Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

2001-06-07 / 130. szám, csütörtök

Panoráma ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 7. NAPTÁR Június 7 EG Y G O N DO LAT Aki nyíllal akar felleget lőni, hamar kiüríti tegezét. HansArp NÉVNAP Róbert Germán eredetű név, s jelen­tése, a fényes hírnév igencsak népszerű tette a köznép és az előkelők körében egyaránt. Manapság is egyike legnép­szerűbb neveinknek. MAI ÉVFORDULÓINK 105 éve született Kaposvárott Nagy Imre politikus. A D. vüág- háború után számos felelős kormánytisztséget viselt, ám az országban egyre elhatalma­sodott terror, a személyi kul­tusz és a mezőgazdaság erő­szakos kollektivizálása fokoza­tosan szembefordította a hata­lommal. Nem véletlenül remél­ték a tömegek éppen tőle a rendszer megváltoztatását, s nem véletlenül zárta ki sorai­ból az MDP. Az 1956-os forra­dalom kitörésekor országos tá­mogatással lett miniszterel­nök, s kormányfőként mindent megtett, hogy Magyarország függetlenségét kivívja, és terü­leti épségét megőrizze. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 20 éves Anna Kurnyikova o- rosz teniszezőnő. Évek óta az Egyesült Államokban él, és napjainkban a fehér sport e- gyik legismertebb játékosa, ho­lott eredményei nem túlságo­san fényesek. Igaz ugyan, hogy a nemzetközi tornákon általá­ban eljut az elődöntőig - néha a döntőig -, de világversenyt még nem nyert. Mégis az egyik legjobban kereső teniszezőnők egyike, köszönhetően rendkí­vüli szépségének. 70 éves Virginia McKenna an­gol színésznő, egyebek mel­lett a Waterloo, a Szeptember és a Vízgyűrűk című film fő­szereplője. NAPJVICC A részegség az, amikor három ember beül egy szobába, meg­isznak egy-egy üveg Whiskeyt, az egyikük kimegy, a másik kettő pedig megpróbálja kita­lálni, hogy melyikük ment ki. Nincs hat lába, sőt egy sincs A poloskás ember Oroszország hamarosan visszaszolgáltat Hollandiának 22 levéltári anyagot, amelyeket a II. világháború után a Szovjetunióba szállítottak. A kormány döntéséről Putyin elnök tájékoztatta a hivatalos látogatáson Moszkvában tartózkodó Beatrix királynőt. (TASR/EPA) Az oroszországi törvények értelmében nemi erőszakot csak férfi követhet el Tíz lány halálra erőszakolt egy fiút VILLÁMINTERJÚ Budapest. Ha mostanság azt hall­juk, hogy poloskákat találtak egy közhivatalban, nincs ember, aki ar­ra gondolna, hogy a már említett ro­varok lepték volna el az épületet. A poloska kifejezés egy furfangosan beépített lehallgató berendezést ta­kar. Van Budán egy 31 esztendős úr, bizonyos B. Géza, tisztes foglalkozá­sa szerint műszerész, ő készíti a nemzetbiztonsági szakszolgálatok­nak és különböző magánmegren­delőknek azt a bizonyos poloskát. Nem tiltott tevékenység ez? Nem tiltja törvény. A felhasználók­nak vannak kötelességei. Egyebek között az, hogy a lehallgató készü­lék által szerzett információkat csak az érintettek beleegyezésével lehet nyilvánosságra hozni. Aki megszegi, magántitoksértést követ el, s ez büntetendő cselekmény. Illegális az ön munkája is? A titkosszolgálat tud rólam. Hirde­tést nem adok fel, hogy poloskákat készítek. Kik rendelnek poloskákat? Főleg üzletemberek, gazdag vál­lalkozók. Mit gondol, kit akarnak lehall­gatni? Az üzletfeleiket. Ahol nagy pénzek forognak, ott tudni akarják, mit csinál a partner, kikkel tárgyal még, mennyire megbízható. S ők ezt nem veszik észre? Ember legyen a talpán, aki megta­lálja ezt az apró szerkezetet. Aki el­dugja, igencsak nagy fantáziával rendelkezik. Hol volt a legérdekesebb polos­kafészek? Egykor az amerikai nagykövet az USA címerében találta meg a po­loskát, amelyet, mint utólag kide­rült, orosz vendégek rejtettek oda. Nem éppen kézenfekvő hely. De azért erre is rájöttek. Mit szól ahhoz, hogy a mobilte­lefonokat is lehallgatják? Ez nem az én asztalom, ez nem po­loskával működik, (m-perss) Sztavropol. Szerelmi csalódás miatt, 10 lány megerőszakolt egy fiút Oroszországban. A17 éves fiatalember belehalt a szexuális erőszakban. Az orosz törvények szerint nemi erőszakot csak férfi követhet el, de a lányokat szexuális jel­legű erőszakos cselekmé­nyért még így is börtönbünte­tésre ítélhetik. MTI-JELENTÉS A dél-oroszországi Sztavropolban életével fizetett csapodárságáért egy 17 éves fiú, akit faképnél ha­gyott kedvese és a lány tíz barátnője erőszakolt meg. Az Argumenti i Fakti című orosz hetilap részletes beszámolója szerint a bosszúra szomjas tinédzserlányok egy erdőbe csalták a fiút, ahol fához kötözték, nemi szervét zsineggel elkötötték, majd valamennyien megbecstelenítették. Áldozatukat ezután kötelei meglazítása nélkül sorsára hagyták. A szerencsétlen fiatalember rövid idő múlva el­vesztette eszméletét, és meghalt. Az orosz törvények értelmében nemi erőszakot csak férfi követ­het el, nőknek egy másik paragra­fus alapján, „szexuális jellegű erőszakos cselekmény” miatt kell felelniük, amit háromtól tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethet a bíróság. Az orosz igazságügyi szerveknek mindössze 5-7 ilyen ügyük van évente, de ez csak a jéghegy csúcsa Ébredés után se pénztárca, se kocsi Mámorító keblek PANORAMA-HIR Bogotá. Szó szerint a kebleivel hó­dította el áldozatait három kolum­biai nő: kábítószeres oldattal dör­zsölték be melleiket akcióik előtt. A három ifjú hölgy a főváros, Bogotá gazdagabb negyedeiben, bárok és éttermek mellett állt lesben: igéző pózokkal csalogatták magukhoz az HOROSZKÓP Kos: Oroszlán: u# Ezen a napon olyan em­berekkel kell együtt dol­goznia, akikkel nem iga­Ne hagyja, hogy barátja rábeszélje egy olyan do­logra, amit nem szeretne ék zán kedvelik egymást, és ez szá­mos problémát okozhat. Az estét romantikus hangulatban tölti. Bika: megtenni. Legyen határozott. Otthonában feszült helyzet ala­kulhat ki két rokona miatt. Szűz: Ne engedje, hogy veget étjén egy értékes üzleti kapcsolata egy apró né­Számos akadály nehezíti meg az előbbre jutását, de elszántságának és ki­?ar zeteltérése miatt. Tegyen meg mindent annak megmentéséért. Este remek híreket kap. Ikrek: Remek megérzései segí­tenek abban, hogy meg­oldjon egy bonyolult szi­tuációt. Kerülje az összetűzést, ha rossz véleménye van valamiről, azt inkább tartsa meg magának. Rák: Üzleti elképzelései ma süket fülekre találnak, de nem azért, mert rossz ötletei vannak, inkább azért, mert nem a megfelelő em­bereknek mondja el azokat. tartásának köszönhetően így is sikerülhet eredményeket elér­nie. Este kedvező híreket kap. Mérleg: Kerülje az összetűzést munkatársaival, ha rossz véleménye van va­lamelyikükről, azt inkább tartsa magában. Este felejthetetlen órákat tölthet kedvesével. Skorpió: Családtagjai ma nagyon érzékenyek, ezért legyen tapintatos, ha velük be­szélget, mert könnyen megbánt­hatja őket. Egy ügyes manőverrel némi plusz pénzre tehet szert. Nyilas: Ne legyen nagyképű kol­légáival, mert csak ma­gának árt, ha elveszíti a támogatásukat. Befolyásos barát­ja megkönnyítheti a munkáját né­hány hasznos információval. Bak: Rossz üzleti híreket kap, melyektől valósággal pánikba esik, pedig nem is olyan reménytelen a dolgok ál­lása. Kollégái segítségével hamar megoldhatja a helyzetet. Vízöntő: Bizalmas információk­hoz jut, melyek segítsé­gével könnyen megra­gadhat egy ígéretesnek mutatko­zó lehetőséget. A délutánt egy rég nem látott barátjával tölti. Halak: Munkahelyi népszerű­sége ugrásszerűen meg­növekszik, hála egy si­keresen befejezett pénzügyi ma­nővernek. A mai nappal új feje­zet kezdődhet karrierjében. a hetilap szerint. A sértettek több­sége szégyenében nem tesz felje­lentést, vagy egyszerűen az átéltek miatt nem tud rögtön a rendőrség­hez fordulni, amely különben sem sokat tehet. Pedig sok nő vadállati kegyetlen­séggel követi el tettét, és - akár­csak a fenti esetben - gyakori a csoportos nemi erőszak részükről -jegyezte meg az Argumenti i Fak­ti, példaként idézve olyan esete­ket, amikor csonkolták a férfi nemi szervét is. Érdekes tapasztalat viszont, hogy miközben a férfi liliomtiprók a bör­töntársadalom legalját képezik és sokat szenvednek a többi elítélttől, „kolléganőik” igen nagy tekintély­nek örvendenek rabtársaik körében - írta az az orosz hetilap. Szécsi Katalin megírja képzeletbeli leveleit Felmentést nyújthat a bűntudat alól? BLIKK Budapest. Szécsi Katalin, a legen­dás énekes nővére Sváby András műsorában tűnt fel húsvétkor. A családi titkok megismerése után határozta el Sváby, hogy doku­mentálni fogja az Amerikában élő édesanya - aki elhagyta fiát, és nem is tudta, hogy híres énekes - találkozását a lányával. Katalin úgy döntött, megírja kép­zeletbeli leveleit, amelyekből a család és a tragikus halált halt éne­kes tettét is megérthetjük. A könyv megtisztulás az író, Katalin számá­ra, és talán felmentést nyújthat a testvér öngyilkossága miatt érzett bűntudata alól. Szécsi Pál 27 éve halott. Sokszor próbálkozott azzal, hogy befejezi, végleg elmegy, kilép az életből. Senki nem tudja, hogy ez csak já­ték volt-e a részéről, fenyegetés vagy segélykérő kiáltás. Azért, Valaki mindig odaért időben. Kivéve az utolsó esetet. hogy szeressék. Szécsi Pál talán nem is akart meghalni, hiszen mindig megeresztett egy telefont. Valakivel mindig tudatta, hogy vé­ge. S valaki mindig odaért időben. Kivéve az utolsó esetet. autón és gyalog arra járó férfiakat, felkínálva keblüket egy kis „kósto­lóra”. Amelyik férfi engedett a csá­bításnak, rövid időn belül eszméle­tét vesztette, s magához térve csak azt állapíthatta, hogy se kebel, se pénztárca, se autó. A három má­morító gráciát végül a rendőrök őrizetbe vették, és erős kábítósze­res tablettákat találtak náluk. ■I ŕ HALLOTTA MÁR? ♦ Bal eseteim címmel tegnap. , jelent meg Schmuck Andor könyve. A magyar politikus, akit, a múlt héten zártak ki az MSZP- ből, elmondta, a kötetben nem­csak politikáról lehet olvasni, hanem felidézi Zámbó Jimmy alakját, sőt nőügyeiről, magán­életének érdekesebb epizódjai­ról is beszámol. „Az igazságot akarom nyilvánosságra hozni”- nyilatkozta Schmuck Andor, aki, mint mondta, a politikailag ké­nyes állításokat dokumentu­mokkal is bizonyítani tudja. ♦ Saját bejáratú házityúkját erőszakolta meg egy Borsod-Aba- új-Zemplém megyében élő férfi. A 42 éves, szexéhes ember felesé­ge és 25 éves lánya szeme láttára tette magáévá a hangosan tiltako­zó szárnyast. A kékedi asszony a rendőrséghez fordult segítségért, hogy milyen jogcímen jelenthet­né fel férjét. Ä tanakodó rendőrök először rongálásra gondoltak, később azonban a közszemérem­sértés mellett tették le voksukat. ♦ Két napot töltött fejtetőre állt autójában egy vízzel teli árokban egy 86 éves amerikai hölgy, de él­ve megúszta az útszéli kalandot. Az asszony annak köszönheti éle­tét, hogy miután autójával az Ok­lahoma állambeli Marietta köze­lében beborult az árokba, sikerült megfordulnia a kocsiban, arcát pedig nagy nehezen a víz fölött tartania. A kocsit csak két nap múlva vette észre egy arra haladó autós. A hölgy 48 órával később már televíziós interjúban számolt be balesetének körülményeiről. ♦ Janet Jackson túl szexis a szingapúriaknak. A városál- Janet Jackson lamban betiltották az amerikai popsztár All for You (Mindent érted) című legújabb lemezét, mert a cenzúra túl szexisnek találta a rajta szereplő dalok egyikének szövegét. A cenzúra megállapította, hogy a Do You Mind kezdetű dal „nem ajánla­tos a szingapúri társadalom számára”. Áhhoz, hogy a lemez üzleti forgalomba kerülhessen, előbb törölni kell róla ezt a dalt. Szingapúr nem veszi fél­vállról az erkölcsöt, és módsze­resen betilt minden olyan pub­likációt, amelyben akárcsak részleges meztelenség látható, betiltja a pornográf internetes honlapokat és letiltja a televí­zió képernyőjéről a túl merész­nek tartott képeket. ♦ Még díszcsomagoláshoz is készül papír elefántürülé­kükből. Egy thaiföldi elefántre­zervátum kutatóinak köszönhető az a módszer, amellyel tiszta, szagtalan és színtelen, ám muta­tós papír nyerhető az elefántok „outpottyából”. Ez a fajta papír alapanyagnak is kiváló: művirág, cukorkás doboz, fényképkeret egyaránt készülhet belőle, illetve közvetve az elefántok ürülékéből. Az új papírgyártási módot a kuta­tók annak során fedezték fel, hogy megpróbáltak áramot nyer­ni elefánttrágyából, pontosabban a trágyából erjesztéssel felszaba­dított gáz elégetése révén - ami szintén sikerült nekik. Az egész kutatásba azért fogtak, mert egy­re nehezebb volt elhelyezni vagy megszabadulni a rezervátum mintegy 40 elefántjának napi 1,5-2 tonnányi termésétől. ♦ Sir Elton John árverésen adott túl luxusautó-gyűjtemé­nyének húsz darabján, amelye­kért összesen kétmillió fontot (2,8 millió dollárt) kapott. A 30 éve luxuskocsikat gyűjtő sztár állítólag azon megfontolásból adta el a járműveket, hogy ke­vés időt tölt otthon, és ezért ideje sincs a kocsik vezetésére. Az eladott autók között volt há­rom Ferrari, négy Aston Martin és kilenc Bentley. A legdrágább­nak egy 1993-ban gyártott Ja­guár XJ220-as volt: 234 750 fontért (331 000 dollárért) kelt el. A poöpénekes a húsz kocsi értékesítése után azonban nem marad négy kerék nélkül: lu­xuskocsiparkjában megtartott magának nyolc járművet, de hogy milyeneket, azt nem tud­ni. (H-s, s-p, MH, m)

Next

/
Oldalképek
Tartalom