Új Szó, 2001. május (54. évfolyam, 100-124. szám)

2001-05-04 / 102. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2001. MÁJUS 4. Régió 3 ALMÁGY/ÓBÁST Erős iskolára van szükség Szigeti László oktatási államtit­kár a napokban a medvesaljai te­lepülésen tanácskozott az óbásti és az almágyi alapiskola vezetői­vel. Szigeti László a megbeszélés után elmondta: célja, hogy a tér­ségben legyen egy-két „erős” ma­gyar tanítási nyelvű alapiskola és működjenek ldsiskolák is. Ez a két pólus található meg Almá- gyon és Óbáston. „Az almágyi is­koláról olyan információim van­nak, hogy jól működő központi iskolája ennek a régiónak Az óbásti kisiskolát viszont a meg­szűnés fenyegeti. A közigazgatási reform keretén belül az iskolák az önkormányzatokhoz kerülnek és komoly anyagi kiadásokkal jár majd működtetni olyan alapisko­lákat ahová 8-10 gyerek jár” - mondta az államtitkár, (kas) Szigeti László a legkisebbekhez is ellátogatott (Farkas Ottó felvétele) Tavaly a közeli óvodában petíciót is kezdeményeztek a roma szomszédság ellen, a barakk első lakói mégis romák Beköltöztek a barakklakók Rengeteg vita, aláírásgyűjtés és tiltakozás után a múlt hé­ten beköltöztek a nyitrai Klokočina lakótelepen felállí­tott fabarakkokba az első la­kók, vagyis azok a bérlők, akik a legtöbb tartozást hal­mozták fel a városi lakásszö­vetkezettel szemben. NYITRA A meglehetősen rozoga fabarakko­kat egy építkezési vállalattól félmil­lió koronáért vásárolta meg a lakás- szövetkezet, felújításuk 3,5 millióba került, de még így is csupán 2003. december 31-ig használhatók - ad­dig remélhetőleg felépülnek a rég­óta tervezett városszéli szociális la­kások. A fabarakkokkal szemben ugyanis nemcsak a potencionális la­kóknak voltak kifogásaik - néme­lyeknek olyannyira, hogy azonnal megtérítették 30-50 ezer koronás adósságaikat - de a szomszédoknak is, akik leginkább a romáktól tartot­tak. Tavaly a közeli óvoda szülői szövetsége petíciót is kezdeménye­zett a roma szomszédság ellen, de ennek ellenére a barakk első lakói romák, mert a lakásszövetkeztet igazgatója szerint nincs rá mód, hogy a nemfizető bérlők listája alap­ján kiszűtje ezt az etnikumot, hi­szen valamennyien szlováknak vall­ják magukat. Az első kilenc barakklakót még a napokban további tizenhét követi - ők valamennyien ötvenezer korona körüli lakbérhátralékkal tartoznak a lakásszövetkezetnek. Új otthonuk­ban az ágyhelyért fizetnek havonta 203 koronát, a mosdók , WC-k és a konyha közösek, de mindenki a sa­ját elektromos berendezéseit hasz­nálja. A kényszerlakásban tölthető idő legfeljebb egy év, ami különösen indokolt esetben meghosszabbítha­tó, de az illetékesek máris attól tar­tanak, hogy a romák többsége a „száműzetés” letelte után visszaköl­tözik a bérházakba valamelyik roko­nához. Előzetes számítások szerint idén 15-20 lakás szabadul fel a nemfizető bérlők után, ezeket a la­kásigénylők nyilvántartásában sze­replőknek kínálják fel, de a becsült áron kívül valamennyiüknek meg kell téríteniük az előző bérlő adós­ságait is. Igaz, hogy a végső summa még így is jóval kisebb, mint a piaci ár, de tömeges érdeklődésre aligha kell számítani, mert a szóban forgó lakások kivétel nélkül teljes felújí­tásra szorulnak. Jozef Krázel, a la­kásszövetkezet igazgatója szerint már az is nagy eredmény, hogy ezentúl senki sem hagyatkozhat ar­ra: úgysincs hová kiköltöztetni, de a végső megoldást majd csak az a tör­vénymódosítás jelenti, amely sze­rint a lakásszövetkezet csupán egy­két hétre köteles pódakást biztosí­tani, utána mindenkinek magáról kell gondoskodnia. A nem fizető bérlők ugyanis már évek óta ko­moly gondot jelentenek, a városi la­kásszövetkezet könyvelésében már­cius végén 30 millió korona kinnle­vőség szerepelt, és ebből a kiköltöz­tetés kilátásba helyezése után is alig nyolcszázezret sikerült behajta­ni. Kirívó példa a Hôrka nevű ne­gyedben található, szinte kizárólag csak romák által lakott lakott panel­ház, amelynek bérlői már négymil­lió koronával tartoznak a lakásszö­vetkezetnek, és a környéken a fehér lakók sem hajlandóak megvásárol­ni bérleményeiket. , Az egész „romaházban” csupán egyeden család fizeti rendesen a számláit, a lakásszövetkezet ezért az ő lakásukat saját költségére kü­lön csadakoztatta a meleg vizes ve­zetékhez. A példa azonban egyálta­lán nem inspirálja a többieket, ők beérik a hideg vízzel is - a lényeg, hogy fizetni nem kell érte. (vm) Harmadik alkalommal rendezték meg a Gömör Expót Az első versenybe 192 mintát neveztek be Rozsnyói sikerek Zoboralji borkiállítás PUTNOK Jelentős sikert arattak a Rozsnyói járás kiállítói a napokban befejező­dött Gömör Expón. A Gömör kapu­jaként is emlegetett város már har­madszor rendezte meg a kiállítást, amelynek célja, hogy lehetőséget adjon az egykori Gömör vármegye szlovákiai és magyarországi terüle­tén működő cégeknek és vállalko­zóknak termékeik bemutatására. A Rozsnyói járásból a Kuntapolcai Gépgyár és Vasöntöde, valamint Ul­man István várhosszúréti fafaragó részesült elismerésben. A kuntapol­caiak a Putnok és Térsége Társulás különdíját kapták termékeikért, melyek között különféle pihenőpa­dok, öntött lámpaoszlopok, virág­tartók és díszkorlátok szerepelnek. Ulman Istvánnak és munkatársai­nak gyönyörű faragott vadászbúto­rait a Gömöri Települések Szövetség részesítette különdíjában. A tornai­jai IPA Pelle Lehel kandallógyártó cég a Sajó-Rima Eurorégió különdí­ját kapta, (kp) NYITRACSEHI Nyitracsehiben rendezték azt a regi­onális borkiállítást, amelyet az idén első alkalommal szervezett közösen a Zoboralji Községek Regionális Társulásába tömörült 13 település. 192 bormintát neveztek be a ver­senybe, nemcsak Zoboraljáról, ha­nem az ország távolabbi települése­iről is, és a Korpás András borszak­értő vezette zsűri szerint a nyitra- csehi hegy leve bizonyult a legjobb­nak. A felvidéki népviseletet bemu­tató babák kiállításával egybekötött rendezvényen részt vett Bugár Béla a parlament alelnöke, Könözsi Lász­ló, a földművelésügyi minisztérium államtitkára és Bastmák Tibor, ke­rületi elöljáró-helyettes is. A vendé­geket a helyi óvodások, iskolások, a citerazenekar és a férfi éneklőcso­port kultúrműsorral köszöntötték. Az alkalomra elkészültek a helyi vi­seletbe öltöztetett babák is, az ere­deti textíliákból varrott parányi ru­hadarabok Németh Veronika és Klu- ka Margit munkáját dicsérik, (vra) HÉTVÉGÉN - HOL? Ml? A Bíborpiros Szép Rózsa elődöntője Holnap tartják a Bíborpiros Szép Rózsa országos népzenei vetélke­dő elődöntőjét. Az idén ötödször megrendezett vetélkedőre több mint 200-an neveztek be, ebből 17 produkciót értékel szombat este a hazai népzeneszakértők­ből álló zsűri, melynek elnöke Ág Tibor, néprajzkutató A Bíborpi­ros Szép Rózsa hat kategóriája két korosztálynak szól. (e) Felsőszeli, szombat Ma este: a Polemic Komáromban Az Európa Klub vendégeként ma este 22 órakor a ska és reg­gae zenét játszó Polemic együt­tes ad koncertet a Tiszti Pavilon amfiteátrumában. Előtte 19 órá­tól a Good Moon Rising, a Brot­hers Clan, a Gránátalma és a Nonsens zenekar lép fel. Az Eu­rópa Klub-koncert a X. Komáro­mi Napok egyik eseménye. A be­lépés díjtalan, (wind) Komárom, a Tiszti Pavilon udvara, péntek, 19.00, 22.00 A Rómeó Vérzik a Pince Klubban Holnap a somorjai Rómeó Vér­zik rockzenekar lép fel a nád­szegi Pince Klubban. A koncert 19 órakor kezdődik, és körülbe­lül éjfélig tart. A klubba ezúttal is ingyenes a belépés, (hely) Nádszeg, Pince Klub, szombat, 19.00 Történelmi vetélkedő és balettelőadás A Komáromi Napok mai prog­ramján 9 órától a magyar tan­nyelvű alapiskolások történelmi vetélkedője szerepel a VII. lakóte­lepi szabadidőközpontban, 10 órakor a Tiszti Pavilon amfiteát­rumában a középiskolások műso­ra kezdődik. Délután hat órakor a városi művelődési központban Éjféli marathon No 5, Éjféli ma­rathon No 7 címmel kezdődik La­dányi Andrea és az L.A.Dance Company műsora, (km) Komárom, VII. lakótelepi szabadidőközpont, péntek, 9.00, Tiszti Pavilon amfiteátruma, 10.00, vmk, 18.00 Punk, house, ska és világzene Ma esté a Konflikt és előzeneka- ra, a német Speichelbroiss szóra­koztatja a nagyérdeműt. A disz­kóban house-parti lesz. Holnap a pozsonyi Polemic lesz a klub ven­dége, a diszkóban Dj Julo alias Python keveri a korongokat. Ked­den a Ghymes együttes lép a Klikk színpadára, (kis) Érsekújvár, Klikk pub, péntek, szombat, 22.00, kedd, 20.00 A Glamour a Tátra moziban Komárom ifjúsági szervezete, az Európa Klub moziba hívja a helyi és környékbeli fiatalokat. Mától vasárnapig naponta 18 órától a szervezésükben kerül a vászonra- a X. Komáromi Napok rendez­vényeként - Gödrös Frigyes film­je, a Glamour, (wind) Komárom, Tátra mozi, péntek-vasárnap, 18.00 Anyák napi műsor és előadás A Pozsonyi Casino ma délutáni műsorának főszereplői az óvo­dások lesznek, akik közelgő ünnepük alkalmából színes műsorral köszöntik az édes­anyákat. Az anyák napi műsor után, 18 órakor Szinyei Merse Anna, Szinyei Merse Pál festő­művész dédunokája, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológu­sa tart előadást Szinyei Merse Pál és kora címmel, (m-t) Pozsony, Casino, péntek, 16.00,18.00 Holt-Vág party vetélkedőkkel Holnap a városi hivatal a Komá­romi Napok keretében egész na­pos programot szervez a Holt- Vág partján. A rendezvény 10-kor kezdődik halászléfőző-verseny- nyel, a továbbiakban lesz kisálla­tok bemutatója, Boyard a VI. Bás­tyában címmel ügyességi vetélke­dő, délben kezdődik a komáromi kincskeresés, a búvárverseny és bemutató, délután két órától pe­dig különböző szabadtéri játé­kokba és versenyekbe nevezhet­nek be az érdeklődők, (cza) Komárom, Holt-Vág partja, szombat, 10.00 VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: DERÜLT ÉGBOLT, 24-28 FOK ELŐREJELZÉS A Nap kel 05.30-kor - nyugszik 20.08-kor. A Hold kell6.20 -kor - nyugszik 04.29-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 415, változatlan; Medve: 320, apad; Komá­rom: 380, árad; Párkány: 305, árad. ORVOSMETEOROLOGIA Délről továbbra is ......•... 1 1 na gy mennyiségű meleg levegő áramlik a térség­be, ám némi vál­tozást hoz egy ke­let felé tartó hidegfront. A hőmér­séklet ma délután is eléri a 24-28 fokot, kora este azonban nyugaton megnövekedik a felhőzet, zivata­rokra számítsunk. Éjszaka mind­össze 11-15 fokig süllyed a hőmé­rő higanyszála. Holnap ország­szerte megnövekedik a felhőzet, ám továbbra is marad a kánikula: a legmagasabb nappali hőmérsék­let 23-28 fok várható. A hétvégén mindenütt előfordulhatnak esőzé­sek, viharok. Az időjárás pozi­tív hatása érvé­nyesül. A szak­emberek szerint az álom most ki­tűnően regene­rálja a szervezetet. A szívbete­gek, valamint a keringési rendel­lenességekben szenvedők azon­ban ne becsüljék túl saját erejü­ket, tartsák szem előtt kezelőor­vosuk utasítását. Mindenkinél kissé megnövekedhet a pulzus­szám. Akiknek alacsony vérnyo­más okoz problémát, számítsa­nak fejfájásra, súlyosabb esetben migrénre, enyhe rosszullétre. Holnap főleg nyugaton erősödik a negatív hatás. Szombaton MtTVtOI MAOAZIN ♦ Levél a mamának ♦ Testi érintés ♦ Mit tehetünk a zaj ellen?

Next

/
Oldalképek
Tartalom