Új Szó, 2001. április (54. évfolyam, 77-99. szám)
2001-04-27 / 97. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2001. ÁPRILIS 27. Sport Fed-kupa: négy helyszínen vágnak neki holnap a női teniszválogatottak nem hivatalos világbajnokságának Ki látja vendégül az oroszokat? Az érsekújvári Henrieta Nagyová már szerdától a helyszínen készül a magyarok elleni találkozóra. (TASR-felvétel) Pozsony. Ma 11 órakor kisorsolják a Szlovákia-Magyar- ország Fed-kupa-összecsa- pás mérkőzéseinek menetrendjét. A győztes a második fordulóban, hazai pályán az orosz válogatottat fogadja. ÖSSZEÁLLÍTÁS Miután Janette Husárová hátat fordított a szlovák csapatnak, Peter Vajda szövetségi kapitánynak döntenie kellett, kivel egészíti ki a négytagú keretet. Henrieta Nagyová, Karina Habšudová és Daniela Hantu- chová mellé eredetileg több jelöltje is akadt, mivel azonban Éva Fislová sikeresen vette a casertei ITF-toma selejtezőjét, Lenka Dlhopolcová pedig még a héten hasonló rangú viadalra készül, a szakvezetőnek két lehetősége maradt: Ľubomíra Kurhaj- cová és Stanislava Hrozenská. A kérdésre, hogy kettejük közül kivel számol a kispadon, Peter Vajda szerda estére ígért választ. Rövidesen kiderült, hosszabb gondolkodási időre van szüksége: „Nem szeretnék semmit elkapkodni” - fogalmazott. A póttag személyéről végül tegnap hozta meg a döntést: a rendelkezésére álló három játékos mellé Hro- zenskát hívta meg a keretbe. „Husárová váratlan lépése nem törte le a lányokat. Jó hangulatban zajlanak az edzések, mindenki profiként kezeli a helyzetet” - mondta a csapat felkészüléséről a szakvezető. Ami miatt még Peter Vajdának ma utoljára álmatlan éjszakája lehet, az Karina Habšudová egészségi állapota. A világranglista egykori 10. játékosa a hét elején lábsérülésre panaszkodott. A hírek szeA ranglista egykori 10. játékosa a hét elején lábsérülésre panaszkodott. tint azóta javult az állapota, több mint valószínű, hogy az egyéni küzdelmekben lehetőséget kap. A magyar csapat kedden délután érkezett meg a szlovák fővárosba. Machán Róbert szövetségi kapitány örömmel vehette tudomásul, hogy Janette Husárová nem egyezett meg a szlovák szövetséggel. Az edző szerint ez mindenképpen előnyt jelent védenceinek, bár megjegyezte, először úgyis a négy egyéni mérkőzésre kerül sor, tehát Kuti Kiséknek elsősorban azokon kell bizonyítaniuk: „Csakhogy Husárová az utóbbi időben egyesben is jól szerepelt, így elvileg az sem lett volna elképzelhetetlen, hogy ebben a műfajban is bevetik.” Machán egyelőre nem tudta megmondani, hogy a Kuti Kis Rita, Mandula Petra, Kapros Anikó trióból kit küld „ringbe” a szlovákok ellen egyesben: „Mind a három lány egyforma eséllyel pályázik erre.” A szakvezető egyébként nagyon elégedett a körülményekkel: „Egy szavunk sem lehet, gyönyörű az idő, kedvesek az emberek, a pálya minősége is jó, bár még egy kicsit, hogy úgy mondjam, tavaszias. Szóval minden a legnagyobb rendben van.” A Fed-kupa Világcsoportjának 1. fordulójában a szlovák-magyar párviadal mellett még három találkozóra kerül sor. Ausztrália Ausztriát (a győztes következő ellenfele Svájc lesz), Japán Argentínát (Németország), Olaszország Horvátországot (Franciaország) fogadja. A második fordulóra július 21-22-én kerül sor, ahonnan négyen jutnak tovább. A novemberi elődöntőben az Egyesült Államok, Spanyolország, Belgium és Csehország (a tavalyi első négy helyezett) együttese várja a második menet győzteseit. A nyolc válogatottat ekkor két csoportba osztják, ahonnan az első helyezettek jutnak a fináléba. A döntő pontos helye és időpontja egyelőre nem ismert, (gg) A NIKÉ 17. JÁTÉKHETÉNEK MŰSOR SZOMBAT, ÁPRILIS 28. n. labdarúgóliga: 366. Chemnitzer FC-St. Kickers 3,7-3,0-1,9-1,6- 1,2; 367. Mainz 05-St. Pauli 2,72,8-2,6-1,35-1,35. Osztrák labdarúgó-bajnokság: 368. GAK Graz-Bregenz 1,5-3,5-5,6 -1,1-2,15; 369. Rapid Wien-LASK Linz 1,4-3,6-7,1-1,05-2,35; 370. Salzburg-Austria Wien 2,2-3,0-3,01,3-1,45; 371. Ried-Innsbruck 3,03,0-2,2-1,45-1,3Svájci labdarúgóliga: 372. Lausanne-Grasshoppers Zürich 2,65-2,8- 2,65-1,35-1,35; 373. Lugano-Ser- vette 1,9-3,0-3,7-1,2-1,6; 374. Sion- FC Basel 2,0-3,0-3,35-1,25-1,55. Francia futballbajnokság: 379. Metz-Marseille 2,1-2,6-3,8-1,2-1,5; 380. Bastia-Guingamp 2,1-2,6-3,81.2- 1,5; 381. Lille-Lyon 2,3-2,8-3,01.3- 1,4; 382. PSG-AS Monaco 1,92,8-4,0-1,2-1,6; 383. Rennes-Bor- deaux 2,6-2,8-2,7-1,35-1,35; 384. Sedan-Toulouse 1,45-3,4-6,7-1,1- 2,25; 385. St. Etienne-Lens 2,0-2,64,0-1,2-1,55; 386. Strasbourg-Au- xerre 2,75-2,6-2,7-1,35-1,3. Holland futball-liga: 396. Willem Tilburg-PSV Eindhoven 3,7-3,01.9- 1,6-1,2; 397. Twente-Alkmaar 1.9- 3,0-3,7-1,2-1,6; 398. Fortuna Sittard-FC Groningen 2,2-3,0-3,01,3-1,45; 399. Amheim-De Graafs- chap 1;4-3,6-7,1-1,05-2,35; 400. Sparta Rotterdam-Heerenveen 2,62.9- 2,6-1,35-1,35. Belga labdarúgó-bajnokság: 609. Anderlecht-Beerschot 1,35-3,8-7,8- 0-2,55; 610. KRC Genk-St. Liége 2.9- 2,8-2,4-1,35-1,3; 611. Lierse-La Louviere 1,6-3,2-5,1-1,1-1,9; 612. Charleroi-Mechelen 1,6-3,2-5,11,1-1,9; 613. Westerlo-St. Truiden 1,6-3,2-5,1-1,1-1,9; 614. Gent-Lo- keren 1,8-3,0-4,1-1,2-1,7; 615. Be- veren-Áalst 1,9-3,0-3,7-1,2-1,6. Labdarúgó Premier League: 616. Leeds-Chelsea 2,1-3,0-3,2-1,3-1,5; 617. Coventry-Liverpool 3,2-3,02.1- 1,5-1,3; 618. Derby-Arsenal 3,35-3,0-2,0-1,55-1,25; 619. Ever- ton-Bradford 1,5-3,5-5,6:1,1-2,15; 620. Manchester City-West Ham 2,3-2,8-3,0-1,3-1,4; 621. Middlesb- rough-Manchester United 3,0-3,02.2- 1,45-1,3; 622. Newcastle-Leicester 1,8-3,0-4,1-1,2-1,7; 623. Southampton-Sunderland 2,3-2,92,9-1,3-1,4; 624. Tottenham-Aston Villa 2,0-3,0-3,35-1,25-1,55. A nyerési szorzószámot a tippiro- da bármikor - menet közben is - megváltoztathatja I SAKK DELMÁR GÁBOR Bár több jelentős nemzeti sakkszövetség - például a német és a holland - ellenérzéssel fogadta a FIDE legutóbbi határozatát a versenyjátszmák gondolkodási idejének rövidítéséről, a gyakorlat egyre inkább ebbe az irányba halad. Nemcsak a gyorsversenyek növekvő számát tekintve, hanem az ugyancsak gyakoribb kieséses rendszerű tornák rendezésével, amelyeken legtöbbször a rendes játékidejű partik mellett a rövidített, azaz gyors- vagy villámjátszmák döntik el a továbbjutást, illetve az elsőséget. Ez volt a helyzet a gejzírek és gleccserek országában, Izlandon is, ahol a gyorsjátszmákban aratott győzelem biztosította Gunarsson számára a bajnoki címet. Ez volt a második „Tie- Break”, azaz gyorsjátszma: Francia védelem Világos: Gunnarsson - Sötét: Thor- hallsson l.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hfö 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hc6 7.Fe3 a6 8.Vd2 cxd4 9.Hxd4 Fc5 10.Fe2 Hxd4 (számításba jött 10...Fxd4 U.Fxd4 b5 12.FÍ2 0-0 is) H.Fxd4b5 (ll...Fxd4 12.Vxd4 Vb6 ugyancsak játszható volt) 12.0-0-0 Va5 13.f5! Fxd4 (13...b4 14.fxe6 fxe6 15.Hxd5! a játszmához hasonló támadó esélyekkel) 14.Vxd4 b4 15.fxe6 fxe6 16. Hxd5l? (ha nem is teljesen korrekt, de következetes folytatás) 16...exd5 (rossz lenne 16...Vxd5? 17. Vg4 Vxe5 18.FÍ3 Bb8 19.Bhel miatt)17.Fh5+ Kd8 (vagy 17...g6? 18. e6 0-0 19.exd7 Fxd7 20.Ff3 gyalog előnnyel és jobb állással) 18.e6 (18.Vh4+ Kc7 19.Vg3 Hc5 20.Vxg7 + Fd7 után sötét ldevickél a bajokból) 18...HÍ619.Ve5 (fenyeget 20.e7+ Kd7 21.Fg4+Hxg4 22. Bxd5) 19...Ke7 (hiba lenne 19... Vc5? 20.Bxd5+ Vxd5 21.e7+ Kd7 22.e8V+ miatt, de 19...Fb7! után nem látunk közvetlen veszélyt sötét számára: 20.e7+ Kd7 stb.) 20.Bhfl Fb7 (20...Fxe6 21.Bdel Vb6 22. Fg4! Hxg4 23.Vxg7+ Kd6 24. i A A s <á> i i i i i & A & A A A a it Jt Bxe6+! Kxe6 25.Vxg4+ Kd6 26. Bg6+ Kc5 27.Bxb6 Kxb6 28.Vxb4+ és nyer) 21.Vg5 Bhg8 22.FÍ7 Vd8 (több esélyt adott 22...b3 pl.axb3 h6 24.Vg6 Val+ 25.Kd2 Vxb2 26.Fxg8Vd4+ 27. Ke2Ve5+ 28.KÍ2 Bxg8 29.VÍ7+ Kd6 30.Kgl! Hg4 31.Bf4 He3 32.Bel Vc3 33.Vd7+ Ke5 34.Bffl! Fc8 35.VÍ7 bár így is világosé a pont!) 23.BÍ5 h6 24.Vg6 Bc8 25.Bdfl d4 (ill. 25...Vc7-re 26. B1Í2! és nem 26. Bxf6? Vxc2+! 27. Vxc2 Bxc2+ 28.Kxc2 Bc8+ stb. Viszont a helyes 26.Blf2-re 26...Bgd8 27.Vxg7 He4 28.Bf6!l a feladványszerű nyerés útja) 26.Bxf6! Fe4 27.Vxe gxf6 28.Fxg8 Vxg8 29.Vb7+ Kxe6 30.Bel+ Kf5 31.Ve4+ Kg5 32.h4+ Kh5 33.VÍ5+ Kxh4 34.Bhl + Kg3 35.Vf3 matt. 2223. számú fejtörő Talabér László (1963) Világos indul és 2 lépésben mattot ad Ellenőrző jelzés - világos: Kg6, Vd7, Bel, Hd6 és e2, Fgl és hl, gy: c2, c6, d2 és f7 (11 báb). Sötét: Ke5, Hg2, Fbl és cl, gy: b4, b5, e7, f4, f5 és h4 (10 báb). A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk” megjelöléssel. A helyes megfejtést beköldők között - minden feladvány után - két 200 koronás pénzdíjat sorsolunk ki! A megfejtés beküldésének határideje - a 2222., a 2224. és a 2225. számú fejtörőkkel együtt - május 28. RÖVIDEN Michele Alboreto halálos balesete Berlin. A berlini Lausitzringen halálos balesetet szenvedett Michele Alboreto volt Forma-l-es autóversenyző. A tragédia körülményeiről egyelőre semmit nem tudni. A 44 éves olasz pilóta az Audi gépeinek tesztelése közben hunyt el. Alboreto 1981-től 1994-ig volt tagja a gyorsasági világbajnokság mezőnyének, a Tyrrell, a Ferrari, a Lola és a Footwork autóit vezette. Összesen 194 futamon állt rajthoz, és öt GP-győzelmet szerzett. 1985-ben a Ferrari színeiben második helyen végzett a vb-pontversenyben. (MTI) Lehet vb-mérkőzés Észak-Koreában Szöul. Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke nem zárkózik el attól, hogy a 2002-es koreai-japán közös rendezésű világbajnokságon a KNDK-ban is legyenek mérkőzések, de leszögezte: az illetékeseknek legkésőbb december 1-jéig, a puszani csoportsorsolásig meg kell állapodniuk. „A FIFA továbbra is nyitott az ügyben. Én egy sportszervezet élén állok, és nem kívánok beleszólni a politikába” - mondta a Szöulban tartózkodó Blatter. (MTI) Kormányengedély a hotelépítésre Athén. A görög kormány szerdán hivatalosan is engedélyt adott a 2004-es athéni olimpiára készülő 28 luxusszálloda építésére. - Ezáltal körülbelül 6800 új ággyal bővül majd a kínálat - mondta Nikosz Krisztodulakisz turizmusért felelős miniszter. - A második körben újabb engedélyeket adunk majd ki, ezekre már tucatnyi pályázat érkezett. Mindennel együtt a városban az ötkarikás játékok idején összesen kilencezer hotelszobával lesz több a mostanihoz képest. (MTI) Tízezer frank büntetés Albániának Nyon. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága 10 ezer svájci frankos büntetéssel sújtotta Albániát, mert a március 27-én lejátszott, Anglia elleni utánpótlás (U21-es) Európa-bajnoki selejtezőn a hazai szurkolók rasszista bekiabálásokkal zavarták meg a játékot. Az 1:0-as vendéggyőzelemmel végződött tiranai mérkőzés után az angolok azonnal beadvánnyal fordultak az UEFA-hoz az őket ért sérelem miatt. (MTI) Kuerten nem indul Wimbledonban Rio de Janeiro. Gustavo Kuerten, a hagyományos világranglistát vezető brazil teniszező bejelentette, hogy nem indul az idei wimbledoni Grand Slam-versenyen. „Egyszerűen nincs kedvem ott játszani!” - mondta a 24 éves klasszis, miután hétfőn bojkottal fenyegetőzött, mert sportszerűtlennek tartja a nem hivatalos füves pályás világbajnokság kiemelési rendszerét. A férfi játékosok egy részét sértő rangsorolással kapcsolatban változatlanul nincs megegyezés. Tavaly három salakspecialista tiltakozott a ranglistát nagyrészt figyelmen kívül hagyó wimbledoni kiemelés miatt. (MTI) Holnap az ökölvívó Extraligában: Komárno-Nitra Rangadó az elsőségért ÚJ SZÓ-ELŐZETES Komárom/Pozsony. Rangadót rendeznek szombaton kora este (17.30) az ökölvívó Extraligában, a közös cseh-szlovák csapatbajnokságban: a tabellán egy ponttal vezető komáromiak a második helyen tanyázó nyitraiakat fogadják. Ha a házigazdák nyernek, nagy lépést tesznek az Interligába jutás felé. Győrfi György vezetőedző legénysége már hetek óta szorgalmasan készül „az év összecsapására”, s a legerősebb összetételben lép szorí- tóba. A vendégek több ismert bunyóssal érkeznek a Duna-parti városba, Tibor Hlavačka gárdájában nem kevesebb, mint hét válogatott öklöző is kesztyűt húz. Tehát izgalmas, színvonalas párharcokra (mind a tíz súlycsoportban lesz mérkőzés!) van ldlátás.- Természetesen nyerni szeretnénk a presztízsmeccsen és felejthetetlen show-műsorral kedveskedni lelkes közönségünknek. Telt házat, 1500 nézőt várunk a sportcsarnokba, ahol a bokszon kívül ezúttal is látványos programmal szórakoztatja majd a nagyérdeműt a HTP- ügynökség - újságolta Imely Károly, a komáromiak csapatvezetője. A komáromi sportcsarnokban most is lesz női bokszmeccs: Vida Ágnes a turócszentmártoni Lenka Flakovával méri össze erejét. A nyáradi sportolónő legutóbb, január 20-án leiskolázta a magyar bajnok Fekete Krisztinát, (zsi) A komáromi színekben bunyózó zsolnai Ivan Šumichrast (balra) legutóbbi hazai mérkőzésén kiütéses győzelmet aratott (Lutring János felvétele)