Új Szó, 2001. május (54. évfolyam, 100-124. szám)

2001-05-30 / 123. szám, szerda

[f Politika ÚJ SZÓ 2001. MÁJUS 30. Bombariadó a Hradzsinban Prága. Bombariadó miatt hét­főn este kiürítették a cseh kirá­lyok és államfők székhelyét, a Hradzsint. Egy ismeretlen te­lefonáló azt állította, hogy a várban több helyen robbanó­anyagot helyezett el. A várőr­ség és a rendőrség távozásra szólította fel a várkertekben, vendéglőkben tartózkodó tu­ristákat, s elhagyták munka­helyüket az elnöki hivatal dol­gozói, valamint a helyőrség katonái is. A tűzszerészek át­kutatták a várat, de semmiféle robbanóanyagot nem találtak. A hamis bombariadó idején Václav Havel nem tartózko­dott hivatalában, (mti, čtk) Schuster ellenőrizteti Bíleket Pozsony. Rudolf Schuster ál­lamfő ellenőrizteti, hogy ta­nácsadója, Ján Bílek mely ma­gánvállalatok felügyelő taná­csának a tagja. Mint mondta, ha az ellenőrzés során bebizo­nyosodik az összeférhetetlen­ség, illetve hogy törvénysértő módon tevékenykedett tanács­adója, azonnal „megfelelő mó­don orvosolja a problémát.” Büekkel az elnöki hivatal munkatevékenységről szóló szerződést kötött, munkaideje a rendes heti munkaidő felé­nek felel meg, emelett egy tu­catnyi vállalatnál van különfé­le funkciója. (SITA) Jobbra Bílek, a „főfelügyelő" (TASR-felvétel) A lakosság a menekültekről Pozsony. A lakosságnak több mint kétharmada szerint a menekülteket segíteni kell, de­rül ki a Focus ügynökség fel­méréséből. Ennek ellenére az emberek többsége negatívan vélekedik róluk: túl sokba ke­rülnek, hozzájárulnak a bűnö­zés növekedéséhez. A megkér­dezettek 60 százaléka szerint betegségeket terjesztenek, a válaszadók fele mihamarabb kitoloncolná őket, mert elve­szik a munkalehetőséget az ál­lampolgároktól. (SITA) Folyik a kötvénykifizetés Pozsony. A múlt héten 36 212 darab lakossági vagyonalapi kötvényt fizettek ki 497 millió korona értékben, az 1934 szeptembere és 1936 októbere között születettek jutottak a pénzükhöz. A vagyonalap na­ponta 100 millió koronát for­dít a kötvények kifizetésére, üyen ütem mellett július 1-ig futja forrásaiból. (TASR) Privatizálják a Fórumot Pozsony. A Dzurinda-kor- mány ma dönthet a főváros központjában álló Forum Szál­ló privatizálásáról. A kormány úgy szeretné magánosítani a szállodát, hogy a bevétel ne a Nemzeti Vagyonalapba, ha­nem az állami költségvetésbe folyjon. Az épület könyv sze­rinti értéke 548 millió korona, a kabinet csak 250 milliós be­vétellel számol. (SITA) Václav Havel államfőnél tett hivatalos látogatást a szlovák miniszterelnök Dzurinda: nem térhet vissza a Mečiar-korszak Prága. A szlovákiai változá­sok visszafordíthatatlanok, elképzelhetetlen, hogy visz- szatérjünk az 1998 előtti ál­lapotokhoz, jelentette ki a cseh fővárosban Mikulás Dzurinda. SITA- ÉS ČTK-JELENTÉS A miniszterelnök Szlovákia és Kö- zép-Európa integrációs szerepéről adott elő hivatalos csehországi lá­togatásának második napján. Meg­győződése szerint a következő vá­lasztások után Pozsonyban nem áll be olyan gyökeres fordulat, mint 1998-ban, és nem térhet vissza a Mečiar-korszak. „Nagyot léptünk előre, a visszarendeződés már le­hetetlen. Elsődleges célunk a NA­TO-, majd az EU-tagság a visegrádi csoport hathatós együttműködésé­nek keretében”. A júniusi göteborgi EU-csúcson ha nem is hangzanak el konkrét bővítési dátumok, Dzu­rinda azt várja, hogy legalább a legkényesebb kérdésben, a csatla­kozó országok állampolgárainak szabad munkavállalási lehetőségé­re vonatkozó fejezetben konkrét megoldással állnak elő a tagálla­TASR-JELENTÉS Brüsszel. Günter Verheugen uniós bővítési biztos első kérdése a szlo­vák kormány stabilitására vonat­kozott, tájékoztatott Csáky Pál ki­sebbségi és emberjogi miniszterel­nök-helyettes a brüsszeli megbe­szélésről. Csáky szerint az Európai Bizottságot és a biztost nem nyug­talanítja a szlovákiai helyzet, csu­pán tájékozódnak, amivel egyér­telműen Szlovákia tudtára adták, mok. Az Unió fontos feladatának nevezte, hogy meggyőzze az egyes tagállamok lakosságát, megalapo­zatlanok a bővítéssel, olcsó mun­kaerő beáramlásával kapcsolatos félelmek. A cseh-szlovák kapcso­latokról szólva kijelentette, euró­pai viszonylatban ez az egyik leg­szorosabb együttműködés két or­szág között, „már békés szétválá­sunkkal is példát mutattunk a kon­tinensnek, s a rólunk kialakított képet példás kapcsolatainkkal to­vább javíthatjuk.” Václav Havellel folytatott megbe­szélésén Dzurinda köszönetét mondott a cseh államfőnek a po­zsonyi NATO-tagjelöltek konferen­ciáján elmondott beszédéért, a- melyben felvázolta az európai biz­tonságpolitika jövőjét. Havel sze­érdekük a poltikai stabilitás. Verheugen felhívta a figyelmet a politikai folytonosság szükséges­ségére, és figyelmeztetett, a jövő év sorsdöntő lehet Szlovákia szá­mára, hiszen döntés születik az EU és a NATO bővítéséről. „Ezt Szlo­vákiának is tudatosítania kell, hi­szen közelednek a parlamenti vá­lasztások” - tolmácsolta a biztos üzenetét a kormányalelnök. Csáky közlése szerint Verheugen pozití­van értékelte a romaprobléma rint a NATO-bővítés nem jelent semmilyen rizikót a katonai szövet­ség számára, és ha nem áll be vá­ratlan, drámai fordulat, a jövő őszi prágai NATO-csúcson újabb álla­moknak küldenek meghívót, s köz­tük ott lesz Szlovákia is. Ennek elő­segítésére közös cseh-lengyel- szlovák katonai alakulat felállítását tervezi a három ország. A cseh-szlovák határon található Kasárna üdülőkörzet problémájá­ról nem tárgyalt a cseh államfő és a szlovák miniszterelnök. A két or­szág szétválása óta vitát képező te­rületi, tulajdonjogi viszonyok, illet­ve a helybeliek határon való átkelé­sének könnyítése Dzurinda és Zeman hétfői megbeszélésének té­mája volt, azonban jelentős előre­lépést nem sikerült elérni. megoldása terén tett hazai előrelé­pést. A biztos szlovákiai látogatása fordulatot jelent hazánk külföldi megítélésében, azóta pozitívabb kép alakult ki rólunk. Verheugen az euroalapok körüli botrányról is érdeklődött, Csáky elmagyarázta Pavol Hamžík me­nesztésének okait. A régóta halo­gatott közigazgatási reform nem került szóba, hiszen a tervezet ren­geteget változhat a parlamenti vita során. Föld-levegő rakéták S-300-as az USA-nak? Pozsony. Szlovákia nem döntött el­hamarkodottan, amikor lemondott az orosz S-300-as típusú föld-levegő rakéták megvásárlásáról, jelentette ki Eduard Kukán annak kapcsán, hogy most éppen az Egyesült Álla­mok fontolgatja a rakétaelhárító­rendszer megvásárlását. A külügy­miniszter szerint a kabinet határo­zata helyes volt, amit a NATO-tagál- lamokban is pozitívan fogadtak. A szlovák diplomácia vezetője az ügy­gyei kapcsolatban elmondta, az USA jelenleg a NATO-tagállamok- kal, de Oroszországgal és Kínával is tárgyal arról, hogy S-300-as rakétá­kat vásároljon Moszkvától. (szm) Tisztújításra készül az SOP Hamžíklcal vagy nélküle? Pozsony. Szombaton lesz az SOP tisztújító közgyűlése, hárman pá­lyáznak az elnöki posztra. „Üdvöz­löm a párton belüli versenyszelle­met, ami bizonyítja, életben va­gyunk, bár sokan ássák a sírunkat” - mondta Pavol Hamžík jelenlegi el­nök, aki Ján Šimkóval és Mária Machovával küzd meg a tisztségért. Az SOP elégedetlen a kabineten be­lüli viszonyokkal, Hamžík naivitás­nak nevezte, hogy Miklós „meg­mentése” stabilizálta a koalíciót. Ragaszkodik az erőviszonyok való- sághűbbé tételéhez, és „az ellenzék­kel sem ártana együttműködni”, vé­li Hamžík. Pártja egyelőre várakozó álláspontra helyezkedik, de szep­temberben visszatér a kormányból való távozás kérdéséhez, (sza, t) Ftáčnik az SDĽ kilépéséről Miklós szálka maradt Pozsony. A Demokratikus Baloldal Pártja (SDĽ) továbbra sem zárja ki a kormányból való távozást, illetve Ivan Miklós gazdaságért felelős mi­niszterelnök-helyettes leváltását. Ennek a koalíción belüli párbeszéd alapján kell megtörténnie, jelentet­te ki Müan Ftáčnik alelnök a Markíza Rosta című vitaműsorá­ban. Hozzátette: „Nem az ellenzék mondja meg, kit és mikor kell me­neszteni, a változásoknak a kabine­ten belüli egyezségen kell alapulni­uk”. Az SDL-t aggasztja az ország gazdasági helyzete, amiért szerin­tük nagy mértékben Miklós a fele­lős. Ftáčnik cáfolta, hogy Peter Magvaši és Brigita Schmögnerová baloldali tárcavezetőknek távozni kell a kabinetből. (TASR) Az Európa Parlament és a tagjelöltek nyilatkozata Nincs ok a halogatásra ÚJ SZO-HIR Pozsony. Az EU nizzai csúcsérte­kezlete után nincs ok tovább halo­gatni az EU bővítését, Brüsszel telje­sítheti kötelezettségét, vagyis 2002 végéig lezárhatja a tagjelöltekkel folytatott előcsatlakozási tárgyalá­sokat. Többek közt ezt szögezi le az a nyüatkozat, amit az Európa Parla­ment és 13 EU-tagjelölt állam (köz­tük Szlovákia) törvényhozásainak vezetői írtak alá a tegnap befejező­dött kétnapos pozsonyi találkozóju­kon. Az aláírók üdvözölnék, ha konkrét megegyezés szülémé az Unió legfelsőbb végrehajtó szervé­nek számító Európai Bizottságnak jövőbeni összetételéről. A felek saj­nálattal veszik tudomásul, hogy Ma­gyarországnak, a Cseh Köztársaság­nak és Máltának kevesebb mandátu­mot kívánnak biztosítani az euro- parlamentben, mint amennyivel a hasonló lélekszámú EU-tagállamok rendelkeznek. A nyilatkozat nagyra értékeli az EU elképzelését, misze­rint az első csatlakozási szerződése­ket úgy kötnék meg, hogy az újdon­sült tagállamok is részt vehessenek a 2004-ben esedékes európai parla­menti választásokon. A résztvevők támogatják az Európai Parlament Európai Bizottságnak küldött aján­lását, amely kéri, hogy Románia és Bulgária polgáraira ne vonatkozzék az egyes EU-tagországokban érvé­nyes vízumkényszer, (korp) Tisztelt Olvasó! E heti telefonos közvélemény-kutatásunk kérdése: Ön szerint lesz még idén közigazgatási reform? IGEN: 0972 262 300 NEM: 0972 262 301 Hívásaikat csütörtök éjfélig várjuk. Egy hívás díja maximum 5 korona. Dzurinda, az eltévedt maratonfutó Közösen akarja teljesíteni a New York-i maratont Mikuláš Dzurinda és Libor Rouček cseh kormányszóvivő. Nem a szlovák kormányfő lesz az első politikus, aki részt vesz a november elején rendezett híres maratoni futóversenyen, tavaly a volt perui elnök, Alberto Fijumori felesége és lánya is megtette a távot. Dzurinda tavaly a prágai maratón belvárosi szakaszát futotta le, ám elté­vedt, így kilenc kilométer helyett 18-at futott. (ČTK) Mindenütt fut, ahol megfordul. Dzurinda tegnap reggel a cseh kormány szóvivőjével tett egy tíz kilométeres kört Prágában. (TASR-felvétel) Csáky Pál kormányalelnök Günter Verheugen EU-bővítési főbiztosnál Brüsszelt a stabilitás érdekli A rendezetlen tulajdonviszonyok akadályozzák a kedvelt termálfürdő fejlesztését, tíz éve nem volt komolyabb beruházás Berlini falat húznak Deáki és Felsőszeli között? GAÁL LÁSZLÓ Deáki/Felsőszeli. „Berlini falat” építenek a deáki termálfürdőben, híresztelték a környéken az elmúlt napokban. Utánajártunk a tények­nek, s kiderült, hogy a fürdőben valóban építenek, de nem válasz­falat, hanem villany- és vízvezeté­ket az épülő faházak ellátására. Ám a „berlini faľ’-ról szóló szóbe­széd sem alaptalan. Deáki és Felsőszeli határában még az ötvenes években kőolaj után kutatva végeztek próbafúrásokat, akkor bukkantak a hévízforrásra. Itt épült a termálfürdő, amely ké­sőbb terjeszkedett, s ma területé­nek kétharmada Deáki, egyhar­mada Felsőszeli kataszterében fekszik. Két medence Felsőszeli, két másik, valamint a szállások nagy része Deáki területen talál­ható. Ez sokáig nem jelentett gon­dot, mivel az egész terület állami igazgatás alá tartozott, ám amióta 1991-ben a községek visszakapták a vagyonrészüket, a kataszteri el­helyezkedés is problémát jelent, a két önkormányzat pedig képtelen megegyezni. Próbálkoztak azzal is, hogy két fürdőigazgató közö­sen üzemeltesse a létesítményt, de eredménytelenül. Jelenleg a hatá­lyos szerződés alapján Deáki ön- kormányzata működteti a telepet, és bérleti díjat fizet a társbérletbe került községnek.. „A fürdőben tíz év alatt nem volt semmilyen beru­házás, legfeljebb átfestették a me­dencéket. Felsőszelinek most fia­tal, cselekvőképes képviselő-tes- tülete van, és fejleszteni szeretne saját területén ” - mondta lapunk­nak Dobossy Pál, Felsőszeli pol­gármestere. A falra vonatkozó hí­reket nem kommentálta, annyit mondott: „Mi a saját felünkben gondolkodunk.” A község tavaly vásárolt két ele­mes faházat, idén további hu­szonegyet építettek. A polgármes­ter elpanaszolta, hogy deáki kol­légája igyekezett bojkottálni ezt a befektetést, az építkezési enge­dély kiadását a faházak május el­sejei befejezéséhez akarta kötni. A szomszéd falu polgármestere, Bukovský János elmondta, való­ban volt ilyen követelése. Kizáró­lag az a szándék vezérelte, hogy májusban megnyithassák a léte­sítményt. Kétségtelen, hogy a felsőszeli rész már mutatósabb, ám Deáki egyelőre nem tud beru­házni: Bukovský szerint többféle fejlesztési terv is volt, például fe­dett medence építése, ä megvaló­sítás a tulajdonviszonyok rende­zetlenségén futott zátonyra. A fürdő mintegy háromszáz tulaj­donos kisebb-nagyobb parcellá­ján fekszik, amit annak idején az állam lefoglalt, a tulajdonjogok azonban rendezetlenek. Egy el­képzelés szerint a két község többségi tulajdonosként rész­vénytársaságot alapított volna, ám ebbe Felsőszeli önkormányza­ta nem egyezett bele. Jelenleg a magánterületek felvásárlása fo­lyik, és a polgármester reméli, hogy ezt a bonyolult eljárást év végéig sikerül befejezni. Azután nem lesz akadálya a fej­lesztésnek, Deáki fedett medencét és szállodát, Szeli fogadórészt, fallabdapályát, masszázsszalont építene, egy tobogánt pedig még idén szeretnének felállítani az egyik medencénél. A beruházások terén tehát a két önkormányzat önállóan gondolkodik, és ha nem is berlini, de valamilyen fal mégis­csak húzódik majd a fürdőben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom