Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

2001-06-23 / 144. szám, szombat

Kultúra ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 23. Hacacáré határon innen és túl Augusztusig nemcsak Szlovákiában, hanem Magyarországon is fel­lép a pozsonyi Szőttes Kamaraegyüttes. Ma 19 órakor ímelyen, holnap 14.30-kor Bősön mutatja be a Hacacárét. Július 1-jén, 26-28-án Magyarországon vendégszerepei a csoport, elsején Dunaszigeten 18.30-tól, 26-28-án Martonvásáron. Július 19-én Nagymegyeren lépnek színpadra 16 órakor, augusztus 11-én Vásár- útón, ugyancsak 16 órakor, augusztus 17-20-án Alistálon, ahol szintén délután négykor kezdődnek a fellépések, (ú) Denevér-előbemutató az Erkel Színházban Budapest. A denevér című nagyoperettet kettős szereposztásban, előbemutatóként tűzik műsorra június 28-án és 29-én az Erkel Színházban. Csütörtökön a főbb szerepekben Gulyás Dénes, Bátori Éva, Dénes Judit, Busa Tamás, Gémes Katalin, Berkes Já­nos, Pataki Antal, Szirtes Gábor lép színpadra. Vezényel Kovács János. Másnap Hormai József, Kukely Júlia, Csonka Zsuzsanna, Gárday Gábor, Várhelyi Éva, Mukk József, Gerdesits Ferenc és Ro­zsos István énekli-játssza az operettet Szennai Kálmán vezényleté­vel. A játékot Szinetár Miklós rendezte. A Magyar Állami Opera­ház művészei az év végén kezdődő japáni turnéjukon 14 városban mutatják be a darabot. (MTI) SZÍNHÁZ POZSONY NEMZETI SZÍNHÁZ: Bogárka születése 11 A sevillai borbély 19 (sz.) HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Portugália 19 (sz., v.) NYITRA ANDREJ BAGAR SZÍNHÁZ: Báthory Erzsébet 18.30 (sz.) MOZI POZSONY CHARLIE CENTRUM: Kevin and Perry go large (angol) 21 (sz., v.) Bátyám, hol vagy? (amerikai) 18.30 (sz., v.) Hannibal (amerikai) 20.30 (sz., v.) 460 gyanúsított (amerikai) 18.15 (sz., v.) Bokszolok (amerikai) 20.15 (sz., v.) Egyezség az ördöggel (amerikai) 20.45 (sz., v.) Az akasztott háza (jugoszláv) 20 (sz., v.) Viszlát a pokol­ban, barátaim (szlovák) 19 (sz., v.) HVIEZDA: Herkules (amerikai) 16 (sz.) Tarzan (amerikai) 16 (v.) Lázadók és szeretők (cseh) 18, 20.30 (sz., v.) HVIEZDA - KERTMOZI: A cella (amerikai) 21 (sz., v.) TATRA: Sárkányüregek (amerikai) 15.30, 18, 20.30 (sz., v.) MLADOSŤ: Mi kell a nőnek? (amerikai) 15.15,17.30, 20 (sz., v.) KASSA CAPITOL: Lázadókés szeretők (cseh) 15.45,18, 20 (sz., v.) DÉL-SZLOVÁKIA LÉVA - JUNIOR: Ne áruld el otthon! (amerikai) 18.30 (sz., v.) DUNASZERDAHELY - VMK: Indul a bakterház (magyar) 17.30 (sz.) NAGYMEGYER - SLOVAN: Hamis játék (amerikai) 20 (v.) GALÁNTA - VMK: Szeret, nem szeret (szlovák) 21.30 (sz., v.) NAGYKAPOS - ZEMPLÉN: Mi kell a nőnek? (amerikai) 19 (sz., v.) GYŐR PLAZA: Sebhelyek (amerikai) 11, 13.15, 15.30, 17.45, 20 (sz., v.) 22.15 (sz.) Shrek (amerikai) 11, 13.15, 15.30, 17.45, 20 (sz., v.) 22.15 (sz.) A mexikói (amerikai) 11.15, 13.30, 15.45, 18, 20.15 (sz., v.) 22.30 (sz.) Bíbor folyók (francia) 11.15, 13.30, 15.45, 18, 20.15 (sz., v.) 22.30 (sz.) Eszeveszett birodalom (amerikai) 11.15, 14.45, 16.30 (sz., v.) A múmia visszatér (amerikai) 11.30, 14, 17.30, 20 (sz., v.) 22.30 (sz.) Addig jár a korsó a kútra... (francia) 12,14,16,18 (sz., v.) Nincs több suli (amerikai) 12,14,16 (sz., v.) Hannibal (amerikai) 12.30, 15, 17.30, 20 (sz., v.) 22.30 (sz.) Mi kell a nőnek? (amerikai) 15.30,17.45, 20 (sz., v.) 22.15 (sz.) A szí­vem érted rapes (amerikai) 17.45, 20 (sz., v.) 22.15 (sz.) 15 perc hírnév (amerikai) 18, 20.15 (sz., v.) 22.30 (sz.) Beépített szépség (amerikai) 20 (sz., v.) 22.15 (sz.) Férfibecsület (amerikai) 20 (sz.) Víziójátékot, népmesét és kínjátszó kört láthatott a közönség az amatőr színjátszók fesztiváljának zárónapján. Ma véget ér a 38. Jókai Napok Komárom. Befejeződik a ha­zai színjátszók legnagyobb fesztiválja, amely kedden a losonci Kármán József Szín­ház Tábori György Goldberg- variációk előadásával kezdő­dött. BÁRÁNY JÁNOS Tegnap délelőtt két nagyszerű di­áktársulat játékának örülhetett a közönség. A somorjai Noli me tangere olyan víziójátékot muta­tott be, melyet Robert Merle Mes­terségem a halál című regényének néhány részlete ihletett. Bott Má­ria rendező, .Kobzos Kiss Tamás, Kanalas Éva, Pintér Gyula, Sáry László és Bohuslav Martinu zené­jére komponált megrendítő erejű képekkel teli mozgásszínházat a Késő éjjel önálló produk­ciókban gyönyörködhet­tek a fesztivállakók. zsidók haláltáborokban töltött szenvedéseiről és kínhaláláról. A tavalyi nívódíjas társulat Idegenek című előadásából kimagaslott Derzsi Réka nem evilági tánca, aki a többiek körül tekergő csúszó­mászó lényként alakította a Halált. Utánuk a füleki Apropó Diákszín­pad lépett a vmk világot jelentő deszkáira A hat jaszohacsi című ja­pán, A kecske temetése című orosz és a Bolond falu című magyar nép­mesével. Idén improvizatív mese­játékok születtek az emberek gyar­lóságáról, pénzimádatáról és a ha­talomról. Egyébként a füleki gim­nazisták eredetileg Tömörkén Pé­ter Vőlegényfogó című darabját szándékoztak bemutatni ám az is­kolájukban zajló, ma már ország­szerte ismert események hatására az emberi természet árnyékos ol­dalait bemutató mesék mellett döntöttek, melyeket Várhidi Attila dramatizált. A közönség soraiban nagy derültséget kiváltó előadás díszleteit Fero Mráz füleki karika- turista, képzőművész és tanár ter­vezte. A mesevariációkat Szvorák Zsuzsa rendezte. Este Miklós Lász­ló nyitrai egyetemista, a NYEKK társulat vezetője és rendezője, valamint társai eredeti ötletpatro­nokkal megtűzdelet játékot mutat­tak a vmk-ba sereglett nézőknek, Ugyanarról másképpen címmel. Késő éjjel önálló produkciókban gyönyörködhettek a fesztivállakók a Duna Menti Könyvtár ünnepi műsormaratonjának részeként. Előbb Vas Ottó Én szobrot vágynék mondani címmel adta elő Nemes Nagy Ágnes-estjét, majd Benkő Géza és Tóth Attila, a Komáromi Jókai Színház népszerű színészei következtek, és a nemrég felújított Én egy analfabéta vagyok című, Sándor György műveiből készült műsorukkal szórakoztatták a pub­likumot. Az ünnepélyes ered­ményhirdetésre és a díjak átadásá­ra ma délelőtt tíz órakor kerül sor a városi művelődési közpntban. Utána a résztvevők megkoszorúz­zák Jókai Mórnak, a diák- és fel­nőtt színjátszók országos fesztivál­ja névadójának szobrát a múzeum­kertben. A füleki Apropó az emberi természet árnyoldalait mutatta be Csütörtökön este kiderült, mi lett a nővel (Dömötör Ede felvételei) A pozsonyi Tatra moziban is lesz Art Film-kínálat Lee Hooker a delta-blues utolsó jelentős előadója volt Nyolcnapos filmünnep Meghalt ablues nagyapja ÚJ SZÓ HÍR Trencsénteplic/Pozsony. Tegnap megkezdődött a 9. Art Film feszti­vál, amelynek ezúttal is megmarad mindhárom versenyszekciója, az Art Fiction, mely a nagyjátékfilmek, a Tények, amely a rövidfilmek, vala­mint az Úton, amely a diákfilmek versenye. A fesztiválon nemzeti filmnapok is lesznek. Napjaink ja­pán filmművészetét hat mozgókép képviseli. Ugyancsak távoli világot hoz el Ramses Marzouk, az egyipto­mi filmművészet legendás alakja - az ő operatőri munkájából ad ízelí­tőt az Egyiptom fényei szekció. A francia filmnapon a Film d’ICI ter­méséből láthat válogatást a közön­ség. Az olaszokat Giuseppe Tor­natere képviseli Trencsénteplicben. Dániából dokumentumfilmek ér­keztek. Talán a legvonzóbb szekció az Art Film Fest, amelyben nagy eu­rópai fesztiválok díjnyertes filmjeit mutatják be, olyanokat, amelyeket nálunk a trencsénteplici szemle kö­zönsége láthat először. Ezúttal is te­ret, bemutatkozási lehetőséget kap­nak a V-4-es országok filmesei is. A 9. Art Film életműdíjasai: Jean-Paul Belmondo, Jirí Bartoška és Emília Vášáryová. A díjátadás egyik részét a pozsonyi Primáši palota tükörter­mében tartják, ezt az STV egyenes adásban közvetíti június utolsó nap­ján. Mivel a fesztiválszervezők mi­nél több nézőhöz szerették volna el- juttani az Art Film programjába be­sorolt mozgóképeket, legalábbis azok közül néhányat, idén első alka­lommal a művészfilmek iránt ér­deklődő pozsonyiaknak is kedvez­nek. Mától egy héten át a Tatra mozi az Art Film kínálatában szerepelő filmekből vetít. Június 26-án Schü- ling Árpád tavalyi filmje, a Nexxt lesz műsoron, (tébé) JUHÁSZ KATALIN Tegnapra virradóra kaliforniai ott­honában álmában érte a halál John Lee Hookert, a delta-blues utolsó igazán jelentős és népszerű előadó­ját. „Hook” a legtöbb forrás szerint 83 évet élt, az elmúlt hétvégén még nagy sikerű koncertet adott, naptá­ra tele volt meghívással. Hat évtize­des pályafutása alatt több mint száz lemezen működött közre, négyszer kapott Grammy-díjat, tavaly pedig életműdíjjal jutalmazták. Nyers, hipnotikus erejű gitáijátéka, egyszerű, ám érzelmekkel teli ének­stílusa különös hangulatú dalokat eredményezett. Első nagy sikerét 1948-ban érte el a Boogie Chilim című dallal. Nem ragadt le a gyöke­reknél, szülte évente újítani tudott. A hatvanas évek rock and roll nem­zedékének képviselői, a Rolling Stones, a Z.Z.Top, Jimmy Hendrix és Carlos Santana őt tartják egyik lefontosabb inspirációs forrásuk­nak, a Downbeat című befolyásos dzsessz-szaklap szerint pedig Hoo­ker egyike minden idők három leg­jelentősebb blueselőadójának, aki dalaival és előadásmódjával meg­határozza a műfaj fejlődési irányát. A 90-es évek elején új producer szárnyai alatt visszatért a slágerlis­ták élére is, holott sosem kereste a nagyközönség kegyeit. Boom Boom című dalának új verziója nagyobb siker lett Európában, mint a 60-as évekbeli eredeti felvétel, a szakma pedig változatlan tisztelettel viselte­tett a mester iránt. Felkérések tu­catját kapta neves rockelőadóktól, gitározott többek közt Carlos Santana, Van Morrison, Bonnie Raitt és Keith Richards lemezem, gi­tárjának egyéni hangolási módját pedig sokan ellesték a rock- és a bluesberkekben. Vámbéry Ármin, a nagy utazó mellszobrát tegnap délután avatták fel Dunaszerdahelyen. Szörényi László, az MTA Irodalomtudományi Intéze­tének elnöke mondott ünnepi beszédet. (Somogyi Tibor felvétele) Egy világkiállítás képei Párizsi anzix anno 1900 Budapest. Az 1900-as párizsi vi­lágkiállítás elevenedik meg képes­lapok és dokumentumok alapján az Iparművészeti Múzeumban. A látogatók ezernél is több korabeli képeslapot, számos fotót, utazási prospektust, reklám képeslapot és bélyeget, oklevelet, több cégjelzé­ses levelet, érmet és a világkiállítá­son árusított műtárgyakat tekint­hetnek meg. Az 1900-as párizsi vi­lágkiállítást kétszáz napja alatt 48 millió látogató tekintette meg. A magyar pavilon - 34 ország között - önállóan, a Monarchiától külön­válva először mutatkozhatott be. A korabeli lapok elismeréssel szóltak a magyar pavilonról s a huszárte­remről, ahová a magyar ötvösmű­vészet kincsei vonzották a közön­séget. A világkiállítás zsűrije a kép­zőművészek közül aranyérmet ítélt Benczúr Gyulának, Csók Ist­vánnak és László Fülöpnek. Az 1900-as párizsi világkiállítás emlé­keit idéző tárlat szeptember 16- igtekinthető meg. (MŤI) ♦ Milyen út vezet egy szlovák falucskából az albán királyi trónra? Hogyan lett Apponyi Geraldine Ahmed Zogu király fe- 1 lesége? Mi lett az Apponyiak hagyatéká- | val? H ♦ Itt a nyár, akár bele is vethetjük magun­kat a nagy utazásba. Teszi ezt ki-ki lehető­sége szerint, azaz pénztárcája vastagságá­tól függően. Mert világunkban - mint | minden - az utazás is pénzbe kerül. Nem is kevésbe. Mire vigyázzunk, mire figyel­jünk, kire bízhatjuk szabadságunk meg- | szervezését? ♦ Július elsején lép életbe a családi pót­lékról szóló törvény módosított változata. Sok olvasónk kérdezte, mi a teendő. § Igyekszünk segíteni, megszólal Bauer Edit, a család-, munka- és szociálisügyi 1 minisztérium államtitkára. ♦ Az utóbbi időben elterjedt a hír az interneten, hogy az izzadásgátló mellrá­kot okoz. Mi az igazság?

Next

/
Oldalképek
Tartalom