Új Szó, 2001. július (54. évfolyam, 151-175. szám)
2001-07-18 / 164. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2001. JÚLIUS 18. Sport Fukuokában ma reggel rajtolt a 9. „vizes" világbajnokság női pólótornája, a férfiak holnap kezdenek Készülnek a szlovák lányok a tenisz Fed-kupára A Fukuokában hétfőn kezdődött 9. „vizes” világbajnokságon ma reggel rajtol a női pólótorna (a férfiaknál csütörtökön lesz az első játéknap). Mindkét magyar csapat esélyes az éremszerzésre, a szlovák válogatott a váratlan edzőcsere után a tisztes helytállás reményében utazott Japánba. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Az olimpiai bajnok magyar férfiaknak az egy hónappal ezelőtti, budapesti kontinensvetélkedőn nem sikerült megvédeniük Eb-elsőségüket, s „csak” a harmadik helyen végeztek, pedig a magyarországi viadal előtt egyértelműen ők voltak a legnagyobb favoritok. Kemény Dénes szövetségi kapitány legénysége azonban nem a legjobb formában pólózott a Hajós Alfréd uszodában, a csoportküzdelmek során kikapott a későbbi győztes jugoszlávok- tól, majd az elődöntőben az olaszok ellen is a rövidebbet húzta. A címvédőnek láthatóan nem „ízlett” az ún. erőpóló, a kapu előtti birkózás, amit a játékvezetők - nem kis meglepetésre - élveztek, nem büntették a szándékos szabálytalanságokat, de még a nyilvánvaló víz feletti ütéseket sem. Reméljük, a vbHároméves szünet után visszatért a válogatottba Roman Poláčik. n egészen más felfogásban vezetik majd a meccseket. Annak ellenére, hogy a budapesti Eb-n csak „kisdöntőt” játszott a Kemény-legénység, Fukuokában is Benedekéket (holnap a kazahok ellen kezdenek) favorizálják a legVeszelits Péter csapatkapitány (fekete sapkában) már évek óta a szlovák válogatott leggólerősebb játékosai közé tartozik (Eugen Vojtišek felvétele) többen. Utoljára 1973-ban, Belg- rádban nyertek világbajnokságot a magyarok; három évvel ezelőtt, Perthben a spanyolok lettek az aranyérmesek. Szlovákia válogatottja másodszor vesz részt a vb-n, az ausztráliai seregszemlén a 10. helyen végzett (négyszer nyert és négyszer szenvedett vereséget). Nem sokkal a júniusi, budapesti Eb-t követően kitört a palotaforradalom, a játékosok azt követelték, mondjon le Bottlik László (siker) edző, ellenkező esetben a 13-as keret nagy része nem utazik el Japánba. A szövetség végrehajtó bizottsága ijedtében azon nyomban beleegyezett az edzőcserébe. A komáromi Ondrej Gajdáč lett az új tréner, aki pár napos gondolkodás után elfogadta az ajánlatot. Még egy változás történt: hároméves szünet után ismét visszatért a válogatottba Roman Poláčik. A 38 éves gólerős center távolmaradását azzal indokolta: komoly nézeteltérései támadtak az egykori szakvezetővel. Ondrej Gajdáč bízik abban, hogy védencei (az Európa-bajnok jugoszlávok ellen rajtolnak csütörtökön) legyőzik a brazilokat, s kiharcolják a középdöntőbejutást. A férfi torna csoportbeosztása - A: Jugoszlávia, Olaszország, Szlovákia, Brazília; B: Magyarország, Görögország, Németország, Kazahsztán; C: Oroszország, Egyesült Államok, Hollandia, Kanada; D: Spanyolország, Horvátország, Ausztrália, Japán. Két csoportban (A: Olaszország, Oroszország, Brazília, Egyesült Államok, Kazahsztán, Új-Zéland; B: Magyarország, Hollandia, Görögország, Ausztrália, Japán, Kanada) ma kezdődnek a női torna küzdelmei. Az újdonsült Európa-bajnok magyar lányok is természetesen a favoritok közé tartoznak. Faragó Tamás vezetőedző csapata remek formában van, s ezt a budapesti Eb-n, valamint az ezt követő előkészületi meccsen is bizonyította. Éremesélyes magyar együttesek SPORTHÍRADÓ ♦ Ma rendezik a labdarúgó BL-se- lejtező első fordulójának visszavágó mérkőzéseit, az Inter jövendőbeli ellenfele a fehérorosz Mozsir és a feröeri Vagur párharcának sikeresebbje lesz, az első meccs a sziget- országban 0:0-ra végződött. ♦ Michael Schumacher szerencsés kimenetelű balesetet szenvedett Monzában, a Forma-l-es Ferrari- csapat tesztelésén, miután autója közel 200 km/órás sebességgel a falnak csapódott; az első kerekek leszakadtak, a Ferrari eleje súlyos károkat szenvedett, de a sztárpilóta sértetlenül kászálódott ki a roncsból, majd saját lábán ment az orvosi központba. ♦ A labdarúgó Copa America legutóbbi mérkőzései: Costa Rica-Uru- guay 1:1 (1:0), Honduras-Bolívia 2:0 (0:0). ♦ Szlovákia labdarúgó-válogatottja augusztus 15-én (szerda) Pozsonyban előkészületi meccset játszik Irán együttese ellen. Ez a taíálNYUGAT-SZLOVÁKIA Keleti csoport: 1. FORDULÓ - augusztus 12., 16.30: Dvory n/Ž- Dol. Piai, Šurany-Čaka, V. Lovce- Bánov, Kalná n/Hr.-Svodín, Húl- Dolný Ohaj, Imeľ- Hr. Kľačany, Hurbano- vo-Marcelová; Komjatice-Čajkov. 2. FORDULÓ - augusztus 19., 16.00: Dolný Pial-Čajkov, Marcelo- vá-Komjatice, Hr. Kľačany-Hurba- novo, Dolný Ohaj-Imeľ, Svodín- Húl, Bánov-Kalná n/Hr,. Čaka-V. Lovce, Dvory n/Ž.-Šurany. 3. FORDULÓ - augusztus 26., 16.00: Šurany-Dolný Piai, V. Lov- ce-Dvory n/Ž., Kalná n/Hr.-Čaka, Húl-Bánov, Imeľ-Svodín, Hurba- novo-Dolný Ohaj, Komjatice-Hr. Kľačany, Čajkov-Marcelová. 4. FORDULÓ - szeptember 2., 15.30: Dolný Pial-Marcelová, Hr. Kľačany- Čajkov, Dolný Ohaj-Komkozó lesz a főpróba a szeptember elején esedékes két vb-selejtezőre. ♦ Kisorsolták a kézilabda Bajnokok Ligája első fordulójának mérkőzéseit - nők: Eastcon Vilnius (litván)- Duslo Šaľa, férfiak: Sečovce-Bre- genz (osztrák); az odavágókat szeptember 9-én, a visszavágókat szeptember 16-án rendezik. ♦ A két kassai csapat, az FC és a Lokomotíva egymás elleni edzőmérkőzésén tesztelték azt a három olasz futballistát, akik a szuperligás együttesbe gravitáltak. A szakmai stáb és az olasz klubtulajdonosok éjfélig elemezték a trió játékát, s végül arra a döntésre jutottak, hogy a labdarúgók mehetnek vissza Itáliába. ♦ Várhatóan három napon belül elhagyja a pardubicei kórházat Dominik Hašek világklasszis jégkorongo- zó, akit vírusos gyomorbetegséggel kezelnek immár több mint másfél hete. Az NHL-ben szereplő Detroit kapusát cseh és amerikai orvosok egyaránt kezelik. jatice, Svodín-Hurbanovo, Bánov- Imeľ, Čaka-Húl, Dvory n/Ž.-Kalná n/Hr., Šurany-V. Lovce. 5. FÓRDULÓ - szeptember 9., 15.30: V. Lovce-Dolný Piai, Kalná n/Hr- Šurany, Húl-Dvory n/Ž., Imeľ-Čaka, Hurbanovo-Bánov, Komjatice-Svodín, Čajkov-Dolný Ohaj, Marcelová-Hr. Kľačany. 6. FORDULÓ - szeptember 16., 15.00: Dolný Pial-Hr. Kľačany, Dolný Ohaj- Marcelová, Svodín-Čaj- kov, Bánov-Komjatice, Čaka-Hur- banovo, Dvory n/Ž.-Imeľ, Šurany- Húl, V. Lovce-Kalná n/Hr. 7. FORDULÓ - szeptember 23., 15.00: Kalná n/Hr.-Dolný Piai, Húl -V. Lovce, Imeľ-Šurany, Hurbanovo -Dvory n/Ž., Komjatice-Čaka, Čaj- kov-Bánov, Marcelová-Svodín, Hr. Kľačany-Dolný Ohaj. 8. FORDULÓ - szeptember 30., 15.00: Dolný Pial-Dolný Ohaj, Svo♦ A Coca-Cola szerződésszegés miatt 15 millió dollárra beperelte a Brazil Labdarúgó-szövetséget, mert a cég szerint jogtalanul bontotta fel egyoldalúan a 2002 végéig szóló megállapodást. ♦ Új rekordot könyvelhetett el a német labdarúgó Bundesligában szereplő St. Pauli gárdája: az első osztályba felkerült klub 18 ezer bérletet adott el hazai meccseire, az eddigi csúcsot az 1995/96-os szezonban érte 14 ezerrel. ♦ A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) szerint az NB I a világ 37. legerősebb küzdelemsorozata, a rangsort Spanyolország vezeti Anglia és Olaszország előtt. További helyezések: 4. Brazília, 5. Argentína 6. Franciaország, 7. Németország, 8. Törökország... 37. Magyarország és Bulgária. ♦ A Lengyelországban született kanadai Tornász Radzinski, a belga bajnokság tavalyi gólkirálya az dín-Hr. Kľačany, Bánov-Marcelová, Čaka-Čajkov, Dvory n/Ž.-Komjatí- ce, Šurany- Hurbanovo, V. Lov- ce-Imeľ, Kalná n/Hr.-Húl. 9. FORDULÓ - október 7., 14.30: Húl-Dolný Piai, Imeľ-Kalná n/Hr., Hurbanoyo-V. Lovce, Komjatice- Šurany, Čajkov-Dvory n/Ž., Marce- lová-Caka, Hr. Kľačany-Bánov, Dolný Ohaj-Svodín. 10. FORDULÓ - október 14., 14.30: Dolný Pial-Svodín, Bánov-Dolný Ohaj, Čaka-Hr. Kľačany, Dvory n/Ž.-Marcelová, Šurany-Cajkov, V. Lovce-Komjatice, Kalná n/Hr.-Hur- banovo, Húl-Imeľ. 11. FORDULÓ - október 21., 14.00: Imeľ-Dolný Piai, Hurbanovo-Húl, Komjatice-Kalná n/Hr., Čajkov-V. Lovce, Marcelová-Šurany, Hr. Kľa- čany-Dvory n/Ž., Dolný Ohaj- Čaka, Svodín-Bánov. 12. FORDULÓ - október 28., 14.00: Everton labdarúgócsapatához igazolt, a liverpooli klub 4,5 millió fontot fizetett érte az Anderlechtnek. ♦ Két fronton harcoltak a nemzetközi porondon a Herkules Klub Szlovákia erőversenyzői: Kupka Dorogon az ötödik (11 induló), Őszi a lengyelországi Pilában szintén ötödik lett. Ugyanitt Sós a hetedik helyen végzett. + A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség doppingolás miatt két évre eltiltotta Mihaela Melintét, a női kalapácsvetés 26 éves román világcsúcstartóját (76,07), aki tavaly Milánóban bukott le. ♦ Lance Armstrong, az 1999-ben és 2000-ben győztes amerikai nyerte a Tour de France kerékpáros körverseny eddigi legnehezebb, 10. szakaszát; az összetettben a francia Simon került az élre. ♦ A Kenő 10 nyerőszámai: 7,8,15, 18, 22, 25, 26, 31, 36, 41, 42, 46, 50, 52, 53, 63, 66,67, 73, 77. Dolný Pial-Bánov, Čaka-Svodín, Dvory n/Ž.-Dolný Ohaj, Šurany- Hr. Kľačany, V. Lovce-Marcelová, Kainá n/Hr.-Čajkov, Húl-Komjati- ce, Imeľ-Hurbanovo. 13. kolo - november 4., 13.30: Hur- banovo-Dolný Piai, Komjatice- Imeľ, Čajkov-Húl, Marcelová-Kal- ná n/Hr., Hr. Kľačany-V. Lovce, Dolný Ohaj-Šurany, Svodín-Dvory n/Ž., Bánov-Čaka. 14. kolo - november 11., 13.30: Dolný Pial-Čaka, Dvory n/Ž.-Bá- nov, Šurany-Svodín, V. Lovce- Dolný Ohaj, Kalná n/Hr.-Hr. Kľačany, Húl-Marcelová, Imeľ-Čajkov, Hurbanovo-Komjatice. 15. kolo - november 18., 13.00: Komjatice-Dolný Piai, Čajkov-Hur- banovo, Marcelová-Imeľ, Hr. Kľa- čany-Húl, Dolný Ohaj-Kalná n/Hr., Svodín-V. Lovce, Bánov-Šurany, Čaka-Dvory n/Ž. AZ V. LIGA ŐSZI MENETRENDJE Pozsonyban az oroszok ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. A hét végén rendezik Pozsonyban, a Slovan teniszkomplexumában a Szlovákia-Oroszország női Fed-kupa mérkőzést. A Vüág- csoport második fordulójának (az elsőben a magyar lányokat győzték le Peter Vajda védencei) összecsapására négy játékos készül: Karina Habšudová, Henrieta Nagyová, Lenka Dlhopolcová és az újdonsült wimbledoni vegyespáros-győztes Daniela Hantuchová. Az ellenfél teniszezői közül hétfőn még csak ketten: Krasznoruckajj és Petrova érkezett meg Pozsonyba, míg kedden csatlakozott a miniküldöttséghez Gyementyieva és Lihovceva. A legnagyobb orosz sztár, Anna Kurnyi- kova sérülése miatt hiányozni fog Pozsonyban. „A csapatban uralkodó hangulat - a magyarok elleni mérkőzés előttihez hasonlóan - remek. Akkor négy-egyre győztünk, most szintén módfelett elégedettek lennénk ezzel az eredménnyel” - mondta Peter Vajda, a szlovák csapat kapitánya. „Kiegyenlített mérkőzést várok. Idáig a salakpálya mindig előnyünkre szolgált, s mint ismert, az oroszoknak jobban megfelel a kemény borítás” - latolgatta az esélyeket Vajda, (sr) Rogge az olimpiai faluban akar lakni Csak színjáték volt? MTI-VISSZAPILLANTÁS Moszkva. Dick Pound, a hétfői NOB-elnökválasztáson harmadik helyen végzett kanadai sportdiplomata úgy nyilatkozott, hogy már előre mindent eldöntötték, a szavazás csak színjáték volt. „Juan Antonio Samaranch azt szerette volna, hogy Rogge kövesse őt a NOB élén. Vasárnap este már tudni lehetett, hogy mi lesz a végeredmény. Samaranch rengeteg embert meggyőzött arról, hogy kire kell leadni a szavazatot, kevesen mertek ellenkezni vele” - mondta Pound, aki a szavazás eredményének kihirdetése után lemondott valamennyi NOB-ban betöltött tisztségéről. Vlagyimir Putyin orosz államfő javasolta az új NOB-elnöknek, hogy ezentúl mindig Moszkvában kerüljön sor a szervezet első emberének megválasztására. „A NOB székhelye Lausanne, ugyanígy lehetne a fővárosunk az elnökválasztás állandó helyszíne”. Rogge kitérő választ adott a felvetésre. Azt viszont elmondta, hogy a versenyzőkkel együtt akar lakni az olimpiai faluban: „Csak így lehet valós képet kapni az esemény sikeréről, a szervezők munkájáról. Nem szabad elfelejteni, hogy a NOB a versenyzőkért van, az ő érdekeiket kell képviselnie.” Nézeteltérés támadt a NOB volt és újonnan megválasztott elnöke között. Juan Antonio Samaranch azt vette zokon, hogy Jacques Rogge új reformbizottság felállítását jelentette be. „A reformtörekvésekkel egyetértek, sajnos az elképzelésekből kevés valósult meg. Dolgozó emberekre van szükség a sok tiszteletbeli tag helyett” - nyilatkozta Rogge, aki pénteken veszi át Lausanne-ben elődjétől a NOB- székház kulcsát. Miért nem duplázott Szekszárdon a tavalyi győztes? Elfogyott Remák erej e J. MÉSZÁROS KÁROLY Szekszárd/Szepsi. Nem sikerült megismételnie tavalyi elsőségét a szepsi Remák Zoltánnak (Colom- bina FTC-Eurent) a múlt héten Szekszárdon és környékén rendezett országúti kerékpáros Fiat Ge- menci Nagydíjon. A négyszakaszos versenyen végül 87 fős mezőnyben az ötödik helyen végzett, ami a körülményekhez képest nem rossz helyezés. Igaz, sokan győzelmet vártak tőle. Biztatóan kezdődött a verseny, hiszen a nyitányt jelentő időfutamban a pályacsúcsot hajtó Arató Dávid mögött Remák hatodikként ért célba, s erre még ő sem számított. A következő szakaszt megnyerte, és összetettben az élre ugrott. „Harminc- ketten érkeztek Szekszárdra, s egy meredek kapaszkodó előtt lelassult a mezőny, a többség taktikázott. Ekkor ketten rákapcsoltak, az egyik Zoli volt. Társa később leszakadt, de ő bírta az iramot, és félperces előnnyel győzött” - eleveníti fel a részsikert Remák Béla, aki elkísérte öccsét a versenyre. Megőrizte elsőségét a szepsi brin- gás a következő szakasz után is, közben Arató több szökési kísérletét kellett meghiúsítania. „Tudta, hogy a szekszárdi kerekes jobb haj- rás. Két éjszaka alig aludt az izgalomtól, ráadásul rekkenő hőség volt. Szombaton, a zárónapon aztán mindez megbosszulta magát. Egy kapaszkodón dőlt el a végső siker: Arató öt társával megszökött, Zoli meg képtelen volt velük tartani. Egyszerűen elfogyott az ereje, hiába akart, leszakadt, s közel kétperces hátránnyal érkezett a célba.” - ecseteli a történteket fivére. A NIKÉ 29. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA SZERDA, JÚLIUS 18. Bajnokok Ligája- selejtező, I. forduló, visszavágók: 130. FC Samkir-Barry Town (az első meccs: 0:2) 1,953.00- 3,50-1,25-1,55; 131. Torpedo Kutaiszi-Linfield Belfast (0:0) 1,50- 3,50-5,60-1,10-2,15; 132. Vilaznia Skadar-KR Reykjavik (1:2) 2,403.00- 2.70-1,30-1,35; 133. FBKKaunas-Sloga Jugomagnat (0:0) 1,903.00- 3,70-1,20-1,60; 134. Szlavia Mozir-VB Vagur (0:0) 1,20-5,00- 10,1-3,30; 135.Levadia Maardu- Bohemians Dublin (0:3) 2,20-3,003.00- 1,30-1,45; 136. Valkeakos- ki-FC Valetta (0:0) 1,20-5,00-10,1- 3,30; 137. Skonto Riga-F91 Dude- lange (6:1) 1,10-6,00-17,7-4,40; 138. Serif Tiraszpo-Ararat (1:0) 1,35-3,80-7,80-2,55; 139. Zseljez- nicsar Szarajevo-Levszki Szófia (0:4) 2,80-3,00-2,30-1,40-1,30. Bajnokok Ligája - tipp a továbbjutásra: 140. FC Samkir-Barry Town 2,60-1,35; 141. Torpedo Kutaiszi-Linfield Belfast 1,40-2,40; 142. Vilaznia Skadar-KR Reykjavik 2,60- 1,35; 143. FBK Kaunas-Sloga Jugomagnat 1,75-1,85; 144. Szlavia Mozir-VB Vagur 1,10-4,50; 145. Leva- dia Maardu-Bohemians Dublin 6.00- 1,05; 146. Valkeakoskií-FC Valetta 1,10-4,50; 147. Serif Tiraszpo-Ararat 1,05-6,00. Osztrák labdarúgóliga: 148. Innsbruck-Bregenz 1,40-3,60-7,10-1,05- 2,35; 149.Admira Mödling-FC Kärnten 2,00-3,00-3,35-1,25-1,55; 150. Austria Wien-Grazer AK 1,75- 3,20-4,00-1,15-1,75; 151. Ried-Rapid Wien 2,70-3,00-2,40-1,35-1,30. Svájci labdarúgóliga: 153. Grass- hoppers-Young Boys Bern 1,45- 3,60-6,10-1,10-2,25; 154. Lausan- ne-FC Zürich 2,10-3,00-3,20-1,30- 1,50; 155. FC Luzern-Lugano 2,703.00- 2,40-1,35-1,30; 156. Servet- te-Xamax Neuchatel 1,80-3,004,10-1,20-1,70; 157. St. Gallen-FC Basel 1,80-3,00-4,10-1,20-1,70. Orosz labdarúgóliga: 164. CSZKA Moszkva-Szpartak Moszkva 2,703.00- 2,40-1,35-1,30; 165. Novo- rosszijszk-Rotor Volgograd 2,003.00- 3,35-1,25-1,55