Új Szó, 2001. augusztus (54. évfolyam, 176-201. szám)

2001-08-13 / 186. szám, hétfő

15 ÚJ SZÓ 2001. AUGUSZTUS 13. Sportvilág Labdarúgó Szuperliga, 5. forduló: fél óra alatt öt gólt lőttek a rózsahegyiek az újonc máriatölgyesieknek A bajnok Inter átvette a vezetést Pozsony. Szombaton és va­sárnap bonyolították le a labdarúgó Szuperliga 5. for­dulójának mérkőzéseit. An­nak ellenére, hogy csak egy pontot szerzett a bajnok In­ter, ismét átvette a vezetést. Mégpedig azért, mert a ko­rábbi éllovas zsolnaiak ki­kaptak Trencsénben. ÖSSZEÁLLÍTÁS Az első félidőben sokkal veszélye­sebben futballoztak a kassaiak, mint a pozsonyi Slovan. A széleken vezették akcióikat, ám a kapu elé ívelt labdák rendre célt tévesztet­tek. Az első fél óra végén előbb Ku- besa, majd pedig Jámbor hagyott ki egy ziccert. Nyolc perccel a szü­net előtt Tomovcík ugyan a hálóba talált, ám a bíró szabálytalanság miatt nem adta meg a gólt. Fordu­lás után is jóval többet birtokolták a labdát a kassaiak, de a kapu előtt továbbra is határozatlanok voltak. A Slovannak is voltak lehetőségei, azonban ezek is kimaradtak. A leg­nagyobbat, a 64. percben Mojics puskázta el. A látottak alapján a pontosztozkodás igazságos. Rózsahegyen szinte semmi sem történt az első félidőben, a mária­tölgyesieknek megfelelt az öregu­ras futball. A második játékrészben azonban rákapcsolt a Ruzombe­rok, s fél óra alatt öt gólt is lőtt a szárnyaszegett újonc Dubnica együttesének. Folytatódik az eperjesiek vesszőfu­tása. A Tátrán ezúttal hazai pályán szenvedett háromgólos vereséget. A puhóiak már a 4. percben meg­szerezték a vezetést, s ezután nyu­godtan, taktikusan futballoztak, majd a 12. percben növelték előnyüket. A Tátrán most is szét- esően, elképzelés nélkül játszott, szinte semmi veszélyt se jelentett Bernady kapujára. Több mint 5000 néző volt kíváncsi az éllovas zsolnaiak trencséni ven­dégjátékára. A házigazdák az első perctől kezdve lelkesen futballoz­tak, minden tekintetben fölülmúl­ták ellenfelüket, akik nagy csaló­dást okoztak, s elszenvedték idei első vereségüket. A bajnokság állása: 1. Inter 5 3 2 0 9:4 11 2. Ruzomberok 5 3 1 1 12:5 10 3. Zilina 5 3 1 1 OO LO 10 4 . Trencín 5 3 1 1 6:6 10 5. Púchov 5 2 0 3 8:6 6 6. Petrzalka 5 1 3 1 8:8 6 7. FC Kosice 5 1 3 1 3:3 6 8. Slovan 5 1 3 1 8:10 6 9. Dubnica 5 0 2 3 3:11 2 10. Presov 5 0 0 5 4:13 0 A következő, 6. forduló párosítása (augusztus 18-19): Slovan-Pú- chov, Dubnica-Presov, Zilina-In- ter, Kosice-Trencín, Petrzal- ka-Ruzomberok. Spendla (balról) és Ancic viaskodása a labdáért a Trencín-Zilina mérkőzésen (TASR-felvétel) AZ EDZŐK MONDTÁK Csak gólok hiányoztak a pozsonyi kisrangadón Szerencsés ligetiek JINDRICH DEJMAL (Presov): „Ne­héz nyilatkozni egy üyen nagyará­nyú hazai vereség után. Alaposan besegítettünk az ellenfélnek, hiszen a mérkőzés elején azt csinálhatott, amit csak akart. Nagyon elégedet­len vagyok a játékvezetőkkel is, akik téves ítéleteikkel rendre minket súj­tottak.” JOZEF SURAN (Púchov): „A meccs elején többször is hangoztattam a fi­úknak: figyelmesen védekezzenek, s a gyors kontrákra építsenek. Ez a taktikánk teljes mértékben bevált. Természetesen elégedett vagyok az eredménnyel és a mutatott játékkal is.” ERIK BOGDANOVSKY (Kosice): „Jó mérkőzést játszottunk, s bíztam a fi­úkban, valamint a győzelemben. Hiába futballoztunk tetszetősen, képtelenek voltunk a hálóba juttatni a labdát, mégpedig azért, mert ha­dilábon álltunk a szerencsével. Az ellenfél örülhet, hogy ponttal távo­zik Kassáról.” ANTON DRAGÚN (Slovan): „Végte­lenül nehéz mérkőzésen vagyunk túl, a walesi biztos győzelem után elégedett vagyok a döntetlennel, hi­szen a fárasztó utazás sokat kivett a játékosokból. Szombaton újabb ne­héz ellenfél, a Púchov vár ránk.” MIKULÁS KOMANICKY (Ruzombe- rok): „Az első gólig nem játszottunk jól, aztán azonban magunkra talál­tunk, és nagyarányú győzelmet arattunk.” PETER GERGELY (Dubnica): „So­káig jól tartottuk magunkat, a má­sodik félidő közepén azonban várat­lanul összeroppantunk. A második gólt követően a házigazdák már szi­porkáztak.” MILAN ALBRECHT (Trencín): „An­nak ellenére, hogy viszonylag biztos győzelmet arattunk a listavezető el­len, nem játszottunk hiba nélkül. Többször is szerencsénk volt, ám ez is hozzátartozik a futballhoz.” LADISLAV JURKEMIK (Zilina): „Megérdemelt győzelmet arattak a házigazdák, mert kezdettől fogva határozottabbak voltak. Védelmünk ezúttal gyenge napot fogott ki.” Az Inter mestere (MNL-felvétel) JOZEF BUBENKO (Inter): „A focit nem helyzetekre, hanem gólokra játsszák. Az előbbiből elég sokat ki­dolgoztunk, az utóbbiból sajnos egyet sem lőttünk. Védelmünk ma este is hibátlan teljesítményt nyúj­tott.” DUSÁN GALIS (Petrzalka): „Örü­lök, hogy ponttal távozunk a pasi- enkyi stadionból, mert az Inter ha­zai viszonylatban még mindig a leg­jobb csapat. Nyerhettünk is volna, ehhez azonban határozottabbnak kellett volna lenni a kapu előtt. (SITA) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS % Pozsony. Az utóbbi két derbit a li­getiek nyerték, szombaton azon­ban örülhettek, hogy a bajnok nem szórta meg őket 4-5 góllal. Ugyan­is az Inter nyilvánvalóan jobb volt, állandó fölényben futballozott, sok lehetősége akadt a gólszerzés­re, de játékosai kihagyták a ki­hagyhatatlan helyzeteket is. Mozgalmas, változatos, jó iramú volt a mezőnyjáték, a kapuk azon­ban sokáig nem forogtak veszély­ben. Ahogy azt már megszoktuk a ligetiektől, a tisztátalanság hatá­rát súroló, ún. testreszabott ag­resszív védekezéssel és rohanós ellentámadásokkal rukkoltak ki. Gyártották is becsületesen a sza­bálytalanságokat, Horky és Hrncár felváltva birkózott Lemba- koalival, Borbély szemrebbenés TOMI VINCE Barátságos hangúkban zajlott a pozsonyi rangadó utáni sajtóérte­kezlet. Nem úgy, mint az elmúlt idény végén. Igaz, akkor eléggé barátságtalanok voltak a mér­kőzések. Főleg a ligeti összecsa­pás. De ami volt az volt. Dusán Galis edző sugárzott az örömtől. Hogyisne. Csapata a Slovan elleni nagy győzelem után beleszaladt egy nem kisebb vereségbe (Zilina) a ligetben, aztán 0:0-ra játszott Kasán, majd l:l-re otthon a Trencín ellen. És jött a figyelmez­tetés, a nagyhatalmú klubtulajdo­nostól: ha nem javul a helyzet, többen új munkahely után nézhet­nek. Mert mégiscsak szégyen, hogy a csapat lejáratja a legte­hetősebb egyesületek egyikének nagyravágyó vezetőit. A fiúk me­gemberelték magukat, nem kap­tak ki a bajnoktól, és ezt mindenki sikernek könyveli el. „Az Inter uralta a meccset, helyze­tei is akadtak. Csak a védekezé­sünkkel vagyok elégedett, tovább­ra sem tudunk gólt rúgni” - mond­ta a ligetiek edzője. Bizony nem. Ha leszámítjuk a Slovan elleni meccset, amelyen az égszínkékek önmagukat verték meg, az utóbbi bajnokin a Petrzalka két gólt lőtt. És ha hozzászámítjuk a négy In­nélkül mindenbe belerúgott ami mozgott... Sípolt is a bíró szapo­rán, harmincszor a vendégek ellen ítélkezett. Közben az Inter egyik támadást a másik után vezette, já­tékosai gyors indításokat kö­vetőjen kerültek Lipcák kapuja elé, de sorra szalasztották el a jobbnál jobb lehetőségeket. Czinege kö­zelről mellé lőtte (a labdát, Suchancok a kapus kezébe fejelte, Drobnák és Kratochvíl újra mellé, Kunzo ismét a kapusba; a másik oldalon Soltís lökete jelezte, a vendégek is a pályán vannak. A hajrában az Inter annyira beszorí­totta a ligetieket, hogy majd fel­törte a háló a hátukat. Több lövést blokkoltak a védők, vagy védett a kapus, Lalik bombája csaknem agyonütötte Lipcákot, de talpon maradt. Csapata is Szerencsével kivédekezte a 0:0-át. (T. V.) tertotó-találkozót, akkor a mérleg a következő: 8 meccs, 5 adott gól. „Véletlen-e a góliszony” - kérdez­tük Galis edzőt. Mire ő: „A fiúk minden meccsen sok helyzetet dolgoznak ki, de képtelenek be­rúgni azokat. Ha tud a góllövésre valamilyen receptet, szívesen vesszük”. Nem bocsátottuk a tré­ner rendelkezésére a gól „elkészí­tési” módjának leírását. „Majd a 10. bajnoki után” - válaszoltuk. Azt már csak halkan jegyeztük meg, a góllövés is a futballtudás részét képezi. A mindig komoly Jozef Bubenko edzőt sem nagyon viselte meg a 0:0, bár panaszkodott a kihagyott helyzetek miatt: „Amelyik csapat annyi lehetőséget elszalaszt, ves­sen magára. Nem mondom, hogy a fáradtság miatt történt mindez, de elképzelhető. A fiúk most ki­fújják magukat, vége a szom­bat-szerda angolos meccsritmu­sunknak”. Az Inter az elmúlt 24 nap során 7 bajnoki és egy kupa­meccset játszott, tehát nagyjából minden harmadik nap pályára lé­pett: Presov 4:2, Mozsir 1:0, Pú­chov 2:0, Mozsir 1:0, Dubnica 1:1, Trondheim 3:3, Petrzalka 0:0. Ha figyelembe vesszük az erőltetett menetelést, nem rossz eredmények. Még a játék is elfo­gadható. Akrobaták. Borbély (balról) és Drobnák nívódíjas disznólegelői jelenete. (TASR-felvétel) Befejeződött a sárga-feketék 24 napos erőltetett menete Recept kerestetik MÉRKŐZÉSRŐL MÉRKŐZÉSRE ODu Trencín-MSK Zilina 2:0 (1:0) Góllövők: Smelko (36.), Klago (51.). Játékvezető: Richtárik, 5500 néző. Sárga lap: Smelko, Konecny, ill. Reiter. TRENCÍN: Smak-Zaj- cev, J. Necas, Smelko-Kusalík, P. Duris, Konecny, Juriga (77. Hor- nák), Martaus-Ancic (90. M. Stas), Klago (70. Ivana). ZILINA: Rzeszoto-Spendla, B. Labant, Cvirik-Drahno, Bazík (52. Mar. Min­tái), Laurinc, T. Durica, Trhancík-Nemec (46. Kosík), Reiter (65. Kozák). Inter Bratislava-Petrzalka 0:0 Játékvezető: Udvardj, 2000 néző. Sárga lap: Bencík, Borbély, Ma- ixner. INTER: Hyll-Cisovsky, Suchancok, Kunzo, Kratochvíl-Czine- ge, Dzúrik, Lalik, Drobnák (74. Secskovics)-Micsovics, Lembakoa- li. PETRZALKA: Lipcák-Kinder, Borbély, Horky (46. Medved’, 84. Desiatnik), Hellebrand-Erik Hrncár, M. Kubala, Bédi-Soltís, Maix- ner, Bencík. Ruzomberok-Dubnica 5:0 (0:0) Góllövők: Spánik (60.), Hyravy (70.), Safranko (83.), Hazucha (89.), Oravec (92.). Játékvezető: Mriglot, 3000 néző. Sárga lap: Fabula, Klimpl, ill. Greguska, Drzík, Megyesi. RUZOMBEROK: J. Mucha-T. Zátek, Klimpl, Mikulás-Kosmel, Kurty (58. Hyravy), Fa­bula (87. Helbich), Safranko, Rák (46. Spánik)-Hazucha, Oravec. DUBNICA: Kovác-Zimen, Megyesi, Mráz-Supka, Greguska, Drzík (83. Partei), Lysácek (68. Brusko), A. Suchy-Hejcík (57. Krska), Straka. FC Kosice-Slovan 0:0 Játékvezető: Ligocky, 4500 néző. Sárga lap: Obzera, Mojics, Cifra- nic. FC KOSICE: Rodák-Juhás, Oprsal, Hanc, Zábavník-Hlousek, Gegic (83. R. Urban), Jámbor, R. Simko (76. Zvara)-Kubesa, To­movcík (76. Mart. Vyskoc). SLOVAN: Prole-Cifranic (67. Ed. Hrncár), Kljestan (46. Pancík), M. Petrus, Mojics-Pecko, Obzera, Ujlaky, V. Bednár-Meszáros (61. Sedlák), Vittek. Presov-Púchov 0:3 (0:2) Góllövők: Zd. Strba (4.), Pernis (12.), Bélák (80..). Játékvezető: P. Suniar, 2200 néző. Sárga lap: Mar. Sémán, Slahor, ill. Satka, Bélák, Holcík. Piros lap: Mar. Sémán. PRESOV: Pulen-Mitas, Paisa, V. Stas-Mar. Sémán, Kovalík (75. Bubenko), Lőj, Micák, Die (46. Ma- ti)-Sesták, Slahor (56. Jakubko). PÚCHOV: Bernady-Satka, Buch- ta, Holcík-I. Kovác (72. Privaréák), Zd. Strba, Ovad (50. Bugala), Bélák, Trifunovics (58. Kraus)-Breska, Pernis. II. labdarúgóliga: döntetlen Nagyszombatban Rangadót nyert a DAC ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Szombaton játszották a harmadik felvonás mérkőzéseit a II. labdarúgóligában. A dunaszer- dahelyiek színvonalas találkozón legyőzték a nyitraiakat. Küzdelmes összecsapáson pontot raboltak a szenciek Nagyszombatban. Foly­tatta jó szereplését a rimaszombati együttes, ezúttal az aranyosmaróti csapatot győzte le. Továbbra is százszázalékos teljesítménnyel a dévényiek vezetik a tabellát. ♦ DAC­Nitra 2:1 (0:0) Góllövők: Strelec (53.), Horocho- nié (90. - 11-esből), ill. Jelsic (78.). Játékvezető: Sulek, 2000 néző. Megérdemelten tartotta otthon a három pontot a hazai együttes. Nem unatkoztak a nézők, mindkét csapat igazolta az elvárásokat. So­kat mozogtak a sárga-kékek közép- pályási, elől főleg a jól cselező Szó­ród volt elemében. Ä túloldalon Pe­ter Hodúr okozott fejfájást a védőknek. A gólra 53 percet kellett várni: lesgyanús helyzetben Strelec egyedül tört kapura, s a jobb alsó sarokba gurított. Ezután eldőlhetett volna a találkozó sorsa, ám Majo­ros, Olejník és Strelec elpuskázta a lehetőségeket. Valamivel később Cekey bombáját János csak kiütni tudta, és az érkező Jelsic a hálóba lőtt. Ezután Olejníket lerántották az ötösön, ám a bíró sípja néma ma­radt. Már-már mindenki elkönyvel­te a döntetlent, amikor a rájátszás 4. percében az előretörő Németh Krisztiánt a 16-oson belül Ceman szabálytalanul szerelte. A játékve­zető egy ideig habozott, majd bün­tetőt ítélt, amelyet Horochonic ér­tékesített. A DAC összeállítása: Já- nos-Sováb, Vesely, Olejník, Né­meth K.-Balla, Horochonic, Majo­ros (84. Straka), Németh J.-Strelec (70. Gasparovics), Szóród, (sz. z.) ♦ Trnava­Senec 1:1 (0:0) Góllövők: Lelkes (68.), ill. Piatka (50.). Játékvezető: Duris, 2900 néző. kezdettől fogva a hazaiak játszottak mezőnyfölényben, ám Belica kapus több ízben kitett ma­gáért. Fordulást követően, gyors kontra végén Piatka váratlanul ve­zetést szerzett a vendégeknek. Ezt követően elkeseredetten támadtak a nagyszombatiak, de egyenlíteni­ük csak tizenegyes után sikerült. Belica kivédte a büntetőt, ám Lel­kes közeli lövésével szemben már tehetetlen volt. ♦ Rim. Sobota­Zlaté Moravce 2:0 (1:0) Góllövők: I. Ziga (37.), Stark» (61.). Játékvezető: Pavlík, 850 néző. Kezdettől fogva a gömöriek diktálták az iramot, s ha Drgona, az aranyosmarótiak hálóőre nem véd olyan parádésan, jóval na­gyobb arányú vereséget szenve­dett volna az újonc. ♦ Vranov­Slovan B 0:0 Játékvezető: Jekkel, 1600 néző. Ki­állítva: Puchner (73. - Slovan B). ♦ Topol’cany­B. Bystrica 0:0 Játékvezető: Ballarín, 2900 néző. + Licartovce­Nováky 1:0 (0:0) Góllövő: Kalmár (77.). Játékve­zető: Smolák, 1150 néző. + Ziar­Humenné 1:1 (0:1) Góllövők: Nemec (80. - 11-esből), ill. Hajducko (4.). Játékvezető: Hracho, 2000 néző. ♦ Devín­Podbrezová 1:0 (0:0) Góllövő: Keller (48.). Játékvezető: Lesko, 1550 néző. Kiállítva: Dóka (34. - Podbrezová). 1. Devín 3 3 0 0 5:0 9 2. Rim. Sobota 3 2 1 0 4:1 7 3. DAC 3 2 0 1 8:6 6 4. Licartovce 2 2 0 0 3:1 6 5. Podbrezová 3 2 0 1 3:1 6 6. Senec 2 1 1 0 3:1 4 7. Trnava 3 1 1 1 3:3 4 8. Topotcany 3 1 1 1 4:5 4 9. B. Bystrica 3 1 1 1 3:4 4 10. Nitra 2 1 0 1 3:2 3 11. Humenné 3 0 1 2 3:5 1 12. Slovan B 3 0 1 2 1:3 1 13.. Ziar 2 0 1 1 1:3 1 14. Vranov 2 0 1 1 0:2 1 15. Nováky 3 0 1 2 0:3 1 16. Zl. Moravce 2 0 0 2 0:4 0 A következő, 4. forduló - augusztus 18., szombat, 16.00: Senec-DAC, Nitra-Topolcany, Podbrezová-Rim. Sobota, Humenné-Trnava, Nováky- Ziar, Zl. Moravce-Licartovce, Vra- nov-Devín. Aug. 19., vasárnap, 10.30: Slovan B-B. Bystrica, (sr)

Next

/
Oldalképek
Tartalom