Új Szó, 2001. április (54. évfolyam, 77-99. szám)
2001-04-05 / 80. szám, csütörtök
Régióink Minden vonatkozásban a vadász legfőbb erénye a higgadtság, nyugodtság, a határtalan türelem, valamint az önmérséklet ÚJ SZÓ 2001. ÁPRILIS 5. Tavaszvárás, szalonkavárás, madárlesen MOTESIKY ÁRPÁD M inden évszaknak I megvan a maga varázsa, ezt minden természetjáró em- bér tudja. Ám a tavasz mégis más, amolyan megkönnyebbülést, felüdülést jelent az ember számára, különösen, ha a tél egy picit hosszabb és szigorúbb volt hozzánk. Lehet a tél bármilyen enyhe és kíméletes, azért a tavaszt mégis megkülönböztetett előszeretettel várjuk. Különös varázsa talán abban rejlik, hogy mindig másként köszönt be hozzánk. Érdekes, hogy a tavasz ébredésének, vagyis a szalonkavárás idejének meglepően sok nyoma maradt a magyar vadászirodalomban, de nem egy alkalommal a képzőművészek, különösen a festők fantáziáját, képzelőerejét is megmozgatta. A szakírók pedig könyvtárnyi anyagot gyűjtöttek össze a szalonkák életéről, közülük talán Bársony István, Lakatos Károly, Nozdroviczky Lajos és kortársunk, az ifjabb nemzedék előtt is ismert Szabolcs Józsefet említeném. A szalonkahúzás általában március derekán kezdődik, ami eltart egészen április derekáig, de a magasabb, hegyvidéken még májusban is vonulhatnak a szalonkák. Szeretném leszögezni, hogy a vadászat szempontjából az ismert erdei szalonkának (Scolopax rusticula) van jelentősége, amely különböző jelzőkkel illettek a vadászok. A leggyakrabban az „erdők királynőjének”, „hosszúcsőrűnek”, „szélma- dámak”, „légi vándornak” és kecsességénél, előkelőségénél fogva „úri madárnak” nevezik. Bársony István így jellemzi a szalonkát: „A feje nagy, buksi, szinte szögletes, szinte laposra nyomódott; a szeme két kis sötét csillag, mely mindegyik másfelé sugárzik, a csőre hosszú, vékony, rugalmas, mint a halhéj; a teste zömök, tömzsi és mégis graciózus, színe a bar- nálló színek szivárványa, egészében véve a hamvas, rozsdás mozaik csodája; az aszott, hullott lombnak, a száraz gallynak, a pornak és bronzos fonnyadásnak a vegyülé- se. Nincs közte két egyforma: mindegyik más, mint ahogy a tenger minden kicsi hullámfodra is más, ez az erdei sneff’. A szalonkavárás idejének sok nyoma maradt a magyar vadászirodalomban. A szalonkavárás, vagy madárles különös varázsát Széchenyi Zsig- mond így örökítette meg: „Az a leírhatatlan márciusi zamat, amibe tétován keveredik az előző ősz er- nyedésének, letűnt tél szigorának, tavaszi rügy fakadásának közös balzsama. Sajátságos illategyveleg, ami nemcsak együttesen, hanem külön-külön, szagonként is - szalonkalest jelenti!” Mint minden vadásznak, nekem is van vadásztarisznyában néhány szalonkás történet, amelyek közül az egyik nem „valódi” szalonkához, hanem egy festményhez kötődik. Szinyei Merse Pál Oculi, rejtélyes című festményéről van szó, amelyről annyit tudtam, hogy a festő, József nevű testvéröccsét ábrázolja snepfezés, azaz szalonká- zás közben. De honnan, miből fakad az Oculi, a festmény címe? A budapesti Nimródban megjelent (1990. május 21.) írásomra aztán, 1 1 Szinyei Merse Pál: Oculi című festménye Stróbl-Alajos önarcképe szalonkavadászaton (Archív) augusztusban ugyancsak a Nimród hasábjain Dr. Asbót Richárdtól megkaptam a választ. Ezeket írta: „Miről is van szó? Egy néhány soros német vadászrigmusról, amely a húsvét előtti vasárnapok miséinek kezdő szavait sorolja fel, hozzátéve a németül rá rímelő vadászbölcsességet, a szalonkák érkezéséről. A kis vers így hangzik: Reminiscere - Putz die Gewehre! (Tisztítsd a fegyvered) Oculi - Da kommen sie! (íme, jönnek) Judica - Sie süld schon da! (Már itt vannak!) Laetare - Das sind die Wahre! (Ezek az igaziak!) Palmarum - trallarum! („Pápá” már elmentek) A versbe öntött megfigyelés a szalonkák érkezését és távozását jelzi - persze csak akkor, ha a húsvét nem esik nagyon koránra vagy nagyon későre. Ä régi világban aligha akadt „snepfező” vadász, aki nem ismerte volna ezt a versikét. Ma már - úgy látszik - alig akad.” Talán mondanom sem kell, hogy megköszöntem az öreg vadász intő szavait és szívesen adom tovább az utánunk következő nemzedéknek. Az ornitológusok szerint a madárvonulás oka, hogy a madár a számára kedveződen hatások elől kitér, ami érdekes módon meghatározza a vonulás periodicitását is. A vonulás „kényszerét” azonban nem mindig a táplálék hiánya váltja ki, hanem valami belső inger, ami a fogva tartott madaraknál is jelentkezik. A madarak általában csapatokban vonulnak, a szalonka ebben is kivétel, mert többnyire egyedül vonul, egyéni utakon jár. Némelyik kizárólag csak költeni jön hozzánk, vagy átvonul felettünk északabbra. Természetesen az időjárás is befolyásolja a vonulást, a szalonkák repülésének, vonulásának a magasságát; esőben, viharban a vonulás teljesen leáll. A szalonkavadászat nagy figyelmet és sok éves tapasztalatokat kíván. A szalonkák derült, nyugodt légkörben magasan vonulnak. Ezért van az, hogy a vadászok inkább a tavaszi párás levegőt, esetleg az enyhe esős időt választják. Bizony derűs égbolt mellett a szalonkák esetleg átrepülnek... Stróbl Alajos, a neves liptóújvári szobrászművész is szenvedélyes szalonkavadász volt. Mivel szoborban nem mintázhatta meg ezt a kis madarat, egy kései szalonkázás idején készült önarcképe mellé az alábbi versikét írta: „Este berepült, reggel kirepült, azután elrepült aKOKIS! A szalonkavadászok általában türelmes emberek. A türelmedenségnek lettem áldozata a múlt esztendőben jómagam is. Történt, hogy áprilisban Magyarországon, a Nyírségben jártunk, úticélunk a Guthi Erdőgazdaság volt, ahová dámvad vásárlására érkeztünk. Bartucz Péter mérnök, az erdészet igazgatója fogadott bennünket és miután berendezkedtünk új otthonunkban, kastélynak is mondható vadászházban, az igazgató felajánlotta, hogy szívesen meghív bennünket szalonkavadászatra, szalonkalesre. Már hallottam róla, hogy a nyírségi vidék kiváló szalonkázó hely és mivel az idő is kedvezett, nagyon üde volt az eső utáni levegő, a meghívást természetesen örömmel elfogadtuk. Közben megérkezett Debrecenből Dr. Alberth Béla a híres szemészprofesszor, aki egyébként trófeagyűjteményét a vadászkastélynak ajándékozta. Számomnra öröm volt a találkozás az agg orvosprofesszorral, már azért is, mert ismertem a Fehérben és zöldben című kitűnő vadászkönyvét. Most azonban már ott tartunk, hogy kivonultunk terepjáróval a szalonkázás színhelyére, nagyon kedvező volt az idő, gyönyörű áprilisi, estébe nyúló délután. Rohamosan sűrűsödni, esteledni kezdett, de nem láttunk egyetlen szalonkát sem. Laci a kísérőnk nyugtatott, hogy várjunk türelmesen az „erdők királynéját”, húznak majd a korrogó szalonkák. Ám nem fogott rajtunk az erdész szava, csendes bíztatása, így visszavonulót fújtunk. Az erdészházban már készülődtünk a vacsorához és ittuk kávénkat, de az igazgató, Bartucz Péter nem volt sehol. Végül negyedóra múlva megérkezett és kalapján, a terítéken mutatta a hosszúcsőrű szalonkát e szavak kíséretében:- Fiúk, ha öt percet vártok még, akkor gyönyörű húzásban lett volna részetek! - döbbenten és egy picit irigykedve hallgattuk szavait, mert a vadásznapló „szalonka” jegyzéke mellé nem került strigula. A madár a számára kedvezőtlen hatások elől kitér Minden vonatkozásban a vadász fő erénye a higgadtság, nyugodtság és a mélységes türelem. Talán az önmérsékletet kellett volna első helyen említeni, amelynek a szalonkára vonatkozó jelmondata így hangzik: „Egy szalonka egész évre, elég lesz a terítékre!” Bartucz Péter szalonkája a terítéknek használt kalapon (A szerző felvétele)----------t.,.*' ........ wfafc--------------- -S.------— ... 1) {:( ■ \(') i kJ \( A mellékletet szerkesztette: Fábián Éva 1 \ I A l .1 v J J .1 x; J \ Levélcím: Régióink, Grand Press Rt., Prievozská 14/A, P.O. BOX 49, 824 88 Bratislava, tel.: 07/58238310
