Új Szó, 2001. augusztus (54. évfolyam, 176-201. szám)
2001-08-08 / 182. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2001. AUGUSZTUS 8. Régióink Kézműves- és hagyományápoló tábor Magyarországon Zselízi iskolások Tuzséron Pósa Lajos hagyatékát Sárospatakon a református kollégium levéltárában őrzik Kutyabőrre festett címer Pósa Dezső az emlékek között (A szerző felvétele) NAGY CSILLA at felső tagozatos tanuló vehetett részt július első két hetében az északkelet-magyarországi, 3000 lakosú településen megtartott kézműves és hagyományápoló táborban. Hosszú évek óta hagyomány Tuzséron a nyaranta megrendezett gyermek kézműves tábor. Az utóbbi három évben a millenniumi események kapcsán a tuzséri Klicsu Ferenc kezdeményezésére a határon túlról is meghívtak gyermekeket a táborba. Továbbra is megmaradt a tábor kézműves-jellege, s gazdagodott - úgy, hogy a különböző helyekről érkező gyermekek bemutatták daláikat, táncaikat, népszokásaikat. A kézműves foglalkozások tematikáját a délelőtti magyar- és történelemórákon megismert eredetregék, történelmi mondák alakították ki. A délutáni kézművesműhelyekben mindenki megtalálta a számára megfelelő technikát, hiszen sokféle, változatos lehetőség közül választhattak: szövés, fonás, gyöngyfűzés, nemeze- zés, batikolás, csuhéfigurák készítése, fafaragás, bőrözés, hímzés. Táborzáráskor kiállítást rendeztek a munkákból. A záró rendezvényen mutatták be a János vitézt is, amelyet a két hét alatt nap mint nap gyakorolt a 61 táborlakó gyermek, olykor tikkasztó hőségben, mégis lámpalázas izgalommal. Sárospatakon a Rákóczi Múzeumot nézték meg: a várkastélyban, és a zempléni Hegyköz szívében erdei vasúton tették meg a festői szépségű utat Pálháza és a Kőkapui Üdülőház között.'Vasárnap minden gyermek saját népviseletében vett részt a tuzséri református templomban az istentiszteleten, valamint a mándoki katolikus templomban tartott szentmisén. A napi programok bemutatkozó estekkel zárultak. Bepillantást nyerhettek a tőlük távol eső tájak hagyományőrző munkájába, településeik történelmébe, mint a kárpátaljai Ti- szapéterfalva, a szlovéniai Lendva, a horvátországi Csákovác, a jugoszláviai Doroszló, Kupuszin, az erdélyi Gyergyószárhegy és Gyimes- bükk, a moldvai Somoska, Klézse. A zselízi tanulók bemutatkozó estjükön városuk történelmének ismertetése után a hozzájuk legközelebb eső etnikai csoport, a „kurtaszoknyás hatfalu” viseletét, dalait, táncait mutatták be, majd megtanították a táborlakókkal. A táborban neves vendégek tartottak előadásokat (Kóka Rozália mesemondó és Fábián Éva népdalénekes Juhász Zoltán kíséretében). Az utolsó három este a budapesti Mokányos együttes gyimesi és moldvai táncházával zárult. FARKAS OTTÓ ázötvenegy évvel ezelőtt a gö- möri Nemesrad- nóton született, költőnk és nagy mesemondónk, Pósa Lajos. Édesapja, Antal, 30 holdas kisgazda, nagy bajuszú, hollófekete hajú, szép szál ember volt, de könnyelmű és tékozló természetű. Édesanyja, Mária asz- szony - akit a faluban Marcsa néninek hívtak - korán egyedül maradt fiával, gazdálkodott, hogy taníttathassa Lajoskáját, de akkor sem költözött el falujából, amikor fia híres ember lett Budapesten. Nem is szeretett volna másutt lakni, amikor első alkalommal Lajoskáját meglátogatta igencsak „rácsodálkozott” a nagyvárosra: „Szegény, szegény pestiek - mondogatta - Úgy élnek itt egymás tetejibe. Csak a falat látják, meg egymást látják. Mikor látnak zöld mezőt meg lombos fát?” Egy Pósa-anek- dota szerint Marcsa asszony csak egyszer okozott fiának fájdalmat, amikor meghalt. A Nagy Palóc szerint Pósa Lajosnak könnyű dolga volt, mert olyan vidéken született, ahol „nehéz nem lenni poétának”. Mikszát egyébként is gyakran kifigurázta három évvel később született barátját mondván: „a derék Pósa Lajos mindig utánam jött mindenüvé. Utánam született a vüágra, utánam járt egy évvel iskolába, ugyanabban a padban ült, mint én Szegeden”. Később követte őt Budapestre is, mert amikor a Szegedi Napló munkatársát meghívták a Pesti Hírlaphoz, Mikszáth Pósát ajánlotta maga helyett az alföldi lapnál. Pósa miközben hírlapíró lett, megismerkedett Dankó Pistával, nótákat fabrikált, a versekre Dankó Pista talált ki dallamot. Pósa abban is követte Mikszáthot, hogy akkor „ment el”, amikor a legjobban ünnepelték. 1914. május 31-én ünnepelte negyvenéves költői jubileumát, a Városligetben ötvenezer gyerek vonult el előtte, és a Nagy Mesemondó 1914. június 9-én, éjfél után fél kettőkor meghalt. Szülőfalujából, a gömöri Nemesradnótból gyászküldöttség vett részt a temetésén: egy zacskó földet is vittek a költő édesanyjának a sírjáról. Kiadványait, személyes tárgyait a Pósánál jóval fiatalabb felesége, Andrássy Lídia őrizgette tovább, ő 1953-ban meghalt. Lánya, Kiss Istvánná, Pósa Mária (Sárika) 1962. mácius 8-án írt végrendeletében (Pósától Lídia asszonynak nem született gyermeke, de a költő Marikát a maga nevére íratta) Pósa összes vagyonát Nemesradnótnak ajándékozta. A ma Rimaszombatban élő Pósa Dezső tagja volt annak a háromtagú nemesradnóti küldöttségnek, amely Pósa Mária halála után hagyatékügyben járt Budapesten. ,/l Pósa-ház Nemesradnóton 1908- ban leégett, tehát egy helyen nem tudtuk volna elhelyezni a költő személyes holmijait, ezért úgy döntöttünk, hogy a hagyatékot a Sárospataki Református Kollégium levéltárának ajándékozzuk - mondta Pósa Dezső (ükapja testvére volt Pósa Lajosnak). - Tulajdonképpen csak a Pósa család kutyabőrre festett címerét és a család ládáját hoztuk át, az utóbbi Pósa Déneséknél van Nemesradnóton. Aztán kiválogattam azokat a Pósa-műveket, amelyek hiányoztak a könyvtáramból, azokat én őrzöm.” A sárospata- kai levéltár munkatársai jegyzéket adtak át Pósa Dezsőnek azokról a tárgyakról, amelyeket a Pósa-ház- ból elszállítottak. A jegyzék és még sok minden más megtalálható abban a hatalmas albumban, amelyet Pósa Dezső vezet. Az úgynevezett Pósa-albumba folyamatosan bejegyzi és fényképekkel illusztrálja a költő emlékére rendezett ünnepségeket, koszorúzásokat és a róla megjelent írásokat. Pósa Lajost személyesen nem ismerte, de feleségét, lányát és sofőrét igen, gyakran vendégeskedett náluk Budapesten, a pestiek is nála Nemesradnóton. A velük töltött élményeket emlékeiben őrzi és ezekről napokat tudna meséim. A zselízi alapiskola tanulói a foglalkozásoknak otthont adó Lónyai-kas- tély bejárata előtt. Középen Klicsu Ferenc. (A szerző felvétele) Kilenc éve néhány amerikai fiatal elhatározta: megismeri Közép-Kelet-Európa országait, s összekötötték a kellemeset a hasznossal, angolul tanítanak szlovákiai településeken Angolul Tanuló Falvak: a program, amely hazánkban sikert aratott KAMONCZA MÁRTA ilenc évvel ezelőtt, 1992-ben néhány amerikai diák arról ábrándozott, hogyan ismerhetné meg a közép-kelet európai térséget, a posztkommunista országokban élő embereket, mentalitásukat, szokásaikat, életmódjukat. Ezzel egy időben a magyarországi Heves megyében a polgármesterek arról panaszkodtak, a rendszerváltás után lehetőségük lenne külföldre látogatni, tanulmányutakra menni, de nem tehetik, mert nem tudnak angolul. Mindezt hallotta az Amerikában élő Tolnay Ádám, aki a washingtoni Georgetown Egyetemen tanársegédként éppen a közép-kelet európai és az ázsiai országok gazdaságával és politikájával foglalkozik, azt javasolta a polgármestereknek, hogy a községekbe fogadjanak be amerikai diákokat, akik ellátásért megismertetnék az ott élőket az angol nyelv alapjaival. A polgármestereknek tetszett az öüet, Tolnay pedig - miután visszautazott a tengerentúlra -, elkezdte megszervezni a közép-kelet európai utakat. „Az amerikai diákoknak tetszett az ödet. Nyáron többen eljöttek a magyarországi Heves megye településeire, miután nekik az volt a szándékuk, hogy az emberek szokásait, életmódjukat ismerjék meg, ezt úgy tudtuk leginkább biztosítani, ha családoknál szállásoljuk el őket. Ez az ödet be is vált. A családokban is általában hamar megszerették a közvetien, műiden újra nyitott, előítéletektől mentes amerikai diákokat” - emlékezik a kezdetekre Tolnay Ádám, aki egy idő után úgy döntött, hogy az egész programnak jogi keretet ad: 1997-ben bejegyeztette a Learning Enterprise Alapítványt, amelynek keretében minden évben nyáron harminc-negyven diák vállal oktatást európai, sőt most már ázsiai országokban is. „A programot idővel más országokra is kiterjesztettük. Idén szerveztünk tanfolyamokat Kirgisztánban, Üzbegisztánban, Kínában, Mexikóban és Mauritius szigetén is. A Mauritiusi Egyetemen beindítottuk az intemetoktatást is. Most már nemcsak amerikai diákok tanítanak, hanem más országból is, például Indiából, Ukrajnából is jönnek. A feltétel, hogy anyanyelvi szinten beszéljenek angolul. Egyébként idén először egy kislány Szlovákiából utazik Mauritiusra, ahol angol nyelvtanfolyamot tart majd. A komáromi Tóth Luca jelenleg a prágai Károly Egyetemen tanul, nagyon jól beszél angolul. Egyébként ahhoz, hogy valaki oktatóként bekerüljön a programba, két interjún keŰ részt vennie: az egyik a személyiséggel kapcsolatos kérdéseket tartalmaz, a másik segítségével a jelentkező nyelvtudását mérjük le” - magyarázta Tolnay Ádám. Elmondta, az oktatók a repülőjegyet maguknak kell megvásárolniuk, és zsebpénzről is gondoskodniuk kell, a befogadó települések a szállást és az étkezést biztosítják. „Nonprofit alapítványunk célja, hogy minden elvárásnak megfeleljünk. Az oktató-diákok megismerjék a számukra érdekesnek és egzotikusnak tartott térséget. Azok, akik angolul kívánnak tanulni, angol anyanyelvű lektoroktól sajátíthatják el a nyelv fortélyait. Bár ez a három hét nem elég egy nyelv elsajátításáHow do you say it? ra, de arra mindenképpen elég, hogy a tanulókban felkeltsék az érdeklődést az angol iránti’ - mondta Tolnay Ádám. Azt állítja, az egész program mozgató rugója a személyes kapcsolat. Túlajdonképpen ennek köszönhetően került a program Szlovákiába is. Tolnay találkozott Andruskó Imrével, a Komáromi Polgári Klub vezetőjével, aki kapott a lehetőségen, és három évvel ezelőtt próbaképpen néhány komáromi járásbeli községben beindította a programot. Az érdeklődők száma, a program sikere még a szervezőket is meglepte. „A diákok napokon belül jó kapcsolatot alakítottak ki a településeken!. A tanfolyamok iránt szinte minden településen többen érdeklődtek, mint amennyit eredetileg egy csoportba terveztünk. Sok községben a lektorok naponta három csoporttal is foglalkoztak. Egy-egy csoportban helyenként tizenöten-húszan is voltak”- mondja Andruskó Imre. Idén a programba több járás területéről 27 település kapcsolódott be. A községeken kívül idén első alkalommal egy városban, Gútán is szerveztek angol tanfolyamot. Az Amerikából érkezett Nathan Brunette jól érezte magát a komáromi járásbeh városkában. Mint mondja, az emberek itt jóval közvetlenek, barátságosabbak, mint szülővárosában. Nathan Felbáron oktatja angolra az érdeklődőket és már most tudja: jövőre ismét visszatér Szlovákiába. A magyaron szági származású Zsófia Jilling 12' éve él Amerikában, hét éves koráig. Magyarországon élt, Esztergomban is járt, Szlovákiában azonban nyáron volt első alkalommal. „Egy dologra mindenképpen jó volt ez a tanítás, mert most. határozottan tudom, hogy ezt a munkát hivatásnak nem választom. Azt viszont már elhatároztam: turistaként jövőre is eljövök Szlovákiába” - mondta Zsófia. Idén az angolul tanulni vágyók a háromhetes tanfolyamért jelképes száz koronát fizettek. Ebből fedezik a lektorok utaztatásával kapcsolatos kiadásokat. A programot vállalkozók is támogatták, a DE- CART Kft, a John Deer Kft. és erre a célra a szervezők az Illyés Közalapítványtól is kaptak anyagi segítséget. Ősszel ugyancsak a Learning Enterprise Alapítvány közvetítésével internetes kapcsolatot alakítanak ki egy Mauritius szigetén lévő középiskola és a komáromi gimnázium között. A program koordinátora Komáromban Csémy Balázs lesz. A cél: a diákok angolnyelv-tu- dásának fejlesztése. Az egyik csoport tagjai és oktatójuk (Archívumi felvételek) inV ,1 Gils!)' uaiiwintnn» A mellékletet szerkesztette: Fábián Éva Levélcím: Régióink, Petit Press Rt., Prievozská 14/A, P.O. BOX 49, 824 88 Bratislava, tel.: 02/58238310
