Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)
2001-06-13 / 135. szám, szerda
RÉGIÓINK ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 13. Emlékünnepséget tartottak 50 év a gyermekeinkért címmel a tallósi magyar alapiskolában, ahol 115 pedagógus tanított, és mintegy 1600 diák fejezte be tanulmányait Fél évszázados alapokra építenek OAÁL LÁSZLÓ apucza Etelka tanító egyike azoknak a pedagógusoknak, aicik fél évszázaddal ezelőtt ott voltak a tallósi magyar iskola újraindításánál, ő így emlékszik a kezdetekre: „Ötven évvel ezelőtt az öreg iskola udvarán valamivel több, mint kétszáz olyan magyar diák gyűlt össze, akiknek öt évig nem volt szabad magyarul tanulniuk. Akkor úgy kezdtük újra a magyar nyelvű tanítást, hogy nem voltak tankönyvek, sem egyéb segédeszközök. A tallósi iskolában azóta sok diák végzett, de sokan végeztek közülük egyetemet, főiskolát.” Az egykori diákok és tanítók részvételével megtartott megemlékező ünnepségen, melyet „50 év a gyermekeinkért” mottóval rendeztek Bíró László, a Galántai Járási Hivatal oktatási osztályának vezetője leleplezte az épület falán elhelyezett, az intézmény ötvenéves múltjára emlékeztető márványtáblát. Az emléktábla az iskola egykori diákjának, Tóth András kőfaragóművésznek az alkotása, és az ünnepséget megelőző szentmisét is az iskola öregdiákja, Zsidó János féli esperesplébános tartotta. Egyikük kőbe faragva, másikuk megható prédikációjában méltatta alma materét. Az emléktábla leleplezését követő ünnepségen Šťavnicky István iskolaigazgató arról is szólt, hogy a fél évszázad alatt az iskolában 115 pedagógus tanított, és mintegy 1600 diák végezte el tanulmányait. Az iskolaalapítóknak, valamint azoknak, akik hosszabb ideig tanítottak Tallóson, az iskola jelenlegi vezetése díszoklevéllel köszönte meg tevékenységüket, de az összes egykori és mai pedagógus elismerő oklevelet vehetett át. Sajnos akadtak akik már nem lehettek ott a megható ünnepségen, róluk a helyi temetőben, koszorúzással emlékeztek meg. A mostani iskolások a Pék Éva által összeállított verses köszöntővel üdvözölték az egybegyűlteket. Bíró László a járási hivatal oktatási osztályának nevében méltatta az iskolaalapítók tevékenységét, hiszen mint mondta, akkor szinte a semmiből kellett újraindítani a magyar nyelvű nemzetiségi oktatást, és az akkor tevékenykedők a mostani diákok jövőjét is alapozták, hiszen múlt nélkül nincs jövő. Dolník Erzsébet parlamenti képviselő elmondta, ötven évvel ezelőtt a lévai alapiskolában maga is részese volt a magyar nyelvű oktatás újraindításának, és arra figyelmeztetett, hogy az édesanya és a család mellett az iskola az a közeg, ahol a gyermek megtanulja a nyelvet, a betűt, a felelősséget önmagáért a családért, a nemzetéért. Palya Gábor, a Nagyszombati Kerületi Hivatal elöljáró-helyettese elmondta, a kerületben is tudnak a jelenlegi iskola anyagi gondjairól, és ígéretet tett, hogy az iskolaigazgatóval közösen próbálnak ezekre megoldást találni. Mézes Rudolf, a Cse- madok és a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének nevében mondott köszöntőjében Bessenyei Görgy szavait idézte, melyek szerint minden nemzet csak a maga anyanylevén lehet tudós, másén soha. Azt is megemlítette, hogy a tallósi gyerekek az egész Kárpát- Medencében öregbítik a helyi iskola jó hírét, hiszen gyakram szerepelnek a Magyar Rádió „Miska bácsi levelesládája” című műsorában. Az egyik iskolaalapító, Koprda Matild arra bíztatta a mostani pedagógusokat, hogy a nehéz anyagi helyzet ellenére is tártsanak ki hivatásuk mellett, hiszen annak idején ők is úgy tanítottak, hogy a krétán és táblán kívül semmilyen szemléltető eszközük nem volt, és a tanítónak színésznek, pszichológusnak és pótmamának is kellett lennie. Az anyanelven való tanulás mellett a szlovák nyelv alapos elsajátításának fontosságára is figyelmeztetett, hogy annak hiánya miatt senki ne mondhasson bennünket másodrendű állampolgárnak. Kapucza Etelka az ötven évvel ezelőtti tallósi tanítóskodása idejéből szintén emlékszik a nehéz kezdetekre, amikor még szék és asztal sem volt az osztályokban hanem a gyerekek öten ültek egy padban, és a tanító szöggel, kalapáccsal a kezében javítgatta a rozoga padokat. De nemcsak a tanításra emlékezett vissza, hanem az olyan akciókra is, mint a krumpli- bogárszedés. „Elmentünk a gyerekekkel mandalinkát szedni. Nem is tudtuk, milyen, csak a könyvből ismertük fel. Bezzeg azóta ismerjük, tele van vele a határ.” A kultúrában is a kezdetektől tevékenykedtek a tanítók, a Csema- dok tallósi alapszervezetét is az iskolaalapító pedagógusok alapították. Horváthné Gőg Irma mint egykori diák emlékezett vissza az akkori időkre, ő 1951-ben kezdett a tallósi alapiskolába járni, s ötven év után is megköszönte az akkori tanítók gondoskodását. Az egykori diákéveket a visszaemlékezéseken kívül az egyik tanteremben megnyitott kiállítás is felTantestület, 1963 idézte. Itt elsősorban fényképek, iskolai -dokumentumok, naplók, albumok emlékeztettek az elmúlt fél évszázadra. Érdekes volt végignézni az egyes évfolyamok szokásos év végi csoportképeit, mert az egymás után következő fényképeken nemcsak a ruhadivat változását, hanem a politikaitársadalmi változásokat is észre lehet venni. Már csak abból is, hogy a osztályképeken látható, az évfolyamot és az iskolát feltüntető, krétával írt táblákon egészen a nyocvanas évekig „Tomášikovó”-i alapiskolát írtak, csak a kilencvenes évektől olvasható a táblákon Tallós magyar neve. Az osztályképeken kívül persze mindenféle rendezvények, kirándulások és „brigádok” is láthatók, amelyek szintén fontosak egy iskola életében, hiszen az ilyen együttlétek is szorosabbra kovácsolják az iskola kollektíváját. A évforduló emlékére az iskola egy szép és tartalmas kis brossúrát is kiadott, amelyben az iskola történelme, osztálynévsorok, visszaemlékezések olvás- hatók, valamint a már történelminek számító fotók láthatók. Az ünnepi megemlékezés egyik leghosszabb része az elismerő oklevelek átadása volt. Ebből több fokozatot is átadtak, a legértékesebbet az iskolaalapító tanítók vehették át. Majd azok akik 25 évnél tovább tanítottak az iskolában, de azok is emléklapot kaptak, akik csak rövid ideig tanítottak, vagy jelenleg tanítanak Tallóson. Ez utóbbi csoportban több mint hatvan embernek nyújtottak át oklevelet az iskola jelenlegi vezetői. Az iskola folyosóján tartott megemlékező ünnepség délután az iskola udvarán folytatódott, az ott felállított színpadon a mostani és a volt diákok kultúrműsorral, zenés, verses összeállításokkal szórakoztatták az egybegyűlteket. Ebben a tanévben ezek a tanárok okították a tallósi kisdiákokat (Archívumi felvételek) Közös énektanulás és a felbári tanulók pedagógiai bábjátéka tartotta az állandó kapcsolatot a szereplők és a nézők között Kiállítás Léván Ötödik Csallóköz-Szigetköz Bábfesztivál Doborgazon (Somogyi Tibor felvételei) se is lapult. Természetesen a közönség éneklésével mindkettőt előcsalogatta. Makki Márta rendező a tőle megszokott szerénységgel boldogan állt a színfalak mögött és büszkén nézett a csodára, melyben neki is volt érdeme. A felbári Amadé László bábcsoport sem tétlenkedett. Szintén két mesét mutatott be. A vastaps itt sem maradt el. A csoport tagjai a szünetben arról beszélgettek, hogy a hajdani költő, Amadé László milyen büszke lenne erre a maroknyi, nevét viselő kis csapatra. A nézők az előadások szünetében sem unatkoztak. Közös énektanulás és a felbári tanulók pedagógiai bábjátéka tartotta az állandó kapcsolatot a szereplők és a nézők között. A fesztivál utolsó előadása a Halászi Marionett Bábcsoport szemet gyönyörködtető játéka volt. A helyszínen felépített igazi marionett-bábszínházban fából faragott bábokkal játszottak. Any- nyira élethűen, hogy egy kicsi gyermek néző egy óvatlan pillanatban odalopakodott és megsimogatta szegény kiskakast, mert azt hitte, hogy valódi. A fesztivál befejeztével a polgár- mester Majthényi István és a község pedagógusa, Nagy Szilvia őszinte szívvel köszönték meg az előadásokat. Persze, akkor már óriási mozgolódás támadt a nézőtéren, mert az ebéd mellett megkóstolhatták azt a barackos lepényt is, amelyet az udvaron közösségi összefogással felépített, és éppen frissen avatott községi kemecében sütöttek. Senki sem sietett haza. Jó volt ülni a finom ételek után és beszélgetni. Délután megszólítottam egy helybeli kisfiút, hogy miért jó doborga- zinak lenni. „A mi szobánkból reggelente hallani a pacsirta énekét, a víz tele van halakkal, a tanító néni az iskolában meglévő kis csoporttal addig gyakorol, amíg meg nem értjük a feladatot” - felelte. Lehet, úgy mint régen, talán a „lámpások” idejében a kis iskolákban - gondoltam magamban. CSÉPI ZSUZSA A második világháború után Méry Vince néptanító Nagymagyarról kénytelen volt áttelepülni a magyarországi Halászi községbe, ahol rövid idő alatt egy csodálatos faluközösséget kovácsolt össze. Pályája során összeismerkedett egy csehországi bábjátékossal, akitől elsajátította a marionett típusú bábjáték alapjait. Ettől kezdve maga faragta bábuit, festette a díszleteket és dramatizálta a meséket. Halála utána a halászi óvoda pedagógusai előkeresték a mester hagyatékát, és új mesékkel lelket leheltek beléjük. Tizedik éve rendszeresen fesztivált rendeznek Méry Vince emlékére. Azért, hogy a szigetközi fesztivál még tarkább legyen, a Csallóközből is hívtak bábcsoportokat. így született meg a gondolat, hogy mivel Méry Vince innét származott, legyen a fesztiválnak csallóközi testvére is. Négy éven keresztül a rendezvénynek Nagyszarva község adott otthont, gyermeknapi ajándékként a helybeli és a környékbeli gyermekeknek idén, az ötödik bábfesztivált Doborgazon rendezték, azon falvak egyikében, amelyek a bősi vízépcső miatt a túlsó partra szorultak. Június első szombatján a reggeli órákban autóbuszok, személykocsik szállították a kis művészeket a művelődési házba. Egyik barátom egyszer azt mondta, hogy a kis településeken történnek a nagy dolgok. A színültig megtelt kultúrház is ezt bizonyította. A somorjai duna utcai óvodások kezdték a műsort. Nagy méretű, aranyos bábuikkal, szép beszédükkel méltán kiérdemelték a közönség elismerését. A felsővámosi Tikiriki bábcsoport a közismert Jancsika és Juliska című mesét mutatta be Rebró Ágota rendezésében. Az udvarno- ki Kabóca tarisznyájában két Izrael és mi Léván a Barsi Múzeumban június elején egy érdekes rendezvényen vehettek részt az érdeklődők. Mojmír Kallus, a Jeruzsálem Nemzetközi Keresztény Nagykövetség (ICEJ) csehországi kirendeltségének vezetője lebilincselő előadást tartott a zsidók és keresztények közötti több évezredes történelmi kapcsolatok alakulásáról. Bevezetőjében mindenekelőtt a Jeruzsálem Nemzetközi Keresztény Nagy- követséget mutatta be. Az intézmény 25 éve működik, és fő feladatának - politikai pártoktól és céloktól függetlenül - a zsidók és keresztények, az emberek és a vallások közötti megbékélést tekinti. A zsidók történelmén keresztül rávilágított az antiszemitizmus és a rasszizmus keletkezésének okaira is. Már az antik vüágban is megfigyelhető volt a zsidókkal szemben az intollerancia, melyet valószínűleg a környezetükben élő vallási és élet- felfogásában merőben különböző egyistenhitük és szigorúan szabályozott életvitelük is okozhatott. A zsidóság diaszpórákban él, de ősi vallási előírásait, életvitelét, meglehetősen zárt közösségeit mindvégig megőrizte, miközben tudományos, gazdasági és irodalmi értékeivel gazdagította az őt befogadó országot. A 19. század 70-es éveiben az antiszemitizmusnak olyan modem formája jelent meg, amely erős alapot szolgáltatott Hitler nacionalista politikájának megvalósításához. Az „eredmény”: náci koncetrációs táborok kialakítása és ezeknek a táboroknak az iszonyatos működése. Kallus kihangsúlyozta, hogy bizonyos felmérések szerint a fiatalok egy része egyszerűen nem hiszi el a koncentrációs táborok voltát, vagy sohasem hallott róla. Ezért nem is csodálkozhatunk azon, hogy 1938 óta 1999-ben történt a legtöbb támadás a zsidó intézmények ellen. Mindannyian persze nem zarándokolhatunk el Izraelbe, de július 7-ig hétfőtől péntekig naponta 10 és 17 óra között megtekinthetjük a Cirkev bratstva lévai imaházában a zsidóság életével foglalkozó, és jeles alkotásait bemutató kiállítást. B. Szabó Márta
