Új Szó, 2001. május (54. évfolyam, 100-124. szám)

2001-05-03 / 101. szám, csütörtök

Panoráma ÚJ SZÓ 2001. MÁJUS 3. Ki az ördög lehet a trichológus? Szőrtannal foglalkozik Motoros kakaskerék MTI-HÍR Bogotá. Kakasok számára átalakí­tott motoros mókuskerékkel edzi hard kakasait egy találékony thai­földi paraszt. A kakaskeréknek kö­szönhetően igencsak megerősödik a szárnyasok combja, ami szó szerint is jól szolgálja álló-, illetve ugróké­pességüket a harctéren. A kakaso­kat a kerekezés elhízni sem engedi, s nem kell többé egymással szembe­sítve sem edzeni a had kakasokat. A tarajosok kezdetben napi tíz percet, azután pedig fél órát kerekeznek. Ettől jóval fittebbek a viadalokon, mint hagyományosan edzett vetély- társaik - mondta a feltaláló. MTI-PRESS Budapest. Pszichológus, biológus, geológus... Ismert fogalmak. De ki az ördög lehet a trichológus? Vala­miféle tudományos tevékenységet sejtet. Nos, ahogy vesszük. Az embereknek hajat adott a gond­viselés, ebből adódóan gondot okoz a hajviselés is. Kopaszodunk, hullik a hajunk, korpásodunk. Panaszko­dunk, hogy zsíros vagy éppen túl száraz a fejbőrünk. Ki tud ezen segí­teni? - kérdezheti joggal, akit a fenti bajok közül valamelyik bánt. Tessék elmenni a trichológushoz! „A trichológus tudománya szőrtan­nal foglalkozik. Ami engem illet, két kurzust ellett elvégeznem, hogy ki­tanuljam a szakmát’ — magyarázza Kajtár Zsuzsa trichológus. „Bőrgyó­gyásztól tanultam meg a fejbőr be­tegségeit, a hajhagymák összetéte­lét. Megismertem azokat a gyógy­módokat, gyógynövényeket, amely- lyel hathatós segítséget nyújthatok a hajhullással, zsíros vagy száraz fejbőrrel hozzám fordulóknak.” Kik keresik fel a trichológust? Kor­tól és nemtől függetlenül minden­ki, akinek az említett panaszai vannak. A vizsgálatokat mikroka- mera segítségével végzik, ez sok­szoros nagyítást ad. Miután a szak­ember megállapítja a fejbőr beteg­ségét, különböző pakolások, haj­fürdők, olajesszenciák alkalmazá­sával segít a bajon. Kizárólag edzésre alkalmas thaiföldi találmány A perui Caral abban az időben épült, amikor az első piramisokat emelték Egyiptomban Amerika legősibb ismert városa Súlyos baleset történt kedden délután a tiroli Inntal autópályán: hat ember életét vesztette, 15 személy súlyosan, további 30 könnyebben megsérült, amikor egy csuklós buszt a nehéz gépjárművek által az autópálya felületén oko­zott mélyedések kilendítettek a haladási irányból. A busz a helyi Zillertalból szállított utasokat. (TASR/EPA) Statisztikák nincsenek, a téma tabu, de az iráni vallási vezetőket aggasztja a jelenség Megtűrt örömlányok Teherán. A látszólag eltűnt, de a valóságban igencsak jelen lévő prostitúció, ame­lyet betiltottak az 1979-es iszlám forradalom után, új­ra terjed Iránban. MTI-PANORÁMA A minden formájában tiltott női és férfi prostitúció körülbelül négy éve olyan társadalmi probléma lett, amely egyre súlyosbodik a gazdasági válság és a munkanél­küliség növekedésének mértéké­ben. Statisztikák nincsenek, lévén a téma tabu, de a vallási vezetőket aggasztja a jelenség. „Mit akarnak? Enni kell, pénzt kell keresni” - fakad ki a 21 éves Sahla, aki Teherán előkelő északi részén űzi az ősi mesterséget. A Jordán utcán megáll egy autó. Két fiata­lember ül a dél-koreai kocsiban. Kiszólnak Sahlának, kérdezik az árat, meg azt, hogy lakás van-e. A kép igencsak megszokottá vált Te­herán északi negyedeiben és az or­szág más nagyvárosaiban. A forradalom előtt a prostitúció hivatalosan tilos, de nagyon elter­jedt volt az utcákon, nem is be­szélve a számtalan éjszakai bárról és a Sahr-e-No nevű elzárt ne­gyedről a főváros délnyugati ré­szén, ahol több száz nyilvánosház működött. E negyedet a forrada­lom másnapján lerombolták és nagy vidámparkká alakították át. Az iszlám köztársaság első 15 éve alatt a prostitúció illegális volt, csakúgy, mint az alkohol. Ám a reformer elnök, Mohammed Ha­tami 1997 májusi hatalomra jutá­sa vitathatatlanul sokkal enyhül- tebb, türelmesebb társadalmi lég­kört teremtett a fiatalok nemi kapcsolatai iránt. Ebbe a résbe befurakodtak a prostitúció háló­zatai is. Az örömlányokat ugyan megtűrik, ám a prostitúció terje­dése komolyan nyugtalanítja a te- heráni kormányzatot. Az utóbbi három év alatt csupán az északkeleti Horászán tartomány­ban 26 prostituáltat öltek meg. A gyilkosok (valószínűleg egy szer­vezett hálózat tagjai) az elmúlt hó­napok folyamán Meshedben, a tar­tomány síita szent városában és fontos zarándokhelyén legkeve­sebb 12 prostituált életét oltották ki, többségüket megfojtották. Az egyik gyanúsított, egy Meshedben letartóztatott 22 éves munkás sze­rint a tettesek célja „a társadalom megtisztítása a romlott nőktől”. A rendőrségen azt vallotta, hogy ő maga nem vett részt a gyilkossá­gokban, de tud róluk, és teljesen egyetért velük. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy az igazságügyi szervek sza­kértői csoportot hoztak létre e gyilkosságok vizsgálatára. Árulkodó jelek Szemben az igazság Berlin. Ha mélyen belenézünk va­lakinek a szemébe, megtudhatjuk, hogy az illető reumás-e, cukorbe­teg, leukémiás, vagy vérszegény. A németországi szemorvos egyesüle­tének megállapítása szerint még az életveszélyes agyvérzés bekö­vetkezte is előre megállapítható a szemből. Az egyesület azonban óva int attól, hogy ezt összeté­vesszük az újabban divatos és szé­les körben elterjedt íriszdiagnosz­tikával. A szemorvos nem ritkán még a háziorvos előtt ismeri fel a fenyegető agyvérzést, amikor a pá­ciens időnként fellépő látászava­rokra vagy kettős látásra panasz­kodik. De észrevehet keringési rendellenességeket is a szem sza­ruhártyáján. Azt is meg tudja áll­apítani, hogy a páciens véredénye­in nem mutatkoznak-e kóros elvál­tozások, vagy nem magas-e az il­lető vérnyomása. A reumás pana­szok is felismerhetően megmutat­koznak az emberi szem kötőhár­tyáján. A látásnak akár csak kevés­sé szembeötlő gyengülése mögött is fenyegető ok húzódhat meg: a szemorvos számára arról árulkod­hat, hogy a páciens cukorbetegség­ben szenved. (PAN) Új családregény a tévében Emlékeznek a Dallasra? Budapest. Mintha a Ewingok szto­rija éledne újjá, mai változatban, számítógépes sikervállalkozó fő­hőssel, fiútestvérek ellenségeske­désével. Emlékeznek még a Dallas­ra vagy az Onedin családra, a Fe­kete-erdei klinikára? Miihók ked­velt televíziós családregényeire? Május 7-től, egy új amerikai csa­ládsorozattal, a Hyperion-öböllel találkozhatnak az RTL-Klub ké­pernyőjén. A fordulatos történet főszereplője Dennis Sweeney, aki tékozló fiú­ként tér vissza szülővárosába, hogy sikeres számítógépes vállal­kozásba kezdjen. Hamarosan lenyűgözi a családot, és egyre na­gyobb népszerűségre tesz szert a városka többi lakója körében is. Ám a hirtelen jött siker ellensége­ket is szerez. Bátyja, Nick, aki a ha­lódó családi vállalkozást próbálja életben tartani, s emellett szembe­sülnie kell házasságának összeom­lásával is, nem nézi jó szemmel öccse sikereit. Hasonlóan ellen­szenvet táplál Dennis-szel szem­ben egykori osztálytársa, Nelson Trucker, akinek csinos felesége, Trudy teljesen Dennis hatása alá kerül. (MTI-PRESS) MTI-TUDÓSÍTÁS Washington. A perui Caral rom­város Amerika legősibb ismert vá­rosa a maga 4600 évével - állapí­tották meg amerikai kutatók az egykori építőmunkások szőtt te­herhordózsákjainak radiokarbo- nos vizsgálatával. A chicagói Field Múzeum régészei derítették ki a tüzetesebb vizsgálat­tal, hogy Caral az i.e. 2600 és 2000 között épült, vagyis abban az időben, amikor az első piramisokat emelték Egyiptomban. Más épít­mények és települések is ismertek Amerikában ebből a korból, de amazok legfeljebb égy falu mérete­it érték el, és csak a tengerparti sávban fordultak elő. Ezzel szem­ben Caral hatalmas kőépítményei és öntözőrendszerei hosszan el­nyúltak az Andok lejtőjén, a Supe- folyó völgyében. Közép- és Dél- Amerika összes többi városa leg­alább ezer évvel fiatalabb. A Science című amerikai tudomá­nyos folyóirat szerint a Jonathan Haas vezette kutatócsoport a C-14- es izotóp vizsgálatával állapította meg azoknak a szerves anyagból készült zsákoknak az életkorát, amelyekben a hajdani építőmun­kások a köveket cipelték az építke­zésekre. Az őslakosok nyelvén sik- rának (szőtt) nevezett zsákokat a munkások nem vitték magukkal az újabb építkezésekre, hanem befa­lazták az elkészült épületekbe. Az amerikai régészek által re­konstruált kép tanúsága szerint Caral monumentális kőépüle­tekből állt és több síkon terült el. Az egyik szint két futballpálya nagyságú volt, és ötemeletes épü­leteket is magába foglalt. Az épüle­tek tükrözték a tulajdonos vagyoni A perui romvárosról szerzett infor- állapotát: minél módosabbak vol- mációk akár egy új teóriához is el- tak, annál több helyiséget és szin- vezethetnek a korai andesi civili- tet emeltettek maguknak. zációk létrejöttével kapcsolatban. Caral monumentális kőépületekből állt, és több síkon terült el (Archív felvétel) Kos: Oroszlán: ** Lassabban halad mun­káival, mint tervezte, de úgy érzi, felesleges siet­Váradan látogató érke­zik otthonába, akire saj­nos nincs ideje, és ha áá tetni a dolgokat. Most rátalálhat arra az emberre, akivel belevág­hat álmai megvalósításába. Bika: Próbáljon jó kapcsolatot kialakítani új munkatár­sával, legyen vele segítő­kész, hisz a jövőben még nagy hasznát veheti egy megbízható' társnak. Ikrek: Fiatal kollégája sokat se­gíthet egy bonyolult üz­leti helyzet megoldásá­ban, és ezért nagyon hálás neki. Új befektetési ötleteit feltétlenül beszélje meg családjával is. Rák: nem elég tapintatos, ezzel köny- nyen megbánthatja az ületőt. Pénzügyekben legyen realista. Szűz: Sok elintéznivalója van, nagy nyomás nehezedik Önre, és ez egyáltalán nincs ínyére. Próbáljon néhány feladatot a kollégáira bízni, mert egyedül nem fog boldogulni. Mérleg: Üzleti ügyei jól alakul­nak, de csak addig, amíg nem vállal túl nagy koc­kázatot, és megmarad a jól be­vált módszereknél. Legyen segí­tőkész kollégáival. Skorpió: Ha munka közben ma­son jár az esze, könnyen véthet kisebb hibákat, tMC­Túl sok akadály nehezíti meg a munkáját, min­den erőfeszítése ellenére 25 melyeknek kellemetlen követ­kezményei is lehetnek. Próbáljon még feladataira koncentrálni. sem tud előbbre jutni, és ez ha­mar elkedvteleníti. Örömteli hí­reket kap a távolból. Nyilas: Kollégái nagyon segítő­készek, sok terhet leve­hetnek a válláról, ezért végtelenül hálás nekik. Délután ígéretes lehetőség kínálkozik, meg­ragadásához ébernek kell lennie. Bak: Tartsa tiszteletben bará­tai magánéletét, ne avatkozzon be szemé­lyes ügyeikbe, mert azzal csak magára haragítaná őket. Híreket kap egy távolban élő rokonától. Vízöntő: Ez a nap kedvez a pénz­ügyeknek, most ígéretes befektetési lehetőség­hez juthat, és befolyásos barátja révén lehet, hogy sikerülhet megnövelnie bevételeit. Halak: Jó hangulatban van, munkahelyén csak rutin­munkákat kell elvégez­nie, így lazíthat egy kicsit. Ha még egyedülálló, ma megismerkedhet egy különleges személlyel. NAPTAR Május 3 EGY GONDOLAT „Az igazság olyan mint a hagyma; csak azoknak bü­dös, akik nem szeretik.” (szicíliai mondás) NÉVNAP Tímea és Irma A Tímea a görög Eftimea névből származik, jelentése: jóságos tisztelet, s a magyar nyelvben Jókai Mór tette népszerűvé, miután e névre keresztelte Az aranyember című regényének hősnőjét. Az Irma a germán Irmin is­tennő nevéből ered. Ma An­tónia és Timót, illetve Galina nevű ismerőseinket is kö­szöntsük! MAJ ÉVFORDULÓINK 210 éve született Dembinszky Henrik szabadsághős, ma­gyar honvéd altábornagy. Lengyel volt, 1830-31-ben a nemzeti sereg fővezéreként részt vett hazája szabadság- harcában, majd párizsi emig­rációban élt. Ónnan hívta Ma­gyarországra Teleki László, s 1849-től a magyar honvédse­reg fővezéreként harcolt. Vi­lágos után visszatért párizsi emigrációjába. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 65 éves Szilágyi János újság­író, riporter. Az ötvenes években került a Magyar Rá­dióba, de 1961-ben eltaná­csolták .a pályáról, s így évekig a nyomtatott sajtóban dolgozott. 1967-ben került vissza a rádióba, s két év múlva a Táskarádió műsor­vezetője lett. A műsor sikere nyomán több lehetőséget ka­pott, s a Senki többet, har­madszor!, a Kettesben és kü­lönösen a Halló, itt vagyok! című műsora rendkívül nép­szerű lett. 60 éves Nona Gaprindasvili grúz sakkozónő, tizenkétsze­res olimpiai bajnok. NAPI VICC Két rendőr találkozik az ut­cán.- Hát te hol jártál?- IQ-teszten voltam.- És milyen lett?- Szerencsére negatív! HOROSZKÓP

Next

/
Oldalképek
Tartalom