Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)
2001-06-26 / 146. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 26. Régió 3 BÉKE Nyugdíjasnap harmadszor Harmadik alkalommal rendeztek Nyugdíjasnapot pénteken Békén. Valójában ez már közel 30. volt, de ez volt az első, amelyre a falu 84 nyugdíjasából 56-an elfogadták a meghívást, ebből négyen több mint 90 évesek. A Nyugdíjasnapot Szerda Mária polgármester nyitotta. A megnyitót kultúrműsor követte, melyben felléptek a helyi óvodások és alapiskolások, valamint a helyi Csemadok kórusa. A kórus a faluban régen énekelt nótákból énekelt nyújtott át zengő énekszóval egy csokrot. A 19 tagú vegyes kórus tagjai között alapiskolások és nyugdíjasok is vannak. Minden nyugdíjas kapott ajándékot, mely háztartáséi cikekből állt, és melyet a falu képviselő-testülete, a civil szervezetek és a faluban dolgozó vállalkozók adták össze, (ú) Az idősek az utolsó három nótát együtt énekelték a Schuster Gábor vezette kórussal (Somogyi Tibor felvétele) A holnap kezdődő kétnapos gyűjtésre inkább személyiségfejlesztő játékokat, mesekönyveket és mesekazettákat várnak Gyermekbarát otthon Holnap és holnapután gyűjtést rendeznek Kassán az Uralská utcai gyermekotthon lakóinak megsegítésére. KASSA Az Uralská utcai gyermekotthon azon kevés intézmények egyike, amelyekben úgynevezett családi típusú nevelést biztosítanak, illetve igyekeznek biztosítani. Az újításhoz pénz kell, pénz pedig támogatóktól szerezhető. Február elején az addigi rideg, tízágyas hálótermekből és kollektív játszóteremből álló, kaszárnyára emlékeztető gyermekotthon szinte egyik napról a másikra változott át. A 36 gyereket négy „családba” osztották be, melyek ugyan első hallásra (kilenc gyerek, négy anya) eléggé távol esnek a megszokott családmo- delltől, ám a kicsik fejlődése szempontjából ideálisak. Zora Burčíková igazgatónő szerint már most mutatkoznak az első eredmények, a gyerekek felszabadultabbak, kezdik elsajátítani a családi szokásokat, szívesen segítenek a főzésben, mosásban és takarításban, mely folyamatokból eddig ki voltak rekesztve. A szervezési szempontból sokkal kényelmesebb kollégiumi életforma hátulütője, hogy az otthonból kikerülő fiatalok tizennyolc éves korukban nem tudják, hogy néz ki a nyers krumpli, képtelenek beosztani a pénzt egy hónapra, és fogalmuk sincs, hogy működik a mosógép. Az önállóságra nevelés másik fontos feltétele a saját kuckó biztosítása, az intézeti gyerek számára ugyanis ismeretlen az egyedüllét, a nap huszonnégy órájában együtt van társaival. Mivel az Uralská utcai otthon eredetileg óvodaként működött, erre az átrendezés után sincs lehetőség. Jövőre tíz gyerek éri el az iskolás kort, ezért az intézmény vezetése úgy döntött, átépíttetik az otthont, hogy a lakások beosztása is minél jobban hasonlítson a családi fészkekre. Ez hozzávetőlegesen 2,5 mülió koronába kerül, az első 10 ezer koronát az Ergo biztosítótól kapta a gyermekotthon, akik tehetős ügyfeleiknek levélben igyekeznek megnyerni az ügy érdekében. Az Ergo segít annak a kétnapos gyűjtési akciónak a lebonyolításában is, mely holnap és holnapután zajlik Kassán, és melyre nem használt ruhákat várnak, hanem személyiségfejlesztő játékokat, mesekönyveket és mesekazettákat, melyekre a gyermekotthon költségvetéséből a legkevesebb pénz jut. (juk) Még nem árulta el Vágsellye polgármestere, hogy milyen attrakciókkal készülnek a város jubileumára A millenniumra új „ruhát” kap a Fő utca TARDOSKEDD Képzőművészeti és fotóverseny A települések közötti együttműködés szorosabbá fűzéséért a Tardoskeddi Községi Hivatal Kistérségi és Nemzetközi Amatőr Képzőművészeti és Fotóversenyt szervezett, melynek témája: „Községem (városom) ahogy én látom”. Az ünnepélyes megnyitó holnap 14 órakor lesz a helyi szabadidőközpontban. A látogatók a hét résztvevő település pályázati munkái segítségével képet kaphatnak a község (város) nevezetességeiről, történelmi épületeiről, híresebb eseményeiről, jellegzetes tájairól a lakosok hétköznapi életéről. A kiállítás július 7-ig tekinthető meg. (mr) POPRÁD/GÖLNICBÁNYA Nem akart, mégis vetkőzött a modelljelölt Kellemtlen tapasztalatokkal távozott pénteken a 16 éves gölnicbányai (Gelnica) lány abból a poprádi hotelből, ahol egy fotóssal volt munk- megbeszélése. Pénteken délután a fotós felhívta a lányt az Európa-ho- tel egyik szobájába, ott erőszakoskodni kezdett vele. Majd lecsillapodván megkérte a leendő fotómodellt, vetkőzzön le fürdőruhára, és elkezdte fotózni. Ez azonban kevés volt a fotósnak, arra kényszerítette a lányt, vegye le fűdóruhájának alsó részét. A lány a kínos fényképezke- désről beszámolt a rendőrségnek, az egyszer már büntetett fényképészt letartóztatták, és zsarolásért indítotak ellene eljárást, (ta) PÁRKÁNY/MEZŐKÖVESD A Kuckó Bábcsoport a Matyóföldi Nyáron A párkányi Ady Endre Alapiskola Kuckó Bábcsoportja, miután sikeresen megrendezte a II. párkányi KUCKÓ fesztivált, nem sokáig tétlenkedik. Július 3-án a Heves megyei Mezőkövesdre kapott meghívást, ahol a gyermekbábosok Matyóföldi Nyár című rendezvénysorozatán lépnek fel. Itt a Duna Menti Tavaszon nívódíjjal jutalmazott meséjüket a Jófonó Zsuzsikát mutatják be. (v) Nád- és gallyfüggönybe ágyazták a kiállítási darabokat Kétnapos vadászkiállítás „Meg akartuk mutatni, hogy a vadászok nem csak vadásznak” - foglalta össze a hétvégi vágai vadászkiállítás célját Forró Tivadar vadászgazda. Mintegy 250 trófea, vadakkal, vadászattal és a természettel foglalkozó könyvek egész sora nád- és gallyfüggönybe ágyazva és három katlan őzgulyás várta az érdeklődőket a község kultúrházában a hét végén. Azt, hogy több százan jöttek el, csak az őzgulyásos kondérok üressége mutatta, mivel belépődíjat nem szedtek a kétnapos kiállításon. A Vágai Öregvág Vadásszövetség tizenöt tagja először tavaly szervezte meg a kiállítást. „Meglepett, hogy több nő volt itt, mint férfi - folytatta a vadászgazda. A szövetségben ugyanis egyetlen nő sincs. Az asszonyok többsége azonban itt is inkább anyaként szerepelt, akik meg akarták mutatni a gyerekeiknek, hogy milyen is igazából egy muflon, (e) Ómagyar nyelven adják elő a Magyar Elektrát Zsákszínházi premier VÁGSELLYE „Készen van a tervdokumentáció, megkaptuk az építkezési engedélyt, csak az anyagi forráshiányzik a megvalósításhoz. De a jövő évig, a város első írásos említésének ezredik évfordulójáig mindenképpen szeretnénk megvalósítani a főutca felújítását” - tájékoztatta lapunkat Július Morá- vek, Vágsellye polgármestere. A Fő utca baloladalát már az elmúlt években rekonstruálták, kikövezték a járdát, parkosították az út menti részt valamint boltokat, butikokat, alakítottak ki, most ennek a tükörképét szeretnék kialakítani az út ,jobb-parti” részén, a városházától a takarék- pénztárig húzódó szakaszon. Ez a szakasz 8-9 millió koronába kerülne, amit a város a saját költségvetéséből, esetleg valamilyen hitelforrásból fedezne. A távolabbi tervekben azonban nemcsak a Fő út, hanem az egész városközpont felújítása is szerepel. Ez a kórháztól az Alexander Dubček téren, a Kukučín utcán, a Budovateľská és a Dolná utcán át a templom és a kastély környékét is magába foglalja. Július végéig a közlekedésben is változtatásokat terveznek. Egy időben arról is szó volt, hogy a Fő utcáról teljes mértékben elterelték a forgalmat és sétálóutcává változtatnák, ám az utóbbi időben már csak a forgalom korlátozásáról, és nem a teljes kizárásról van szó. „Ezt egyrészt azért nem tehetjük, mert biztosítani kell a Fő úton az üzletek áruellátását, másrészt nem városi útról, hanem állami főútról van szó. - hangzott a polgármester magyarázata. A Fő út említett szakaszának felújítását legkésőbb a jövő év tavaszáig be szeretnék fejezni, ugyanis az egész 2002. évet jubileumi évnek nyilvánítják - annak emlékére, hogy 1002-ben, a pannonhalmi apátság alapító levelében először említik a települést. Igaz, akkor még Wag néven, ám ez sem egészen egyértelmű, mert a szomszédos Deáki lakosai viszont úgy látják, hogy az említett okiratban éppen az ő településüket említik ezen a néven, és jövőre ugyancsak millenniumra készülnek. Az igazság az, hogy az alapító levélben „terra Wag” megjelölése szerepel, ami Wag-területet, vagyis a Vág folyó menti területet jelent, és az a polgármester szerint valószínűleg a mai Vágsellye, Deáki és Vágkirályfa területét is magába foglalta, hiszen abban az időben a Vágnak még több ága is keresztülfolyt ezen a területen. Hogy Vágsellye milyen „attrakciókkal” kíván megemlékezni az ezeréves évfordulóról, azt a polgármester egyelőre nem akarta elárulni, annyit azonban elmondott, hogy egy, Vágsellyét és környékét bemutató kiadvány megjelentetését tervezik, valamint egy millenniumi naptár kiadását, amelyben minden hónapra másmás fotómontázs mutatná be Vágsellye múltját és jelenét. Az évfordulós ünnepségbe, valamint az említett kiadványba és a kalendáriumba is be szeretnék vonni a környező falvakat is. (gl) FÜLEK Bornemisza Péter Magyar Elektra című tragédiájának bemutatására készül a Zsákszínház. Mázik István rendező elmondta, a darabot ómagyar nyelven mutatják be, úgy ahogy azt Bornemisza 1558- ban megírta. Az ismert szereplőkön kívül a vasárnapi premieren új arcokat is láthat a közönség. De lesznek nagy visszatérők is, mint például az 1993-ban fődíjas Kerekes Blanka vagy a szintén kiváló Danyi Irén. „Bornemisza Magyar elektrája nemzeti kincs, amelyet meg kell ismerni a közönségnek - mondta Mázik. - Ez egy csodálla- tos darab, egyedi a stílusa, a szöveg ritmikus, minden sora időmértékes verselésben van leírva. Igyekeztünk a műhöz megfelelő ritmusos teret kialakítani, rengeteg eszközt használunk a darabban, és az előadáshoz korabeli egyházi énekeket kutattunk fel. Tudomásom szerint Szlovákiában ez a tragédia még nem került bemutatásra, a Zsákszínház tűzte elősször műsorára.” A Zsákszínház az idei Palóc Napokon megismétli a Magyar Elektrát, azután pedig egy erdélyi turnéra készül. Ú gy érzik, hogy nemcsak a közönség, hanem a szakma számára is sikeres lesz az előadás, szeretnének nemzetközi fesztiválokon részt venni, (fo) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: DERÜLT ÉGBOLT, ÉSZAKON ÉS KELETEN FELHÖSÖDÉS, HÉHOL CSAPADÉK, 23-28 FOK ELŐREJELZÉS A Nap kel 04.55-kor - nyugszik 20.54-kor. A Hold kel 10.39-kor - nyugszik 00.13-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 360, apad; Medve: 260, apad; Komárom: 330, apad; Párkány: 270, apad. ORVOSMETEOROLOGIA Túlnyomóan de- nilt lesz az égbolt. Északon és keleten megnövekszik a felhőzet, s néhol előfordulhat csapadék. A kora délutáni hőmérséklet általában 23 és 28 fok között, északon és helyenként keleten is 20 fok körül várható. Az északnyugati, északi szél néhol élénk lehet. Az előrejelzés szerint szerdán és csütörtökön is a maihoz hasonló, jobbára napos időre számíthatunk, de bárhol előfordulhat zivatar. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11 és 16, a legmagasabb nappali holnap 26 és 30, holnapután 28 és 32 fok között alakul. Kedvező lesz az időjárás hatása. Ennek ellenére az ország északkeleti részén panaszokra kell számítaniuk a mozgásszervi betegségekkel küszködőknek; erősek lehetnek a reumások fájdalmai. Előfordulhatnak depressziós tünetek és fejfájás is. Átlagos lesz a szellemi és fizikai teljesítőképesség, s nem romlik az összpontosítókészség sem. Az érzékenyeket és az alacsony vérnyomásúakat migrénes jellegű fejfájás és hányinger gyötörheti. Az előrejelzés szerint holnap nem várható lényeges változás a fronthatásban. Szerdán kMgyszüm f. r ♦ Az utolsó vacsora ♦ Halálos gondolatmenet ♦ Egy részképzés története Aiu.a*“am