Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)
2001-06-23 / 144. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 23. Szombati vendég 17 Két év múlva lép életbe az új nyugdíjbiztosítási rendszer első pillére, egy év múlva a második pillérről szóló törvény, de még rengeteg kérdés továbbra is tisztázatlan A kirovó rendszer végén, Egy ideje sokat hallhatunk a nyugdíjak kifizetéséhez szükséges pénz előteremtésének nehézségeiről. Ennek oka az állam és az állami cégek elmaradó befizetésein kívül abban is rejlik, hogy a nyugdíjakat a mai befizetésekből fedezik, márpedig egyre több a nyugdíjas és egyre kevesebb az aktív dolgozó. Eközben pedig már évek óta téma a nyugdíjreform, vagyis egy olyan új rendszer kialakítása, amelyben biztosítás formájában mindenki a maga nyugdíjára takarékoskodik. TUBA LAJOS A helyzetről Bauer Edittel, a nyugdíjreformért felelős munka-, szociális és családügyi minisztérium államtitkárával beszélgettünk. A nyugdíjasok számára nem túl megnyugtató érzés, amikor a hivatalos nyilatkozatok alapján úgy tűnik, hogy a Szociális Biztosító hónapról-hónapra nehezen szedi össze a nyugdíjak kifizetéséhez szükséges pénzt. Mi a helyzet valójában? Valóban nem egyszerű a helyzet. Azt is azonban látni kell, hogy a Szociális Biztosító időnként a nehézségek hangsúlyozásával igyekszik nyomást gyakorolni a közvéleményre és a kormányra. Ez addig nem baj, amíg mindez az embereket arra ösztönzi, hogy figyeljék, vajon a munkaadójuk befizeti-e a járulékot. Az is előfordul, hogy még az alkalmazottaktól levont összeget sem utalják át. Olyan szempontból viszont ezt nem tartom célravezető eszköznek, hogy a lakosságban és elsősorban is a nyugdíjasokban aggodalmat keltenek. Ez méltánytalan, hiszen a nyugdíjak kifizetését az állami költségvetés garantálja, vagyis ha kevés lenne a pénz a nyugdíjalapban, akkor a költségvetésnek törvényből adódó kötelessége lenne annak pótlása. Ezért nem tartom teljesen korrektnek a Szociális Biztosító által alkalmazott nyomásgyakorlási módszereket. A hiány egyik oka, hogy az állam még mindig keveset fizet az általa biztosítottakért. Miért nem lehetett elérni, hogy legalább a minimálbér után vezessen el nyug- díjjárulékot? Ez a nyugdíjreform egyik nagy témája. Amikor a kilencvenes évek közepén ez a döntés megszületett, az előző kormányzat egy működőképes modellbe nyúlt bele. Addig a költségvetés az úgynevezett köteles személyek után a minimálbér alapján fizette a járulékot, a tartalékalap pedig tisztességes összegekkel rendelkezett. Ezért úgy látták jónak, hogy onnan el lehet venni, és csökkentették a befizetést. Amikor aztán ismertek lettek ennek következményei, nagyon nehéz volt a költségvetést új pályára állítani. Úgy tűnik, hogy lényeges változás lesz a jövő évi költségvetésben. A mérték egyelőre még nem teljesen tisztázott, de elvben már elfogadták, hogy visszatérnek a minimálbéren alapuló befizetéshez. Ez egyébként az előkészületben lévő új törvényben is elengedhetetlen feltétel lesz. Egyébként annak idején, a biztosítóról szóló törvény megalkotásakor azt nézték meg, mennyit kell kifizetni a nyugdíjakra, mekkora tartalék- alapra van szükség és ehhez szabták a befizetési kötelezettséget. Az úgynevezett köteles személyek csoportjait is úgy szabták meg, hogy a biztosító mérlege kiegyenlített legyen. De ezzel kapcsolatban még egy sor tisztázván kérdés létezik. Például az, hogy ki után is fizessen valójában az állam biztosítást. Vajon igazságos-e, hogy ebbe beletartoznak a tartós munkanélküliek, vagy azok, akik csak azért regisztráltatják magukat munka- nélküliként, hogy fizesse utánuk valaki a társadalombiztosítást. Ezeket ugyanis a többiek által befizetett pénzből kell kiegyenlíteni. A kormány három éve alatt sikerült felvetni ezeket a kérdéseket? A nyugdíjbiztosítás első pilléréről szóló törvény kapcsán természetesen felvetődtek ezek a kérdések. Azt is számításba kell például venni, hogy miként lehet megoldani azok nyugdíját, akik valami miatt egyáltalán nem fizettek biztosítást. Ha például egy fiatal baleset miatt válik rokkanttá, el kell dönteni, hogy a nyugdíjbiztosítóhoz vagy az egészségbiztosítóhoz tar- tozzon-e. A megoldás alapelve a társadalmi szolidaritásra épülő alapellátás lesz. Mi a véleménye arról, hogy a kormány a privatizációs bevételek egy részét a nyugdíjak kifizetésére használta fel? A privatizációs bevételekből közvetlenül nem fordítottak nyugdíjra. Egy részükből az állami vállalatok régi adósságát törlesztették, például a vasút esetében a kedvezményes szállításért járó, de ki nem fizetett állami támogatást. Emellett azonban megszabták, hogy az ilyen bevételekből a cégeknek a társadalombiztosítási elmaradásukat kell törleszteniük, vagyis a pénz így került a Szociális Biztosítóhoz. A mai helyzetnél is fontosabb a nyugdíjreform jövője. Sokan furcsállják, hogy bár alig egy év van a választásokig, de még mindig csak a reform koncepciója született meg. Én is jobban szerettem volna, ha gyorsabban születnek a döntések. Viszont azt is látni kell, hogy hatalmas munka van mögöttük. Ezek nem egyszerű törvények, amelyekhez leülnek, és az alapelvek szerint megírják őket. A szociális témában bármihez nyúlunk, azonnal négy-öt másik törvényt szintén módosítani kell. A nyugdíjreform pedig ezen belül is nagyon bonyolultnak számít. Egy megbízható demográfiai prognózis kidolgozásához számítások ezreit kell elvégezni, a gazdasági prognózishoz elemzésekre van szükség. Olyan számítások kelleBauer Edit: a megoldás alapelve a társadalmi szolidaritásra épülő alapellátás lesz (Somogyi Tibor felvétele) az egyéni felelősség előtt Megegyeztünk, az ellenzék nem fogja politikai harcra felhasználni a nyugdíjreformot (A szerző felvétele) nek, amelyek biztosítják a bevételek és a kiadások egyensúlyát, hogy a rendszer évtizedek múltán is működőképes legyen. Egy nyugdíj- rendszer kifutási ideje ugyanis negyven év. Akkor most a hátralévő idő alatt mire számíthatunk? Decemberre meglesz az első pillérről szóló törvény. Jobb lett volna, ha megtárgyalására kissé korábban kerül sor, hiszen vannak benne olyan témák, amelyek nem éppen a választások előtti időszakba valók. Ilyen például a nyugdíjkorhatár emelése. Jelenleg két változat létezik arra, hogy mikor legyen egységesen hatvan év a nyugdíjkorhatár. Az első ezzel 2011-re számol, a második 2014-re, de ezzel kapcsolatban politikai döntésre lesz szükség. Korábban arról is szó volt, hogy a korhatár esetleg hatvan év fölé kerül. A férfiak esetében csak 2005 után kell dönteni arról, hogy szükséges- e a korhatár emelése, a háború utáni népes korosztály ekkor éri el a nyugdíjas kort. Az előkészületben álló törvényben csak az áll, hogy a nyugdíjkorhatárt 60 évre egyenlítik ki fokozatosan, 2003-tól mondjuk 2011-ig elhúzva. A nőknél ugyanis nem lehet várni, a demográfiai mutatók szerint a hatvan és hetven évesek között egyharmadával többen vannak a nők, a nyolcvan évesek között pedig már kétszer többen vannak. A nők átlagban 22-26 évig vannak nyugdíjban. A férfiaknál ez 16 év. Arról is kevés szó esik, hogy ma a férfiak és a nők átlagnyugdíja között ezer korona a különbség, a korhatár emelésével ezt a minimálisra lehet csökkenteni. Az esetleges további emelés tehát már mindkét nemet érinti? Erről még nincs semmilyen döntés, az elfogadott koncepció sem számol ilyennel. Ez azért is megfontolt döntést igényel, hogy a korhatár emelésével ne rontsunk a munkaerőpiac helyzetén. Az adatok azt mutalják, hogy a női korhatár nagyon lassú emelése nem okoz drámai változást a munkaerőpiacon. Ezt követően egy újabb emelés egyben megteremtené a rugalmas nyugdíjkorhatár bevezetésének lehetőségét. Ez Európában ma azt jelenti, hogy az egyén fokozatosan csökkentve a munkavégzést, fokozatosan veszi fel a nyugdíjat. Vagyis lényegében a részmunkavégzést és a résznyugdíjat kombinálják optimális módon. De például gondolkozunk olyan lehetőségen is, amelyhez hasonló törvényt Magyarországon idén hoztak, vagyis, hogy a nagyszülők is kivehessék az úgynevezett szülői szabadságot, a GYES-t. Ami a nyugdíj szempontjából pótidőnek számítana. Jövőre milyen konkrét lépésre kerül sor? Az új nyugdíjrendszer alappillérének 2003. január 1-től kellene életbe lépnie, egy év múlva pedig a második pillérről szóló törvénynek. Mi lesz az alappillér lényege? Ez a szolidaritásra épül, de a mai ellátó rendszer helyett már biztosításként működik majd, amelyben a nyugdíjat a maihoz képest teljesen más rendszerben számítják ki. Ma a legkisebb és a legnagyobb nyugdíj közt nincs kétszeres különbség. A biztosítási rendszerben a nyugdíj a fizetett évek alapján jár majd. Ha nem éri el a létminimumot, szociális segéllyel egészül ki. A felső határt pedig csak az egyén által befizetett járulék nagysága határozza meg. Néhány téma azonban még nem teljesen tisztázott. Vannak olyan elképzelések, hogy az első pillanattól működnie kell az egyéni befizetéseket vezető személyi számláknak, egy másik elképzelés szerint a személyi számlákat csak a második pillér életbe VV Aki 2003-ban " nyugdíjba megy, már az új rendszer szerint kapja . . a nyugdíját. \\ lépésekor vezetnék be. Végeredményben azonban az egyén által befizetett pénz a személyi számlán lesz, külön-külön alszámlán vezetve az első és a második pillér keretében befizetett összeget. Az igazi dilemma az időpont, vagyis, hogy miként lehet megoldani kétmillió számla felfektetését. Ez ugyanis még a számítógépek korában sem egyszerű. Kik lesznek az elsők, akik a szolidaritásra alapuló nyugdíjbiztosítás alapján kapják majd a nyugdíjukat? Aki 2003-ban nyugdíjba megy, már így kapja a nyugdíját. Mennyire becsülik az átállás költségeit? Ha a befizetések egyharmadát fokozatosan átirányítjuk a tőkésített második pillérbe, attól még a nyugdíjkifizetési kötelezettség nem csökken. Ezt tehát valamiből fedezni kell. Magyarországon ezt az állami költségvetés vállalta, Lengyelországban a privatizációs bevételekből fedezték. Nálunk a kormány döntése értelmében szintén a privatizációs bevételekből kell ezt biztosítani. Nem titok, hogy erre a gázművek 49 százalékának eladását szánják. Mi az elképzelés, hogy az ide szánt 55 milliárd koronát azonnal félreteszik? Ezt azonnal félre kell tenni, itt nem lehet hazardírozni oly módon, hogy másra használjuk fel, és majd később visszajön. Nincs arra szükség, hogy a jegybank sterilizálja, a Szociális Biztosító várhatóan megkapja, és államkötvényekbe, illetve más biztos formába fekteti. Folynak ezzel kapcsolatban valamilyen tárgyalások az ellenzékkel? Mi a garanciája annak, hogy egy esetleges ellenzéki győzelem után nem állítják le a reformot? 1998-ban született egy olyan megegyezés az ellenzékkel, hogy ezt nem fogják a politikai harc témájaként kezelni. Ennek jele, hogy a szociális biztosítás reformjának koncepcióját a parlamentben 130 képviselő szavazta meg. A harmadik pillér a kiegészítő nyugdíjbiztosítás. Ezzel kapcsolatban tavaly komoly változás történt. Mennyire elégedett a helyzettel? A változás következményeként elindult egy dinamikus fejlődés, bár azt hiszem, hogy ez még nem futotta ki magát kellőképpen. Még a folyamat elején vagyunk, a nagy munkaadók még nem ismerték fel a számukra ebben rejlő lehetőségeket. Az itt felhalmozódó pénzeket ugyanis nagy mértékben ezek hasznosíthatnák beruházásra. Személy szerint jobban örülnék, ha a felfutás gyorsabb lenne. Az is nyilvánvaló viszont, hogy a költségvetéstől függő szervezeteknek nincsenek olyan anyagi forrásaik , hogy együtt tudjanak ide biztosítást fizetni. A lehetséges nyugdíj utolsó része a kommersz nyugdíjbiztosítás alapján érkező összeg. Nemcsak Nyugat-Európában, hanem már a többi visegrádi országban is természetes, hogy az ide befizetett pénz egy része levonható az adóalapból. Az ugyanis az államnak is jó, ha a polgárok a pénzüket fogyasztási eszközök helyett hosz- szú távra lekötik. Nálunk ez még mindig nem lehetséges, és sokáig azt hittük, hogy ez a pénzügyminisztérium ellenállása miatt van így. Nemrég azonban olyan hírek jelentek meg, hogy az önök minisztériuma van ellene. Miért? Nekünk elsősorban a mérték miatt voltak kifogásaink. Azt javasoltuk, hogy ez ne legyen nagyobb, mint ami a járulékos nyugdíjbiztosítás esetében lehetséges. Az állam ugyanis a járulékos nyugdíjbiztosítást preferálja, mert az nonprofit alapon működik. Azt már nem tudom, hogy az ügy végül miként zárult.
