Új Szó, 2001. július (54. évfolyam, 151-175. szám)

2001-07-16 / 162. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2001. JÚLIUS 16. Sportvilág Schmitt Pál nem tartozik az esélyesek közé, de megválasztása esetén boldogság töltené el a magyarokat Juan Antonio Samaranch távozik a NOB éléről Ki lesz a nyolcadik elnök? Schmitt Pál jelentette be elsőként indulási szándékát (Archív felvétel) Korszakos tevékenység J. MÉSZÁROS KÁROLY Második nagy döntését hoz­za ma a NOB 112. ülésszaka. Moszkvában új elnököt vá­laszt a 122 tagú testület. Vé­get ér a Samaranch nevéhez fűződő több mint két évtize­des ötkarikás időszak. Ré­gen ismert, hogy öten pá­lyáznak a katalán sportdip­lomata megüresedő helyére. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Magyar jelölt is van az indulók kö­zött, Schmitt Pál személyében. Nem ő a versengés első számú esé­lyese, de azzal, hogy Pekingnek ítélték oda a 2008-as nyári olimpi­át, némiképp gyendült a koreai Kim győzelmi esélye. Most inkább Rog- get favorizálják, de mi történne, ha magyar lenne a befutó? Az sem ki­zárt, sőt boldogan vennénk tudo­másul. Deffantz asszonyra kevesen fognak voksolni, s Pound is hát­rányba került nyűt Peking-eilenes- ségével. Ma délelőtt eldől minden. Az alábbiakban bemutatjuk az el­nökjelölteket. ANITA DEFRANTZ Született: 1952. október 4., Phila­delphia. Családi állapota: hajadon. Végzettsége jogi doktor. Nyelvtu­dás: angol. Sportolói sikerei: nyol­casban olimpiai bronzérmes (1976, Montreal) és világbajnoki ezüstér­mes (1978). Tisztségek a NOB-ban: tag 1986 óta, a végrehajtó bizottság tagja (1992-96). Alelnök (1997-), első alelnök (2000-). RICHARD W. POUND Született: 1942. március 22., St. Catharines. Családi állapota: nős, 3 gyermek apja. Végzettség: ke­reskedelmi (1962), irodalmi (1963) és jogi (1967) egyetemi diploma. Nyelvtudás: angol, fran­cia. Sportolói sikerei: 1960-ban Rómában olimpiai döntős a 100 m-es gyorsúszásban (6.) és 4x100 m-es vegyesváltóval (4.). Több­szörös kanadai bajnok. Tisztségek a NOB-ban: tag (1978-tól). A vég­rehajtó bizottság tagja (1983- 1991), valamint 1992-től. Alelnök (1987-1991-ig, és 1997 óta). El­nöke a televíziós jogokkal foglal­kozó bizottságnak (1983 óta), va­lamint a marketing bizottságnak (1998-tól). KIM UN JONC Született: 1931. március 19., Szö­ul. Családi állapota: nős, 3 gyer­mek apja. Végzettség: diploma egy amerikai és egy dél-koreai egyetemről. Nyelvtudás: koreai, japán, angol, francia, spanyol. Sportolói sikerei: tékvandó, csel­gáncs és atlétika - hazai szinten. Tisztségek a NOB-ban: tag 1986- tól, három ciklusban tagja a vég­rehajtó bizottságnak (1988-1992, 1997-1999, 2000-), alelnök (1992-1996) JACQUES ROGGE Született: 1942. május 2., Gent. Családi állapota: nős, 2 gyermek apja. Végzettsége: doktori diplo­ma, sportorvosi, sebészeti és or­topédiai szakorvos. Nyelvtudás: holland, francia, angol, német, spanyol. Sportolói sikerei: Finn dingben részt vett a mexikói (1968, a müncheni (1972) és a montreali (1976) olimpián. Vi­lágbajnokságokon egyszeres a- räny-, kétszeres ezüstérmes, ti­zenhatszoros belga bajnok. Tíz­szeres válogatott rögbijátékos. NOB-tisztségek: tag (1991-), végrehajtó bizottsági tag (1998-), az orvosi bizottság tagja (1992 -93), alelnöke (1994 óta) SCHMITT PÁL Született: 1942. május 13., Buda­pest. Családi állapota: nős, 3 gyermek apja. Végzettség: Köz­gazdaságtudományi Egyetem. Nyelvtudás: angol, német, fran­cia, spanyol. Sportolói sikerei: kétszeres olimpiai' bajnok pár­bajtőrcsapatban (1968, Mexiko, 1972 München). Civil tevékeny­ség: Magyarország spanyolorszá­gi (1993- 1997) és svájci nagykö­vete (1998-). Sportvezetői tevékenység: a Ma­gyar Olimpiai Bizottság főtitkára (1983-1989), majd elnöke (1989-). Tisztségek a NOB-ban: tag (1983-). A végrehajtó bizott­ság tagja (1991-1999), alelnök (1995-99), a sportolói bizottság alelnöke (1984—88). A NOB pro­tokollfőnöke (1999-). Az Olimpi­konok Világszövetségének elnöke (1999-), a környezetvédelmi bi­zottság elnöke (1995-). Az al- bertvillei és lillehammeri téli olimpiák koordinációs bizottsá­gának tagja. Egy ideig szokadan lesz nélküle a nemzetközi olimpiai mozgalom. Mától Juan Antonio Samaranch tá­vozik a hatalmas üzleti vállalkozás­sá terebélyesedett NOB éléről. Hu­szonegy éven át vezette, alakította és főleg kemény kézzel kormányoz­ta a jó néhányszor hullámok között vergődő ötkarikás közösséget. A sportban végzett korszakos tevé­kenysége eltakarja élete első felét, amikor a spanyolországi Frankó­rendszer lelkes híveként tört felfelé, egészen a miniszteri bársonyszékig. Mikor a hetvenes évek végén nagy­követnek akarták küldeni Svájcba, inkább a Szovjetunióba kérte ma­gát. Országa nagyköveteként vá­lasztották 1980-ban Moszkvában a NOB első emberévé. Széthúzó, egy­mást kölcsönösen bojkottáló tömbö­ket tömörítő mozgalmat örökölt, az elviselhetőség határán táncoló olimpiákkal. Összefogta a világ sportolni vágyó népeit és üzleti szel­lemet vitt a tevékenységbe. Korlátok közé szorította a játékok részt­vevőinek számát, és számos olyan lépésre késztette a nemzetközi ve­zérkart, amely korszerű, világszerte keresett vállalkozássá varázsolta az eredetileg csak „a részvétel a fontos” eszmével útjára indított újkori olim­piákat. Ellenlábasai emiatt sokszor támadták is, ám az ötkarikás sereg­szemlék sikere - betetőzve a tavalyi sydneyivel - mindenért kárpótolta. Először 1992-ben Barcelonában akart visszavonulni, aztán mégis meggondolta magát. További kilenc évet húzott rá, hogy közben kivezé­nyelje a NOB-ot létezésének legna­gyobb megvesztegetési botrányá­ból. Sydney óta újra visszanyerte tekintélyét a nemzetközi szervezet, s ma nyugodt szívvel adhatja át a váltóbotot utódjának. Samaranch kétszer járt Szlovákiában. Először a Komenský Egyetem díszdoktorává avatták, tavaly pedig részt vett a SZOB augusztusi közgyűlésén. Ak­kor meghívta Lausanne-ba a fiatal szlovákiai sportolókat, akik idén áp­rilisban jártak a NOB-birodalom- ban. Jómaga elnökösködése alatt bejárta a NOB összes tagállamát. Talán nem is maradt megvalósulat­lan elképzelése. Neve nem kerül ki az ötkarikás mozgalom vérkeringé­séből: róla nevezik el a lausanne-i Olimpiai Múzeumot és azonos nevű fiát ma választják a NOB tagjainak sorába. Nem ő az első elnök, akit le­származottja követ a vezérkarba. Emlékezetes pillanat. Samaranch elnök a szlovákiai fiatalokat üdvözli. Képünkön Mészáros Mihály 13 éves pozsonyi sakkozóval fog kezet. (Archív felvétel) Kovács Annamária klubot cserélt Németországban, a csinos szőke irányító a bochumi bundesligás újonc, a Teutonie Riemke kézilabdázója lett Oldenburg kedvence közelebb került szíve választottjához J. MÉSZÁROS KÁROLY Kilencvennyolcig tanult és kézilab­dázott. Testnevelés-pedagógia sza­kon végzett a nyitrai egyetemen. Tanító lett, de a későbbiekben spor­tolóként próbált boldogulni. Vilá­got akart látni, ezért profi játékos­nak Németországba szerződött. 01- denburgban töltött három mesés évet, a csapat motorja, a közönség kedvence volt. Nyáron mégis elköl­tözött, mert szíve máshova húzta, közelebb a barátjához. A bochumi bundesligás újonc, a Teutonie Ri­emke játékosa lett. Múltkor itthon járt, így szülővárosában, Párkány­ban válaszolhatott kérdéseimre. Három évnyi németországi pro- fiskodás után milyennek látszik a nyitrai Plastikában és a párkányi mezben átélt kézüabdás időszak? Ugyanoly szépnek, mint korábban. Előnyeivel, hátrányaival és leckéi­vel együtt. Párkányban voltak a ta­nulóévek, Nyitrán a hazai élvonal­ban való bemutatkozás, az első ta­pasztalatszerzés, innen jutottam be a válogatottba. Németország a nemzetközi színvonalat hozta szá­momra, ott értem - külföldi mércé­vel mérve - rutinos játékossá. Valóban csak ott érhetett azzá? Igen. Maguk a német kézilabdázók nem sokkal jobbak a szlovákoknál, ám a rengeteg külföldi szereplés a bajnokságban jócskán emeli a színvonalat, ilyen mezőnyben mindenkijavíthat a képességein. Viszonya is változatlan a kézi­labdához? Természetesen. Tizenöt-húsz éve azonos. Kicsi koromban fél év után azt mondtam, már nem akarok ját­szani, elegem van belőle. Ugyan­akkor ha két hétig nem volt labda a kezemben, az már nagyon hiány­zott. Ezt ma is ugyanúgy érzem. Világot akart látni, amikor ki­lencvennyolc nyarán az akkor Bundesliga II-ben játszó Olden- burgba igazolt. Húzóemberévé vált a csapatnak, visszakerültek az élvonalba, s az idén már hato­dikként végeztek. Eközben a kö­zönség kedvencévé vált. Hogyan sikerült egy szlovákiai magyar lánynak a nálunknál jóval ride­gebb, takarékosabb, kiszámí- tóbb németek szívébe férkőzni? Kapcsolatkereső ember vagyok. Arra törekszem, hogy ismerkedé­seim, találkozásaim barátságba torkolljanak, vagy legalább él­ményt hozzanak. Mindig vidám, jókedvű lévén az élet derűs oldalát keresem. Ez tetszhetett meg az embereknek. Játékomon láthat­ták, hogy a végsőkig harcolok, a szívemet is otthagynám a pályán. Érzelmileg átélem a történéseket: sírok a vesztes meccs után, de a győzelem is örömkönnyeket csal a szemembe. Eleinte mértéktartóak voltak az oldenburgiak, de miután megismertek, nagyon rendesek és jószívűek lettek. ???Anninek szólították. Hogyan született a becenév? Története nincsen. Egyszerűen hosszú volt a nevem, s egyszer va­laki megkérdezte, hogy mit szól­nék, ha ???Anni lennék. Mivel két Anna is volt a csapatban, némi­képp fellélegeztem, mert utána már mindig világos volt, mikor szólt hozzám az edző. A legutóbbi idényben - csapata legeredményesebb játékosaként 113 gólt dobott a bajnokságban. Télen úgy nézett ki, nem válik meg klubjától, mert szerződést hosszabbított.- Aztán júniusban mégis az újonc Riemkéhez iga­zolt. Hány éjszakán át töpren­gett a korábbi döntése megvál­toztatásán? Már a decemberi szerződés­hosszabbítás sem ment könnyen, mert akkor is volt egy leverkuseni ajánlatom. Egy hónapig hánytam- vetettem a dolgokat, aztán mégis maradtam, mert bedőltem az ol­denburgiak ígéreteinek. Januárban minden rendben volt. Februárban megszólított a Dortmund, majd a Bochum. Azt írták a német lapok, hogy júniusban váratlanul jelentet­tem be távozási szándékomat. Nem így volt. Már áprilisban jeleztem az oldenburgiaknak, csak ők június végéig titkolták a nyüvánosság előtt. Már a bejelentéskor kínos helyzetbe kerültem. Jó csapat volt Oldenburgban, összetartottunk, elégedett lehettem, ám a klubve­zetők nem tartották magukat a ja­nuári ígéretükhöz. Én viszont profi­ként elvégeztem a munkámat, ami­ért járt volna ajutalom. Említette a Dortmund ajánlatát is. Abból miért nem lett semmi? Kut’ka irányítása alatt jobb lett vol­na játszani, de Dortmund távolabb van Gelsenkirchenhez, barátom jelenlegi állomáshelyéhez, így erről lemondtam. Ráadásul min­den poszton játszó összekötőt ke­restek, nekem pedig a középső irá­nyító szerepköre felel meg. Bo- chumba játékszervezőnek vettek. Állítólag kiszolgáltatott helyzet­be hozta az oldenburgi ve­zetőket. Azt mondta nekik: vagy elengedik, vagy abbahagyja a ké­zilabdázást. Komolyan is gon­dolta, vagy csak ijesztgette őket? így reagáltam az újságokban meg­jelentekre. Azt nyilatkozták: ha nem fogok játszani az oldenburgi csapatban, akkor kilakoltatnak Né­metországból, mert szerződés nél­kül senki sem játszhat náluk. Szó­val erre mondtam azt, hogy inkább nem játszom tovább. Mert nem loptam, nem ültem börtönben, így nemkívánatos személy sem lehet­nék az országban. Ha minden kötél szakadna, tanulhatok is, gondol­tam. Nem szívesen fejeztem volna be a kézilabdázást. Nekem sem volt könnyű dönteni, de jobb előtte felbontani egy szerződést, mint va­lami olyanba belemenni, ami meg­bánással végződik. Nem titok, hogy barátja, Holger Gehrke, a Schalke 04 labdarúgó- csapatának másodedzője. Az ön mostani klubja éppen a német kupagyőztes otthona, Gelsenkir­chen közelében található, vagyis egészen közel került szíve vá­lasztottjához. Mi foglalkoztatja mostanában gyakrabban: a kézi­labda vagy a házasság? Mindenféleképpen a kézilabda. Amíg sportolok, az élvez előnyt, viszont fontos, hogy legyen az em­bernek egy boldog magánélete. Ehhez azonban nem kell feltétle­nül összeházasodnia. Lát még visszutat a katedrára? Nem nagyon. Ha egy mód lesz rá, Németországban maradok. Ott vi­szont nem ismerik el az egyetemi oklevelet, tehát újra tanulnom-kel- lene. Egyelőre még magam sem tudom, hogy mire váltok a kézilab­da után. Jócskán belekóstolt a németor­szági jólétbe. Mi az, amit az ol- denbugi évek alatt megszokott és a jövőben nehezen tudna le­mondani róla? Arrafelé az a szabály érvényesül: ha az ember becsületesen és kemé­nyen dolgozik, akkor megfizetik és megbecsülik. Ez tetszik nekem. Ha belegondolok, hogy mindez ho­gyan valósul meg Szlovákiában, hát... Maradjunk abban, hogy nem mindig van így. Emiatt ragadna külföldön? A sokkal jobb életszínvonal miatt. Ha nullpontról kellene kezdenem, s két lehetőség előtt állnék, hogy hol vágjak neki, akkor biztos, hogy Né­metországot választanám. Mert ha ott rendesen dolgozik az ember, te­hát állása van, nem okoz neki gon­dot két év után a saját lakás megvé­tele, három év elteltével autója le­het. És ha még ehhez boldogság is párosul, s az egészsége - ami szá­momra is a legfontosabb - sem hagyja cserben, akkor a főbb dolgok adottak a mai mozgalmas élethez. Még egy, talán kényes kérdés: a válogatottság. A Kut’ka-érában eleinte még fel-felbukkant a cí­meres mezben, de aztán megre­kedt a 38-s számnál. Oldenburg- ban villogott, csodákat művelt, a szlovák válogatott keretéből vi­szont hiányzott a neve. Miért? Ennek konkrét oka nincsen. Talán a kapcsolatok elhidegülése idézte elő. Légiósként nagyon drágák va­gyunk a szövetség számára. Annak ellenére, hogy nekünk - s itt a Svájcban játszó Pozorovára is gon­dolok - csak a repülőjegyet kellett volna kifizetni. A nagy körfogást, ezerkétszáz kilométerre otthontól csak légi úton lehet győzni. Tavaly meghívtak a dániai Éb-selejtezőre is, de mégsem úgy alakult minden, ahogy megígérték. Ezután mond­tam, hogy nekem nem éri meg így folytami. Szép dolog a válogatott­ban szerepelni, de bizonyos keretek között. Senkivel sem romlott meg a kapcsolatom. Tavaly is megkaptam a válogatott műsorát, de külön sen­ki nem hívott. Én meg nem jöttem. „Ha nullpontról kellene kezdenem, Németországot választanám." (Somogyi Tibor felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom