, amely Laramie közelében történt. A sportolók furgonnal utaztak, ami­kor nagy sebességgel frontálisan üt­köztek egy terepjáróval. MÉRLEG A labdarúgó Szuperliga 9. fordulójának mérlege. HAZAIAK-VENDÉGEK: 2-2-1 9:6 (összesen 23-15-7; 74:43). NÉZŐK: 19 200 (összesen 166 500). PIROS LAP: 0; (összesen 14, ebből 8 a vendégeknek). SÁRGA LAP: 23 (11/12) - összesen 180 (82/98). 11-ESEK: 1 - összesen 14, ebből 5 a hazaiak ellen. GÓLLÖVŐLISTA - 7 gólos: Oravec (Ružomberok); 6 gólos: Vittek (Slovan); 5 gólos: Micsovics (Inter); 4 gólos: Perniš (Púchov), Fa­bula (Ružomberok), Šoltis (Petržalka), Reiter (Žilina). SPORTFOGADÁS Ma: Magyarország-Litvánia, Szlovákia-Oroszország „Két győzelem kell” ÖSSZEÁLLÍTÁS Graveline. Csak akkor kerülünk biztosan a negyeddöntőbe, ha megnyeijük az utolsó két csoport- mérkőzésünket - mondta a ma­gyar csapat esélyeiről a Franciaor­szágban zajló női kosárlabda Euró- pa-bajnokság szünnapján Rátgé- ber László szövetségi kapitány. A válogatott ma (15.00) a lehetséges továbbjutó litvánok, majd holnap (15.00) az eddig nyeretlen görö­gök ellen lép pályára.- Két vereség esetén már csak a 9­12. hely jöhet szóba a Le Mans-i végjátékban, két győzelemmel vi­szont, melyek közül a litvánok el­lenit lesz nehéz kiharcolni, nincs miért aggódnunk - értékelte a le­hetőségeket a szakvezető. A grave- lines-i csoportban négy csapat áll egyformán 5-5 ponttal. így Görög­ország kivételével még bármelyi­kük végezhet az első négy hely egyikén. - Helyezésünk tehát az ellenfelek további eredményeitől is függ. Negyedikként a legjobb nyolc között a favorit franciákkal kerülnénk szembe, ezt minden­képpen szeretnénk elkerülni - összegezte Rátgéber. A szlovák együttes 81:74-re nyert Görögország ellen, s feljött a máso­dik helyre. Azonban Žirkováéknek nem lesz könnyű dolguk, mert ne­héz ellenfelekkel találkoznak a cso­portmérkőzések hajrájában, ma (20) az oroszokkal, holnap (17.30) a litvánokkal mérkőznek. - Csopor­tunk rendkívül kiegyensúlyozott, közel állunk a továbbjutáshoz. Az egyik találkozónkat meg kell nyer­nünk, hogy ott legyünk negyeddön­tőben. Az oroszok eddig várakozá­son alul szerepelnek, bízom benne, sikerül meglepnünk őket. Védence­im a korábbi meccseken nem jeles­kedtek különösebben, remélem ezúttal kitesznek magukért - jelen­tette ki Marián Mátyás, a válogatott vezetőedzője. A-CSOPORT: 1. Franciaország 2. Spanyolország 3. Lengyelország 4. Jugoszlávia 5. Ukrajna 6. Románia 3 3 0 263:190 6 3 3 0 254:194 6 3 2 1 227:199 5 3 1 2 216:233 4 3 0 3 198:260 3 3 0 3 168:250 3 B-CSOPORT: 1. Oroszország 3 2 1 219:170 5 2. Szlovákia 3 2 1 222:205 5 3. Magyarország 3 2 1 181:174 5 4. Litvánia 3 2 1 230:233 5 5. Csehország 3 1 2 207:222 4 6. Görögország 3 0 3 184:239 3 A csoportok első négy helyezettje jut a negyeddöntőbe, (sr) LABDARÚGÓ BL Pozsony. A 2. forduló mérkőzései­vel folytatódnak a labdarúgó Baj­nokok Ligája csoportküzdelmei. A ma pályára lépő együttesek az Egyesült Államokat ért terrortá­madás miatt az 1. körben nem ját­szottak (az elmaradt meccseket október 10-én rendezik meg). Most kezdi el szereplését a cím­védő Bayern München is: a német bajnok a prágai Spartát fogadja. Először játszik a BL-ben a Lille, be­mutatkozása a Manchester United otthonában lesz. A legérdekesebb összecsapásra várhatóan Torinó­ban kerül sor, ahol a Juventus Ľubomír Moravčík csapatát, a Cel­tic« látjavendégül. A MAI MŰSOR - E-csoport: Juven- tus-Celtic, Rosenborg Trondhe- im-FC Porto. F-csoport: Olymp. Lyon-Bayer Le­verkusen, Fenerbahce-Barcelona. G-csoport: Manchester United-Lil- le, Deportivo La Coruna-Olimpia- kosz Pireusz. H-csoport: Bayern München-Spar­ta Praha (élőbaen közvetíti a ČT 2), Szpartak Moszkva-Feyenoord. A moszkvai találkozó 18 órakor, a többi mérkőzés 20.45-kor kezdő­dik. (sr) Szkukalek Igor egy félidőt játszott Albert-gálán Beckenbauer 60-as meze HORVÁTH PÉTER Budapest/Pozsony. Vasárnap a Fe­rencváros Üllői úti stadionjában rendezték az Albert Flórián hatva­nadik születésnapja alkalmából szervezett gálamérkőzést, melyen az 1995-ös BL-ben szerepelt ferenc­városi tizenegy a jelenlegi Fradi- gárdával mérte össze erejét. Napja­ink zöld-fehér alakulatában pályára lépett Szkukalek Igor is, aki hat év­vel ezelőtt még a lelátóról szurkolt Vinczééknek az Ajax, a Real és a Grasshoppers elleni találkozókon: „Hatezer néző volt kíváncsi mér­kőzésünkre, melyre szimbolikus, hatvan forintos volt a belépőjegy. Kinn volt Puskás Öcsi bácsi is. Franz Beckenbauer, a Bayem München el­nöke egy hatvanas számú mezt kül­dött az ünnepeknek, Albert Flórián­nak.” A kétszer harmincperces mér­kőzés 4:4-es döntetlennel zárult, melyen pályára lépett többek között Magyarország első hivatásos ökölví­vó vüágbajnoka, Kovács István is. „Kokó a második félidőt játszotta végig a BL-csapatban, rúgott két gólt. Én nem találkoztam vele a pá­lyán, ugyanis csak az első játékrész­ben szerepeltem. Ha legalább úgy tudnék bokszolni, mint ő focizni, örülhetnék” - mondta a nemesócsai születésű Szkukalek. A gálamérkőzés kezdőrúgását az ünnepelt, Albert Flórián végezte el. A 95-ös BL-csapatban pályára léptek a Grasshoppers elleni, züri­chi 3:0-ás diadal hősei: Vincze Ot­tó, Hajdú Attila, Simon Tibor, vala­mint Szergej Kuznyecov, Zoran Kuntics, ifjabb Albert Flórián. Va­sárnap azonban hiányzott az Üllői úti stadionból az akkori legna­gyobb kedvenc: Lisztes Krisztián, csakúgy mint Goran Kopunovics és Fatusi Babatunde. Nem volt ott a gálán Pinte Attila sem, aki izomsé­rülés miatt kénytelen volt kihagyni a pénteki, Vasas elleni meccset, a hétvégén pedig belázasodott. A NIKÉ 38. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA KEDD, SZEPTEMBER 18. . i Hoki Extraliga: 41. *' Zvolen-Slovan 1,8­4,2-2,85-1,35-1,7; 42. Košice-Martin 1,3-4,8-6,5-0- 2,75; 43. Tren- čín-Skalica 1,4­4.8- 4,5-1,2-2,3; 44. Poprad-Žilina 1,654,2-3,3-1,3-1,85; 45. L Miku­láš-Nitra 1,75-4,2-3,0-1,3-1,75. Labdarúgó Bajnokok Ligája: 67. Sz. Moszkva-Feyenoord 1,8-3,0- 4,1-1,2-1,7; 68. Fenerbahce-Barce­lona 2,75-2,9-2,4-1,35-1,3; 69. Ju- ventus-Celtic 1,4-3,6-7,1-1,05-2,35; 70. Manchester-Lille 1,3-4,2-8,0-0- 2,75; 71. Trondheim-Porto 2,3-2,9­2.9- 1,3-1,4; 72. Bayem- Sparta 1,3­4.2- 8,0-0-2,75; 73. Lyon -Leverku­sen 2,2-2,6-3,2-1,3-1,45; 74. La Co- runa-Pireusz 1,45-3,6-6,1-1,1-2,25. Labdarúgó UEFA-kupa: 91. Paris SG-R. Bucuresti 1,3-4,2-8,0-0-2,75. Labdarúgó Szlovák-kupa: 117. Li- čartovce (2)-Prešov 2,9-2,9-2,3­1,4-1,3; 118. R. Sobota (2)-B. Byst­rica (2) 1,65-3,2-4,7-1,1-1,85; 119. Senec (2)-Trnava (2) 2,4-3,0-2,7­1.3- 1,35; 120. Senica (3)-Petržalka 8.0- 4,2-1,3-2,75-0; 121. Slovan B (2) -Dubnica 3,7-3,0-1,9-1,6-1,2; 122. DAC (2)-Topoľčany (2) 1,5-3,5-5,6­1.1- 2,15; 123. Dubová (3)-Púchov 8,7-4,6-1,25-2,95 -0; 124. Humen- né (2)-Ružomberok 4,7-3,2-1,65- 1,85-1,1; 125. Podbrezová (2)-ŽUi- na 3,0-3,0-2,2-1,45-1,3; 126. Devín (2)-Trenčín 3,35-3,0-2,0-1,55-1,25.

Next

/
Oldalképek
Tartalom