Új Szó, 2001. augusztus (54. évfolyam, 176-201. szám)
2001-08-23 / 195. szám, csütörtök
15 ÚJ SZÓ 2001. AUGUSZTUS 23. Sport Gyurcsi Géza is vízbe száll a szombati Magyarország-Világválogatott bemutató pólómérkőzésen „Felejthetetlen élmény lesz!” Gyurcsi Géza szombaton a Világválogatottban pólózik Európa 8 legjobb válogatottjából 2-2 vízilabdázó kapott meghívást. A rendezők szerint csak a meccs napján dől el, kikkel is játszom majd egy csapatban. Egy biztos, felejthetetlen élmény lesz számomra ez a gálamérkőzés! A közelmúltban Eb-t, majd pedig vb-t is rendeztek. Szerinted szerencsés dolog gyors egymásutánban lebonyolítani a világ- versenyeket? Ezt én is rossz megoldásnak tartom, két hónapon át nem lehet egy válogatott csúcsformában. Az Eu- rópa-bajnokság után szó sem lehetett pihenésről, hiszen azonnal kezdődött a világbajnoki felkészülés. Jövőre szinte üres a verseny- naptár. Éppen ezért, semmi értelme sem volt ennek a rohamtempónak. Például a vb-t nyugodtan megrendezhették volna 2002-ben. Téljünk még vissza a budapesti kontinensvetélkedőre, ahol várakozáson felüli teljesítményt nyújtott a szlovák válogatott. Többek között legyőzte a komoly játékerőt képviselő horvát együttest, s végül az előkelő 8. helyen végzett, ami egyben a vb-részvételt is jelentette. Ennek ellenére az Eb után ti kezdeményeztétek Bottlik László edző leváltását. Miért? Nagyon egyszerű a válasz: túl régen irányította a csapatot, s már semmi újjal nem tudott előrukkolni. Nagyon kellett már az edzócsere! De közvetlenül a világbajnokság előtt? Az Eb-t követően felgyorsultak az események, s már nem lehetett tovább várni. Különben Bottlikkal sem végeztünk volna előkelőbb helyen, mint a tizenegyediken. Állítólag te voltál a palotaforradalom főszervezője... Pontosítok: összefogtunk, a kulcsemberek mind az edzőcsere mellett voltak, tehát én is. (M. Nagy László felvételei) Egy évvel ezelőtt Horvátországból Törökországba igazoltál, s úgy hírlik, a következő idényben Franciaországban folytatod. Jól éreztem magam Isztambulban, a játék is ment; de az igazat megvallva, a török bajnokság nem a legszínvonalasabb. Éppen ezért a nizzaiak ajánlatát rögtön elfogadtam. A francia bajnokcsapat már négy éve a BL legjobb nyolc együttese között szerepel, tavaly például a Ferencvárost is legyőzte. Mikor költözöl Nizzába? Ha minden jól megy, akkor szeptember elején, 7-én kezdődik ugyanis a nyári alapozás. Az előző egyesületem a Slávia UK, annak ellenére, hogy már három éve nem játszom a pozsonyi csapatban, nem kis átigazolási ösz- szeget kér. Csak tudnám, hogy miért? A vízilabda-szövetségben ígéretet kaptam, hogy rövidesen elintéződik az ügyem. Pozsony. Szombaton a Margitszigeten Magyarország-Világválogatott vízilabdamérkőzésre kerül sor. A gálára két szlovákiai pólós is meghívást kapott: Gergely István és Gyurcsi Géza. Az előbbit izraeli klubja nem engedi el (ott ugyanis még javában tart a bajnokság), az utóbbi viszont ott lesz a Hajós Alfréd uszodában. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Meglepődtél, amikor közölték veled: te is a sztárcsapatban szerepelhetsz? A kontinensviadalt követően már beszéltek a meccsről, de a Világ- válogatott összeállításáról még nem esett szó. Csak a vb után küldték el a meghívókat. Még most sem akarom elhinni, hogy én is vízbe szállhatok ezen a párját ritkító eseményen. Vajon tudod-e, kikkel pólózol majd szombaton este? Az már biztos, hogy az ellenfél, az olimpiai bajnok magyar együttes a lehető legerősebb összetételben játszik, csupán a sérült Varga Zsolt marad távol. A Világválogatottba Irány Nizza! (MNL-felvétel) A Győr vezetőedzőjét a dühös szurkolók „szerették" volna jobb belátásra bírni, de végül megérkeztek a rendőrök Varga hozzálátott a rendcsináláshoz FELDOLGOZÁS Pozsony. Varga Zoltán, az NB I-es Győr labdarúgócsapatának vezetőedzője a kedd délelőtti edzést követően felhívta Tarsoly Csabát, a futballklubot 74 százalékban birtokló Quaestor Rt. elnök-vezérigazgatóját, közölvén: itt bizony egy-két dolgon változtatni kell. Az Ausztriában nyaraló elnök aztán tárcsázta Peczár László ügyvezető igazgató számát, és ők is egyeztettek a hogyan tovább- ról. A „konferenciabeszélgetés“ eredménye: Peczár megcsörgette Molnár Leventét, és közölte a kapussal, hogy innentől fogva a juniorok között kell folytatnia. A kapus letette a telefont, és látta, hogy jó barátja, Mracskó Mihály csak nevet az egészen. Aztán már Mracskó sem nevetett. A134 élvonalbeli mérkőzésével az ETO legrutinosabb labdarúgójának számító középpályás mobilja is elA szurkolók fogadkoz- tak, hogy az edzés végén ellátják Varga baját... kezdett zenélni - és a vonal végén Peczár László jelentkezett... És ez még semmi: nemcsak az imént említett két játékost, hanem az első csapat eddigi pályaedzőjét, Hannich Pétert, valamint a ka- pusedzót, Boros Lukácsot is a juniorokhoz irányították - Nagy Sándornak, a futballisták erőnlétéért felelős szakembernek pedig egyenesen felmondtak. Persze, pótolni kellett a szakembereket, így a juniorok szakvezetője lépett feljebb a szamárlétrán, és Tamási Zsolt lett Emir Dzsinovics mellett Varga Zoltán fő támasza. A délutáni edzésen legalább harminc, láthatóan mindenre elszánt szurkoló állta körül az edzőpályát. Egyikük nem sokáig kertelt: „Varga, takarodj!“ kiáltotta világgá, és ezt talán nem kellett volna. Miként azt sem, hogy az edző visszaszóljon neki... Ettől be- és megindultak a szurkolók, kész szerencse, hogy a kapu mögött feszülő nagy háló elválasztotta őket attól, hogy ellepjék a pályát, s hogy... A szurkolók elindultak a kocsma felé, és fogadkoztak, hogy majd az edzés végén ellátják Varga baját... Útközben arra még maradt energiájuk, hogy a pályáról elzavarják azt az újságírót, aki könyvet merészelt írni Varga Zoltánról. Aztán - ahogy ígérték - egy korsó sör, avagy egy pohár bor elfogyasztása után újra megjelentek a színen, és félő volt, hogy elszabadul a pokol.A tréning véget is ért, a játékosok az oldalsó bejáraton bevonultak az öltözőbe, nyomukban Varga Zoltánnal. Az elkeseredett, haragos, csapatukat féltő szurkolók ezután vagy háromnegyed órán át vártak a szakvezetőre. Varga Zoltán nem sokkal nyolc óra után hagyta el a stadiont, azt követően, hogy a biztonsági őrök, az időközben segítségül hívott rendőrök segítségével „megtisztították“ a környéket. Nézzük, hogy a vezetőedző miért szorgalmazta azt, hogy változások legyenek a szakmai stábban, illetve, miként értékeli néhány játékosa eddigi teljesítményét. „Túl sokan vagyunk, a hatékonyabb munka érdekében volt szükség az átszervezésre - mondta a döntés után a győri edző. - Nincs szükségem két pályaedzőre, és ezenkívül még külön kapusedzőre. Ezért szól úgy a döntés, hogy Hannich Péter a juniorcsapat edzését irányítja, míg a munkáját Varga Zoltán, a győri csapat vezetőedzője (Archív felvétel) az eddigi kapusedző, Boros Lukács segíti. Ami pedig a játékosokat illeti... Azt már korábban is mondtam, hogy a két kapus, Molnár Levente és Sebők Zsolt egy- egy hazai és idegenbeli mérkőzésen bizonyíthat. A bizonyításra szánt idő letelt, és úgy döntöttem, hogy Sebők lesz az első számú kapus - Molnár pedig a hosszabb ideje sérült Mracskóval együtt a juniorcsapathoz irányítom. Szólni kell még Vayer esetéről. A szélső sérülésre panaszkodik, legutóbb Nincs szükségem két pályaedzőre, és még külön kapusedzőre. Sopronban sem tudta vállalni a játékot, ezért két napra felmentettem az edzések látogatása alól, annak érdekében, hogy mielőbb gyógyultat jelentsen. A történethez tartozik még, hogy tárgyalni kell a Quaestor Rt. elnök-vezérigazgatójával, Tarsoly Csabával a jövőről. Ha szükségét látom, akkor további átcsoportosításokra bármikor sor kerülhet, így mindaz, ami most történt, még nem jelenti azt, hogy befejeződött volna az átszervezés...“ Az ügyben a döntés a legérzékenyebben az ETO korábbi kiváló labdarúgóját, Hannich Pétert érinthette, aki igencsak szűkszavú volt, és csak annyit mondott: mivel szerződése az ETO-hoz köti, tudomásul vette a döntést - immár minden igyekezetével a győri juniorok sikeréért dolgozik, (ns) RÖVIDEN Kajak-kenu vb Poznanban Poznan. Ma reggel, az 1000 méteres számok előfutamaival Poznanban megkezdődött az idei kajak-kenu világbajnokság. A viadalon 54 ország versenyzői állnak rajthoz. A vb műsora: augusztus 23., csütörtök - 9.00 ó: 1000 m-es előfutamok; 15.00 ó: 500 m-es előfutamok. Augusztus 24., péntek - 9.00 ó: 1000 m-es középfutamok; 15.00 ó: 500 m-es középfutamok. Augusztus 25., szombat- 9.00 ó: 1000 m-es döntők; 14.00 ó: 200 m-es előfutamok; 16.30 ó: 200 m-es középfutamok. Augusztus 26., vasárnap - 9.00 ó: 500 m- es döntők, 13.30 ó: 200 m-es döntők, (sr) Csapatonként huszonhárom játékos Párizs. A korábbi 22 helyett 23 labdarúgót nevezhetnek az érintett szövetségek a jövő évi, koreai-japán közös rendezésű világbajnokságra. A névsorban három kapusnak kell szerepelnie. A nemzetközi szövetség szabályzata szerint az első, 35 futballistát felsoroló listát legkésőbb 30, a szűkített keret összeállítását 10 nappal a kezdést megelőzően kell eljuttatni a FIFA titkárságára. Utóbbi, kisebb létszámú együttesekben mindenképpen három kapusnak kell szerepelnie. Ezt követően egyetlen cserére van lehetőség a rajt előtt: sérültjátékos helyére lehet - a FIFA orvosi bizottságának jóváhagyásával - behívni valakit. Az új rendszert először a júniusi Konföderációs Kupán próbálták ki. (m) Sebrle idén már nem versenyez Prága. A cseh Roman Sebrle az idei atlétikai szezon során lábsérülése miatt már nem áll rajthoz egyetlen versenyen sem. A 26 éves tíz- próbázó már az edmoptoni világbajnokságon is sérüléssel bajlódott, de ennek ellenére sportemberhez méltóan mindegyik próbát végigcsinálta és végül a 10. helyen végzett 8174 ponttal. A cseh klasszis volt az első - és máig egyeden -, aki át tudta tömi a tízpróbázók 9000 pontos álomhatárát: május 27. óta (ekkor nyerte meg a hagyományos götzisi versenyt) ő tartja a vüágcsúcsot 9026 ponttal, (s) Thorpe drogellenes kampányt támogat Sydney. Ian Thorpe, az ausztrálok úszófenoménja kábítószer-ellenes kampányban vállal szerepet Japánban. A fukuokai világbajnokságon hat aranyérmet nyert klasszis rendkívül népszerű a kelet-ázsiai országban. Menedzsere szerint ezt bizonyítja, hogy a vb alatt rengeteg ajándékot kapott helybéli rajongóitól. - A szálloda recepciója gyakorlatilag mindennap játéküzletté alakult át - mondta Dave Flaskas. Thorpe várhatóan a jövő hónapban tér vissza Japánba, ahol a kampány szervezői szerint találkozik majd Koidzumi Dzsunicsiro miniszterelnökkel, (s) A FIFA-világranglistán: Szlovákia 40., Magyarország az 54. Egyre lej j ebb a lej tőn ÖSSZEÁLLÍTÁS Budapest. A szlovák labdarúgó-válogatott öt helyet visszaesve, a 40. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) által kiadott legfrissebb vüágranglistán. A magyar nemzed csapat annak ellenére megőrizte 54. helyét, hogy augusztus 15-én 5:2-es vereséget szenvedett Németországtól. Az élen a helyzet változadan. Kolumbia a Co- pa America megnyerésével nyolc helyezést javított júliusi pozícióján, így bekerült a legjobb tíz közé. Honduras pedig a 48. helyről a 23- ra ugrott, köszönhetően a dél-amerikai kontinensviadalon nyújtott jó teljesítményének (3. helyezés és Brazília kiejtése a negyeddöntőben). A magyarokkal egy világ- bajnoki selejtezőcsoportban szereplő válogatottak közül Olaszország a 4., Románia a 14., Grúzia a 72., míg Litvánia a 94. Szlovákia ellenfeleinek rangsorolása: Svédország 19., Törökország 33., Macedónia 81., Moldova 103., Azerbajdzsán pedig a 114. A legjobb tíz sorrendje: 1. Franciaország, 2. Brazília, 3. Argentína, 4. Olaszország, 5. Németország, 6. Kolumbia, 7. Csehország és Spanyolország, 9. Portugália, 10. Hollandia, (sr) Goran Ivanisevic a Hamlet Cup nyitófordulójában 3:6, 5:7 arányú vereséget szenvedett a spanyol Mantillától. (TA SR/AP-felvétel)