Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

2001-06-14 / 136. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 14. Digitália 2007-ben kerül piacra Gyorsít az IBM Az utóbbi időben szinte heti rendszerességgel jelennek meg hírek arról, hogy az IBM forradalmian új chipgyártási technológiákat fejlesztett ki. A cég most ismét hallat magáról: új módszere a félvezetőkön ta­lálható szilíciumatomok meg­nyújtásával harmadával növeli a processzorok teljesítményét. Az új technológia, melyet hiva­talosan csak a jövő héten mu­tatnak be Kyotóban, Japánban, a tranzisztorokban használa­tos szilícium-részecskék meg­nyújtásán alapul. A cég fejlesz­tői szerint a feszített szilícium processzorok két éven belül ke­reskedelmi forgalomba kerül­hetnek. A fejlesztésnek köszön­hetően egy mai egy gigahert­zes processzor, csupán az ato­mok nyújtásának köszönhető­en 30 százalékkal nagyobb tel­jesítményt képes leadni. Az el­járás lényege, hogy a szilícium­atomokat a szokásosnál kicsit ritkábban helyezik el félvezető lapkákon, így az elektronok a két atom közötti távon kisebb ellenállásba ütköznek. Tudományos szakértők némi kétkedéssel fogadták a bejelen­tést. Az eljárás gyakorlatilag tíz éve ismert. A korábbi tesztek eredményei szerint az így nyert teljesítmény-növekedés nem áll arányban a költségek emel­kedésével. Időközben az Intel sem ült babérjain: bejelentet­ték, hogy a kyotói konferenci­án ők is előállnak valami forra­dalmian új eljárással. Gerald Marcyk kutatási igazgató sze­rint a rejtély hátterében egy rendkívül gyors, alacsony fe­szültségen működő processzor áll, melyet 2007-ben dobnak piacra. SMS-en terjednek Mobil-vírus a láthatáron Elektronikus „vírusok” egészen új­szerű nemzedéke „szakosodott” a mobiltelefonok használatának megbénítására. A komputervíru­sok kifejlesztői támadásaik új cél­pontjaiként felfedezték a marokte­lefonokat. Ezek az új vírusok a fő­leg SMS-el kerülnek a telefonokba. A közvetlen károk eltérőek, és a ví­rusok fajtájától függenek. Egyes vélemények szerint Ausztriá­ban már voltak „maroktelefon-ví­rus” esetek, de a telefonok tulajdo­nosai azt hitték, hogy „normális” zavarokról volt szó. A következő fél évben jelentősen megnő majd az üyen vírusok száma. Egy linzi szak­értő szerint a többnyire ártalmatlan átlagos vírus esetében zavar kelet­kezik ugyan bizonyos funkciókban, és a tulajdonos számára a marokte­lefon egy ideig használhatatlanná válik, de ha rövid időre kiveszik az akkumulátort vagy a SIM-kártyát, akkor a „megtámadott” készülék is­mét vírusmentes lesz. Sokkal veszélyesebb ennél a „free­ze” néven ismert vírus, amely a szó szoros értelmében „lefagyasztja” és ezzel működésképtelenné teszi a telefont, amikor annak tulajdo­nosa éppen egy üzenetet szeretne elolvasni. Sok esetben pedig sem­mit sem használ a mobiltelefon bi­zonyos alkatrészeinek kivétele, és egy új SIM-kártya beszerzése is el­kerülhetetlenné válik. Ami a hatásukat illeti, a maroktele­fon-vírusok nem sorolhatók a kom­putervírusok közé. Ez utóbbiaknál ugyanis programokról van szó, amelyek képesek saját kódjukat más programokra átvinni. Ez vi­szont mobiltelefonoknál nem lehet­séges, mivel az SMS-funkció csak szövegjeleket továbbít, és nem tölt be saját programfunkciókat. Konk­rétvédelem egyelőre még nem léte­zik, de a szakértők már dolgoznak azon, hogy megerősítsék a mobilte­lefonok biztonságát. (MTI) Egyes szolgáltatók kiszűrik az erotikus tartalmú weboldalakat, mások azonban korlátlan lehetőségeket kínálnak Mátrixxx-Hálózati erotika INDEX-HÁTTÉR ~~~\ em kell sokáig gon- : dolkodni, ha a háló legkeresettebb olda­lait kívánjuk megnéz­ni. Az ingyenes tár­helyszolgáltatók és statisztikai portálok Top 10-es lis­tái már kora reggel kiköpik a leg- látogatotabb weblapok listáját. Természetes vagy sem, ezek több­sége szex- és pornóoldal, melyek statisztikai adatai még a legta­pasztaltabb web-szakembereket is gondolkodóba ejthetik. A Mátrixxx című pornófilm ajánló­ja: „Michael Hash számítógép­őrült, hobbyja a titkos kódok feltö­rése. Egyik portyája alkalmával azonban olyan vizekre evez, amely már államérdekeket sért. Az FBI üldözőbe veszi a fiatal zsenit, aki egyenesen a titokzatos hölgyek ál­tal képviselt szervezet karjaiba ro­han. Innentől nehezen tudja meg­különböztetni a valós és az elkép­zelt világot.” Reggel tíz óra van, lassan mindenki beér a mun­kahelyére, fel­akasztja a ka­bátját, bekap­csolja a gépét. Az egyik naponta frissülő toplista szerint ezután közel 2000-en - feltehe­tően még éhgyo­morra - rögtön el­néznek az ingyenes tárhelyszolgáltató leg­népszerűbb oldalára, a Ücker Magazinra. A nap végére ez a szám elérheti akár a hatezret, verve ezzel néhány népszerű hírszolgá- tató lap látogatottságát is. A magazin inkognitóban vála­szoló szerkesztője egy műegye­temen végzett informatikus, aki a tavaly május óta megjelenő ingye­nes képválogatást egyedül, kedvte­lésből készíti, javarészt jogdíjas anyagokból. Szerinte a „leg­messzebbre” elmerészkedő hazai oldalak is csak prostituáltakhoz ve­zető telefonszámot adnak meg. Az igényesebb, nagy felbontású fize­tős képgyűjtemények - bár Magya­rországon is léteznek - egyelőre nem tetjedtek el igazán a mágyar webesek körében, ennek oka a szűz piac és a tőkehiány. A tengernyi amatőr oldal mellett gyakorlatilag monopolhelyzetet él­vezhet az első magyar fizetős oldal, az Erotika.hu. A szexlap nagy súlyt fektet a néző és a lap közti kommu­nikációra, ezért képekkel illusztrált chatet, önálló bemutatkozásokat, élő műsorokat, vicces társasjátéko­kat közvetít Real Videóban. Emel­lett különösen keresett az emelt te­lefontarifájú dial-up szolgáltatáson keresztül elérhető magyar pomó- film-válogatás. Az exkluzív cseme­gékhez tartoznak Elizabeth King on-line akciói, és egy meztelen tit­kárnőkkel és kamerákkal megpa­kolt iroda, melyet természetesen ki­zárólag az előfizetők követhetnek a belső hálózaton. Hasonló sikert vár­nak a napokban induló „Vetkőzz a PC-ért!” elnevezésű akciótól, melyet - rendhagyó módon - bárki ingyen követhet az interneten. „Sokoldalú szolgáltatásainknak és kizárólagos­ságunknak köszönhetően oldala­inkra naponta 80-120 ezer találat érkezik, heti összesítésben ez a szám elér­heti a 2,5-3 millió letöltést is” - ismertette a csillagászati látogatottságot az Erotika.hu Kft. munkatársa. A közel 8000 weblapot jegyző és azok nézettségét regisztráló Hun- garianTOPlOOO (H.T. 1000) közlé­se szerint adatbázisukban jelenleg 641 (8,2 százalék) oldal sorolható az erotika rovatba. Az abszolút top­listából kizárt szexoldalak látoga­tottsága 3 és 25 800 látoga- tó/hét/oldal értékek között válto­zik, ami közel 170-250 százalékkal több, mint más, szintén magas láto- gatottságú oldalak (mp3, warez) forgalma. Az erotikus oldalak tarta­lomszolgáltatása széles skálát ölel fel: a legtöbbje képeket és filmeket tartalmaz, de (szex)partner-kereső szolgáltatást is majdnem minden­hol lehet találni. Népszerű szolgál­tatás a szex-chat, és ha ilyen nincs, akkor legalább egy ilyen jellegű lin­ket befűznek az oldalra. Az szexsi- te-ok kivétel nélkül tartalmaznak reklámot (banner /animálható rek­lámcsík/ formájában), ami a leg­többször egy másik erotikus oldalra mutat. A szex-bannerek átklikkelési rátája (click-through-rate) 18 szá­zalékos (tehát 100 letöltésből 18- szor klikkéinek rá), ez összehason­lítva az on-line hirdetések átlagos 0,2 százalékos arányához viszonyít­va legalább kolosszálisnak nevez­hető. Egy webes hirdetésszervező szerint ez a magas szám még nem vonja maga után, hogy mindenho­va szex-reklámot helyezzenek, hi­szen annak témája nagy­ban befolyásolja a médi­um megítélését. A Hun­garian Top 1000 szerint Magyarországon is egy­re jobban teljed a „live kamera” és a „kandi ka­mera”, míg szexuális se­gédeszközök, CD-k és videokazetták on-line forgalmazásával csak kevesen foglalkoznak. Ezek az oldalak nem haladják meg a re­gisztrált oldalak 3-5 százalékát. Pedig kezdeménye­zésekben nincs hiány. „Az összesen 130 GByte szabad tárhelykapacitással és megközelítőleg 10 000 felhasználó­val rendelkező SWI-nél a feltöltött weblapok 30 százaléka sorolható az erotikához” - közölte az SWI Kft. tu­lajdonosa. A napi 100 új regisztráló­ból nagyjából 20 készít pornólapot, korlátlan kapacitással. Eddig egyet­len felhasználót kellett elküldeniük, ő visszaélt a tárhely szabadsággal. Technikai akadálya is van annak, hogy az ingyenes tárhelyszolgálta­tókhoz feltöltött oldalakon nem ta­lálunk különleges pénzügyi tran- zackcióra alkalmat adó szexet. Az Extrát üzemeltető telnet Magyaror­szág Kft. igazgatója elmondta, hogy a korlátolt kapacitás (20 MByte) és a különleges programok (pl. cgi) le­tiltása is hozzájárult ahhoz, hogy náluk arányában csökkent a „fel­nőtt” kategóriába eső weblapok szá­ma. De előfordult már olyan eset is, hogy a magas nézettség miatt a kon­kurencia csábította el népszerű kép­tárakat, növelve ezzel saját reklám- bevételét. Az Extra tartalomfejlesz­tési igazgatója szerint ez egyáltalán nem baj, hiszen tudatosan töreked­nek a tárhelyszolgáltatás xxx-fel- hangjának leépítésére. Hozzátette, hogy az Extra szerverére feltöltött összesen 95 GigaByte-nyi anyag csupán 3,75 százaléka foglalkozik szexszel, és a napi 100-300 új re­gisztráció között is egyre kevesebb a „felnőttként” címkézett oldal. Ezt a tendenciát tükrözi a Wired ta­valy decemberben közölt cikke, melyből kiderül, hogy azl994 óta évente duplázódó szexsite-ok tavaly alig 40 százalékos növekedést értek el. Egy San Fransiscoi on-line szex­vállalat igazgatója szerint ez is jelzi, hogy ma már nem elég akármit fel­hányni a webre, hanem pontos ter­vezés és kivitelezés után lehet csak nekivágni egy jól működő pornó- lapnak. A csökkenő növekedés sze­rinte nem a szexipar recesszióját je­lenti, hanem a mennyiségi verseny­ről való áttérést a minőségire, ami magával vonja a pomóműfajok bő­vülését és „mélyülését is. Végül essék szó a cenzúráról is. Off­line médiumokban előszeretettel emlegetik az internetet felelőtlen szolgáltatók, elektronikus bűnözők és aberrált kukkolók hálózataként. Ezt cáfolja az a tény, hogy a több ezer oldalt regisztráló audit- és tár­helyszolgáltató cégek szorosan együttműködnek az illegális képtá­rak cenzúrázásában. A szolgáltatók egyöntetűen a pedofil anyagokat nevezték meg az azonnal eltávolí- tandó weblapok között, más tiltott műfaj - leszámítva a szerzői jogok­kal kapcsolatos témákat - egyelőre nem bukkant fel a sikamlós honla­pok háza táján. Felhasználóbarát (Internetfotó) Lehetséges, hogy McVeigh halálából pénzt csinálnak Kivégzés a világhálón? FELDOLGOZÁS oklahomai rob­bantó meghalt, azonban lehet­séges, hogy a ki­végzéséről ké­szült videofelvé­tel hamarosan felbukkan az in­terneten. Timothy McVeigh kivégzését az oklahomai robbantás áldozatai­nak családjai zárt láncú televíziós adás keretében nézhették végig. A siralomházban harmincán le­hettek jelen, Oklahomában azon­ban több százan nézték az india- nai Terre Haute fegyintézetből érkező jeleket. Bár a biztonsági szakértők mindent megtettek, megtörténhet, hogy valakik fel­törték a kódolt adást, és megsze­rezték a felvételt. Az amerikai Igazságügyi Minisz­térium munkatársai az egyik leg­modernebb titkosító eljárást használták az adatátvitelhez, de a polgári telefonvonalakat vették igénybe, hogy eljuttassák a jele­ket Indianából Oklahomába. A kivégzés után három órával még nem érkezett jelentés, hogy feltörték volna a rendszert, bár az esemény pár percet késett, mert gondok voltak a videojellel. A minisztérium dolgozói szerint a világhálón nem nagyon volt nyoma, hogy bárki is tervezte vol­na az adás lehallgatását, ám nincs garancia arra, hogy ez nem történt meg. „A nyilvános telefonhálózat könnyen megtámadható” - állítja egy számítógépes bűnözéssel foglalkozó ügyész. A kalózoknak pedig nem okoz nagy nehézséget a titkosítás feltörése. A kódolt vi­deojel dekódolása pedig a számí­tógépek teljesítménynövekedésé­nek köszönhetően két éven belül lehetővé válik. Több szakértő szerint azonban létezik egy lényegesen egysze­rűbb, kevésbé költséges módja a felvétel megszerzésének. A több száz ember között ugyanis, akik Oklahomában nézték a kivégzést, könnyedén lehetett valaki, aki becsempészett egy digitális ka­merát. A sajtó képviselői (akik szintén jelen voltak a vetítésen) pedig mindent megadnának a fel­vételért. A legmodernebb digitá­lis felvevők akár egy gombijaik­ban is elrejthetők. 1928-ban Ruth Snyder kivégzéséről készültek kémfotók, ezek azóta is az egyet­len képek, amelyeken egy ember halálát lehet végignézni. Etikailag megkérdőjelezhető, de lehetséges, hogy valaki megcsi­nálta. (ino) hírek Java-chippel ellátott mobilok Bár a Javát használó mobilte­lefonok első példányai már pi­acra kerültek, a szakértők sze­rint a jövőben megjelenő vál­tozatokban egy speciális, Ja­va-gyorsító chip lesz. A Sun Microsystems által kidolgo­zott Java programnyelvet használó mobiltelefonokon azért lesz szükség a speciális chipre, hogy az egyre bonyo­lultabb programok (például erőforrás-igényes játékok) megjelenése ellenére ne kell­jen ezekbe a zsebgépekben, valamint a mobiltelefonokban méretükhöz képest „bika”, és nagy áramigénjaí processzo­rokat alkalmazni. A Java al­kalmazása a mobil eszközö­kön azért előnyös, mert a meglévő programok minimá­lis átalakítással elérhetővé te­hetők a mobil platform alá is, mivel tulajdonképpen egy vir­tuális gépen (Java Virtual Ma­chine) futnak (és ezért pro- cesszorigényesebb az egész). A Java kifejlesztője, a Sun is tervezi speciális célú, Javát gyorsító chipek kidolgozását, de más cégek, például az ARM Holdings is piacra dob majd üyen processzorokat, amelyek javarészt meglévő chipek mó­dosított, Java-gyorsítással el­látott változatai lesznek. Ezek­kel a chipekkel akár tízszeres sebességnövekedést is el lehet majd érni; (mv) Megszűnnek egyes ingyenes vírusirtók A felhasználók egy része a közeljövőben bizonyára kény­telen lesz fizetni a vírusirtó szoftverekért, miután a Com­puter Associates (CA) és az Aladdin Knowledge Systems Ltd. bejelentették: nincs töb­bé ingyenes vírusirtó magán- felhasználóknak. A CA 1999- től az elmúlt hétig ingyen kí­nálta az InoculatelT Personal Edition változatát. A társaság új my-eTrust.com szolgálta­tásáért és szoftveréért, amely átveszi az eddig ingyenes szoftver helyét, fizetni kell majd. A CA szóvivője szerint a társaság azért döntött a lé­pés mellett, mert a szoftver állandó frissítése túl sok pénzbe került a cégnek. Az Aladdin képviselői szerint a magánfelhasználók nem tar­tották magukat az ingyenes szoftverrel járó korlátozások­hoz, és állandóan elözönlöt- ték a társaság telefonvonala­it, holott nekik csak e-mailen keresztül lett volna jogosult­ságuk segítséget kérniük. A telefonvonalak állandó fog­laltsága miatt az üzleti part­nerek elégedetlenek voltak, ami érthető, hiszen ők fizet­nek a támogatásért. Az eSafe Desktop frissítése bizonyta­lan ideig még ingyenesen le­tölthető. (prim) IDE ÍRJATOK! & Digitália, Prievozská 14/A, P.O.BOX 49, 824 88 Bratislava 26 linkpress@mailbox.hu redakda@ujszo.com EZT RÖGZÍTSD! Hatalmas hangzavar (egy családi perpatvar, tányér­csapkodással és sikítással fű­szerezve), aláfestve a követ­kező szöveggel: Kedves telefonáló, remélem megérti, hogy ilyen körül­mények között nem tudok Önnel beszélni, kérem, hív­jon később.

Next

/
Oldalképek
Tartalom