Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

2001-06-22 / 143. szám, péntek

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 22. KOMMENTÁR Viszketeg méltóság TÓTH MIHÁLY Nemcsak írott szabályai vannak a személyiségi jogok védelmének és a véleménynyilvánítási szabadságnak. Nem kőbe vésett parag­rafus mondja ki, hogy amely kijelentésért Kisember János ered­ményesen beperelheti a szomszédját, ugyanazért a sajtóbeli minősítésért Nagypolitikay Péter csak csekély eséllyel kérhet bí­rósági elégtételt. Feltéve, persze, hogy valóban jogállamról van szó, és a peres felek mindegyike demokráciában szocializálódott. Magyarán szólva: egy közéleti embernek annál gyűrésállóbbnak illik lennie, minél magasabb posztot tölt be. Köztársasági elnö­künk e tekintetben mintha egyfolytában azt akarná bizonyítani, hogy parancsuralmi rendszerben nevelkedett. Ez még nem is len­ne baj, hiszen államfővé választása előtt széles körben köz­kinccsé tették politikai életrajzát. Az viszont már nehezen emészthető tény, hogy nem is akarja bizonyítani, elfogadta a gyűrésállóság (értsd ezen: a bírálhatóság) demokratikus követel­ményét. Betegségéből felépülve olyan nyilatkozatot tett, amely úgyszólván félreérthetetlenül arra utalt, mintha a végrehajtó ha­talomban eleve a halálára kalkuláltak volna. E sugalmazás alap­ján nem is túlságosan bonyolult áttételekkel párhuzam vonható a hasonló esetekben kialakult pártállami módi és a jelenlegi elnöki gyakorlat között. Mindenki meg is vonta a párhuzamot; akik az elnökválasztás ellenfelei voltak, kárörvendően nevethettek a mi rovásunkra, akik bejuttattuk őt az elnöki palotába. Mi pedig pi­rulhatunk, hogy lám, így jár, aki nagyon fontos kérdésben hajlan­dó elfogadni a kisebbik rosszat. Az elnök politikai rosszindulatot sejtetett, pedig egy orvosi műhiba formájában csak a sors szólt bele az életébe. Rudolf Schuster államelnök gesztusai a politika- tudomány fogalmi apparátusával nehezen értelmezhetők. Közel- múlti országjelentését hallgatva és abból kiindulva, hogy a mi voksainknak köszönhetően lett az, ami lett, sokan szívesen értel­meztük volna megállapításait a talajközeliség megnyilvánulása­ként. Aztán ismét bekapcsoltuk a képmagnót, és szellemi teljesít­ményét így voltunk kénytelenek minősíteni: nem talajközeliség, hanem földhözragadtság. Elnökünk a kis szlovák ember földszin­tességének a megtestesülése. Ezt legutóbb azzal a bejelentésével csak aláhúzta, hogy lejáratására hitelrontási kampányt készíte­nek elő. A méltóság viszketegségének esete áll itt fenn. JEGYZET gondol, mi motiválta az igaz­gató urat, csak egy dolog jut­hat eszébe: piszkosul félti a székét. Mert hogy az egészség- ügyi miniszter nem ég a szé­gyentől és nem megy világgá ilyen ötletek hallatán, az ev­idens. Hogy az üres állam­kasszából sem lehet milliárdo- kat elővarázsolni, az is világos. Hogy az igazgatóra ezek után hogy tekintenek az orvosok? Milyen lesz a munkahelyi lég­kör, ha érzik, vezetőjük cser­ben hagyja őket? Hogy is van ez? A gyógyító kezedre, a tudá­sodra szükség van, dokikám, de lehetőleg ingyen. Viseld a következményeit, hogy az ál­lam közel egy évtizede csak az élősködés tudományában jeles­kedik. Vagy ha nem tetszik a melódia, mehetsz Ausztriába - nővérkének. Mert ott kitöröl­heted a feneked a diplomád­dal. Úgy látszik, Szlovákiában teljesen normális dolog, hogy ha fönt nagyon elbaltáznak valamit, mindig lefelé röpköd a forgács. Nem lehetne esetleg fordítva? Például a miniszter úrral kidolgoztatni egy ésszerű tervet az egészségügy megmentésére? Gondolom, belefér a munkatöltetébe... Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Szilvássy József (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (58238342) Rovatvezetők: Juhász László - politika (58238339), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238312), Grendel Ágota - kultúra (58238313), Urbári Gabriella - panoráma, téma (58238339), Fábián Éva - régió (58238310), J. Mészáros Károly- sport (58238340) Szerkesztőbizottság: Szigeti László - elnök, Albert Sándor, Csáky József, Farkas Iván, Zachariáš István. Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49,824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342, fax: 58238343 Fiókszerkesztóségek: Nagykapos: 0949/6382806, Kassa: 095/6002225, Rimaszombat: 0866/5684214, Rozsnyó: 0942/7329857, Komárom: tel., fax: 0819/7704200, Nyitra: 087/6522543. Kiadja a Grand Press Rt. és a Petit Press Rt., Dostoievského rad 1,811 09 Bratislava Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 52967472 Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Žiačik - kereskedelmi osztály -, tel.: 59233201, fax: 52920051, Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály-, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233274, lapterjesztés, laprendelés: 59233403 fax' 59233339 Hirdetési osztály: 58238262, 58238332, 59233200, 59233240, fax: 58238331, 52920051, 52921372, E-mail: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: B. Némcovej 32, 095/6709548,6002210, fax: 095/6002229. Nyomja a GRAND PRESS, Bratislava. Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PrNS Rt., D. A. CZVEDLER KFT. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Grand Press terjesztési osztályán és a PrNS-ben. Külföldi megrendelések: Versus Rt., ES-vývoz tlače, Košická 1,813 80 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. #■» A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABCSRtagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található, or üríuidtiom E-mail: redakcia@ujszo.com Légy jobbágy, doki! KÖVESDI KÁROLY Amikor már-már azt hisszük, hogy ebben az országban nem lehet újat mondani, jön valaki, és letaglózza az embert. Tegna­pelőtt a kassai Egyetemi Kór­ház igazgatójának támadt zse­niális ötlete. Hogy mentse a kórházat, amely még a hasonló intézményeknél is szorultabb helyzetben van, felajánlotta az orvosoknak, hogy legyenek hi­telezői a munkahelyüknek. Magyarán: a nyomorúságos bé­rüket adják kölcsön a munkál­tatónak. Dolgozzanak ingyen, éhbérért, esetleg hálapénzért, tojásért, tyúkért, pezsgőért, kávéért, attól függően, mit kapnak a betegektől. Volt már ilyen a történelemben, igaz, párszáz évvel ezelőtt, a sötét középkorban és az újkor hajna­lán, amikor a jobbágy és a zsel­lér nem fizetést kapott, hanem természetbeni járandóságot: zsírt, szalonnát, gabonát, tü­zelőt, fedelet a feje fölé a cse­lédsoron. Ha az ember bele­...most repül a kismadár! ( http://go.to.funpic ) TALLÓZÓ SME Nincs szükség különleges képessé­gekre, hogy valaki illegálisan átlépje a határt, elég, hajói ismeri a terepet. Szlovákiából Csehországba az erdős részeken keresztül egy órán belül át lehet jutni. Ha a határőrség nem kap fülest, a műszaki felszereltsége mellett kicsi az esélye annak, hogy valakit elfognának. Ezt a napilap egyik munkatársa is bebizonyította: összesen tíz különböző helyen lépte át - illegálisan - a határt, határőrök­kel még nem is találkozott. PRÁCA Az MKP elnökével készített beszél­getést a napilap. Bugár Béla kijelen­tette, a HZDS semmit nem tett a ki­sebbségi nyelvek chartája elfogadá­sáért; képviselői viszont az erről va­ló parlamenti szavazáskor olyan hozzáállást tanúsítottak, amely nem teszi lehetővé, hogy a HZDS az Euró­pai Demokratikus Unió tagja legyen. Két íróról tudunk, aki az orosz elnök közelébe került: Szolzsenyicin és Vojnovics - tűz és víz Szereti-e Putyin az írókat? Az első orosz író, akit Vlagyi­mir Putyin országlásának ed­digi ideje alatt kitüntetett, a hatvankilenc esztendős Vla­gyimir Vojnovics lett. Olyan állami díjat kapott, amelyet először Sztálinról neveztek el, aztán Leninről, majd Brezs- nyev alatt létezett Lenin-díj is, meg Állami díj is, most pedig újra a nevesítetlen díjak korát élik Oroszországban. E. FEHÉR PÁL Vojnovics, aki 1980 óta inkább Münchenben él, nagy valószínűség­gel először járhatott a Kreml pom­pás belső termeiben, de nem vesz­tette el sem lélekjelenlétét, sem hu­morát. Köszönetképpen annyit mondott Putyin elnöknek, hogy amennyiben még érvényben lenne a sztálini idők Georgij Malenkov ál­tal 1952-ben, a XIX. pártkong­resszuson kihirdetett igénye, mely szerint Gogolokra és Szaltikov- Scsedrinekre van szüksége az or­szágnak, akkor ő, mármint Vojno­vics, kész ezt a „társadalmi megren­delést’ teljesíteni. Persze, Vojnovics tudja s talán Putyin sem felejtette el, hogy Sztálin és Malenkov rendsze­rint rövid úton végeztek azzal, aki Gogol, vagy Szaltikov-Scsedrin módjára leleplező szatírát akart vol­na közzétenni (s a cárok sem voltak nagyon szívélyesek az említett klasszikusokkal), meg az is köztu­dott, hogy a szatírát Sztálin utódai sem kedvelték (nevetésre, ritkán, csak Hruscsov ragadtatta magát, ha nagyon megmagyarázták neki a dolgokat, mármint hogy az ügy az ő uralmát erősíti). Gorbacsov és Jel­cin is inkább maguk humorizáltak ellenfeleikkel, de fanyar képpel fo­gadták, ha rájuk került a sor. Ám mi­ként áll a helyzet Putyinnal? Ezt az állami díjat bonyolítja még két körülmény... Az egyik megle­hetősen ismert. Putyin - önéletrajzi reklámszerű interjúkönyvének ta­núsága szerint - nemigen foglalko­zott az olvasással összefüggő dol­gokkal. Oroszországban szokatlan módon, egyáltalán nem szokott író­neveket emlegetni. Némi reményre adhat viszont okot, hogy leendő fe­leségét első randevújukon Arkagyij Rajkin leningrádi szatíraszínházába vitte. (Ha rosszmájú akarnék lenni, azt is írhatnám, hogy Putyin KGB- tisztet nem annyira Rajkin tehetsé­ge vonzotta, hanem azt akarta meg­mutatni jövendőbelijének, hogy ő még olyan helyre is tud jegyet sze­rezni, ahová közrendű halandók nem képesek...) Putyin irodalmi műveltségéről azonban csupán fel­tevéseink lehetnek (noha kétségte­len, hogy általában papír nélkül és igen szabatos, nyelvtanilag hibádan mondatokban beszél, eltérően min­den elődjétől). Kétségtelen viszont, hogy Oroszország elnökeként azt tartotta első kötelességének, hogy látogatást tegyen Alekszandr Szol- zsenyicinnél. Szolzsenyicin pedig, aki nem szokott ceremóniázni a ha­talom embereivel, fogadta az elnö­köt, amit nem tett meg sem Gorba- csowal, sem Jelcinnel. Miről beszél­hettek, miről nem - ez most volta­képpen lényegtelen. Szolzsenyicin egészen biztosan kifejtette nézeteit arról a konzervatív Oroszországról, ahol a pravoszláv vallás és a cári ha­gyomány újraélesztése lenne a leg­fontosabb feladat. Természetesen Szolzsenyicin arra is felhívta Putyin figyelmét, hogy az emberi jogok tel­jességét kell biztosítania éppen az 1917 előtti tradíció szellemében. Szolzsenyicin eme nézeteit nyomta­tásban is sokszor kifejtette, legutóbb idén május elején, amikor beszédet mondott az ő nevét viselő irodalmi díj átadási ceremóniáján. Azt mon­dotta: a falusi Oroszországot kell megmenteni. Vlagyimir Vojnovics azonban egé­szen biztosan a városi Oroszország írója. És ne feledjük, nem csupán szellemi szembenállásról van szó e két író esetében. Vojnovics kemé­nyen támogatta Szolzsenyicint ak­kor, amikor a szovjethatalom ül­dözte őt a szülőföldjén, s tudjuk, az ilyen kiállás nem csekély személyes bátorságot igényelt. Ám 1987-ben már emigránsként jelentette meg a Moszkva 2042-ben című pamflet­ját, amelyben teljes egészében ma­ró gúnnyal támadja Szolzsenyicin nagyzási mániáját, konzervatív po­litikai nézeteit, amelyek-Vojnovics szerint - a jobbágy-Oroszországot idealizálják. Szolzsenyicin soha nem reagált erre a pamfletre, vi­szont hazai és külföldi hívei kiát­kozták Vojnovicsot az orosz iroda­lomból. Ennyit a világnézeti és iro­dalmi belharcokból. Ezek azonban nem felszíni jelenségek, hiszen Voj­novics főműve, az Ivan Csonkin közkatona élete és rendkívüli ka­landjai egészében mond ellent a klasszikus orosz hagyománynak. A Csonkin-könyv, amelyből Jirí Men­zel nagyszerű cseh filmet készített néhány esztendeje, voltaképpen az orosz Svejk. Csonkin a második vi­lágháborúban ugyanúgy túlteljesíti Az írók fölöttébb nagy bizonytalansági té­nyezőt jelentenek. a parancsokat, ahogyan társa az első vüágégés idején. Csakhogy a Švejk klasszikumának talán legfon­tosabb forrása, hogy esetében a vi­lág egésze ismerte el a háború ér­telmetlenségét, Csonkin viszont ab­ban a küzdelemben lesz a katona­ság tökéletes értelmetlenségének megtestesítője, amelyet a világ és legfőképpen az orosz köztudat Nagy Honvédő Háborúként ismer. Függetlenül attól, hogy bárkinek mi a véleménye Sztálinról... Vojno­vics Csonkinja, mint eleve bukásra ítéltetett, a propagandát szó szerint értelmező, ám semmiről semmit nem tudó közember (s nemcsak közkatona) a hatalomról általában mondja ki, hogy hülyék gyülekeze­te. Vojnovicsot igazából ezért a sza­tirikus regényéért száműzték szülőföldjéről, de a Csonkin a Sztá­lin utáni Oroszországban sem lett népszerű olvasmánnyá, s főleg nem elismert alkotássá. Szolzsenyicin szemében sem, azt pedig bőven el­képzelhetjük, hogy egy szolgálaton kívüli KGB-ezredes, mint Vlagyimir Putyin, miket gondolhat az üyesmi regényről. Még ha - mondjuk - a cseh Svejket kedveli is, noha ennek sincsen nyoma... Két íróról tudunk tehát, akik Vlagyi­mir Putyin közelébe kerültek. Szol­zsenyicin és Vojnovics - tűz és víz. Világnézetük, vüáglátásuk nem egyeztethető, nem fér meg egymás­sal. Tudja ezt Putyin is? Ilyen rejtvé­nyek megoldását fölösleges vállal­nunk: Putyint, nagy valószínűség­gel ez nem is érdekli. Putyint az ér­dekli, hogy a végzetesen megosztott orosz szellemi élet ellentétes pólu­sai ne álljanak vele szemben. Mert különben - gondolhatjuk - Szolzse­nyicin hőse, a lágerlakó Ivan Gye- nyiszovics ugyanúgy nem tetszik neki, mint Ivan Csőnkül. Mindkettő a szilárd állam alapjait támadhatja. Viszont a látszat olyan, mintha az elnök demokratikusan gondolkod­na a szellemi életről, az irodalom­ról. Olyan pofon egyszerű história ez, mint az a másik eset, ami az orosz himnusszal történt. Putyin tudta, hogy kell új himnusz, hiszen a sztálini (majd a Brezsnyevék által kiigazított) állami jelképként szá­mára használhatatlan. Hosszú volt a vita, a részletei is érdekesek, de én most csak a végeredményt írom le: maradt a zene, és ugyanazt a rímfa­ragót????, Szergej Mihalkovot kér­ték fel a szöveg újraigazítására, aki már a háború alatt az eredetit össze­tákolta. Egyáltalán nem mellesleg: például Jevgenyij Jevtusenko ön­kéntes felajánlkozását hagyták eb­ben az esetben figyelmen kívül. Most már Isten dicsőségéről szól a himnusz, ami egykor Sztálint emelte istenné. Hiszen mindenki ezt a dal­lamot ismeri... Minden más kocká­zatos lenne. Az írók pedig, mint lát­ható, fölöttébb nagy bizonytalansági tényezőt jelentenek. Minek ujjat húzni velük? Az egyiket meglátogat­juk, a másiknak állami díjat adunk. VISSZHANG Ismét a gyilkosságról Az Új Szó szerdai számának első oldalán „Ismét gyilkolt az alvi­lág” címmel közölt tudósítást, amelyben érthetetlenül, elfogad­hatatlanul és abszurd módon összefüggésbe hozták és összekö­tötték ügyfelemet, a Serman Kft. társát, S. Csabát egy azonos ve­zetéknevű személlyel, a budapes­ti alvilág néhány évvel ezelőtti irányítójával. A cikk azt sugallja, mintha ügyfelemet rokoni vagy egyéb szálak fűznék egy számára teljesen ismeretlen, de a cikk állí­tása szerint az alvilághoz tartozó névrokonhoz. E két személynek a vezetéknév azonosságán kívül egymáshoz egyáltalán semmi­lyen vonatkozásban és viszony­latban semmi köze nincs. A ha­sonló vezetéknévhez fűzött asszociáció sérti és károsítja úgy a kft.-t, mint annak társát. Az érintett társ elhatárolja magát az ilyen szembeállítástól, megmé­rettetéstől és összevetéstől, mert ez alaptalan, fantazmagórikus, és mellőz minden realitást. A „sztorivadászat” közben a tudósí­tók túllőttek azon célon, ami az olvasótábor objektív informálá­sa, és az ilyenfajta hírbehozással csorbát ejtettek az ügyfelem, va­lamint a kft. jó hírnevén. A be­számoló végén a tudósítás össze­olvad egy hétfői budapesti rob­bantással, amely szintén keresi, illetve felveti a párhuzamot a robbantás és a dunaszerdahelyi gyilkosság között. Az értelmetle­nül és felfoghatatlan okból áldo­zatul esett M. László családja ka­tegorikusan elutasít minden­nemű olyan vonatkoztatást, összefüggést és feltételezést, amely árnyékot vet a meggyilkolt feddhetetlen életére, múltjára és tevékenységére. Etikátlan, fájó és az elhunyt emlékét sértő az ese­mények efféle társítása, mert is­mét valótlant sugall, és olyan kö­rökkel köti össze, akikkel sosem paktált. Mint az érintett jogi és fi­zikai személyek jogi képviselője, azok személyiségvédelmének kapcsán kérem ezt a véleményün­ket a lehető legrövidebb időn be­lül közölni a lap ugyanazon olda­lán, ahol a cikk megjelent. Pollák László ügyvéd Az érintettek jogi képviselőjének válaszát kérésére változtatás nél­kül, teljes egészében közöljük azon a helyen, ahol a visszhangok rendszeresen napvilágot látnak. Nem állt szándékunkban senkinek a feddhetetlenségét és jó hírnevét kétségbe vonni. Munkatársaink azonban nem fantazmagórikus tu­dósítást közöltek, hanem - ahogy az alcímből kiderül - saját infor­mációikat és a szlovákiai hírügy­nökségi anyagokat foglalták össze. A kifogásolt részeket az utóbbiak tartalmazták. A szerkesztőség

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom