Új Szó, 2001. augusztus (54. évfolyam, 176-201. szám)

2001-08-18 / 191. szám, szombat

CSALÁDI KÖR 9. OLDAL ♦ Falutörténet után a leventesorsról 10. OLDAL ♦ Bontott csirkét hozzál! 11. OLDAL ♦ Az egész embert gyógyítja 12. OLDAL ♦ Két legyet egy csapásra Fossett feladta Washington. Steve Fossett amerikai milliárdos tegnap Brazília déli részén épségben leszállt hőlégballonjával, fel­adva kísérletét, hogy egyedül és meg­szakítás nélkül körberepülje a Földet. Az amerikai kalandor, aki a várható vi­harok miatt fejezte be útját, Bagé váro­sától 80 kilométerre, egy farmon ért földet. Csütörtök estig 19 300 kilomé­tert tudhatott maga mögött. Helyszíni jelentések szerint a ballon fák övezte térségben hevert a földön, körülötte hat-hét ember állt. (MTI) 2001. augusztus 18., szombat www.ujszo.com Ára 9 korona (előfizetőknek 8 korona) • 54. évfolyam, 191. szám Bárdos Gyula MKP-frakcióvezető szerint a döntés nyomán abszurd helyzet állt elő Megyei választás: XII. 1. SZOMBATI VENDÉG Csáky Pál A kormánykoalícióból való kilépéssel kapcsolatban több elnökségi tagnak is árnyal­tabb a véleménye. Fején talál­ta a szöget az a barátom, aki a minap felhívott és azt mondta: ha a szívére hallgat, akkor az azonnali távozást szorgalmazná, ám az esze azt súgja neki is, hogy a végső döntés előtt alaposan mérle­gelni kellene minden szem­pontot és várható következ­ményt. 13. oldal IDŐJÁRÁS ÁRFOLYAMOK Valuta füH Árfolyam Magyar forint (100) T 16,909 Német márka m 22,115 Osztrák schilling T 3,143 USA-dollár t 47,303 Pozsony. Jozef Migaš decem­ber elsejére írta ki a megyei választásokat. Alig három hónap múlva tehát a polgá­rok az urnákhoz járulhatnak, hogy megválasszák a megyei önkormányzatok képviselőit és a megyefőnököket. ÚJ SZÓ-TU dósItás A házelnök elismerte, nem ideáli­sak a feltételek a reform megkezdé­séhez, mivel a legfontosabb jogsza­bály, a hatáskörök átruházásáról rendelkező, még várat magára, vi­szont úgy ítélte meg, a feltételek re­álisak. A további késlekedés ugyan­is növeli annak veszélyét, hogy a következő években a hatáskörök egyáltalán nem szállnak át az ön- kormányzatokra. Migaš szerint a kormány lebecsülte és elhanyagol­ta az illetékességi törvényt, noha a Demokratikus Baloldal Pártja (SDĽ) többször figyelmeztetett, a lényeg éppen a hatáskörök átruhá­zása. Sajnálatosnak tartja, hogy a reform a területi felosztásra korlá­tozódott. „A kabinetnek hallgatnia kellett volna az SDL-re” - mondta Migaš. Mivel azonban az SDĽ is tag­ja a kabinetnek, nem bújhat ki a fe­lelősség alól. A házelnök szerint a hibát rövid időn belül orvosolni kell, ezért a jogszabályt még a vá­lasztási kampány kezdete előtt a törvényhozás elé kell teijeszteni. A baloldali párt országos tanácsa au­gusztus 26-án dönt arról, a regio­nális választásokon mely pártokkal kész koalícióra lépni. Migaš így vá­laszolt arra a kérdésre, vajon a HZDS is elképzelhető partner-e. A regionális választásokat az SDK el­nöke a parlamenti választások fő­próbájának tartja, ezért pártja a mi­nél jobb helytállásra fog törekedni. A kormányfő szerint a hatásköri törvény január elsején hatályba lép. „Az a tény, hogy a házelnök kiírta a választások időpontját, egyértel­művé tette, hogy nincs hajlandóság a közigazgatási reform első két tör­vényének a módosítására” - nyilat­kozta lapunknak Bárdos Gyula, a Magyar Koalíció Pártjának frakció- vezetője. Szerinte abszurd helyzet állt elő, hiszen már tudjuk, mikor lesznek a választások, azt viszont nem, hogy az önkormányzati kép­viselőknek és a megyefőnököknek milyen hatáskörei lesznek. Ettől függedenül a választásokra az MKP is felkészül. Kerületi és járási szin­ten politikai tárgyalásokat kell le­folytatni, melyeken eldől, az MKP mely pártokkal kész koalícióra lép­ni. Bárdos e kérdésben nem bocsát­kozott fejtegetésbe, azt viszont el­mondta, „semmi esetre sem lehet valamilyen felsőbb utasításra törté­nő koalíciókötésről beszélni”. A vá­lasztási törvény értelmében egy megyében egy párt csak egy koalí­cióban szerepelhet, ami óriási meg­kötés. Ugyancsak a kerületi és járási szervek feladata, hogy hiteles em­bereket indítsanak a választásokon, akik az adott régiót megfelelően tudják képviselni. Mikuláš Dzurinda üdvözölte a vá­lasztások kiírását. A kormányfő sze­rint fontos, hogy a hatásköri tör­vény legkésőbb január elsején ha­tályba lépjen. A városok és falvak Társulása csaló­dottan vette tudomásul a házelnök döntését. A társulás vezetői hétfőn akarták a választások időpontjának kitolására kérni Migašt. Michal Sýkora, a társulás elnöke szerint a választásokat az illetékességi tör­vény elfogadása után kellett volna kiírni, hogy a jelöltek tisztában le­gyenek azzal, mi vár rájuk, (szm) Áthidaló javaslatot terjesztettek elő a Magyar Koalíció Pártja galántai járási elnökségének tanácskozásán Berényi szerint kilépni - feltételekkel Michael Schumacher: idejekorán világbajnok lesz? (Reuters-felvétel) Három prostituáltat még tegnap elzárásra ítéltek Közvélemény-kutatásunk eredménye Egy hónap alatt fordult a kocka, s olvasóink többsége már a kormányban maradás mellett teszi le a garast. Júliusban a kilépést még 68 százalék támogatta, mára arányuk 36 százalékra apadt. Kilépjen-e az MKP a koalícióból? ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Galánta/Nagymihály. A Magyar Koalíció Pártjának galántai járási el­nöksége támogatja a párt kormány­ból való kilépését, de feltételekkel és csak egy későbbi időpontban, tájé­koztatta lapunkat a kibővített járási elnökségi ülés határozatáról Be­rényi József járási elnök. Az ülésen részt vevő 14 tag közül nyolcán sza­vaztak a Berényi által előterjesztett javaslatra. Ha a hatásköri, valamint a költségvetési törvény parlamenti vitája során a jelenlegi kormányko­alíciós pártok újra az ellenzékkel összefogva leszavaznák az MKP ja­vaslatait, az MKP-s miniszterek és államtitkárok azonnali hatállyal be­nyújtják lemondásukat. Berényi el­mondta, ez a javaslat négy dimenzi­ót vesz figyelembe: belpolitikai szempontból a szlovák pártok még egyszer átértékelhetnék, hogy a Me- äar-párttal vagy az MKP-val kíván­nak kormányozni, egyben az MKP megerősítené, hogy nem vállal sze­repet olyan kormányban, ahol a vé­leményét figyelmen kívül hagyják, illetve ahol nemzeti jellegű együtt­működés alapján döntenek a ma­gyar kisebbséggel szemben. Külpo­litikai szempontból az MKP felhasz­nálhatja azt a lehetőséget, hogy „a világ újra egy kicsit rá figyel”, és bi­zonyíthatja: a párt stratégiai céljai ugyanannyira fontosak, mint az or­szág stabilitása, s az integrációt fe­nyegeti a kormánykoalíció szlovák pártjainak együttműködése Mečiar- ral. „A szlovákiai magyarság szem­pontjából megőrizzük a Csallóköz, Mátyusföld és Gömör-Kishont egy­ségének követelését, de tudatosít­juk, hogy a regionális és a helyi poli­tikusok jelentős része szerint straté­giai céljaik eléréséhez szükséges a kormányban maradás. A párton be­lül a javaslat elfogadásával elér­nénk, hogy az országos tanács dön­tése után nem lesznek győztesek és legyőzőnek, ami az egység záloga. A felelősség a javaslat elfogadásá­val a szlovák kormánypártok kezé­be kerülne” - mondta Berényi. Sze­rinte a döntésből nem szabad presztízskérdést csinálni, helyette mérlegelni kell, és nyíltan szavazni. „Ez új elem a javaslatok között, s át­hidalást jelenthet az azonnali kilé­pés és a feltétel nélküli bennmara­dás között” - érvelt az Új Szónak Berényi József. Mikuláš Dzurinda kormányfő teg­nap ismét az MKP maradását sür­gette; mint mondta, a következő vá­lasztások után is szeretne együtt­működni a párttal, (gl; -m-; t) Melyik pártra szavaztak volna a polgárok, ha parlamenti választásokat tartottak volna? vo Augusztus elején a polgárok 66,7 százaléka járult volna az urnákhoz; a la­kosság 19,8 százaléka nem kívánt volna szavazni; a megkérdezettek 13,5 százaléka nem tudott volna dönteni. (Forrás: Közvélemény-kutató Intézet) Felmérés: milyen a politikai pártok támogatottsága? Nem tragédia a 30,6% ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Grigorij Mesežnikov poli­tológus nem tartja tragédiának a Demokratikus Szlovákiáért Moz­galom (HZDS) támogatottságának emelkedését. „Gyakorlatilag u- gyanannyian szavaztak volna au­gusztusban is rá, mint a múlt hó­napban, ugyanis kevesebben járul­tak volna az urnákhoz. Országos viszonylatban a Meéiar-párt 23-24 százalékot érne el” - nyilatkozta Mesežnikov. A Smer támogatottsá­gának látványos csökkenését a po­litológus annak tulajdonítja, hogy Robert Fico már nem számít „új arcnak”. A Smer elnökére műit a politikai csatározások aktív részt­vevőjére tekintenek, és a polgárok lassan kiábrándulnak belőle. Némi csökkenés tapasztalható a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) esetében is. Bugár Béla elnök szerint hol erő­södik, hol csökken az MKP támoga­tottsága, attól függően, mi foglal­koztatja a lakosságot. „A jelenlegi kis csökkenés talán abból a féle­lemből ered, hogy mi lesz, ha az MKP kilép a kormányból. Félnek attól, hogy az MKP távozása után ismét nő a magyarellenesség” - kö­zölte Bugár. Szerinte a százalék­apadásnak lehet egy másik oka is: talán a polgárok úgy látják, mintha a magyar párton belül is feszültség volna a különféle tisztességtelen nyilatkozatok miatt, (sza) Raj t a Hungaroringen HÍRÖSSZEFOGLALÓ Mogyoród. Beindult az élet teg­nap reggel a Hungaroringen, a 16. Forma-l-es Magyar Nagydíj hely­színén. A sztárok 11 órakor mutat­koztak be az első szabadedzésen. A csapatok képviselői folyamato­san érkeztek a pályára. Közben már a szurkolói áradat is megin­dult, a várakozásnak megfelelően a német és olasz Ferrari-rajongók vannak a legtöbben, de más istál­lók sem panaszkodhatnak az ér­deklődés hiányára.Mogyoródon tegnap hajnalban 13 nőt állítottak elő, és hármat gyorsított eljárással 15 nap elzárásra ítéltek prostitúció miatt. Mint ismeretes, a helyi ön- kormányzat nem járult hozzá, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is űzhessék ősi mesterségüket a prostituáltak a versenyek idején a vigalmi negyedben, sőt a testület védett övezetet jelölt ki a faluban, ahol rendelettel megtiltotta az örömlányok megjelenését. Továb­bi hírek a 18. oldalon, (sr; m) Tovább folyik a harc a neogótikus műemléképületért Kié lesz a Jakab-palota? ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Kassa. Folytatódik a harc a Jakab- palotáért, amely márciusban rejté­lyes körülmények között került egy idős hölgy tulajdonába. Az ügyet már az Országos Geodéziai és Kar­tográfiai Hivatal vizsgálja, mivel kerületi szinten nem boldogultak vele az érdekeltek. Kassa egyik leg­ismertebb neogótikus műemlék- épülete gyaníthatóan adminisztra­tív hiba miatt és ügyvédi mesterke­dés nyomán került a város tulajdo­nából magánkézbe. A Jakab-palota egykori gazdáinak lánya nyolc év­vel ezelőtt a restitúciós törvényre hivatkozva követelte vissza szülei volt tulajdonát. Az épületet egyéb­ként a szülők 1941-ben elcserélték néhány más ingatlanra, a felperes ügyvédje szerint azonban ez a cse­reszerződés érvénytelen, mivel jogi hiányosságok miatt nem tekinthe­tő hivatalos iratnak. Ezt a bíróság először még nem mondta ki, ám néhány évvel később, egy újabb per során elismerte. Kassa ekkor már nem szerepelt alperesként az ügy­ben, ezért nem is követte a fejlemé­nyeket. Arról sem tudtak, hogy már a telekkönyvben is egy Ružena Milderová nevű hölgy szerepel tudajdonosként, akinek a boldog örökös 16 millióért eladta a palo­tát. A város és a kerületi ügyészség tiltakozást juttatott el a kerületi hi­vatal illetékes osztályára, melyben a járási telekkönyvi osztály dolgo­zóit hibáztatták a történtekért. A hivatalnoknők azt állítják, nem volt okuk gyanakvásra, mivel köz­jegyző által hitelesített okirat alap­ján írták át az épületet Milderová nevére. A tiltakozó levél címzettje azt nyilatkozta, augusztus 16-ig döntés születik, ám a határidő teg­nap letelt, a vizsgálatot pedig a hi­vatal szóvivője szerint berekesztet­ték, mivel az ügyben jelenleg a leg­magasabb állami szerv tárgyal az illetékes járásbírósággal. A város, úgy tűnik, nem kíván lemondani a palotáról, (juk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom