Új Szó, 2001. augusztus (54. évfolyam, 176-201. szám)

2001-08-08 / 182. szám, szerda

6 AGRÁRVILÁG/GAZDASÁG - HIRDETÉS ÚJ SZÓ 2001. AUGUSZTUS 8. GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Védett magyar pálinkák Budapest. Januártól csak a 100 százalékban gyümölcsből, cukor hozzáadása nélkül főzött ital vi­selheti a pálinka nevet Magyaror­szágon. A kecskeméti barack-, a szatmári és a békési szilva-, az egri cseresznye- és a szabolcsi al­mapálinka már az Európai Unió­ban is védett magyar termék. A márkaépítés sem olcsó: Angliá­ban legalább 2 millió fontba ke­rül egy márka bevezetése. A Ma­gyar Szeszipari Szövetség és Ter­méktanács illetékesei szerint mégis megéri a befektetés; az olaszok 20 év alatt tették világ­hírűvé a grappát, amelynek ára igen magasra szökött. (VG) Hamisított Vinea üdítőital Nyitra. A Vitás trade Kft., a Vi­nea üdítőital kizárólagos forgal­mazója perli a Víno Nitra Kft.-t, mivel az, felrúgva a megállapo­dásokat, a szerződése lejárta után is tölti és forgalmazza a 0,7 literes kiszerelésű Vinea üdítőitalt, sőt, önhatalmúlag megkezdte az 1 literes kiszere­lésű Vinea palackok töltését és forgalmazását is. Teszi ezt an­nak ellenére, hogy a Vinea már­kanév nincs a tulajdonában, és az általa forgalmazott üdítő minősége meg sem közelíti a va­lódi Vineáét. A hamisítatlan Vi­nea üdítőt arról lehet felismerni, hogy a címkéjén ott szerepel a pezinoki töltőhely pecsélje. A valódi Vinea régen igen közked­velt üdítőital volt Szlovákiában, tiszta szőlőléből készült, (kis) Elbocsátások a biztosítónál Pozsony. A Szociális Biztosító központjából, költégcsökkentő intézkedésként, 141 alkalma­zottat bocsátanak el. A biztosító szerint ezzel havonta mintegy 3 millió koronát takarítanak meg, további megtakarítások várha­tók azonban a működési költsé­gekre fordított összeg csökken­tésével is. A biztosító pozsonyi központjában az év elején 1385-en dolgoztak. (SITA) Nyereséges az Uniqa Pozsony. Az Uniqa Biztosító az első félévet 28,5 millió koronás nyereséggel zárta. Biztosításai­nak volumene 451 millió koronát tett ki, amiből 105 millió koroná- nyi volt az életbiztosítás. Ez utób­bi így az elmúlt egy évben 54 szá­zalékkal nőtt. Az Uniqa a hetedik legnagyobb szlovák biztosító, pi­aci részesedése azonban a 2 szá­zalékot sem éri el. (SITA) Növekvő tejgyári bevételek Pozsony. A Lévai Tejgyár az első félévet 263 millió koronás bevé­telekkel zárta, ami 12,7 millió koronával több, mint a tavalyi év azonos időszakában. A gyár a legnagyobb bevételeket a szárí­tott tej és a tejföl eladásából könyvelheti el. Külföldre az első félévben 25 millió koronányi árut exportáltak. A hazai tejter­mékek piacán a gyárnak 5-8 szá­zalékos részesedése van. Az első félévben 185 alkalmazottat fog­lalkoztattak, az átlagbér 9553 korona volt. (SITA) Cigarettacsempész a Philip Morris? New York. Az Európai Bizott­ság új keresetet adott be a Philip Morris és az RJ Reynolds To­bacco Holdings ellen a New York-i kerületi bíróságon. A bi­zottság azzal vádolja a dohány­gyárakat, hogy közreműködnek a cigarettacsempészetben, és ezzel súlyos kárt okoznak az EU költségvetésének. Uniós szak­emberek becslése szerint a kö­zös költségvetés évente sokmil­lió euró vám- és illetékbevé­teltől esik el a kelet-európai és földközi-tengeri útvonalakon érkező csempészáru miatt. A csempészet - a bizottság pa­nasz szerint - a keresetben megnevezett dohánygyárak cin­kosságával folyik. (MTI) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 2001. augusztus 8-án a Szlovák Nemzeti Bank árfolyamai alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 42,996 Magvar forint (100) 17,407 Angol font 69,380 Német márka 21,984 Cseh korona 1,269 Olasz líra (1000) 22,206 Francia frank 6,555 Osztrák schilling 3,125 Japán jen (100) 39,546 Spanyol peseta (100) 25,841 Kanadai dollár 32,112 Svájci frank 28,533 Lengyel zloty 11,572 USA-dollár 49,049 VÍZŐR Ismét öntözni kell Az elmúlt héten az öntözéses területek időjárását a kevés csapadék és a trópusi hőség jel­lemezte. A csapadék mennyisé­ge általában 4,4 mm alatt ma­radt, csak Losoncon esett 24,8 mm-nyi eső. A vizsgált időszak­ban az átlaghőmérséklet 3,4- 5,5 fokkal volt magasabb a szokványosnál, egyes helyeken 36-37 fokos rekordhőmérsékle­tet mértek. Emiatt jelentős mértékben csökkent a föld víz­tartalma, így - a Kelet-szlová­kiai Alföld és Losonc kivételé­vel - mindenütt folytatni kell az öntözést. Erre jelenleg elsősorban a cukorrépának, kukoricának, napraforgónak, zöldségféléknek és lucernának van szüksége. (Szlovák Víz­gazdálkodási Vállalat) Ha nem főn az eső, jön a BAUER A ZÖLD VILÁGÉRT FOK A GREEN WORLD • RÄINSTÄR" típusú csévetedobos ontozoberendezesek 60 tálé változatban, a TX es az E PLUS típus számítógéppel irányított • óntozokonzolok, 12 - 60 m szelesek • széles hatósugarú sávos „LENESTAR’' és körös .SERESTARr öntözőberendezések • gázolajjá! es traktormeghajtással működd szivattyúk • gyorskapcsolasos öntözocsövek es - készülékek • a trágyáié kijuttatására alkalmas tartálykocsik és tartozékaik BAUER G.m.b.H.- szervezési egység. Podunajská 25. 825 84 Bratislava. Tal./fax: 07/4525 89 43. Mobil: 0903 706 843, E-roail: andras6bauer.sk VK-473 Orbán Viktor kormánya hadat üzent a Magyarországon földet vásárolt vagy művelő osztrák gazdáknak Nem lesz tömeges perindítás Az osztrák gazdák ugyan személyesen szemlélik meg az általuk kiválasz­tott földterületet, ám a szerződéseket magyar állampolgárok mögé bújva kötik meg (Archívum) Budapest. Alkotmányossági és adatvédelmi szempont­ból is aggályosak a magyar kormány zsebszerződések elleni intézkedései. Az Or- bán-kabinet azt szeretné megakadályozni, hogy ne kerüljön külföldi kézbe a magyar termőföld. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Véget kell vetni ennek az osztrák vircsaftnak, minden osztrák gazda, aki itt van Magyarországon, örül­jön, hogy ép bőrrel megúszta - dö­rögte Orbán Viktor miniszterelnök a Zala megyei Kalócfán megtartott kormányülés után. Jóllehet egyesek a falubéliekkel elfogyasztott pálin­kás ebédnek tudják be a diplomati­kusnak nem nevezhető kirohanást, sokkal valószínűbb, hogy „kockás zakós” nyilatkozatát a kormányfő azért tette, mert Torgyán József újabb politikai keljfeljancsi mutat­ványra készülve a magyar politikai vitákban mindig nyerőnek számító szent magyar földet találta meg té­maként - úja a Figyelő. A lap arra a meglátásra jutott: a miniszterelnöki beszéd célja elsősorban az volt, hogy a kisgazda elnök vitorlájából kifogja a szelet. A jogász végzett­ségű Orbán nagyon jól tudja, úja a lap, hogy a dolog jellegéből fakadó­an (mindkét fél érdekelt az úgyne­vezett zsebszerződések titokban tartásában) nem sok esélye van egy ilyen akciónak. A közeljövőben elri­aszthat néhány vállalkozó kedvű osztrák gazdát, de a már Magyaror­szágon gazdálkodókat nem ijeszti meg, hiszen nem vesztik el a pénzü­ket: ha semmisé nyilvánítanának is e szerződéseket, kamatostul kapnák vissza a kifizetett összegeket. Félni sokkal inkább azoknak van okuk, akiknek vissza kell fizetniük a föld­jükért évekkel ezelőtt kapott, s időközben elköltött összeget - így a Figyelő. Az úgynevezett zsebszerződések tit­kosságának megszűnésére csak ak­kor kerülhet sor, ha valamelyik ér­dekelt fél beszámol róla a hatóság­nak, vagy esedeg hivatalból eljárva az ügyészség próbálja bizonyítani, hogy a felek színlelt szerződést kö­töttek - véli a HVG. A leggyakoribb­nak tartott megállapodástípusok közé sorolják szakértők azt, amikor tényleges adásvételi szerződést köt­nek, a vevő ki is fizeti a vételárat, dátumot azonban nem írnak rá a kontraktusra, azt csak a tulajdon- szerzési jogosultság megnyílásakor, utólag vezetik rá vagy adásvétel he­lyett csak előszerződést, illetve véte­li jogot biztosító opciós szerződést kötnek. Előfordul, hogy végrende­let, illetve öröklési szerződés tenné lehetővé a földhöz jutást, vagy akár harmadik személy, „stróman” köz- beiktatásával látszatra kölcsön­szerződés születik például, amely­nek biztosítékául a földre terhelt zá­logjog szolgál. A szerződéskötés idejétől pedig jellemzően - haszon- bérlet, haszonélvezet jogcímén - a külföldi műveli a földet s értékesíti a terményeket. A polgári törvénykönyv (Ptk.) sze­rint a színlelt szerződés semmis - boncolgatja a tekintélyes hetilap -, s ha egy kontraktust ilyennek monda­nak ki, az eredeti állapotot kell visszaállítani. A HVG elemzése sze­rint az eladó visszakövetelheti föld­jét, a vevő pedig a vételárra jogosult - de nem a semmisség kimondása idején általános piaci viszonyok sze­rintire, hanem csak a szerződéskori­ra -, jogosult továbbá a kamatra és a földre fordított beruházásai megté­rítésére. Pénzügyileg tehát akkor „érdemes” a semmisségre hivatkoz­ni, ha így az aktuális piaci árnál lé­nyegesen olcsóbban „szerezheti vissza” tulajdonjogát a hajdani el­adó; a leendő Nemzeti Földalap mindenesetre az ígéretek szerint a mindenkori piád áron tesz majd vé­teli ajánlatot a „megtévesztett” gaz­dák földjeire, és annál valószínűleg olcsóbban juttatja majd a bútoko­kat a,.kiválasztottaknak”. A tényleges jogi lehetőségekre a Za­la Megyei Búóságnak egy június vé­A már Magyarországon gazdálkodókat nem tudják megijeszteni. gén hozott, még nem jogerős ítélete világít rá. A verdikt egy magyar ma­gánszemélynek adott igazat az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatallal (APEH) szemben. A német tulaj­donban lévő Eurowolf Kft. ugyanis magyar alkalmazottjával vásárolta­tott 18 millió forint értékben termőföldet, majd a ténylegesen sa­ját földjüket ugyanilyen összegért formaüag „visszabérelték” tőle. A magyar magánszemély terhére az APEH 8,8 millió forintos adóhiányt állapított meg, de az adóhivatali ha­tározatot megtámadva az alkalma­zott és a cég képviselője egyaránt el­ismerte a bíróság előtt, hogy a bérlet színlelt szerződés volt, valójában adásvételt takar, így a magyar ügy­félnek ilyen címen nem keletkezett adóköteles jövedelme. Az APEH fel­tehetően a Legfelsőbb Búósághoz fordul; mindenesetre ami az egyik oldalon elvesztett költségvetési be­vétel, a másikon egyértelmű bizo­nyíték a jogellenes földszerzésre. Az eljáró búóságok vagy az adóhatóság üyen esetre az ügyészség figyelmét is felhívhatja, az ügyészség pedig a felek kérelmére, vagy ha a közérdek sérelmét állapítja meg, hivatalból is megtámadhat színlelt szerződést. Elvben a zsebszerződéseket feltár­hatnák a kormányfő által ostorozott ügyvédek is, de kézzelfogható bizo­nyítékok egyelőre körükben sincse­nek. Múlt Horváth Jenő országos ügyvédi kamarai elnöktől a HVG megtudta: ő eddig egyetlen, színlelt termőföld-adásvételi szerződés mi­att indított büntető- vagy fegyelmi eljárásról sem értesült. Más sza­kértők szerint, ha mégiscsak van „ti­losba tévedt” ügyvéd vagy köz­jegyző, az a zsebszerződés leleple­zésével még a megkötésnél is súlyo­sabb szakmai visszaélést követne el, hiszen ügyfelei titkát sértené meg, amivel gyakorlatilag „kigolyózná” magát a jogásztársadalomból. Az Igazságügyi Minisztériumban (IM) mindenesetre elszántan ké­szülnek a földtörvény módosításá­ra. A tulajdonszerzési tilalom min­tájára be kívánják vezetni a haszon- élvezeti és más használati jogok kor­látozását is. Koncepciójuk szerint haszonélvező, használó is csak az lehet majd, aki a hatályos jog szerint tulajdonos is lehetne. Az elővásárlá­si vagy vételi jogot is biztosító hasz­nálati szerződéseket elképzeléseik szerint, önmagában a majdani tulaj­donszerzés lehetőségére vonatkozó utalás miatt, ugyancsak érvénytele­níteni lehet, míg például a dátumo­zás nélküli szerződések utólagos be­mutatását azzal gátolnák meg, hogy a tulajdonszerzési korlátozás meg­szűnésének pillanatától e szerződé­sek közjegyzői okiratba foglalását követelnék meg, vagyis lehetetlen­né tennék az időpont „fű alatti”, utólagos beírását. Jogi szakértők egybehangzó véleménye szerint a zsebszerződések elleni tömeges pe­rindítás semmiképpen sem várható, és még ha erre a szándék meglenne is, a bizonyítási nehézségek mellett feltehetőleg a külföldi vevők biztosí­tékai az esetek többségében túl erősek lennének ahhoz, hogy érde­mes legyen a szerződések színleltsé- gére hivatkozni. Ami pedig a zseb- szerződések elleni kampány politi­kai hátterét illeti, sokan „gumi­csontról” beszélnek, a Fidesz azon fogásáról, hogy elterelje a figyelmet az agrárügyben Brüsszellel kötött - szakmaüag indokolt, de demagógi­át vállalva, „a Haza földjére” hivat­kozva hatásosan támadható - meg­állapodásról. Sőt ha kudarcot vall az alapvetően az igazságügyi tárca által előkészített törvényes fellépés, a „túl népszerű” MDF-es miniszter asszony, Dávid Ibolya felelőssége is hangoztatható lesz a választások előtti alkuk során - összegzi a HVG. A Figyelő becslése szerint a magyar termőföldek 2-5%-a van külföldiek kezében. Ez körülbelül 300-500 ezer hektár földet jelent, amit 1994. július 27-e előtt szereztek legálisan. További 160-180 ezer hektárt művelnek úgynevezett zseb- szerződések alapján. (F, HVG) Nem tudnak a zsebszerződésekről Pozsony. Sem az agrárkamarában, sem az agrártárcánál nem tud­nak arról, hogy vannak-e nálunk is zsebszerződések. A nevesítetien földek 2005-ig nem adhatók el, az állam kezelésében vannak - em­lékeztetnek a szakértők, akik ugyanakkor tudnak arról, hogy példá­ul a Dunaszerdahelyi járásban is kínáltak megvételre termőföldet hektáronkénti 30-50 ezer koronáért. A legjobb bonitású földek hiva­talos vételára a járásban 126 ezer korona/ha, a járási átlag 80-90 ezer korona/ha körül van. Hírforrásunk szerint főként az egykori morva telepesek kínálják megvételre földjeiket, (gy) Megjelent a Jó Gazda augusztusi-szeptemberi száma A vöröshagyma tárolása A B.O.F. Leasing mérlege Új termékek skálája Pozsony. A losonci és dunaszerda­helyi érdekeltséggel is rendelkező B.O.F. Leasing 2001 első félévében 1,4 milliárd korona (ÁFA nélkül) ér­tékben 2472 szerződést kötött az ügyfelekkel, adózás előtti nyeresége pedig 47,75 millió korona volt. A társaság 10%-kal részesedik a hazai lízingpiacból - közölte Müos Ran­dák, a lízingcég vezérigazgatója. 2001-ben három új szolgáltatással bővítették termékcsaládjukat: a csa­ládok számára a gépkocsik lízinge­lését könnyítették, a régi helyett újat akció keretében a tehergépkocsik részletfizetésén enyhítettek, végül a szezonális ingadozásoknak kitett vállalkozók lízingfeltételein javítot­tak. A B.O.F. Leasing szeptember­ben 500 millió korona értékben köt­vényeket bocsát ki, a futamidő 3 év, kamata pedig évi 10,5%. (shz) LAPAJÁNLÓ Pozsony. 64 oldalon jelent meg a Jó Gazda összevont, augusztusi-szep­temberi száma. A bővített kiadás részletesen foglalkozik a vöröshagy­ma betakarításával és tárolásával, bemutatja a nyár végi és őszi vetésre alkalmas zöldségféléket, ismerteti a 2001-es fajtajegyzékben szereplő legújabb paradicsomfajták és kalá­szos gabonafélék jellemzőit, ter­mesztői tapasztalatok alapján elem­zi az egyes dinnyefajták tulajdonsá­gait. A növényvédelemben időszerű tennivalók felsorolása mellett rész­letesen taglalja a mezei acat elleni védekezés lehetőségeit, tájékoztat a gabonafutrinka kártételének veszé­lyeiről, ismerteti a Glialka gyomirtó alkalmazásának feltételeit. A háztá­ji állattartók számára a belga óriás nyúl tenyésztői tapasztalatainak és a strasszer-galamb jellemző tulaj­donságainak bemutatásával szol­gál, végül informál az ivóvíz és az itatás szerepéről, valamint a keve­réktakarmányokról. (sz) Nyereséges a U.S. Steel Akadozó privatizáció Kassa. A kassai U.S. Steel a máso­dik negyedévet 41 millió dolláros nyereséggel zárta, míg anyaválla­lata, a USX - U.S. Steel Group 30 millió dolláros veszteséget halmo­zott fel. Az amerikai befektetők, akik tavaly megvették a kassai vasmű acélipari részlegét, a vasmű többi részlegére is szemet vetettek. A vasmű részvényeinek áráról szó­ló tárgyalások azonban a részvény­árak kiszámításához használt mód­szer körüli nézeteltérések miatt késnek. John H. Goodish, a U.S. Steel elnöke szerint tárgyalnak a privatizációs tárcával és a vasmű vezetésével is, amíg azonban nem lesz egyezség a részvényárak felbe­csülésének módjáról, ők sem hoz­zák nyüvánosságra, mennyiért len­nének hajlandók megvenni a vasmű fennmaradó részét, (t, s)

Next

/
Oldalképek
Tartalom