Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

2001-06-26 / 146. szám, kedd

Kultúra ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 26. TOLLVONÁS Izzadni, izzadni, izzadni! TALLÓSI BÉLA Karlovy Vary nem hajolt meg sem a moszkvai filmfesztivál, sem a prágai Arany Gólem előtt, írja kollégám a Karlovy Vary-i filmmustrát beharangozó cikké­ben. A nemes és büszke cseh für­dőváros az Arany Gólem csapá­sait visszaverte, és győzött felet­te, a moszkvai mustrát pedig az­zal hagyta le, hogy elegánsan tu­dott kaput nyitni Nyugat felé. Szlovákia kilencedik évét taposó mozgóképszemléjének, a héten zajló trencsénteplici Art Filmnek is van már kisöccse, a pozsonyi nemzetközi filmfesztivál. Eddig egyik se akart a másik életére tömi, talán mert azzal a hittel próbálnak testvéri szeretetben él­ni, hogy két nemzetközi sereg­szemléje is lehet egy országnak. Miért ne, ha bírja anyagilag! Csakhogy a trencsénteplici feszti­vált tartó szarka farka évről évre erőtlenebb, ezt valamelyest az is mutatja, hogy amiként az egy rangos fesztivál imázsához hoz­zátartozik, előbb Art Film­feliratos ernyők, később Art Film-címkés baseballsapkák hir­dették Szlovákia széltében-hosz- szában, hogy ennek az ország­nak is van már saját filmfesztivál­ja. Idén szerényebbek lettünk, a fesztivál filléres reklámtáskára nyomtatott lógóval szolgálja, kel­ti az imázsvarázst. Ott tartunk, hogy az Art Film idei főcímzené­jét - mint az a rendezvényt meg­előző sajtótájékoztatón elhang­zott - a kényszer szerezte, azaz maradt a tavalyi. Talán majd jö­vőre, ha a tizedik szál gyertyát is feltehetjük a születésnapi tortá­ra, kap új, frissen, kimondottan az ünnepelt számára szerzett fő­címzenét. A Karlovy Vary-i must­ra nimbuszán nem tudtak csor­bát ejteni az anyagiak sem: a filmfesztivál díszes kapuját Nyu­gat felé maga a város is faragta. Az Art Filmnek otthont adó für­dőváros nem tud annyit költeni legrangosabb kulturális rendez­vényére, mint Karlsbad, de a tisz­ta vizet a legszebb poharából kí­nálja. Vagyis, ahogy egy korábbi Art Film-es sajtótájékoztatón el­hangzott, a helység vezetői a leg­jobb szándékkal vannak a feszti­vál iránt, nagy igyekezetükben felkínálták, amijük van, még a gyepszőnyegüket is a fesztiválkö­zönség elé terítették, mondván, a szemle vendégeinek nem kell kö­telezően a járdán közlekedniük, keresztül-kasul taposhatják gyö­nyörű parkjuk zöldjét. A rendezvény fesztivál- és prog­ramigazgatója minden évben mi­nőséget ígért, s ezt a bemutatott filmekkel ez ideig sikerült is megtartani. Ugyanakkor az, hogy egyre nehezebb sztárven­dégeket idecsalogatni, arról árul­kodik, hogy a határokon túl nem igazán ismerik Szlovákia filmes ünnepét. Monica Vitti ígérte, hogy eljön, aztán betegségre hi­vatkozva visszalépett. Idén azért vázolják fel retrospektív vetítés­sel Giuseppe Tomatore pályájá­nak ívét, mert számítottak a ren­dező részvételére. Jön viszont Jean-Paul Belmondo, aki kezdet­ben nem igazán fogta fel, hogy mit keres majd ezeken a vége­ken. De mivel jó helyről való, nem kellett hozzá disputa, hogy megértse, elfogadja és még örül­jön is neki, hogy azért kínálunk számára emléktáblát, mert úgy látjuk, a hatvanas években forga­tott filmjeivel egy egész nemze­dékre volt képes hatni, s mi ilyenfajta művészi teljesítmény elismeréséül márványtáblát szoktunk elhelyezni a tren­csénteplici Hírességek hídján. Ám ahhoz, hogy erről külföldi szakemberek tudomást szerezze­nek, az ország népének többet kellene izzadnia. A fesztivál igaz­gatója anekdotázásából szá­momra ugyanis az derült ki, hogy nem ártana valamiféle ta­nulságot leszűrni a trencsén­teplici egészségügyi nővérek ta­pasztalatából, mely szerint a gyógytornára szoruló német für­dővendégek azért kedveskednek nekik egy-egy doboz csokoládé­cukorkával, mert törölgetniük kell utánuk az izzadságot, a szlo­vák betegek meg azért, hogy ne izzasszák meg őket. SZÍNHÁZ POZSONY NEMZETI SZÍNHÁZ: Hegedűs a háztetőn 19 HVIEZDOSLAV SZÍN­HÁZ: Össztánc 19 KIS SZÍNPAD: A játék vége 19 NYITRA ANDREJ BAGAR SZÍNHÁZ: Hegedűs a háztetőn 14.30,19 MOZI POZSONY CHARLIE CENTRUM: Kevin and Perry Go Large (angol) 21 Bá­tyám, hol vagy? (amerikai) 18.30 Hannibal (amerikai) 20.30 460 gyanúsított (amerikai) 18.15 A bájkeverő (amerikai) 20.45 Az akasztott ember háza (jugoszláv) 20 Viszlát a pokolban, barátaim (szlovák) 19 Ülök az ágon, és jól érzem magam (szlovák) 19 Szeret, nem szeret (szlovák) 17 HVIEZDA: Disney-fesztivál - Pocahontas (amerikai) 16 Lázadók és szeretők (cseh) 18, 20.30 HVIEZDA - KERTMOZI: Gazemberkék (amerikai) 21 OBZOR: Leselkedők (amerikai) 18, 20.30 TATRA: Sárkányüregek (amerikai) 15.30,18, 20.30 MLADÓSŤ: A vámpír árnyékában (amerikai), 15.30, 17.30, 20 TATRA: Az Art Film fesztivál filmjeiből 15.30,18, 20.30 KASSA CAPITOL: Szívörvény (amerikai) 15.45,18, 20 DÉL-SZLOVÁKIA LÉVA - JUNIOR: A gyanúsított (amerikai) 16.30, 19, GALÁNTA - VMK: Bíbor folyók (amerikai-francia) 21.30 GYŐR PLAZA: Sebhelyek (amerikai) 13.15, 15.30, 17.45, 20 Shrek (ame­rikai) 13.15, 15.30, 17.45, 20 A mexikói (amerikai) 13.30, 15.45, 18, 20.15 Bíbor folyók (francia) 13.30,15.45,18, 20.15 Eszeveszett birodalom (amerikai) 13, 14.45, 16.30 A múmia visszatér (ameri­kai) 14, 17.30, 20 Addig jár a korsó a kútra... (francia) 14, 16, 18 Nincs több suli (amerikai) 14,16 Hannibal (amerikai) 15,17.30,20 Mi kell a nőnek? (amerikai) 15.30,17.45, 20 A szívem érted rapes (amerikai) 17.45, 20 15 perc hírnév (amerikai) 18, 20.15 Beépített szépség (amerikai) 20 Ahol emberek tömegei ciángáztól pusztultak, a koncentrációs tábor parancsnoka apai örömök elé nézett Náci vezetők asszonyai, nőügyei A „bennfentesek” beszámo­lói, az egykor a rendszer bel­ső köreihez tartozók vissza­emlékezései mindig hálás könyvtémák, különösen, ha egy olyan zárt és titkolózó po­litikai apparátus viszonyairól lebbentik fel a fátylat, ami­lyen a náci volt. VAJDA BARNABÁS Ebben a műfajban a magyar szak- irodalom viszonylag bőséges. Hoz­záférhető Göbbels naplója, Albert Speer Hitler bizalmasa voltam című börtönben írt visszaemlékezése, Or­mos Mária részletes politikai életraj­za Adolf Hitlerről. A kép azzal egé­szül ki, hogy Anna Maria Sigmund bécsi történésznő olyan témát vá­lasztott, amelyre eddig viszonylag kevés fény esett. A prominens náci vezetők viszonya egy-egy nőhöz, asszonyhoz, illetve nőügyeik a szé­lesebb olvasóközönség számára is izgalmasan hangzik, habár a könyv egyik fő erénye éppen az, hogy a ná­ci rendszer és a nők viszonyát érintő általánosabb, átfogóbb kérdésekre is választ ad. A könyv nyolc nő életrajzát tartal­mazza. Közülük öten magasrangú német politikusok hitestársai vol­tak: Göring felesége, Göbbelsné, Éva Braun és Baldur von Schirach- né, hárman pedig náci férfiak ud­vartartásához csapódva, azoktól többé-kevésbé függve élvezték befo­lyásos ismerőseik kegyeit, mint Leni Riefenstahl, Gertrud Scholtz-Klink és Geli Raubal. A legszebb nő címé­re hárman pályázhatnának. Ellen­tétben a két Göringnével és Göb- belsnével, akik mindhárman ro­busztus, masszív alkatok voltak, a fennmaradt fényképek tanúsága szerint Leni Riefenstahlon kívül még Angela Raubal és a szőke Éva Braun, Hitler utolsó pillanatban fe­leségül vett hitvese is sarmos arcú és arányos termetű volt. Raubal kis­asszony bár Hitler unokahúga volt, ,Adolf bácsi” időnként aktokat raj- zolgatott róla. Geli egyébként gya­nús körülmények között, Hitler pisztolyával a kezében halt meg (lett öngyilkos?) 1931-ben. A legka­rakterisztikusabb nőnek Emmy Go­ring, Hermann Göring második fe­lesége tűnik, aki képes volt kiharcol­ni, hogy újszülött kislányukat - náci családhoz méltatlan módon - meg­kereszteljék. Nem nehéz eldönteni, ki volt a legelvakultabb pártkatona, mert bizonyos, hogy Gertrud Scholtz-Klink abszolút kritikádan rajongását a Führerért kevesen tud­ták túlszárnyalni. A német nőszö­vetség vezetőjeként nemcsak külső­re volt a gyermeknemzésre „terve­zett” német nő példaképe, hanem intelligenciahiányos megnyilvánu­lásaiban is. Még 1974-ben is szentül hitte, a nemzetiszocialista mozga­lom tudta a legjobb megoldásokat kínálni a társadalmi problémákra. Az ő sorsa azt is hűen tükrözi, mennyire ellentmondásos volt a ná­cik viszonya a nókérdéshez. Hiába állt ugyanis Frau Scholtz-Klink egy közel négymillió tagot tömörítő óri­ásszervezet élén, semmilyen befo­lyása nem volt a politikai esemé­nyekre. A szerző szépen árnyalja az alakok sorsát, például az állandóan ideggyengeséggel és öngyilkossági hajlamokkal küszködő Éva Braun portréját, s csak nagyritkán csúszik sztereotípiákba a kép. Szépen érzé­kelhető, hogy az utókor számára a legszimpatikusabb nő Leni Riefens­tahl, aki egyrészt a nürnbergi náci pártrendezvényekről készített film­tudósításaival, másrészt az 1936-os berlini olimpián forgatott roppant impresszív filmjeivel vívta ki a náci apparátus figyelmét. Nyilvánvaló, hogy a nácik asszonya­iról olvasva igazából a náci vezérek magánéletére vagyunk kíváncsiak. S minél több mindent hallunk, an­nál kevesebbet tudunk biztosan. Hiderról például egyszerre él a köz­véleményben a kép a joviális, de im­potenciával küszködő úr-polgárról és az anyakomplexustól gyötrődő homoszexuálisról. Sigmund könyve mintegy kiegészít, több ponton utó­lag megmagyaráz másutt már olva­sott, de pontosan meg nem értett adatot. Áki például ismeri Joseph Göbbels 1994-ben megjelent napló­ját, most megértheti, hogy a napló­ban időről időre felbukkanó számok egy-egy hölgy neve előtt Göbbels- nek azt a primitív szokását leplezik, hogy a birodalmi propagandami- niszter precízen följegyzett és sor­számmal látott el a szeretőivel vég­rehajtott minden egyes nemi aktust. A nyolc nagyportrén kívül a könyv­ben felbukkan néhány kevésbé is­mert név is, amelyek viselői talán megérdemeltek volna egy-egy feje­zetet. Nagyon érdekeseket olvashat­nánk például Lída Baarováról, Göbbels cseh ágyasáról, aki még öreg korában is kétségbeesetten bi­zonygatta, közöttünk bizony nem történt semmi; vagy Hanna Reitsch- ről, a híres női berepülő pilótáról és a fanatikus Lina Heydrichról. Hal­latlanul tanulságos lett volna végig­vinni Hedwig Höss, az auschwitzi táborparancsnok felesége és család­ja történetét, akik öt gyerekükkel ál­landóan koncentrációs táborok kör­nyékén laktak. Lehetne-e ennél jobb kontrasztja a történelemnek, hely, idő és emberek összefüggéseinek? Lehetne-e érthetőbben bemutatni a történelem komplexitását, mint úgy, hogy rávüágítunk, amíg egy bi­zonyos helyen és időben szerencsét­len emberek tömegei ciángáztól pusztultak, addig ugyanakkor és ugyanott a koncentrációs tábor pa­rancsnoka apai örömök elé nézett. (Hösséknek egyik gyerekük Da- chauban, a másik Áuschwitzban született.) Miért van az, hogy a náci vezérek magánéletéről történésznők írják a legjobb monográfiákat? Mit tud­nak, értenek ők jobban, mint a férfi­ak? Lehet, nagyobb jelentőséget tu­lajdonítanak az élet apró, emocio­nális jelenségeinek, mint két ember egymáshoz való ragaszkodásának, vagy éppen érzelmi függőségének. Meglehet, jobban átérzik, hogy még a nagypolitika bonyolult, történe­lemformáló eseményei között is döntő szerepe lehet a férfi-nő kap­csolatoknak. Kár, hogy a könyvbeli képek minősége hagy némi kívánni­valót maga után, és helyenként a magyar fordítás is nehézkes. Vajon miért került következetesen idéző­jelbe a Führer szó? Német nyelvű szövegben esetleg még lenne létjo­gosultsága, hiszen a „vezető, vezér” jelentésű Führer köznév. De még a németben sem teszik idézőjelbe, a magyar történelmi szakirodalom­ban pedig szokatlan és zavaró, a szó ugyanis idézőjel nélkül is egyértel­műen Hitlerre utal. Ettől eltekintve azonban lebilincselő és élvezetes ol­vasmányt vesz az ember a kezébe, ha Anna Maria Sigmund könyvét megveszi. (Anna Maria Sigmund: A nácik asszonyai. Európa Könyv­kiadó, 2001.) Új őrület terjed televíziószerte: a kukkolás A média kígyója RÁCZ VINCE Budapest után a Mátyusföldön is felépül a Smaragdváros Fábry Sanyi Galántán D. KOVÁCS JÓZSEF Különös hóbort terjedt el Európa- szerte. Ez is a kontinens nyugati fe­léről érkezett. Mára szinte vala­mennyi nagyobb tévétársaság mű­sorába beszivárgott, rabul ejtve a nézők elég széles rétegét, és divat­hullámmá terebélyesedve kápráz­tatja el a kukkoló természetű, új­donságra éhes fogyasztókat. Az új őrület annyiból áll, hogy ösz- szezárnak egy csomó fiatalt, akik­nek együtt keíl lakniuk. S az együtt­élés minden pillanatát kamerák rögzítik, beleértve a legintimebb történéseket is. Az adást bárki meg­tekintheti élőben a tévében vagy a neten, nyomon követheti a nap hu­szonnégy órájában. A nézők szava­zása alapján sorra kiesnek a játéko­sok, s aki végig bennmarad, ajándé­kot kap, hírnevet szerez magának, amellyel vagy képes élni, vagy nem. Hirtelen közismertté válik. Német­országban Big Brother, Ausztriában Taxi Orange címen fut, nemrég Franciaországban is elindult a mű­sorfolyam, legalább annyi lelkes hí­vet, mint ádáz ellenséget szerezve magának. A közvélemény meglehe­tősen megosztott az új jelenséggel kapcsolatban. Szociológiai vetülete is van a dolognak. Az ember ősi, megbélyegzett tulajdonságára épít, arra, hogy az ember mindig is sze­retett kukkolni. Meglesni, mi törté­nik a másikkal, amikor az azt hiszi, senki sem látja, kifürkészni mások intim szféráját. Egyeseket felbőszít, mások igazolásukat találják meg benne, de tény, s a tényeknek meg­van az a zsarnoksága, hogy elfo­gadtatják magukat. Ezért is válha­tott ilyen népszerűvé az élet írta show, amely a spontaneitás látsza­tát kelti. De valóban spontánul vi­selkednek a szereplők, nem szere­pet játszanak sikerért, pénzért, csil­logásért? A média egy igényt elégít ki, ezért a fanyalgóknak el kell vi­selniük a tényt, egyébként is, még ha látszólagos is, van választási le­hetőségük. Nem klikkéinek arra a weboldalra, nem kapcsolnak arra a csatornára. A média a szó szoros ér­telmében csupán a médium, a köz­vetítő szerepére korlátozza önmaga feladatát. A hétköznapi életet köz­vetíti a hétköznapi élet számára. A kép vonzereje abban áll, hogy a re- tusálatlan valóságot sugározza, a szemenszedett igazságot. Úgyszól­ván tükröt tart, és ez a kulcsszó, a tükör, mert a következő lépés az le­het, ha önmagunkat fogjuk kuk­kolni, akár tükörben. Ezért ez je­lentheti a televíziózás egyik lehet­séges végét is, ugyanis ez esetben kiiktatja magát a kép és a szemlélő közül. A média kígyója önmaga far­kába harapott. De Örkénnyel szól­va: egy kígyó azért mégsem falhat­ja fel magát teljesen, mert ugyan mi maradna utána, egy kígyónyi űr csupán? Ez mégiscsak abszurd. Április végén a budapesti Petőfi Csarnokban egy pécsi építész és Ghymes-rajongó jóvoltából díszle­tet kapott a zenekar egyik legfonto­sabb koncertje. Legújabb albumuk címadója, a Smaragdváros épült fel képben és zenében. Csütörtök este Galántán folytatódik az építkezés, a négy zenész szőkébb pátriájában is megtartja lemezbemutatóját. A legtöbbet koncertező-és nemzet­közi porondon az egyik legismer­tebb magyar zenekarnak titulálta őket az anyaországi sajtó. A legtöb­bet koncertező és külföldön a legis­mertebb szlovákiai zenekarként emlegeti a hazai média. A Ghymes azonban inkább Magyarországon érezheti magát otthon. Erre utal a minden nagyobb várost érintő kon­certturné látogatottsága is. Szarka Gyula, az együttes vezetője elmond­ta, fokozatosan sikerült betörniük a magyar zenei piacra, a Smaragdvá­rost bemutató körút telt házas kon­certeket hozott. Népszerűségük itt­hon sem elhanyagolható. A főváros szlovák ajkú közönsége is felfedez­te^ mára elfogadta a zenekart. Galántára közönségcsalogatót is meghívott a zenekar: St.Martin gyémántlemezes szaxofonos és Kiss Bernadett népdalénekes mellett a showman Fábry Sándor vállalta, ahogy mondani szokta, „hogy emel­je az est fényét”. Fábry, a showman (Archív felvétel)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom