Új Szó, 2001. július (54. évfolyam, 151-175. szám)
2001-07-12 / 159. szám, csütörtök
8 Riport ÚJ SZÓ 2001. JÚLIUS 12. A szállodai automata kinyomtatja a kedvenc lapot Újság gombnyomásra LÉDERER PÁL Az amszterdami Holiday Inn szálloda amerikai vendége kedvenc lapját, a New York Times-t szeretné olvasni reggelije elfogyasztása közben. Odasétál a hallban egy telefonautomata- formájú „talponálló” berendezéshez, bedob néhány pénzérmét, közben pár szót vált az időjárásról a szálloda londinerével. Perdül-fordul, és az automata kiköpi magából a NYT friss ropogós példányát. Közben már egy japán vendég toporog mögötte. Ó az Asahi Shinbumot olvasná - és fogja is: pénzbedobás, egy gombnyomás, némi várakozás, máris jön az Asahi. És jön a bajornak a Süddeutsche, a svájcinak a Neue Zürcher, a hollandnak a Handelsblad. (Csak az orosznak nem jön - még - a Pravda, meg a magyarnak a Népszabadság, de ez is csak idő kérdése.) Ez itt nem egy sci-fi. Ez a „print on demand”, a nyomtatás kívánság szerint némi túlzással már majdnem szürke hétköznapja. Hétfőn a Financial Times Deutschland és a Welt szinte egy időben jelentette be: a világ számos országának számos luxusszállodájában bárki hozzájuthat e lapok aznapi példányaihoz - hála a digitális technikának, amelynek lehetőségeivel egyre több lap- és könyvkiadó kezd élni a világ legfejlettebb országaiban. Az elárusítóhelyekre telepített kompakt nyomdatechnika - hála az internetnek is - már a közeli jövőben forradalmasítani fogja, és alaposan felforgatja a nemzetközi könyv- és lapüzletet és a Gutenberg mester óta látványos fejlődési pályát befutott, mára azonban hirtelen elavultnak tűnő nyomdaipart és a teljes könyv- és lapkiadói tevékenységet, beleértve persze a logisztikai hátteret - a készletezést és terjesztési rendszereket - is. Gondoljunk csak bele: kinek kellenek majd az óriási üzemcsarnokokat betöltő méregdrága nyomdai gépsorok, a hasonlóan költséges raktárvárosok, a könyveket kiszállító kamionflotillák, ha az olvasó besétálhat kedvenc sarki könyvesboltjába, a számítógép képernyőjén kiválaszthatja a végeláthatatlan kínálatból azt, amire kedvet kapott, klikkel néhányat az egérrel - vagy megkéri az eladót, hogy tegye meg ezt helyette. És mire elfogyasztja kávéját, a sarokban megbúvó elektronikus berendezés már nyomtatja is a könyvet. Amely ráadásul alighanem még olcsóbb is lesz, mint hagyományos technikával előállított társa, mert nem rakódik rá egy csomó felesleges költség. És arról most nem is beszélünk, hogy milyen hálás lesz a természet mindezért: kevesebb kamion szennyezi a levegőt, s fából is valamivel kevesebbet kell kivágni, mert pont annyi papírra lesz szükség, amennyi könyvre tényleges kereslet is van. Kevesebb élőmunkára lesz persze szükség, ám - ideális esetben - több idő jut az olvasásra. A Book on Demand - a könyv kívánságra - szisztéma ötlete egy kis német kiadótól származik, amely néhány éve összeállt a Xerox konszernnel és rögtön el is nyerte a találmánnyal a nyomdaipar Oscar-díját. Nem sokkal később a Bertelsmann konszern lecsapott az ötletre, szövetkezett a Xeroxszal és nagy elánnal továbbfejlesztette a technológiát, amely mára a lapkészítés területére is betört. A Book on Demand technika arra is lehetőséget ad, hogy bárki, akinek van egy kiadásra alkalmasnak vélt kézirata, saját - nem túl nagy, pár száz márkás- költséggel teljes értékű könyvet készíttethessen, és azzal azonnal megjelenjen a virtuális világpiacon. Opusza felkerülhet az internetes globális könyváruházak (Amazon, Bol stb.) polcaira, s - némi szerencsével- akár nemzetközi bestsellerré is válhat. De vissza a lapokhoz. Egyidejűleg legalább két cégcsoport dolgozik nagy erőkkel azoknak a világméretű nyomtatóhálózatoknak a kiépítésén, amelyek lehetővé teszik, hogy a bevezetőben leírt kép valóban pont olyan hétköznapivá és megszokottá váljon, mint mondjuk az ital- vagy a cigarettaautomaták használatáé. A verseny egyik éllovasa a holland PEPC Worldwide nevű konszern (Piceni Electronic Publishing Concept), amely az IBM technikáját alkalmazva a nagy nemzetközi szállodaláncok hoteljeiben kínálja a lapot az automatából. Ez a rendszer a tartalmat tekintve csaknem teljes értékű friss újságot produkál gombnyomásra, de a végtermék fekete-fehér változatban és kicsinyített formában kerül ki a masinából. A fizetés hitelkártyával történik, egy-egy lap ára kereken három dollár. A New Yorkban székelő versenytárs, a NewspaperDirect hasonló technikával dolgozik, de náluk a lap eredeti méret- nagyságban készül, igaz néhány órával korábban kell megrendelni. Egyébként az elv mindkét rendszerben azonos: a szerkesztőségek aktuális kiadásaik adatait úgynevezett PDF- formátumban továbbítják a „kiadóhoz”, vagyis a PEPC, illetve a NewspaperDirect központjába. Onnan a szállodákba, repülőterekre, pályaudvarokra telepített, speciális nyomatokkal összekapcsolt számítógépekre lehet lehívni a lapokat. A NewspaperDirect egyelőre a többi között londoni és hongkongi szállodákban telepített ilyen újságkészítő automatákat, a PEPC pedig egy teszt keretében az amsterdami Holiday Inn és Krasnopolsky szállodákban üzemelteti berendezéseit. Az utóbbi a következő hetekben indítja be a rendes üzemmenetet: a New York-i, a miami és a bangkoki repülőtéren installálja automatáit. Az év végéig további 700 berendezést állítanak fel a világ különböző pontjain, 2003 végére pedig el akarják érni a 2000-es sorozatot. Mások is kísérleteznek. A brit Guardian például Koppenhágában és Athénben az ottani brit közönség számára készítteti el az újságot kis példányszámban a NewspaperDirecttel, svéd kiadók pedig azt tervezik, hogy a nyári szezonban Görögországban veszik majd igénybe az innovatív amerikai kisvállalat lapnyomtató szolgáltatásait. A nyári főszezonban a Mallorcát megszálló német nyaralóknak sem kell majd lemondaniuk kedvenc bulvárlapjukról, a Bildről, az igényesebbek pedig hozzájuthatnak a liberális Süddeutsche Zeitung friss példányaihoz a szigeten felállítandó automatákból. A nyomdaiparban egyébként szinte mindenki egyetért abban, hogy az új technológiák forradalmasítják az ágazatot. Vita inkább arról folyik, hogy a digitális nyomdatechnika mekkora kihívást jelent a hagyományos nyomdák számára. A Xeroxnál azt jósolják, hogy az évente több mint 40 milliárd dolláros teljes nyomdai világpiaci forgalom 18-20 százaléka vándorolhat át a következő években a digitális nyomtatás irányába. A német nyomdaipari óriás, a Heidelberger Druckmaschinen egyik szakembere szerint a nyomdapiac jóval kisebb, csupán 6 százalékos tortaszeletét viszi el a digitális alternatíva a következő öt éven belül. Marcellék Felsőpatonyban az átlagos emberek életét élik, a családot a lelki kötelékek tartják egyben A földön rendszeresített sorsban Olykor kalandos vállalkozásokba is belevágtak. (A szerző felvételei) DUSZA ISTVÁN Amikor Marcell Henrietta amúgy csibészesen átlendült a kerítésen, még nem gondolt arra, ami visszafelé lendülve majd átvillan az agyán. Történt ugyanis, hogy reggel három kislányával a mesetáborba indulva nem vitt magával kapukulcsot. Arra nem számított, mennyire sürgős lesz az a pár tucatnyi műanyagpohár, s hazaérve nem találja otthon az anyósát. Visszafelé igyekezve gondolt csak arra, hogy bárki megláthatja. Sebaj, az iskola udvarán pedagógusok és legalább 80 gyerek várta. Amit meg mások gondolnak, amúgy se nagyon számít. Ha másképpen lenne, talán nem a gyerekeivel töltené el ezt az egy hetet. Ma sem érti, miért keltett akkora feltűnést, amikor beiratkozott a bábjátszó tanfolyamra, csak azért, hogy a gyerekeivel értőbb módon - nem csak anyai ösztönei szerint - foglalkozhasson. Nem készült sem bábcsoportot alakítani, sem rendezni, csak az alapokat szerette volna megismerni. Aztán amikor a felső- patonyi magyar alapiskola nyári mesetáborát újra szervezni kezdték, számára természetesnek tetszett, hogy három kislányával maga is részt vesz a foglalkozásokon, s szülői felügyeletet is vállal.- Nem dolgozom, illetve otthon do- gozom, hiszen a család adta napi feladatok ellátásán túl a virágkertészet is elegendő munkát ad. Mivel nem mehetek dolgozni, meg kellett oldanunk a család jövedelmének a kiegészítését. A három gyerek közül Viktória, a legkisebb, aki sokat betegeskedik, a légcsövével rendszeres orvosi felügyeletet és tartós anyai gondoskodást kíván. Ilyen helyzetben hiába ajánlanak munkahelyet, nincs az a munkaadó, aki alkalmazna. Noémi, a középső lány, mintha lelki hidat jelentene a nagy és a kicsi között. Nagy gondot fordítunk arra, hogy a két iskolás jól tanuljon, s mind a hárman megkapják mindazt az érzelmi többletet, amivel teljesebb életet élhetnek. A hetedikes Tímea negyon jól tanul, s egyre többet segít a háztartásban. Az is sokat számít, hogy az anyósommal együtt lakunk, így több részben megoszlik mindaz, amit a ház körül tennünk kell. Ha én a gyerekekkel foglalkozom, tanulunk vagy játszunk, akkor ő a kinti munkában segít. Máskor meg rábízzuk a gyerekeket.- Kell a munkamegosztás, mert a két virág - a muskátli és a krizantém- igencsak sok gondoskodást kíván. Néha már azt is mondom, hogy többet, mint a gyerekeim. A futómuskátlit dugványokról, a hagyományosat magról neveljük. Már szeptemberben elkezdődik ez utóbbival a munka, de mivel drága a fűtés, tavasszal meg nincs megfelelő ára, valószínűleg csak a futómuskátlival foglalkozunk majd. A futómuskátlira megvannak a vevőink, akik leginkább a nagyvirágú, tűzpiros egyede- ket keresik. A krizantémokat árusítva tavaly inkább az árról lehetett beszélni, mert jobban elvitték az olcsóbb virágot, ha nem is volt olyan látványos. Kevés pénze van az embereknek. így nincs mód arra, hogy egynyári virággal kísérlettezzem. Mire küsmerném a tulajdonságait, talán már nem is lenne rá kereslet. Arra gondoltam, hogy idén mindenszentekre koszorúkat is készítek, fenyőtobozból vagy szárított virágokból. Nekem ez jelenti a munkát... A féljem egy faipari magánvállalkozásban könyvelői és mindenesi munkát végez. Nagy szerencsémnek tartom, hogy ő a férjem, mert családszerető. Egy érettségizett virágkertész, akinek istenadta képessége van a gyerekek neveléséhez, ami több, mint az édesanyák ösztönös szeretete. Fokozatosan mind több tudásra tett szert az évek folyamán, így nem véletlen, hogy István, a férje is mondogatja: „Neked valamilyen pedagógiai iskolát is el kellene végezned.”- Talán, ha majd mindhárom gyerek nagyobb lesz, s az óvodás Viktória is kigyógyul a gyerekkorinak mondott betegségéből. Addig is besegítek az ilyen alkalmakkor az iskola pedagógusainak, hiszen igen nehéz a mai gyerekekkel valamit is kezdeni. A tévé mindenről elvonja a figyelmüket, s ez engem rettenetesen bosz- szant. Jómagam virágkertésznek Éberhardon tanultam, majd Karván szereztem érettségit, és tulajdonképpen nem is gondoltam akkor arra, hogy a szakmámban fogok otthon dolgozni. Nemcsak a szépsége, de a látható eredménye is megvan. Mindezt átveszik a gyerekek is. Akár ha egy csokor mezei virágot hoznak haza, akár egy útszélén szedett apró növényt, semmit nem dobok el. így lesz mindannak becsülete, amit az Isten megad nekünk. Ez a tábor is attól szép, hogy játékosan megtanulnak érteni és értékeim valamit a világból. Szülőként besegíteni pedig azért jó, mert így ismerhetem meg a pedagógusok nagyon nehéz munkáját. A szülők általában csak elvárnak valamit az iskolától, de már kevesebbet tesznek azért, hogy az elvárásaik jól előkészített lelki talajba kerüljenek. Nem anyagi segítségre van szükség, hanem arra a lelki támogatásra, ami az iskola kiteljesedéséhez nélkülözhetetlen. A falunak nagy szerencséje, hogy ide költözött a Görözdi-házaspár, s a református gyülekezetettel együtt az iskolának is rengeteget segítenek. Marcell Henrietta édesanyaként gyerekei mindennapjai körül amolyan körkörös alakzatban alakítja ki a családot védő és támogató közösségi kapcsolataikat. Mindaz, amit házasságkötésük óta férjével elkezdtek, ezeket az erős kötődéseket szüárdította. Mai eszükkel megítélve, olykor kalandos vállalkozásokba is belevágtak... Az egyre nehezebben élhető mindennapok sodrásában ezek a fokozatosan kiépített lelki kötelékek tartják egyben a családjukat. Nem véleüenül törekszik arra, hogy gyerekeik szeretetben éljenek. Az meg önmagában is érték, amüyen szépen beszéli a gyerekeinek átadandó édes anyanyelvet. Marcell István jó gazdaként valahol az állatok közelében végzi az apróbb javításokat is. Egy megviselt betonkeverővel foglalatoskodik, miközben fél szemmel a jószágokra pillant... Megfontoltan nyugodt, s mindezt tükrözi a munkája is. Körülötte a porta nem hazudtolja meg faipari kötődéseit, hiszen mindaz, ami az ízléssel és mértéktartással csinosított családi házukon fából megjelenik, az az ő munkája. Ha valaki dicsérni kezdi a munkáját, elégedetten mosolyog.- Annak idején - talán még házasok sem voltunk? - elindultunk zöldséggel a morvaországi vidékekre, s olyan ügyedének voltunk, hogy majdnem ráfizettünk. Néhány dekával bővebbre hagytuk a kisebb adagokat is, így a várható hasznunk első alkalommal erre a jótékonykodásra ment rá. Sok mindennel foglakoztunk, még dinnyét is jártunk árulni a pozsonyi piacokra. Nem a sajátunkat, hanem másokét. Mindig volt valamilyen próbálkozásunk, amivel kiegészítettük a jövedelmünket. A csallóközi ember sokszor nem veszi számba a saját munkáját, így a jövedelmezőség látszatát a munkabérrel egy kicsit megtoldja. Már házasságunk elején úgy alakítottuk ki az életünket, hogy a szülői házban fogunk lakni. Kezdetben egy külön szobánk volt, aztán megvásároltuk a rájuk eső részt a négy testvéremtől. 1994-ben egyeztünk meg, s 1997-ben alakítottuk át ötszobásra. Szinte mindennel foglakoztunk, amiből valamennyi bevételünk lehetett. Most a virágokon kívül anyadisznókat tartunk, s a malacokat adjuk el. Néhány tucat csirkét is nevelünk, amit aztán a pozsonyi piacra viszünk. Minden alkalmat meg kell ragadnunk. Nagyobb kedvvel és bizakodással élnénk, ha legalább látnánk a biztató jövőt. Sajnos, mindeddig mindennek van értéke, takarmánynak, energiának, csak a megtermelt árunak és a tenyésztett állatnak nincs. Igaz, szeretjük csinálni, de a leszorított felvásárlási árak elviszik a nagyobb hasznot, eladni meg mégiscsak el kell mindent, ha már megadta az Isten. Nekünk itt kell megmaradnunk. így együtt van a család. Sokan kijárnak külföldre, feketemunkát vállalnak, s hazahozzák a viszonylag jó keresetet, de a gyerekek a nagyszülőknél laknak, és szinte nincsenek szüleik. Az évek folyamán a mi házasságunk úgy szilárdult meg, hogy mindent elterveztünk aszerint, ami nekünk és a gyerekeinknek fontos. Természetesen a munka és mindaz, ami emberré tesz bennünket: a szeretet és a gondolkodás. Ebből, azt hiszem, tisztességes erkölcsi alapot raktunk le önmagunk és a gyerekeink számára. Volt kitől tanulnom. Bár édesapám tizennyolc éves koromban már meghalt, s a két felnőtt közötti kapcsolat lényegét nem ismerhettem meg, azt azonban tudom, milyen nagyon keményen dolgozó és nagyon jó ember volt. A sorsát az ember nem tudja kikerülni, s a felnőtté válás számomra az édesanyámmal való maradást jelentette. Ő hatvanéves koráig járt Pozsonyba takarítani, mert valamilyen módon pótolni kellett mindazt, amit az apa hiánya jelentett. Ha két egymásban gyönyörködő ember vallomása egymásra vetül, nem biztos, hogy ugyanaz a kép jelenik meg szemünk előtt, mint amit ők rajzoltak a másikról, önmagukról, gyerekeikről. Talán élesebbek lesznek a kontúrok, talán érzelmesebben mosódnak el egymáson a körvonalak. Gyerekeik iránt táplált szere- tetük és az így kialakult családi értékrendjük kettős gyökerű. Igazából semmi különös nincs abban, amit tesznek, csupán a sok-sok ezer ember számára rendszeresített sorsot változtatják meg egy kicsit a saját értékrendjük szerint. A munka és a türelem az, ami az ő egymás és mások iránti szeretetüket igencsak sajátosan - azt is mondhatjuk: bölcsen - átformálja. Közelükben nyoma sincs a sok munka okozta türelmetlenségnek. Házuk, jószágaik, virágaik együtt adnak otthont három gyereküknek. Bizonyára máshol is így van ez. A többlet mégiscsak abban látható meg, ami mindebben a lényeget jelenti: a sorsban meglátott megin- gathatadan szeretet és hit. Beiratkozott a bábjátszó tanfolyamra, csak azért, hogy a gyerekeivel értőbb módon foglalkozhasson
