Új Szó, 2001. augusztus (54. évfolyam, 176-201. szám)

2001-08-20 / 192. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2001. AUGUSZTUS 20. Régió 3 Nyílt napot szervezett szombaton az ötéves Markíza televízió. Mintegy 43 ezren voltak kíváncsiak a születés- napi rendezvényekre. (Kép: TASR) A Bodrogközben idén is jó termés várható - a gazdák még várják tavalyi pénzüket Már hordóra vár a szőlő SOMORJA Millenniumi orgonahangverseny Nagy sikerű orgonahangversenyt adott tegnap a csallóközi kisváros római katolikus templomában Maróti Gábor. A győri diakónus, ze­neszerző nemcsak klasszikus műveket játszott, hanem saját alkotá­sait is előadta. A bevételt az orgona felújításának költségeire aján­lotta fel. A magyar millennium befejezése alkalmából ugyanezen a színhelyen vasárnap este a helyi Canta Maria kórus lépett fel. (-y-f) APÁTÚJFALU Megemlékezés és szoboravatás Ma, államalapító Szent István ünnepén a millennium jegyében ke­rül sor a Szent István-napi, valamint a község első írásos említésé­nek 866. évfordulója alkalmából tartandó megemlékezésre. Az ön- kormányzat, a polgármesteri hivatal és a helyi MKP-szervezet kö­zös rendezvénye délután szentmisével - dr. Szilárdffi Zoltán buda­pesti plébános, művészettörténész celebrálja - kezdődik. Az isten- tisztelet után a művelődési ház parkjában leplezik le és szentelik fel Szent István szobrát. Az esemény jelentőségét fokozza, hogy az Ipoly mentén első alkalommal emelnek szobrot államalapító kirá­lyunknak. (bgy) NAGYKAPOS Tudományos dokumentumok, útirajzok Kohán Istvánnak, a kassai Erdészeti Kutatóintézet munkatársának tudományos-szakmai és környezetvédelmi tevékenységét, valamint útirajzokat tartalmazó dokumentumait bemutató kiállítás látható a városi művelődési központban. A kutató tudományos munkája nemcsak az erdőgazdaságok fejlesztésére terjedt ki, hanem az épí­tészetre és a vízgazdálkodásra is. Eddigi munkásságát mintegy 350 szakdolgozat, tudományos értekezés és útleírás szemlélteti, (kát) Egyre több bolt várja a vásárlókat az Európa udvarban Megnyílik az alagsor is KOMÁROM KOMÁROM Hadgyakorlat az erődben A két Komárom önkormányzata, a magyarországi Hadtörténeti Múze­um, a Magyar Katonai Hagyomány- őrző Szövetség, valamint a Monos­tori Erőd Kht. szeptember 14-15-én nagyszabású hadgyakorlatot szer­vez a monostori erődben. A gyakor­lat célja - melyet a rendhagyó törté­nelemórák sorozat keretében szer­veznek - az Osztrák-Magyar Mo­narchia haderejének bemutatása lesz hagyományőrző csapatok és narrátor segítségével. Sebő Beáta, a révkomáromi városi hivatal kultu­rális osztályának vezetője lapunk­nak elmondta: a rendhagyó törté­nelemórák sorozatban a szervezők Komárom történelmének jelentős fejezeteit, hadtörténetét kívánják bemutatni sajátos, látványos formá­ban. A monostori erőd - mely az egyetíen eredeti állapotában fenn­maradt XIX. századi erődrendszer Európában - ideális terep a prog­ramsorozat lebonyolításához. A tö­rök ellen épített végvár harcai, majd a napóleoni háborúk fontos szaka­szai a város történelmének. Ugyan- üyen jelentős szerepet töltött be Ko­márom városa az 1848/49-es forra­dalom és szabadságharc idején. A szeptemberi hadgyakorlatot mint­egy 250, korhű öltözéket viselő har­cos mutatja be. A csapatban lesznek lovasok, tüzérek és gyalogosok. Se­bő Beáta szavai szerint a szervezők a látványos erődhadgyakorlatra több ezer nézőt várnak a Duna mindkét oldaláról, (km) DUNASZERDAHELY Mi olvasható az Ösvényben? Módszertani és információs lapként hirdeti magát a Csemadok Duna- szerdahelyi Területi Választmányá­nak nemrég megjelent értesítője, az Ösvény, amely az 1992-től jegyzett Csemadok Hírmondó jogutódjának tekinti magát. Nemcsak a cím, ha­nem a külső és a belső is gyökeres változáson ment keresztül. A lap el­ső részében bemutatja a régió alap­szervezeteit, amelyek érdemi mun­kát végeztek az előző esztendőben. A lap közli a Csemadok tavalyi kongresszusán elfogadott módosí­tott alapszabályát, s módszertani ré­szében foglalkozik a régióban meg­ejtett bábos és rendezői tanfolyam­okkal, de tág teret szentel a népze­nei hagyományok őrzésének is. Be­mutatja a Bihari Kört, valamint Móser Zoltán és Ág Tibor egy-egy, napokban megjelent kötetét. Figye­lemre méltó Sándor Zsuzsa tanul­mánya a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban folyó drámapeda­gógiai programról. Ahogy a szerző úja, egyre többen ismerik föl, meny­nyire fontos a tényanyagra és a telje­sítményre koncentráló iskolarend­szerünkben a személyiség harmoni­kus fejlődésének elősegítése, (giv) Bodrogköz köztudottan az ország egyik legismertebb szőlőtermő vidéke. Az ott ki­termelt borfajták nemcsak a hazai piacokon, hanem a ha­táron túl is öregbítik minősé­gükkel a vidék jó hírnevét. KIRÁLYHELMEC Szakértői becslések szerint ezen ez­után sem eshet csorba, mert az ed­digi időjárás kedvezően hatott a tér­ség szőlőtermésére, és a gazdák ígé­retes hozamnak néznek elébe. Csakúgy, mint tavaly, a tőkék jól te­leltek, a virágzás is kedvező volt, sőt az utóbbi meleg napok hatására jól zsendül és érik főleg a korai szőlő. A termelők szerint néhány helyen au­gusztus 25-e körül már el lehet kez­deni a korai fajták szüretelését, és A 25 ezres lélekszámú járási székhe­lyen csaknem öt éve nem működik a városi fürdő. Igaz, fürdési lehetőség van a Vág folyó partján levő stran­dokon, de ott nincs semmiféle szoci­ális vagy egyéb létesítmény. A városi fürdő a Duslo vegyi üzem tulajdo­nában van, a város ezért nem fektet több millió koronát a felújításába. A fürdőt legutoljárta 1997-ben bérelte ki a város. Üzemeltetése egy idény­termésük a hónap végére a hordók­ban érlelődhet, ha valamüyen rend­kívüli dolog nem szól közbe. Amint azt néhány őstermelő is elmondta, a Bodrogközben tavaly rendkívüli ter­mést gyűjthettek be a szőlőskertek tulajdonosai és a gazdaságok. Úgy tűnik, ehhez hasonló termésküátá- sokkal lehet számolni idén is a tér­ségben. Ugyanis a területre jellem­ző fajták termése mennyiségi és mi­nőségi szempontból egyaránt bizta­tó. Ugyanakkor akadnak aggályos- kodók is, akik szerint a hosszan tar­tó forróság ronthat a borok minősé­gén, mivel a nagy melegben megnö­vekedik a cukortartalom, ami sok helyen magas savtartalommal is pá­rosulhat. „Viszont lehet cukor hoz­záadása nélkül is bort készíteni. Úgy ötven-hatvan évvel ezelőtt az igazi borosgazda nem kevert cukrot a ben majdnem másfél millió koroná­ba kerül, viszont a belépődíjakból ennek csak a töredéke folyt be. A vá­ros és a Duslo már többféle megol­dásról tárgyalt; például a terület hosszú távú bérbeadásáról, vagy ar­ról, hogy a fürdőt kétévenként fel­váltva üzemeltetik, vagy arról, hogy a Duslo újíttassa fel a létesítményt, ám egyik javaslatról sem született megegyezés. Olyan hírek is járnak, hogy a Duslo kereskedelmi közpon­tot tervez kiépíteni a volt fürdő terü­mustba” - jegyezte meg Parajos László, a térségben elismert szente­si magántermelő. A kilátásokról szólva elmondta: „Ott, ahol időben és rendszeresen elvégezték a szük­séges növényápolást, valamint a lisztharmat is elkerülte a területet, a szemek, illetve a fürtök is egészsé­gesek.” Vagyis a szakember szerint a termés egyelőre nagyon jónak mutatkozik a térségben. Ha az idő­járás továbbra is kegyes marad, és a kórokozók is elkerülik a vidéket, nincs kizárva a 100 mázsán felüli átlaghozam hektáronként. „A gon­dot leginkább az értékesítés jelenti, mert többen a mai napig nem kap­tuk meg még a tavalyi termésün­kért járó pénzünket sem a királyhelmeci borüzemtől. Más fel­vásárló pedig nincs a környéken” - közölte Parajos László, (kát) létén. A mintegy 1,6 hektáros terü­letet, határozatlan időre kötött bér­leti szerződés alapján, 1997 óta a vágsellyei cserkészegyesület hasz­nálja. Klubot alakított ki, táborozási és sportcélokra használja a létesít­ményt. Aurel Kubolka parancsnok­tól megtudtuk, a cserkészek élvezik a Duslo igazgatótanácsának támo­gatását, és a vezérigazgatótól ígére­tet kaptak, hogy a volt városi fürdő továbbra is a cserkészek használatá­ban maradhat, (gl) Egyre több üzlet, szolgáltató egy­ség, pénzintézet nyílik meg az Eu­rópa udvarba látogató érdeklődők, turisták előtt. A szlovákiai konfek­ciópiac legdinamikusabban fejlő­dő üzletlánca, a ZOE nemrég adta át tizenegyedik üzletét, és az első napoktól kezdve a számításaikat magasan meghaladó forgalmat bonyolítottak le; az üzlet tulajdo­nosa szerint ez annak köszönhető, hogy az Európa udvart választotta. A beruházást vezető cég elképzelé­sei szerint az ősz folyamán átadják az Európa udvar alagsorát is, ahol újabb üzletek nyílhatnak, (kis) Szép környezetben az üzlet is jobban megy ■■ RÁDIO Patria ^ (Kis Péter felvétele) tZLOVAKIAIMA«TApiMAflLAP Tárgyaltak az egykori városi fürdő sorsáról, megállapodás azonban nem született Továbbra is a cserkészek birodalma VÁGSELLYE VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: TÚLNYOMÓAN DERÜLT ÉGBOLT, NYUGATON FELHÖSÖDÉS, 28-32 FOK ELŐREJELZÉS A Nap kel 05.55-kor - nyugszik 19.55-kor. A Hold kel 07.12-kor - nyugszik 21.07-kor. Ózonhír: Szlovákia felett tegnap 291 Dobson-egységet mértek. Az ultra­ibolya sugárzás a déli órákban erős volt. Jobbára derült lesz az égbolt, és folytatódik a káni­kula. Napközben a nyugati ország­rész fölött megnö­vekedhet a felhőzet, és zivatarok is lehetnek. A kora délutáni hőmér­séklet általában 28 és 32 fok között várható. A változó irányú szél gyen­ge marad. Az előrejelzés szerint kedden és szerdán változóan felhős, néhány fokkal hűvösebb időre szá­míthatunk. Helyenként előfordul­hat több-kevesebb csapadék. A leg­alacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 18, a legmagasabb nappali holnap 26 és 30, holnap­után 25 és 29 fok között alakul. ORVOSMETEOROLÓGIA Kedvező lesz ma is az időjárás ha­tása. Kellemes napnak néznek elébe a változá­sokra érzékenyek. Ennek ellenére időnként nyugtalan­ná válhatnak, és kerülniük kell a stresszhelyzeteket is. Panaszokra kell számítaniuk a szív- és érrend­szeri, valamint - a reggeli órákban - a légzőszervi betegségekben szen­vedőknek. Hamarabb elfáradunk, a hőség miatt csökken a szellemi és fi­zikai teljesítőképesség. Rosszabbo­dik az összpontosítókészség, ezért fokozódik a balesetveszély. Az elő­rejelzés szerint holnap kedvező fronthatás várható. Holnap jilijTyrrTO/lüííí / ................................ AZÚISZÖ MOláKlfn :: ♦ K eresztrejtvények ♦ Fejtörők ♦ Gyerkőcöknek

Next

/
Oldalképek
Tartalom