Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)
2001-06-27 / 147. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 27. SZŐGYÉN Falunapok negyedszer A nagyközségben idén június 28-a és július 7-e között negyedszer rendezik meg a Szőgyéni Napokat. Néhány műsorszám a gazdag és változatos programból: pénteken 16 órakor képzőművészek bemutatkozó kiállítása a művelődési házban; szombaton 10 órakor koszorúzási ünnepség Pathó Pál szobránál (közreműködik a 9. Vörössipkás Zászlóalj katonai hagyományőrző csoportja), 14 órától bográcsgulyásfőző verseny, 14.30 a Szőgyén vallástörténelme című könyv bemutatója, beszélgetés a szerzőkkel. Vasárnap 13 órakor kezdődik a Polgármester Kupájáért kiírt nemzetközi labdarúgótorna 6. évfolyama. Lesz még kézműves foglalkozás, táncház, utcabál, horgászverseny, egyszóval minden, ami a jó hangulathoz és a tartalmas, kellemes szórakozáshoz kell. (vgy) Elkellene a segítség Jászón, ahol a temetőben rendszeresen garázdálkodnak a vandálok (TASR-felvétel) Régió PÁRKÁNY Ismertek a népszámlálás részleges adatai Párkány lakosainak száma 1938-al kevesebb, mint tíz évvel ezelőtt. Ennek legfőbb oka, hogy a zömében magyarok lakta Ebed azóta önállósult. A11 382 párkányi 70,12 százaléka (7981) vallotta magát idén magyarnak, 1849-el kevesebben, mint a legutóbbi nép- számláláskor. A szlovákok száma 3225, roma nemzetiséget 42-en jelöltek be az íveken. A nők 482-vel vannak többen, mint a férfiak. A város 9036 lakója római katolikus, 510-en pedig reformátusok. A munkanélküliek aránya 24,83 százalék, (ngr) DIÓSZEG Megemlékezés és iskolakeresztelő Iskolaünnepséget tartanak a Diószegi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában szombaton. De nemcsak születésnapot, hanem egyben névnapot is ünnepelnek, mert az oktatási minisztérium jóváhagyásával az iskola július elsejétől használhatja a Petőfi Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola nevet. A műsor reggel 9-kor kezdődik az iskola előtt, 9.30-kor felavatják és felszentelik az iskola falán az emléktáblát. A14 órakor a kultúrházban kezdődő kultúrműsorban fellépnek a helyi alapiskolások, a citeraegyüttes, a néptánccsoport és a Hahota eszt- rádcsoport. 16 órakor a kultúrházban nyitják meg az emlékkiállítást, 18.30-kor pedig a volt diákok és tanítók találkozójára kerül sor. (gl) Kampányt szerveznek a vasútvonal felújításáért Szimbolikus vonatozás határok nélkül IPOLYSÁG Kilencszázezer koronás kár a játékautópályán Búcsú után gyújtogatás A kilencedik éve működő Ipoly Unió magyar-szlovák környezet- védelmi és kulturális egyesület kampányt szervezett a Vác-Ba- lassagyarmat vasútvonal felújításáért, valamint az Ipolyság és Drégelypalánk közötti vasúti összeköttetés újbóli megteremtéséért. Az egyesület, a kampány mellett - ha egyelőre nem is vasútépítő - tábort is szervez, amelynek célja az egykori vasúti töltés megtisztítása. Ugyanis, az Ipolyság-Balassa- gyarmat közötti vasútvonal átadásának száztizedik évfordulóját az Ipolyságtól Drégelypalán- kig tartó sétával, azaz, szimbolikus vonatozással szeretnék megünnepelni. Ezzel a döntéshozók figyelmét is felhívják, hogy a korábban tett ígéretek - a Vác-Balassagyarmat vonal felújítására és az Ipoly- ság-Drégelypalánk közötti szakasz újbóli üzembe helyezésére mindmáig nem valósultak meg. Az Ipoly Unió váci irodájában megtudtuk, az építőtábor - amelynek helyszíne Drégelypalánk mellett lesz - július 2-án nyílik, és 13-ig dolgoznak a résztvevők. Az önkéntes munka fejében, katonai sátrakban szállást, és napi háromszori étkezést bizJúlius 2. és 13. között rendezik meg a tábort Drégelypalánk mellett. tosítanak számukra, délutánonként kirándulásokon, kulturális programokon vehetnek részt. A tervek szerint, egyszerre harminc résztvevőt fogad majd a tábor, és szívesen látják az egy-két napra érkezőket is. A jelentkezők Vácon, az Ilona u. 3. szám alatt, valamint a 0036 27 304 484 telefonszámon kaphatnak bővebb felvilágosítást Ku- rucz Mártától. (B. J. G.) Gyújtogatás áldozatául esett vasárnapról hétfőre virradó hajnalon az a búcsúi attrakcióként szolgáló játékautópálya, amelyen néhány órával korábban még a szeredi búcsú látogatói múlatták vidáman az időt. SZERED Vasárnap a Školská utcai szabad térségen felállított dodzsempályán szinte egész nap száguldoztak az elektromos kisautók, az attrakciót a tulajdonosok este szétszerelték és pótkocsira pakolták, hogy másnap egy következő helyszínre vontathassák. Miután késő este a munkával végeztek, a tulajdonos és felesége a közelben parkoló hálókocsiban tértek nyugovóra, csak hajnali fél négy körül ébredt fel a feleség, D.-né, s elszömyedve látta, hogy lángokban áll a pótkocsira pakolt autópálya-berendezés. A kivizsgálás még tart, Ján Lehota alpolgármester tájékoztatta lapunkat: a városban teijedő szóbeszédből megtudta, a helyszínen állítólag gyújtópalackokat és gyúlékony anyagba mártott autógumidarabokat találtak, ami egyértelműen arra utal, hogy szándékos gyújtogatás történt. Hogy miért, nem lehet tudni, a dodzsempálya tulajdonosa azt állítja, senkivel nem volt nézeteltérése, nincsenek adósságai, fogalma sincs, ki akar neki ártani. A nagyszombati kerületi rendőrkapitányság szóvivőjétől, Huco- vičová asszonytól annyit sikerült megtudnunk, hogy benzint használtak a gyújtogatok, a kár mintegy 900 ezer korona, személyi sérülés nem történt. Az ügyben a vizsgálóhivatal folytat nyomozást, és ismeretien tettes ellen indítottak bűnvádi eljárást, (gaál) Sikeresen dolgozik a községi rendőrség, a lelesziek kezdik megszokni, hogy vigyáznak az értékeikre Javult a közrend a bodrogközi községben LELESZ A közel 2000 lakosú község polgárai megelégedéssel fogadták a képviselő-testület döntését a községi rendőrség létrehozásáról, mert vagyonuk, értékeik és biztonságuk védelmét szolgálja. „Szinte kibírhatatlan volt, ami a faluban zajlott, főleg az üzletek és az italboltok környékén. Az italozásból késő este hazatérő romák rendszeresen felverték az utca csendjét, a rendbontástól sem riadtak vissza” - mondta az egyik helyi nyugdíjas. Farkas Ferdi- nánd tavaly szeptemberben lépett a falu szolgálatába. A fiatalember és kollégája a községben és környékén 15 órakor kezdi az őrjáratot, ami általában virradatig tart. „Az emberek lassan megszólják, hogy őrködnek biztonságuk és vagyonuk fölött. Segélyosztáskor egésznapos szolgálatot tartunk, mert ilyenkor van a „legnagyobb forgalom” a községben, ahol több mint 500 roma él, csaknem valamennyien segélyből. Megjelenésünk óta csökkent a lopások, fosztogatások és a rendbontások számá, mert fokozatosan tudatosítják a romák is, hogy az ő érdekeiket is szolgáljuk” - mondta a rend fiatal őre. Lévainé Ovák Éva, a községi hivatal alkalmazottja tájékoztatott, a rendőrség megalakítása óta lényegesen javult a közrend a településen és környékén. Az ön- kormányzat határozata értelmében 22 óra után a község közterületén csendnek kell lenie. (kát) Meg szeretnék dönteni a tavalyi nézőcsúcsot Falunap Tej falun SOMORJA/TEJFALU A tavalyi ötezer kilátogató után idén nézőcsúcsot szeretnének dönteni a szombati tejfalui falunap szervezői. A hétvégén a jelen, és közelmúlt magyar labdarúgó sztárokat felvonultató, egykori ferencvárosi hátvéd Simon Tibor és csapata lesz a fő attrakció, köztük olyan nevekkel mint Keller József, Szűcs Lajos, Telek András, ifj. Albert Flórián. A huszonnégyórásra tervezett rendezvény 9.30-kor a tejfalui kápolnában katolikus szentmisével kezdődik, majd fél órával később a helyi futballpályára vátják a nagyérdeműt, ahol délután kettőig a gyerekeké a főszerep. Ezután a So- motjai Tűzoltózenekar ad koncertet, majd egy órán át örökzöld melódiák hangzanak fel. Fél ötkor kezdődik a nap fénypontja, a Felső Csallóköz válogatottja kontra Simon Tibor és barátai kispályás focimérkőzés. Hat órakor Forgács Gábor a budapesti Vidámszínpad művésze lép pódiumra, egy órával később pedig a somoijai Csalló néptáncegyüttes szérumjaié a színpad. Ezt követően nótaszó, fél kilenctől pedig reggelig bál, melyre a zenét a Royal bálzenekar, és DJ Franky biztosítja. Hogy senki se maradjon éhes vagy szomjas erről ezúttal öt büfé gondoskodik, (hp) Ismertek a kihívás napjának eredményei Kitettek magukért VÁGSELLYE ' J Már ismertek a május 30-án tartott nemzetközi rendezvény, a kihívás napja eredményei, mivel a világ minden részéről bekapcsolódó városokból a párizsi központba beküldött eredmények kiértékelése több hetet vett igénybe. A Kanadából indult kezdeményezés lényege, hogy a világ különböző városai a lélekszámúk szerint két-három tagú csoportokra osztva a csoporton belül egymás közt abban versenyeznek, hogy a kihívás napján a város hány lakóját tudják megmozgatni, bekapcsolni valamilyen sportrendezvénybe. Vágsellye a lengyel Swarzedz és a jugoszláv Svüajnac városával került egy csoportba és mivel a 25 172 lakosú járási székhelyen 18 325-en kapcsolódtak be az akcióba, a 72,80 százalékos részvételi aránnyal Vágsellye a maga csoportjában győzedelmeskedett. Igaz, ez nem volt nehéz, mivel a 36 911 lakosú Swarzedz részvételi aránya mindössze 20,25 százalék volt, Svüajnac pedig végül nem is vett részt a versenybe. A vetélkedőbe bekapcsolódó 15 szlovákiai város közül Vágseüye a 4. legjobb eredményt érte el. A legtöbben Kysucaújhelyen (87,05 százalék), Lipótváron (82,77 százalék) és Lipanyban (75,81 százalék) kapcsolódtak be a versenybe. A legkisebb részvételi arányú szlovákiai város Pozsony volt, ahol a lakosok 17,46 százaléka kapcsolódott be valamilyen sportakcióba. Ezt a szlovákiai városok vetélytársai közül csak a Rimaszombattal vetélkedő koreai Churae Dong múlta alul 11,0 százalékkal. A csúcstartó a thaiföldi Mae Rim District város, ahol állítólag 123,34 (!) százalékra teljesítették a részvételt, így a vele vetélkedő Nyitrának a maga 67,22 százalékával nem sok esélye volt a győzelemre, (gl) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: DERÜLT ÉGBOLT, 26-30 FOK A Nap kel 04.55-kor - A Hold kel 11.57-kor nyugszik 20.54-kor. ■ nyugszik 00.40-kor. ELŐREJELZÉS A Duna vízállása - Pozsony: 360, változatlan; Medve: 260, változatlan; Komárom: 330, változatlan; Párkány: 270 változatlan. ORVOSMETEOROLÓGIA Tovább tart a nyári, meleg, napos idő. Napközben 26-30 fokig emelkedik a hőmérséklet, csak északon és a hegyekben lesz hűvösebb, 24, Uletve 16 fok. A változó irányú szél gyenge marad. Csütörtökön is marad a nyári meleg, délután azonban nyugaton megnövekszik a felhőzet, és sokfelé keü záporokra, zivatarokra számítani, néhol jégeső is lehet. Éjszaka 16-12 fokig süUyed a hőmérő higanyszála, napközben 28-32 fok között alakul a hőmérséklet. Pénteken borult marad az égbolt, újabb csapadék várható. 22-26 fokig esik vissza a hőmérséklet. Nem kell az időjárás negatív hatásaira számítanunk. Pozitívan befolyásolhatja fizikai és szellemi teljesítőképességünket, összpontosítókészségünk is jobb lehet az átlagosnál. A szív- és érrendszeri betegek ne becsüljék túl saját erejüket, inkább legyenek óvatosak. Az alacsonyvérnyomással küzdő embereket enyhe hányinger és fejfájás kínozhatja. Az időjárás rossz hatással lehet a migrénes fejfájással küszködőkre. Holnap marad a közérzetet kellemesen befolyásoló fronthatás. /» -vG > M Ä WM Csütörtökön XjIGTEÁLIA ♦ Siemens C35i ♦ A vírusok világa ♦ Playstationteszt