Új Szó, 2001. április (54. évfolyam, 77-99. szám)

2001-04-05 / 80. szám, csütörtök

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2001. ÁPRILIS 5. KOMMENTÁR Új hatalmi harc MALINÁK ISTVÁN Belgrádban eddig sem volt könnyű és egyértelmű a helyzet, s most jött el a fordulópont, amely felgyorsíthatja - akár robba­násszerűen is - a jugoszláv-szerb erőviszonyok polarizálódását s egyben átláthatóbbá tételét. Kostunica nem akarja Hágának ki­adni Milosevicset, hajánál fogva előráncigált érvelése csak azt bizonyítja, hogy az ő „demokratasága” milyen szűk korlátok kö­zé szorult. Amikor kedden kijelentette, hogy a volt diktátort so­sem adják ki, azonnal kiváltotta a nemzetközi közösség bírálatát, elsőként az ET parlamenti közgyűlésének elnökéét. Milosevicset otthon gazdasági jellegű bűncselekményekkel vádolják, amelyek kétségkívül súlyosak, de a háborús bűncselekmények, amelye­kért a Nemzetközi Törvényszék körözi, sokkal súlyosabbak. Az emberiség elleni bűncselekmények esetén a nemzetközi jog vilá­gosan fogalmaz. Milosevics, a négy balkáni háború kirobbantója pedig közvetve és közvetlenül is felelős a népirtásokért. Kostuni­ca és a mögé felsorakozott „mérsékelt nacionalisták” tehát ódz­kodnak annak a nemzetközi demokratikus intézményrendszer­nek elismerésétől, amelytől egyébként elvárják a segítséget, és amelyhez - legalábbis szavakban - csatlakozni szeretnének. Milosevics letartóztatása az elkövetkező időszak kemény, remél­hetőleg csak politikai küzdelmeinek adott lökést. Figyelemre méltó, hogy az első, sikertelen letartóztatási kísérletben gyanús szerepet játszó (milosevicsi) hadsereget Kostunica milyen vehe­menciával vette védelmébe. Az európaibb gondolkodású, a szerb kormányt vezető Zoran Djindjics - ő nem zárkózik el a hágai ki­adatástól - viszont a szintén jelentős erőt képviselő belgrádi rendőrségre támaszkodik. Leegyszerűsítve a kérdést: a tét az, hogy e két erő, két irányzat közül melyik lesz az úr Belgrádban. Ugyanakkor várhatóan beindul a hatalmat gyakorló pártstruktú­ra kikristályosodási folyamata. A milosevicsi rezsimet tavaly megdöntő, 18 pártot és mozgalmat tömörítő DOS-ban mindezek az erők megtalálhatók, s a közös ellenségkép eltűnése óhatatla­nul e heterogén képződmény széteséséhez vezet. És a pártstruk­túra gyökeres átalakulása magával hozza a lapok újraosztásának igényét is. Az egyik olasz lap ezt szellemesen úgy fogalmazta meg, hogy Milosevics politikai hullája fölött újfajta hatalmi harc van kibontakozóban. Itt lehet fontos a Nyugat szerepe: ezt a har­cot kell elfogadható keretek között tartatnia, a pillanatnyilag elég hatásosnak tűnő gazdasági-pénzügyi eszközökkel is. JEGYZET Fülek és Beszterce FARKAS OTTÓ „A nép csak azt érti, amit érez is” - olvasható Lamartine 1839-ben megjelent, politikai irányú verseket is tartalmazó kötetében. A francia költő megállapítása ma is hűen tük­rözi a szlovákiai valóságot. A közigazgatási reform kapcsán zajló vitában Fülek és vidéke eddig nem foglalt állást, csön­des szemlélőként figyelte az eseményeket. A héten megtört a jég, és a szülői értekezletre várakozó tömegben néhányan egyre élesebben fejezték ki nemtetszésüket a Besztercebá­nyai Kerületi Hivatal munkájá­val szemben. Hangsúlyozták: „elég volt a besztercei uralom­ból, döntsenek végre rólunk a régiónkban”. A gimnáziumban történt igazgatóváltás az em­berekben felszínre hozta azo­kat a rejtett érzéseket, ame­lyekre sem a sajtó, sem a poli­tikusi nyilatkoztatok eddig nem voltak képesek. A csak­nem ötven százalékos munka- nélküliséggel sújtott vidék megszólalt, és az igazgatócse­re mellett egyre hangosabban követli a besztercei „egyedura­lom” megszüntetését. Ok teg­nap még kevesen voltak, de ez érthető, hiszen sokan vannak olyanok, akik nem érzik igaz­ságtalannak a kerület diktató­rikus viselkedését. Ők olyan korban nevelkedtek, amikor ez természetesnek számított, és nyilván ma még sokan félnek nyíltan véleményt mondani. Fekete Gyula szerint is a közös érdeknél csak a közös félelem a nagyobb - amíg az ember át nem lépi saját árnyékát. Az­után sokmindenre képes. Ha az elöljárónak van egy kis poli­tikai tempóérzéke, eloltja a pa­razsat, még mielőtt az lángot lobbant. A füleki gimnázium előtt néhányan hangosan ki­mondták: a vidéknek elege van a „hatalmaskodó beszter­ceiekből” és a közpénzből fize­tett kiskirályokból. Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (58238342) Rovatvezetők: Juhász László - politika (58238339), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238312), Tallósi Béla-kultúra (58238313), Urbán Gabriella - panoráma, téma (58238339), Fábián Éva - régió (58238310), Tomi Vince - sport (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49, 824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342, fax: 58238343 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 0949/6382806, Kassa: 095/6002225, Rimaszombat: 0866/5684214, Rozsnyó: 0942/7329857, Komárom: tel., fax: 0819/7704200, Nyitra: 087/6522543. Kiadja a Grand Press Rt. és a Petit Press Rt., Dostojevského rad 1, 811 09 Bratislava Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 52967472 Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Žiačik - kereskedelmi osztály tel.: 59233201. fax: 52920051, Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály-, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233274, lapterjesztés, laprendelés: 59233403 fax: 59233339 Hirdetési osztály: 58238262, 58238332, 59233200, 59233240, fax: 58238331, 52920051, 52921372, E-mail: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: B. Némcovej 32, 095/6709548, 6002210, fax: 095/6002229. Nyomja a GRAND PRESS, Bratislava. Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PrNS Rt., D. A. CZVEDLER KFT. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Grand Press terjesztési osztályán és a PrNS-ben. Külföldi megrendelések: Versus Rt., ES-vývoz dače, Košická 1,813 80 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői joe fenntartva. Az írások, fotók és j beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos otók és grafikonok terjesztése, lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, Audiig™32 e^en°rz^s eredménye a www.sme.skhonlapon talámató. E-mail: redakcia@ujszo.com of Clr< ulát ons TALLÓZÓ SME Monika Beňová áprilisi tréfája cím­mel közöl jegyzetet a lap. A Smer főmenedzsere bevallotta, két la­kása, három gépkocsija, ötmilliós befektetése és kétmillió koronája van. Erre egy Csehországban műkö­dő értékpapírokat forgalmazó cég eladásával tett szert. Csakhogy az általa említett Trifit Broukers nem szerepel a cégjegyzékben. A lap megcáfolja Beňová korábbi állítását is, hogy nincsenek értékpapírjai. NÁRODNÁ OBRODA Jozef Kalman, a HZDS külügyi alel- nöke megjegyzi, elődje egészségi okokra hivatkozva mondott le tiszt­ségéről. Zdenka Kramplovát hosz- szabb ideje krónikus unalom és le­vertség gyötörte. Helyét Rudolf Žiaknak is felajánlották, ám azt a tit­kosszolgálati visszaélések gyanújá­val körözött Žiak nem fogadta el. Az albánok számának növekedése korrigálja a huszadik század eleji nagyhatalmi kompromisszumok eredményét Koszovó már nem Jugoszlávia Napjainkban a Balkán-félszi­get legégetőbb problémája az albánkérdés megoldat­lansága. Jelenleg nagyobb létszámú albán népesség Délkelet-Európa öt országá­ban él, Albánián kívül Mace­dóniában (Nyugat- és Észak- nyugat-Macedónia), Szerbi­ában (Koszovó és Dél-Szer- bia), Montenegróban (az or­szág délkeleti és keleti ré­szén) és Görögország Epi- rosz régiójában. ONDREJCSÁK RÓBERT Az albánkérdés azért „ügy”, mert bár a nagyszámú albán kisebbségek - az albánok fele az anyaország ha­tárain túl él - helyzete az Albániá­hoz és az érintett országokhoz fűző­dő viszonya nagyon különbözik, mégis minden országban megoldat­lan. A probléma gyökerei egészen a 20. század elejére nyúlnak vissza. Az első balkáni háború (1912-13) után összeomlott a török uralom Délkelet-Európában. Az albánok lakta terület stratégiai jelentősége megnőtt a győztesek, főleg Szerbia számára, mivel a szerbek az albán területek elfoglalásával megvalósít­hatták volna egyik legfőbb céljukat, az Adriai-tengerhez való kijutást. A Szerbia aránytalan megerősödését mindenképp megakadályozni kívá­nó Osztrák-Magyar Monarchia azonban ezt nem engedhette meg, ezért Olaszország támogatásával gyakorlatilag keresztülvitte egy füg­getlen albán állam létrehozását. Az új albán állam határai viszont nagy­hatalmi kompromisszum eredmé­nyeképp születtek meg, mivel a töb­bi nagyhatalom nem lelkesedett az összes albánlakta terület egyesítésé­ért, aminek következménye egy vi­szonylag erős balkáni ország létre­hozása lett volna az Otrantoi-szoros mellett. Az akkori kompromisszum következtében nem műiden albán­lakta terület került Albániához, aminek következménye a nagy al­bán kisebbségek léte a szomszédos Szerbiában, Macedóniában - ame­lyet szintén felosztottak - és Görög­országban. A század eleji döntés kö­vetkezményeit a mai napig szenvedi a Balkán. Az összes albánlakta terü­let első éš eddig utolsó egyesítése a második világháború alatt Jugo­szlávia 1941-es veresége után tör­tént meg, olasz uralom alatt. Az ola­szok Albánia, Koszovó és Nyugat- Macedónia egyesítésével létrehoz­ták Nagy-Albániát, amelyet perszo- nálunióban egyesítettek saját orszá­gukkal. Ez az állapot azonban csak átmeneti volt, és Olaszország majd Németország veresége után Albánia határai ismét a régiek voltak. Egy el­méleti lehetőség a negyvenes évek második felében még létezett, hogy az összes albán egy államban éljen, valószínű viszont, hogy az a megol­dás legkevésbé az albánoknak felelt volna meg. Joszip Broz Tito tervéről van szó ugyanis, amely szerint Albá­niát is Jugoszláviához kellett volna csatolni. A szovjet-jugoszláv ösz- szetűzést majd szakítást követően azonban ennek realitása megszűnt. Albánia Európa legszegényebb or­szágaként „fejlődött tovább”, ez a helyezése a mai napig megmaradt. Ráadásul távolról sem mondható el, hogy az anyaország egységes. A ha­talom gyakorlatilag klánok kezében összpontosul, amihez hozzájön még az északon és délen élők hagyomá­nyos ellenségeskedése. A kilencve­nes évek második felében a polgár- háborút is csak a nyugati hatalmak beavatkozásával sikerült elhárítani. A határon túl élő albánok helyzete és a többi „történelmi” európai ki­sebbség (tehát nem az Európán kí­vüli területekről bevándoroltak, hanem a határmódosítások követ­keztében kisebbségi helyzetbe ke­rültek) között van egy óriási kü­lönbség, amelynek következtében az albánprobléma egyre aktuáli­sabbá válik. A nemzeti kisebbsé­gek számára általában kedvező, ha sikerül legalább fenntartaniuk az összlakossághoz viszonyított számarányukat, tehát ha százalé­kos arányuk az adott országon be­lül nem csökken. Ehhez képest az albánok esete teljesen eltérő. Az albánok a második világháború után Európa leggyorsabban nö­vekvő nemzetévé váltak az anya­országban éppúgy, mint annak ha­tárain túl. Ennek következtében nagyon jelentős mértékben meg­növekedett a létszámuk és a száza­lékos arányuk is Jugoszlávián be­lül, ahol az Albánián kívül élő al­bánok több mint 90%-a élt. A konkrét számok egyértelműek és magukért beszélnek. A hatvanas évek elején a 18 milliós Jugoszlá­via lakosságának kevesebb mint 3%-a, 540 ezer ember (tehát az ot­tani magyar kisebbségtől is kisebb létszám) tartozott az albán kisebb­séghez. 1980-ra ez az arány 4 szá­zalékra nőtt (Jugoszlávia lakossá­ga 21 millió volt), majd közvetle­nül régi Jugoszlávia szétesése előtt a 90-es évek elején az albánok már 8 százalékát (1 millió 840 ezer) al­kották a 23 milliós országnak. Ez a 8 százalék lényegesen magasabb volt, mint az „államalkotó” dél­szláv macedónoké (6%), vagy a montenegróiaké (3%), és mege­gyezett a szlovének arányával. Ez Titok, hogy létrejön-e Nagy-Albánia, vagy több albán állam lesz. a gyakorlatban azt jelentette, hogy a Jugoszláviában élő albán kisebb­ség a délszláv állam 4-5. legna­gyobb népcsoportjává vált. Miután a régi Jugoszlávia felbomlott, az albánok súlya az utódállamokban tovább nőtt. Szerbia lakosságának (Koszovóval együtt) csaknem 20%-a albán, ezen belül Koszovó­ban, ahol az albán kisebbség össz­pontosul és összefüggő területen él, ez az arány meghaladja a 90%- ot. Macedónia lakosságának hiva­talos adatok szerint 22%-át, nem hivatalosan pedig egyharmadát al­kotja az albán kisebbség, amely ott is összefüggő területen, az ország nyugati és északnyugati területén él. Központjuk az a Tetovó, ahol je­lenleg az összetűzések kirobban­tak, de a csaknem félmilliós mace­dón főváros, Szkopje lakosságának harmada is albán. (Egyes albán csoportok Szkopjét is Nagy-Albá- niához akarják csatolni, mondván, az „történelmi albán város”.) A montenegrói lakosság 7%-a albán, amely az anyaországgal határos területeken él. Ez a magas népsza­porulat a gyakorlatban azt ered­ményezi, hogy az albánok felett „uralkodó” államok kénytelenek figyelembe venni az albán követe­léseket. Elnyomásuk hosszú, sőt középtávon is eredménytelen ma­rad, egyszerűen egyre növekvő lét­számuk miatt. Milosevics Szerbiá­ja megpróbálkozott elnyomásuk­kal már a nyolcvanas évek végétől, de eredménytelenül. Ezután még erőszakossabb eszközökhöz fo- lyamkodott és fizikailag kísérelte meg likvidálni őket, de szerencsé­re napjaink Európájában ez már nem megengedhető eszköz. A realitások szerb részről való fi­gyelmen kívül hagyása vezetett el a mai állapotokhoz Koszovóban, ahol gyakorlatilag megszűnt Belg­rad hatalma. A történtek után a „multikulturális Koszovó, mint Ju­goszlávia része” koncepció csak áb­ránd. A színfalak mögött Koszovó már nem Szerbia része. Macedónia sokkal toleránsabban próbálja meg kezelni a problémát, de még így is kérdéses a siker. A macedóniai al­bán népesség függetlenségi törek­vései megelőzhetőek lehetnek, ha elismerik őket államalkotó nemzet­nek. Ha nem így tesznek, Szkopje nem lesz képes a jövőben akár az ország lakosságának a felét is ki­tevő albánok követeléseinek ellen- súlyozására. Hogy végül létrejön-e Nagy-Albánia vagy több albán ál­lam lesz a Balkánon (például mint a románok esetében Románia és Moldva), még a jövő titka. A tény az, hogy az albánok számának gyors növekedése és a környező népek sokkal alacsonyabb demog­ráfiai mutatói korrigálják a husza­dik század eleji nagyhatalmi komp­romisszumok eredményét. OLVASÓI LEVÉL Hová jutottunk? A nem működő szocializmus min­denki számára biztosított munkát, mesterségesen tagadva a munka- nélküliség fogalmát, csak éppen a becsületesen szorgoskodó János bácsi csupán néhány száz koroná­val láthatott többet a borítékjában a hónap végén azzal szemben, aki a lapátot támasztotta! Aki szétnéz­hetett a „vasfüggöny” másik olda­lán is, a csillogó kirakatokat, az árubőség emlékét hozhatta haza, mert azzal a párszáz „kemény va­lutával” a zsebében arra nem is gondolhatott, hogy meg is vegye. Maradt a remény, hogy talán majd nálunk is más lesz egyszer... A 89- es bársonyos forradalom után so­kan nem is tudatosították, hogy a termelőeszközök tulajdonviszo­nyainak megváltoztatásával far­kastörvények léptek életbe. A nö­vekvő árak, a magas munkanélkü­liség (a déli járások elsöprő győzelmét nem vitathatja senki) nap mint nap nagyon sok család életét keseríti meg. A minap egy hirdetésre lettem figyelmes: „Kész­pénzre van szüksége? Hívjon, ír­jon, telefonáljon! Mi segítünk ön­nek!” Hihetetiennek tűnő reklám. Akarva-akaratlanul is összehozott a sors az illető lízingtársaság egyik külső munkatársával. „Siralmas ál­lapot” - mondja az ismerősöm. „Sokan párezer korona készpénz­hitelért keresnek meg, hogy ki tud­ják fizetni a villany-, vagy éppen a gázszámla-ráfizetéseket. Hová ju­tott ez az ország?” - s kezembe nyomja a nagylelkű lízingtársaság prospektusát, közben hozzáteszi, még mások nyomorúságán is nagy pénzeket fog valaki. Nézem az iro­mányt, számolok, s most egy kis matematika, nem felsőbb fokon, íme egy példa: ha valaki fel akar venni mondjuk 10 ezer koronát, nincs akadálya, elegendő egy munkahely, vagy vállalkozási en­gedély. Ilyen összegnél még kezes­re sincs szükség. A kezelési költség 1450,- Sk, tehát a valóságban a szerencsétlen halandó 10 ezer he­lyett 8.550,- Sk-t kap kézhez. A törlesztési idő 10 hónap, havi 1250,- Sk-val. Ebből láthatjuk, hogy esetünkben 8.550,- Sk elle­nében 12.500 plusz 1450, azaz 13 950 Sk-t kell visszafizetnie annak a kliensnek, aki ilyen segítségre szo­rul, ha a család egyik tagját kitet­ték az utcára, vagy éppen valami­lyen váratlan esemény borította fel a családi költségvetés egyensúlyát. Vajon milyen társaság állhat egy ilyen „segítőkész lízingtársaság” mögött? Vajon melyik politikai csoportosuláshoz tartozhatnak? Hogyan juthattak tőkéhez, amikor tudvalevő, hogy a kisvállalkozók­nak szinte lehetetlen kölcsönhöz jutni? Vajon hány sor bőrt akarnak még lehúzni a szerencsétlen halan­dóról? Pedig még mindig nem lát­ni a gödör alját. B. Hegedűs István Beretke

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom