Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

2001-06-02 / 126. szám, szombat

2001. június 2., szombat 5. évfolyam, 22. szám „Nekem már nincs hozzá kedvem. Nem a rendezésbe és a szereplésbe fáradtam bele. Utánajárni mindennek rengeteg időt emészt fel, és nincs, aki segítsen." Elemér most is kitett magáért... KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA K ét hete mutatta be a Csemadok érsekújvári alapszervezete és a Városi Művelődési ■Hai Központ Zenés Szín­háza új produkcióját, fergeteges sikerrel. A városban na­pokig mindenki erről beszélt, a pa­zar kiállításról, a csodálatos kosz­tümökről, a szólistákról - nem túl­zás, amikor azt mondták, némelyi­kük színházban is megállná a he­lyét. De elsősorban a revü szerve- zőjéről-rendezőjéről és közremű­ködőjéről szóltak elismeréssel, hogy „Eli megint kitett magáért”! Záhorszky Elemér. Neve egyet je­lent az érsekújvári (háború utáni) színjátszással. Az 1949-ben (az or­szágban elsőként!) megalakult Csemadok-alapszervezet színját­szó csoportjának kezdettől fogva lelkes támogatója, tagja. A színját­szó csoport negyvenkilenc nyarán mutatkozott be Moliere Dandin György című darabjával. „Az volt az első, soha el nem felejtem” - idézi fel az emlékeket. Az esztrádcsoport működése az ő ne­véhez fűződik. A „kultúrbrigád” - az esztrádcsoport előde - 1950- ben alakult; kezdetben rögtönzött műsorokat adtak, de a hatvanas évek végén Záhorszky Elemér ve­zetésével nagysikerű zenés revü- műsorokkal léptek a közönség elé. A Hétre ma várom a Nemzetinél, az ezt is túlélik (a bemutató 1969- ben volt!), a Régi mániám, a Hol van az a nyár, a Szív küldi szívnek szívesen, a Marica grófnő, a Csár­dáskirálynő olyan előadások, ame­lyekre a mai napig emlékeznek az újváriak (és a környékbeliek is).- Minden darabban játszottam. Egy időben ugyan kitiltottak a Cse- madokból. - Az ok: ellensége a rendszernek. Mert operettet ját­szottak. Az operett pedig giccs. S aki operettet játszik, az osztályel­lenség. - Az egészben az a vicc, hogy az illető, aki ellenem volt, egyszer megállított, és közölte ve­lem, hogy szeretné, ha olyan dara­bot játszanánk, amely Leninről szól és én játszanám Lenint. Elhá­rítottam, mondtam, a közönség végignevetné a darabot... Sok-sok emléket idéz fel Záhorszky Elemér, de a fájó emlé­keket elhessinti. Csak a szépre em­lékezik - és talán nem véledenül -^választották legújabb produkció- juknak is ezt a címet. A Csak a szépre emlékezem a fél év­század sikeres műsorainak váloga­tása, régi és új szólistákkal. Az elő­... ledolgozza a nyolc- tíz-tizenkét órát és úgy jön próbára. Fáradt. Nem csoda, ha nincs mindig kedve táncolni- énekelni. adást a Csemadok helyi szervezte és a városi művelődési központ kö­zösen rendezte - mivel a Csema- doknak nincs pénze, szinte minden kiadást a városi művelődési ház fe­dezett (de szponzorok is besegítet­tek) . Sokba kerültek a kosztümök - bár a ruhákat lelkesedésből varrták a hozzátartozók. A közönség állva tapsolt. Jó volt, szép volt. Záhorszkyné, Erzsiké varrta az összes török turbánt. De ez termé­szetes. Valamikor ő is szerepelt - például a Liliomfiban -, az énekkar tagjaként minden műsorban szín­padra lép. Lányaik is a csoport tag­jai voltak, és az új műsorban három lányunokájuk is szerepel. Tímeára különösen büszkék a nagyszülők. A tizenkét éves nagylány nemcsak szépen énekel; az országos szavaló­versenyen második lett. A családi hagyományokat folytatják. Erzsiké szülei is mindketten műkedve- lősködtek - már a háború előtt. Negyvenhárom éve házasok. Erzsi­ké tizennyolc, Elemér tizenkilenc éves volt, amikor megismerkedtek. A tánccsoport tagjai voltak mind­ketten. Gyakran felidézik a legelső magyar bált a Szokolban, ahol ma­gyar ruhában táncoltak. Záhorszky Elemér kifogyhatatlan az ötletekből. Nem kedvedeníti el, ha nem talál megértésre (vagy csak egy ideig tart a rosszkedve); mindennél jobban szereti a színpadot. Ez az éle­te. Kiváló szervező-rendező. Nem is­mer akadályokat. Amit elképzel, megvalósítja. Kevés kivétellel. A Csemadok ötvenéves évforduló­jára a Gül babát akarta megren­dezni. Már el is kezdték a próbá­kat. De nem talált megfelelő cím­szereplőt. Aztán arra gondolt: a passiójátékot kellene színre vinni, de: - Rájöttem, hogy nekem ren­geteg jó hangú énekesem van. A passiót meg csak alkalommal ad­hatjuk elő. Közösen úgy határoz­tunk, hogy kiválogatjuk a legszebb számokat. így állt össze a műsor. A revüműsornak (a 13 tagú zene­karral együtt) 94 szereplője van. Nehéz volt összehozni. Nyolc hóna­pig próbáltak, hetente háromszor. Ilyen gondja még nem volt Záhorszky Elemérnek. Mindig attól rettegett, hogy szétesik a csoport. A szereplők között főiskolások is van­nak. Az egyik ekkor nem tudott jön­ni, a másik akkor... Szinte lehetet­lenre vállalkozott, amikor egyeztet­te a próbák időpontját. Mégis azt mondja: a fiatalok ma is megnyer­_________I_______ A Záhorszky házaspár hetők az amatőr színjátszó tevé­kenységnek, ha nem is olyan köny- nyen, mint azelőtt. Az ok? Változ­tak a körülmények. Azelőtt nem je­lentett gondot, hogy egy szereplőt „kikéijen” a munkahelyéről, ha próba volt vagy előadás. Most ez el- képzelhetetien. A szereplő ledol­gozza a nyolc-tíz-tízenkét órát és úgy jön próbára. Fáradt. Nem is csoda, ha nincs mindig kedve tán- colni-énekelni. Manapság nehe­zebb műkedvelősködni, mint évti­zedekkel azelőtt. Azért kellene job­ban megbecsülni azokat, akik ön- zedenül feláldozzák szabadidejü­ket azért, hogy a közönségnek örö­met szerezzenek. Meg maguknak is - mert ha nem kedvvel csinálnák, mit sem érne az egész. Az új műsor­ral biztosan eljutnak néhány közeli faluba, városba (bár a tájolás sokba kerül: két autóbusz kell a szerep­lőknek, egy teherautó a kulisszák­nak, külön kocsi a kosztümöknek). Amikor Záhorszky Elemér felteszi önmagának a kérdést, hogy ho­gyan tovább? - meg is választolja: Nem tudom. - Nekem már nincs hozzá kedvem. Elfáradtam. Nem a rendezésbe és a szereplésbe fárad­tam bele. Azt élvezem, az csodála­tos dolog. Utánajárni mindennek rengeteg időt emészt fel, és nincs, aki segítsen. Az ember ebbe fárad bele. De az ember olyan, hogy a kelle­metlen dolgokat hamar elfelejti. Csak a szépre emlékezik. így van ezzel Záhorszky Elemér is. Es már sorolja: mit kellene és mit lehetne még itt csinálni... A dohányzás elleni világnapon dohányból készült figurát égettek Új Del­hiben. Indiában 6 millió gyerek és 45 millió nő dohányzik. (TASR/AP-felvétel) A szomszédomnál az okozta a legnagyobb gondot, hogy a kutyáját nem tudja hol feltüntetni a kérdőíven Lakótelepi folklór kérdőjelekkel LŐRINCZ ADRIÁN V égre valahára, ezt is megértük! Hosszas huza, de fő- 1 képp vona, valamint végiggyomorgörcsölt esték után megszám- láltattunk, illetve hát számba vé­tettünk. Most már egész pontosan tudjuk, hányadán állunk. Mint az a médiákból is kiderült, nem csak afféle „mezei” népszám­lálás volt ez az idei, hanem fontos történelmi esemény, amelynek tükrében kiderül majd, mennyien is koptatjuk ezt a sárgolyót. Kis ha­zánk történelmében pedig egyene­sen mérföldkőként is felfogható, az önálló Szlovák Köztársaság éle­tében ugyanis ez az első népszám­lálás; hogy ettől Szlovákia még önállóbb, még szlovákabb, avagy inkább köztársaságabb lesz-e, az mindmáig nem derült fel teljes fé­nyében lelki szemeim előtt. Egyva­lami mindenesetre biztos: tíz évig nyugtunk lesz mindenféle számlá­lóbiztostól. Lehetne persze kézzel foghatóbb eredménye is egy-egy, több millió koronát felemésztő népszámlálás­nak, ha korunk nagy zsarnoka, a politika bele nem szólna. De mivel életünket egyre biztosabb kézzel ő igazgatja, beleszól, s a számításo­kat rendre keresztül húzza. Miről is van szó? Aki csak egy kicsit is figyelemmel kíséri az emberiség fejlődését a hu­szadik század során, egészen ele­nyésző mennyiségű logikával is rá­jöhet: rövid időn belül gyökeres változásokra van szükség ahhoz, hogy a társadalmak működni tud­janak. Olyan globális események játszódnak le napjainkban a sze­meink előtt, melyek fölött felelőt­lenség szemet hunynunk. Az Egyesült Nemzetek Szervezete statisztikai hivatalának jelentései szerint a világon jelenleg 6,1 mil­liárd ember él. Ez a szám ötven év múlva el fogja érni a 9,3 milliár­dos ami egyharmados lélekszám- emelkedést takar, de vannak prognózisok, amelyek ezt a szá­mot tizenegy milliárdban hatá­rozzák meg. Az évszázad közepé­ig az afrikai kontinens lakosságá­nak a létszáma 2,5 milliárd lesz, míg a világ 48 legszegényebb álla­ma lakosainak a száma a jelenlegi 658 millióról 1,8 milliárdra emel­kedik. Míg az Európai Unió álla­maiban élő lakosok száma jelen­leg a Föld összlakosságának a hét százaléka, ötven éven belül négy százalékra esik vissza: világvi­szonylatban a leggyorsabban „néptelenedő” állam Japán, Oroszország, Németország, Uk­rajna, Olaszország és Magyaror­szág lesz. Miközben a fejlett nyu­gati államok kézzel-lábbal tilta­koznak a bevándorlók ellen, a vi­lág egyes részein csecsemők hal­nak éhen, minden másodpercben egy... például most is... Egészében véve az emberiség fel­ső korhatára jelentősen megnö­vekedik majd, ám az egyes álla­mok között jelentős eltérések lesznek. A gazdaságilag fejlett, szociálisan kellőképpen bebizto­sított államokban az emberek jó­val hosszabb ideig fognak élni, mint a szegényebb országokban. Megnyugtatásként hozzáfűzhet­jük: ez bennünket talán nem fog érinteni. Hogy miért kell hasonló adatokkal rémisztgetni az olvasót? Talán csak azért, mert a fentebb leírt problémák nem egy tudomá­nyos-fantasztikus regényből, ha­nem a világ legjobb szakembereit foglalkoztató Eurostat felmérésé­ből származnak. Az események bekövetkeztének előre látható időpontja pedig nem az elkövet­kező évezred, hanem a XXI. szá­zad dereka. Napjainkban, amikor a politikai pártok, irányzatok vér­re menően vívják látszólag fontos csatáikat, nem ártana észrevenni azt, hogy mindezzel csak saját po­zícióikat erősítgetik, mellőzve a valós problémák megoldását. Mert arra ők - a felkentek - is képtelenek. Előttünk még a nagy csata, amikor a statisztikai adatok tükrében naponta azt fogjuk hall­gatni, mely régióban milyen visz- szaélések történtek a népszámlá­lás során, ki csapott be kit. Miköz­ben arról témázgatnak majd, hogy hány százalékos hibalehető­séggel kell számolni, jobb lenne, ha a nagyvilágba vezető kulcsot próbálnák végre megtalálni és a kezünkbe adni. Bár mindenkinek tele a népszám­lálással a hócipője, azért hozott a bosszankodáson kívül egyebet is - némi derültséget, amolyan lakó­telepi folklór formájában. Például a szomszédom, akinek az okozta a legnagyobb gondot, hogy a ku­tyáját - polgári és közismert ne­vén a Rexit - nem tudja hol fel­tüntetni a kérdőíven. Márpedig Rexinek - aki fajtájára nézve né­metjuhász, és figyelemmel kíséri a politikai történéseket is, mivel­hogy a kedvenc fotelje pontosan a televízióval szemben helyezkedik el -, nem csak kötelezettségei, ha­nem jogai is vannak, ezen egysze­rű oknál fogva méltán megilleti a polgári státusz. Hiába, senki nem tökéletes, még a kérdőíveket ösz- szeállító szakemberek sem, és fö­löslegesen koptatták a statisztikai vagy milyen főiskola padjait (avagy csak statisztikailag voltak jelen?), ha pont egy olyan közis­mert lakótelepi figurát, mint a Rexi, kiszorítanak a társadalom­ból, ergo törvényen kívül helyez­nek. Pedig a Rexi - és a többi, a gazdája mellett a panelben mun­kában megboldogult és megbo­londult tisztes eb - vitathatatla­nul megérdemelt volna egy rubri­kát. Például egy ilyet: „Fennáló hozzátartozói viszony: a kutyá­ja”. Ebből is látszik: ez az állam kutyába sem veszi az ebeket. A polgárait is csak ritkán...

Next

/
Oldalképek
Tartalom